Városismereti verseny-DUFI beszámoló

2010-05-05

2010. március. 28.
             Az éves túratervünknek megfelelően, immár hagyományosan, március utolsó vasárnapján a Pest Megyei Természetbarát Szövetség megrendezte városismereti versenyét. Idén a verseny Budapest VIII. kerület Józsefváros egy részének megismerésére irányult.
A start és a cél a Corvin Mozi épületében volt, mely épület és környéke szinte kínálta a feladatokat.
A verseny területe 3 részre lett osztva, melyet egy vaktérképen ábrázoltak, piros színnel megjelőlve. A kérdések is e szerint lettek csoportosítva: belső Józsefváros, Baross utca és környéke, Üllői út és környéke. Ez a csoportosítás egy kis könnyebbséget jelentett a keresésben. A holtverseny eldöntésére kapott plusz kérdések már bárhol lehettek az utunk során. A szakaszokat tetszőleges sorrendben járhattuk végig. A beérkezés szintideje 5 óra volt.
            Szakosztályunkat két csapat képviselte, DUFI 1 (Reszler János és jómagam) és DUFI 2 ( Kovács István).  Indításnál térképet és feladatlapot megkaptuk. Maximális pont, holt verseny elbírálásához max, 5 pontot lehetett összegyűjteni. A szintidőn belül beérkezetteket kiértékelték.
A verseny kicsit szeles, hűvös időben indult, de lelkesedésünket nem hűtötte le, és kitartásunkért a napocska is kibújt, ragyogó tavaszi idő lett.
Élveztük a játékot, a sok szépet, néhány új dolgot is, amit felfedeztünk, amire rácsodálkoztunk.
 Valamennyi kérdésre megadtuk a választ, bizakodva mentük be a célba.
Mindkét csapatunk szintidőn belül teljesített. Beérve a célba, ahol rögtön kiértékelték adott válaszainkat. Sajnos kiderült, hogy nem voltunk elég figyelmesek, két kérdésre adott válasznál a felírat első sora lemaradt (mivel benne volt a kérdésben, úgy gondoltuk, hogy nem kell megismételni), így 2 pontot levontak teljesítményünkből. Csapataink így is szép teljesítményt nyújtottak
 DUFI csapat 69+5 (VI. helyezés) az DUFI 2 csapat 66 + 3 (XVII. helyezés) pontot szerzett. Jutalmunk oklevél volt, és minden csapat tagnak egy nagy tábla csoki járt.
A versenyen összesen 20 csapat indult, a maximális pont 71+5 volt. Ezt egyik csapat sem érte el.
Georgiades Gábornénak, Évikének őszinte köszönet jár a nagyszerű rendezésért, és köszönet jár segítőjének, Orbán Zsuzsának (aki szintén szakosztályunkat képviselte.) Reméljük, hogy ezt a hagyományosan jó szokását megtartja Évike, és további versenyeket rendez Budapest más kerületeiben és Pestmegye kis városaiban, településein. Ezeken a versenyeken, amit inkább játékos vetélkedőn neveznék, csak tanulni lehet, rácsodálkozni, hogy mennyi szépség, érdekesség, emlék van, szép hazánkban, megyénkben, fővárosunkban. Lehet, hogy nap-nap elmegyünk mellette anélkül, hogy észrevennénk, meglátnánk. Hiányt pótol az ilyen verseny.
             
A beszámolóhoz néhány képet mellékelek a megtalált emlékekről, a teljesség igénye nélkül.
 
Kutasi Zsuzsanna túravezető
 Egy másik emléktábla  Ã?vike és Zsuzsa értékelnek Ã?tvös Lóránt emléktáblája Emlékezés Puskás Tivadarra és Ferencre PetÅ?fi Sándor emléktáblája Pál utcai fiúk-1Pál utcai fiúk-2Egy szép épület    

    

Kategória: Beszámolók


Hírek, beszámolók