Kategória: Beszámolók
2010. március. 28.
Az éves túratervünknek megfelelően, immár hagyományosan, március utolsó vasárnapján a Pest Megyei Természetbarát Szövetség megrendezte városismereti versenyét. Idén a verseny Budapest VIII. kerület Józsefváros egy részének megismerésére irányult.
A start és a cél a Corvin Mozi épületében volt, mely épület és környéke szinte kínálta a feladatokat.
A verseny területe 3 részre lett osztva, melyet egy vaktérképen ábrázoltak, piros színnel megjelőlve. A kérdések is e szerint lettek csoportosítva: belső Józsefváros, Baross utca és környéke, Üllői út és környéke. Ez a csoportosítás egy kis könnyebbséget jelentett a keresésben. A holtverseny eldöntésére kapott plusz kérdések már bárhol lehettek az utunk során. A szakaszokat tetszőleges sorrendben járhattuk végig. A beérkezés szintideje 5 óra volt.
Szakosztályunkat két csapat képviselte, DUFI 1 (Reszler János és jómagam) és DUFI 2 ( Kovács István). Indításnál térképet és feladatlapot megkaptuk. Maximális pont, holt verseny elbírálásához max, 5 pontot lehetett összegyűjteni. A szintidőn belül beérkezetteket kiértékelték.
A verseny kicsit szeles, hűvös időben indult, de lelkesedésünket nem hűtötte le, és kitartásunkért a napocska is kibújt, ragyogó tavaszi idő lett.
Élveztük a játékot, a sok szépet, néhány új dolgot is, amit felfedeztünk, amire rácsodálkoztunk.
Valamennyi kérdésre megadtuk a választ, bizakodva mentük be a célba.
Mindkét csapatunk szintidőn belül teljesített. Beérve a célba, ahol rögtön kiértékelték adott válaszainkat. Sajnos kiderült, hogy nem voltunk elég figyelmesek, két kérdésre adott válasznál a felírat első sora lemaradt (mivel benne volt a kérdésben, úgy gondoltuk, hogy nem kell megismételni), így 2 pontot levontak teljesítményünkből. Csapataink így is szép teljesítményt nyújtottak
DUFI csapat 69+5 (VI. helyezés) az DUFI 2 csapat 66 + 3 (XVII. helyezés) pontot szerzett. Jutalmunk oklevél volt, és minden csapat tagnak egy nagy tábla csoki járt.
A versenyen összesen 20 csapat indult, a maximális pont 71+5 volt. Ezt egyik csapat sem érte el.
Georgiades Gábornénak, Évikének őszinte köszönet jár a nagyszerű rendezésért, és köszönet jár segítőjének, Orbán Zsuzsának (aki szintén szakosztályunkat képviselte.) Reméljük, hogy ezt a hagyományosan jó szokását megtartja Évike, és további versenyeket rendez Budapest más kerületeiben és Pestmegye kis városaiban, településein. Ezeken a versenyeken, amit inkább játékos vetélkedőn neveznék, csak tanulni lehet, rácsodálkozni, hogy mennyi szépség, érdekesség, emlék van, szép hazánkban, megyénkben, fővárosunkban. Lehet, hogy nap-nap elmegyünk mellette anélkül, hogy észrevennénk, meglátnánk. Hiányt pótol az ilyen verseny.
A beszámolóhoz néhány képet mellékelek a megtalált emlékekről, a teljesség igénye nélkül.
Kutasi Zsuzsanna túravezető 
2010-05-05
Március 20-án került megrendezésre a Ráckevei Gyalogjáró 25 és 40 km hosszúságú teljesítménytúra, melynek 26,8 km–s távját teljesítettük szakosztályunk képviseletében.
A rajtnál (Ady Endre Gimnázium ebédlője) elintézve a jelentkezési formaságokat, kezünkbe az útleírással elindultunk hármasban (Mócsai Barbara, Folti kutya és jómagam), hogy bebarangoljuk a Csepel sziget kijelölt szakaszát. A túra szintideje 7 óra volt. Szép, napsütötte tavaszi napban indultunk.
A túra útvonala nem csak kijelölt turistaúton haladt, ám részletes leírást is kaptunk róla. Ráckeve utcáin haladva jutottunk ki a városka szélére, ahol elértük a szántóföldeket. A földeken már elkezdődtek a tavaszi munkák, a természet is feléledt, jó néhány mezei nyulat is látunk futkározni. Sajnos nem jöttek elég közel, így a fotókon csak a mi szemünk fedezi fel. Hamarosan elértük az első ellenőrző pontot, ahol csokit és innivalót kaptunk. Folytattuk tovább utunkat, amíg el nem értük a Nagy-Duna gátat. Ezen az ellenőrző ponton a pecsét mellé piros almát kaptunk. Innen a gáton mentünk tovább Lórévig. Utunkat nyíló hóvirágok, barkák kisérték és ragyogóan sütött a nap. Egyre több ruhadarab került le rólunk. Út közben egy lovas is elvágatott mellettünk, amit a kutyánk igen csak rossz néven vett és mérgesen megugatta a lovat. Fél úton, a gáton ismét ellenörző pontot értünk el. Itt saját ujjlenyomatunkkal igazoltuk ott létünket.
Lórévet elérve a Zichy kápolnánál vártak újra a pontőrök és az ásványvíz, ami ebben a melegben nagyon jól esett. A kápolna szépen helyre van állítva kívülről, belső részén történelmi fotó kiállítás volt, nem eredeti rendeltetése szerint használják. Lóréven átmenve megcsodáltuk a főként szerb nemzetiségűek lakta falucska templomát (sajnos bemenni nem lehetett) és áthaladva rajta számba vettük a víztoronyokat. Ezen a szakaszon közel-távolban 9 db víztornyot fedezhetünk fel. Közben beértünk egy kedves kis településre, Szigetbecsére. A falu közepén kis tavacska, körben sétánnyal, padokkal. Az egész falu tiszta, virágos és nagyon vendégszerető. Szép a művelődési háza, az ellenőrző pont az André Kertész Múzeumnál volt, ahol lehetőségünk volt a fotóművész kiállítását is megtekinteni. A Múzeum kedves kis tárlatvezetője átadott nekünk egy kis ismertetőt, a faluval kapcsolatban. A faluhoz tartozik még egy holtág szigete is, melyen tanösvény vezet. A magaslesen az igazolást is megejtettük. Innen már a ráckevei Duna-ág gátjára vitt az út, irány vissza Ráckeve. A gátról néhány km után letérünk a Duna partjára, ahonnan a sok szép házacska mellett horgászokat is látunk és feltűnt az Árpád-híd kecses íve is. Jó volt sétálni a parton (a szintidőnkbe még belefértünk) és nézelődni. Nagyon tetszett ez az Árpád ivadéki város. Jó atmoszférát áraszt és történelmi múltját, őrzi, vigyázza. Még egy ellenőrző pont és beértünk a célba, szintidőn belül, az Ady Endre Gimnázium ebédlőjébe. Oklevelet és szép kitűzőt kaptunk, Természetesen a szokott zsíros kenyér és a finom tea sem hiányzott és egy nagy láda alma is a beérkezőket várta.
Ez a nap is hasznosan telt el új ismeretet szereztünk és megismertük hazánk egy kis kedves darabját közelebbről. Hazafelé elolvastuk a rendezők által adott ismertetőt a felkeresett településekről. Jól szervezett teljesítménytúra volt, köszönet a rendező Ady Endre Gimnázium és Szakközépiskola tanárainak, diákjainak és a Terepnyüvő Menőmanók Természetjáró szakosztályának.
A beszámolót és a mellékleteket: Kutasi Zsuzsanna túravezető készítette
2010-05-05
Idén márciusban folytattuk a már három éve elkezdett forrástisztítást. A szemétszedő és karbantartó akciót két hónappal a tervezett időpont előtt meghirdettük a forrásnál elhelyezett táblán.
A szemétszedés napján kilenc óra magasságában értünk ki a helyszínre. Nem mondhatnám, hogy sokan voltunk. Az egyesület tagjain kívül összesen még öt önkéntes ember jelentkezett munkára. Ők olvasták a felhívásunkat, és fontosnak tartották, hogy segítsenek nekünk a munkálatokban.
Sajnálatos tény, hogy ennyire kevés ember mozdul meg egy ilyen felhívásra, annak ellenére, hogy napi ötven ember, flakon hegyekkel hordja el a forrás nedűjét. Nem is értem, hogy miért nem érzik fontosnak az idejáró emberek, hogy ne csak elvigyék a vizet, de tegyenek is azért, hogy ez a víz még akár öt év múlva is kiszolgálja Őket. Félretéve a bennem forrongó érzelmeket visszatérek a tényszerű leíráshoz.
Mivel nem volt túl sok pénze az egyesületnek nem tudtunk mindent megvalósítani a terveink közül. Sikerült vásárolnunk két vezeték nélküli kamerát, amelyeket felszereltünk a forrás melletti fára, erre azért volt szükség, mert már nem volt jobb ötletünk, hogy rávegyük az embereket arra, ne ide szemeteljenek. A nap további részében kimélyítettük a meglévő vízelvezető árkot, összeszedtük az eldobált ezt-azt, ( műanyag flakonok, kupakok, leázott címkék, csikkek, stb…………..) megmetszettük a fákat, bokrokat, amelyeket még nem loptak el.
A hévizgyörki virág nagykereskedőnek köszönhetően nagy mennyiségű nárciszt, tulipánt és nefelejcset ültettünk ki, hogy javítsunk a látképen. Szinte hihetetlen, hogy tizenöt ember egy napi munkájával mire képes. A nap végén elmerengtem azon, mennyi mindent meglehetne még tenni, ha többen eljönnének, és önzetlenül segítenének. Bízom benne, hogy egyszer ez az idő is eljön, addig is teszzük a dolgunkat, kitartóan. Természetesen a végeredmény, mint mindig csodálatos lett. Ismét tiszta, szép környezetből vihető a Petőfi-forrás vize, csak az a kérdés, hogy meddig tart a rend. Köszönet az önkénteseknek, egyesületi tagoknak és támogatóinknak.
Írta: Dobos Csaba
Porszem Közösségi Műhely
Hévizgyörk, 2010-03-31
2010-04-02
A Zöldgömb Sport Klub rendezésében került sor a kisvasutak megmentésére irányuló teljesítménytúra sorozat részeként erre a túrára. A túrán DUFI színeiben Mócsai Barbara és Kutasi Zsuzsanna vett részt, Folti kutya kíséretében.A teljesítmény túra a Széchenyi hegyi Gyermekvasút végállomásról indult, kilenc ellenőrző ponton áthaladva, a célba is ide kellett érkezni. Az útvonal hol keresztezte, hol kísérte a Gyermekvasút vonalát.
A túra távja: 19, 2 km, szintemelkedése: 580 m, szintideje: 7 óra volt.
9 óra 50-kor indult kis csapatunk az első pontig, a Normafához. Kellemes napsütéses idő volt, száraz út. A második ponthoz vezető út már jeges, síkos szakaszt is tartogatott, de épségben értük el a Makkosmária-i templomot. A következő cél a Szépjuhászné állomás volt, ahol tea és keksz várta a résztvevőket. Innen indult a Nagy-Hárs-hegyi körút, melynek végén visszajöttünk erre az állomásra, közben két ellenőrző pontot is érintettünk. A körúton már havas úton is mentünk, ami változatosságot hozott. Ezután a János –hegy felé indult utunk, elérve azt, megcsodáltuk az Erzsébet-kilátót, s mellesleg újabb ellenőrző pontot is elértünk. Innen a Pozsonyi hegyhez vitt a lábunk, (ennek különösen örültünk, mivel erre felé nem gyakran járunk), ahonnan az ellenőrző pecsét megszerzése után a Tündér-szikla felett haladtunk el. A Disznófő-forrásnál volt a következő pont, ahol szomorúan tapasztaltuk, hogy a forrás egy körül kerített magán területre került-bár most, a túra idején nyitva volt a kapu-nem jártunk örömtáncot. Innen a Normafán keresztül értünk vissza a célba, ahol oklevelet, kitűzőt kaptunk és a zsíros kenyér, meleg tea is várt minket.
A túrát szintidőn belül (5 óra 30 perc alatt) teljesítettük.
Kutasi Zsuzsanna
Túravezető
A mellékelt fotókat Kutasi Zsuzsanna és Mócsai Barbara készítette.
2010-03-05
A Csallóközi Kis-Duna a leghosszabb és legnagyobb Duna-mellékág, 135 km hosszan kanyarog, a Csallóköznek, Európa legnagyobb folyami szigetének északi szélén. Itt található Szlovákia legnagyobb ivóvízkészlete. Pozsony alatt (Vereknyénél) ágazik ki a főágból.
Síksági folyó, egyenletesen mérsékelt folyása van.
E terület magyar nevének eredete összefügg a Csalló nevű Duna-ággal, amelyen a Kis-Duna értendő.
A Kis-Dunába torkollnak: a Feketevíz, a Tőkés-patak és a Dudvág.
A Kis-Duna Gútánál folyik bele a Vágba, mely Komáromnál a Dunába torkollik.
2009 május elején nem túl korán indultunk a Római-partról.
A busz tetejére felerősítettük hajóinkat és indultunk Pozsonypüspökibe.
Késői érkezés után, úgy 14 óra felé, lepakoltunk, és nagy meglepetésünkre az egyik kajakban négy kiscicát találtunk. Szegények, bizonyára mélyen behúzódtak a hajó valamelyik végébe, ezért indulás előtt nem vettük őket észre. Megnyugtatásul: a kiscicák visszakerültek a Rómaira, bizonyára Cicamama nagy örömére.
Ezek után 15 órakor sikerült vízre szállni. Elíndultunk Dedinka felé, előtte kb. másfél kilométerrel, 600-as cső keresztbe zárta el a medret. A cső jobb oldalán szűk átjárót fedeztünk fel, a közepes magasságú vízállás mellett síkerült átcsusszannunk. Alacsony vízállás esetén az átjutás reménytelen lett volna. A medret vastag iszapréteg takarta, ebbe kiszállni nem lett volna igazán jó dolog.
Végül elértük a duzzasztót Dedinkánál, átemeltünk és itt táboroztunk.
Másnap gyönyörű időben folytattuk utunkat. Következő állomásunk Jóka volt.
A Kis- Duna számos vízi élőlénynek szolgál otthonául.
A madarak közül szürkegém, búbosvöcsök, vadkacsa, halászsas, szárcsa volt látható. Az emlősök (a vidra, a pézsmapocok, a hód és a nyest) kevésbé mutatkoznak. A halak közül a harcsa, a ponty és a csuka élnek itt, de ezt is inkább csak az irodalomból tudjuk, hiszen nem jellemző, hogy ezek delfinek módjára körülrajonganák a csónakokat.
A folyón jónéhány cölöpös malom van, ebből négy még ma is látható felújítva.
Ezek múzeumként működnek (Jókán, Tallóson és Pozsonyeperjesen). Sajnos, már csak hazaérkezésünk után értesültünk róla, hogy Gúta környékén egy hajómalom is van, ezt azonban nem láttuk: alighanem egy kisebb szigetnek az ellenkező oldalán lehet, mint ahol mi elhaladtunk.
Jókára érkezéskor megpillantottuk a cölöpökre épült vízimalmot, itt táboroztunk. A kiszállás nagyon kellemes kavicsos parton történt. Két vendéglő és egy vadász-vendégház van a közelben.
Következő állomásunk Tallós volt, ahol átemeltünk. ( Kb. 50m )
Gyönyörű időben közeledtünk Pozsonyeperjes felé. Kiépített üdülők között eveztünk, érezhető volt a zsilip által szabályozott vízszint. Látható volt, hogy a vízszint ingadozása jellemzően 30-40cm.
Megérkeztünk Eperjesre, ahol abban reménykedtünk, hogy a sportpályán táborozhatunk, de nem tudtunk bejutni, végül is a parton vadkempingeztünk.
Másnap mentünk tovább, továbbra is jó időben, a Tőkés-patakig. Sajnos egész utunk alatt megállapíthattuk, hogy a kikötési, táborozási lehetőségek igen szűkösek. A vízpart mindkét oldalon hírtelen mélyül, iszapos. Nagy harcot vívtunk a szúnyogokkal, amit viszont a madarak, bizonyára, nagyonis értékeltek.
Elérvén a Tőkés-patakot, gyönyörű, tiszta, átlátszó víz fogadott bennünket.
Láthatóvá vált a dús vizínövényzet, itt-ott kisebb rákok, halak.
Természetvédelmi terület, sajnos nem szabad evezni rajta. A fürdőt kb 2km. evezéssel meg lehet közelíteni.
Az éjszakát itt töltöttük, reggel visszaeveztünk a Kis-Dunához és elbúcsúztunk a Tőkés-pataktól.
Elértük a Vágot, ez már komoly folyónak számít. A hajózóutat bóják jelölik, a parton kilométer-táblák láthatók, bár hajóval nem találkoztunk, amíg el nem értük a Dunát.
A kikötéssel a Vágon is gondunk volt, a part kiépített, köves, hirtelen mélyül. Végül sikerült egy zsilipnél jó táborhelyet találni. A műtárgyak környékét általában rendben tartják, gondozzák, így gyönyörűen kaszált fű várt bennünket. Éjszaka esett az eső, másnap reggel napsütés, szárítkozás után indultunk a jó öreg Duna és Komárom felé, végre hazai tájak vártak bennünket.
Túravezető: Agárdi Éva
2009-07-20
Június 13-án 21 fő jelentkezett túránkra, mely a Börzsöny kevésbé ismert tájára a Salgóvárba vezetett. Ezt a túránkat azért is erre a napra szerveztem, mert ezen a hétvégén tartják a Pest-megyei egyesületek a PTSZ népszerű volt elnökének – Georgiades Gábornak – szentelt emléktúráikat.
Negyed 7-kor találkoztunk Isaszegen, majd fél hétkor Gödölőn. A szokott módon – telekocsi akcióban – 5 kocsival indultunk. Vácrátóti vasútállomáson megvártuk Pest felöl vonattal jövő három túratársainkat, közben előkerültek a kocsik mélyéből frissen szedett cseresznyék, meggyek, még meleg palacsinták, sütemények. Vácrátótról Diósjenőn át Királyházára autóztunk. Itt a parkírozótól pár méterre lévő Georgiades Gábor kopjafához sétáltunk. Elhelyeztük az Isaszegi Természetbarát Klub koszorúját, megkértem Georgiades Évikét, hogy férjéről meséljen nekünk elfogultan – hiszen klubtagjaink legnagyobb része nem ismerte őt. Az őszinte szavak után visszamentünk a kocsikhoz, és folytattuk utunkat Perőcsényig. A buszfordulóban hagytuk autóinkat és elindultunk.
A P sáv jelzés vezetett ki minket a faluból. Állandóan emelkedve, de csodálatosan szép úton először az Ökörvágó nevű területen mentünk. A P négyszög jelzés elhagyása után még meredekebb lett az út. Ezt a jó szokását fel sem adta egészen a Jancsi-hegyig (586 m). Itt egy kicsit hosszabb pihenőt tartottunk, élvezve a Godóvárra, Miklós-tetőre nyíló szép kilátást. Hollókőig még változatosabb lett a terep, az állandó emelkedő mellett egy-egy lejtő is becsúszott. Az út mellett hatalmas sziklák voltak, pompázott az írisz. Holló-kőről ((685 m) még pompásabb kilátás várt ránk, itt van az egész Börzsöny szinte legszebb kilátóhelye. A levegő az előző napi esőzések és erős szele miatt nagyon tiszta volt, a Csóványos tornya is egész közelinek látszott. A kilátóhely környéki sziklákon sokféle kövirózsa található. A Holló-kő magasságát kicsit megfejelve sziklás úton értünk a Kövirózsás 696 méteres csúcsára. A csúcs neve mindent elmond a táj flórájáról. Innen kicsit leadva megszerzett magasságunkból a P+ jelzéshez értünk. Nem a legrövidebb úton mentünk fel innen a Salgóvárhoz, hanem egy kis kerülővel a P+ jelzésen indulva. A szép vezetésű út mellett az első látnivalónk a Bagolyvár-vadászház volt, mely mint egy mesebeli mézeskalács-ház áll az erdő közepén. Az ajtaja nyitva volt, még nincs egészen lerobbanva belül sem, kár volna átadni azt az enyészetnek. Míg mi a házat néztük meg, egy galamb tőlünk egy méterre mit sem törődve velünk, az esőcsatornából oltotta szomját. A P háromszög jelzésen mentünk a Salgóvárhoz. A várat már 1424-ben leromboltatta Zsigmond király, mert gazdája – Salgói Miklós – hamis pénzt veretett. A 715 méter magasan lévő várromból néhány falmaradvány jól kivehető, a kilátás innen is pompás.
Visszatérve a P és a P+ jelzés találkozásáig innen folyamatosan lejtős szép erdei úton, keresztező horhosok, időszakos patakmedrek mellett értünk vissza Perőcsénybe, gyalogtúránk célállomására. Egy kis izgalmat csak a Büzmöd-réti magasles környékén ravaszul erdőbe kanyarodó jelzésünk megtalálása volt. Egyébként el kell mondanunk, hogy a jelzések ezt leszámítva végig példaértékűen jól követhetők voltak. Gratulálunk a festőknek!
Kép és szöveg: Notter Béla
Képek megnevezése:
1. Királyháza
2. Emlékezés
3. Koszorúnk
4. Vérengző vadállat
5. Jancsi-hegyen
6. Nőszirom
7. Kapaszkodó
8. Kilátás Holló-kőről
9. Fészekrakók
10. A tájoló mást mutat?
11. Változatos terepen
12. Bagolyvár-vh.
13. Salgóvári kilátás I.
14. Salgóvári kilátás II.
15. A vár bevétele
16. Ipoly-völgye
17. Vízre várva
2009-06-18
Egy hét elteltével ismét úton voltunk. Most Karancs-Medves andezit és bazalt hegyeit kerestük fel. A Karancsban még eddig nem túráztunk, éppen ideje volt megismerkedni a palócok Olümposzával. Az előző túrához képest ismét megnőtt a létszám, 48-an jöttek el. Időjárás szempontjából kedvező viszonyokat jósoltak az előrejelzések, ez be is jött nekik, nyári meleg köszöntött ránk. A már megszokott reggel hat órakor indult autóbuszunk, Tárnok, Érd, Budapest érintése után 9 óra után kezdtünk el gyalogolni Salgótarján, Pintértelep nevezetű részén, a piros jelzésen. A rövid túrásoknak lehetőségük volt megtekinteni Somoskő várát, a Petőfi kunyhót, majd ezután Somoskőújfaluból indulhattak neki a Karancsnak.
Útvonal1: Salgótarján, Pintértelep (290 m, P) – Kis-Salgó (571 m, PL) – Salgóvár (625 m, PL) – Somoskőújfalu (350 m, S) – Kis-Karancs (660m, S) – Karancs (727 m, P háromszög) – Karancslapujtő (200 m, Z)
Túratáv: 14 km
Emelkedő: 700 m
Útvonal2: Somoskőújfalu (350 m, S) – Kis-Karancs (660 m, S) – Karancs (727 m, P háromszög) – Karancslapujtő (200 m, Z)
Túratáv: 9 km
Emelkedő: 400 m
A piros jelzést amilyen hamar megtaláltuk, olyan hamar el is veszítettük. Az utca vége, amerre mentünk, zsákba torkollott, vissza kellett fordulni. Lusták voltunk legyalogolni a főútig, a helyiek útmutatása szerinti ösvényen hagytuk magunk mögött a házakat. Ez persze elég jelentős kerülőt, felesleges szintet jelentett számunkra, míg rá nem tértünk a megtervezett útvonalunkra. Felkapaszkodva egy füves réten, előbb akácosban, majd tölgyesben haladt az ösvény. Kiérve egy nagy rétre, megpihentünk, legelésző lovakat fényképeztünk. Látható volt innen a Kis-Salgó (Boszorkány-kő), Salgóvár meg Pintértelep házai. Innen már azonosítható volt a piros jelzés útvonala, kb. 100 m-el alattunk haladt egy völgyben. Jó nagy kerülővel tudtuk elérni, 20 perc gyaloglás után! Az eddig megtett szintet gyakorlatilag elvesztettük, utunk ismét emelkedni kezdett. Elég sok akácos, telepített erdei fenyves volt ezen a részen. Salgóvár sziluettje több pontról is látható volt. A tervezett piros romjelzés helyett továbbmentünk, turista útvonalak találkozásánál vártuk be egymást, Salgóvár alatt. Innen mentünk fel Salgóvár, Boszorkány-kő közötti nyeregbe. Majdnem mindenki feljött a Boszorkány-kőre, a 400m-es kis kitérőt senki se bánta meg. Csodálatos panoráma van innen, a hegyet felépítő bazalt különleges formái igazi látványosság!
Több mint 20 percet töltöttünk el az 571 m magasságú csúcson, majd visszamentünk a nyeregbe. Innen 300 m-re volt Salgóvár. A Medves-fennsíkon egy 625 m magas vulkáni kúpra építették meg Salgó várát a XIV-ik században, a Kacsics nemzetség Illés ága. A vár első okleveles említése 1341-ből való. A husziták 1457-ben elfoglalták. Mátyás király seregeivel 1460-ban visszafoglalta a várat. Mátyás nem juttatta vissza az ősi birtokosainak, elzálogosította Szapolyai Imrének. Ez volt Salgó fénykora, erre az időre esik teljes kiépítése is. Fülek elfoglalása után 1554-ben Kara Hamza szécsényi és Ali hatvani bég csapatai csellel vették be Salgó várát. 1554-1593 között török kézen volt a vár. Balassa János, (Balassi Bálint édesapja) 1573-ban kapta meg adománylevéllel a salgói birtokot. 1593-ban, Somoskő várának visszavétele után, Pálffy Miklós és Tieffenbach Kristóf csapatai Salgó várát is visszafoglalták. Salgóvár katonai szerepe ezzel végleg befejeződött, újjáépítésére nem került sor. Petőfi Sándor 1845. június 11-én látogatta meg a romokat, ez az élmény ihlette a Salgó című romantikus költeményének megírására. A látogatás emlékét 1923-ban emléktáblával örökítették meg. Több mint félórát töltöttünk el a vár romjai között. Megcsodáltuk a körpanorámát, a vár bazaltoszlopait, megnéztük Petőfi Sándor látogatásának emlékére elhelyezett márványtáblát. Az ebédünket is itt fogyasztottuk el.
A várlátogatás után visszamentünk a turista útvonalak találkozásához, majd a sárga jelzésen elindultunk Somoskőújfalu irányába. Ismét nem a megtervezett úton jöttünk le a várból, így nem láthattuk a Dornyai fogadót. Igen meleg volt az idő, szerencsére árnyas erdőben tettük meg ennek a szakasznak nagyobbik részét. Két helyről is láthattuk visszatekintve a meredek csúcson Salgó várának sziluettjét. Somoskőújfalu vasútállomásával szemben tartottunk ismét egy pihenőt. Kicsit hosszabban időztünk itt, mivel a vendéglátóipari létesítmény nem szokott hozzá az ekkora rohamhoz. A kistúrásaink is innen indultak el, kb. 2,5 órával megérkezésünk előtt. A buszunk is itt várakozott még a parkolóban, szerencséjükre azon két társunknak, kiknek a lábai már nehezen bírták volna a hátralévő szakaszt.
A vágányok feletti átjárón kereszteztük a vasutat, 40-en folytattuk tovább a túrát, immár a Karancsban. Továbbra is a sárga jelzést követtük, mind meredekebb, csúszós ösvényen. Alaposan megizzasztotta a társaságot a kapaszkodás! Az akácos részt hamar magunk mögött hagytuk, árnyas tölgyerdőben haladt tovább a jelzés. Mikor befutott a magyar-szlovák határon vezetett zöld jelzés, bevártuk egymást. 15-en a zöld jelzést választottuk, a többiek a sárgánál maradtak. A zöld jelzés követi a határ nyomvonalát, ez a legrövidebb út a Karancs csúcsára ebből az irányból. Valóban a legrövidebb, de volt pár négykézláb járható szakasza, annyira meredek és morzsalékos volt az ösvény! Amikor úgy gondoltuk, fenn vagyunk a csúcson, jött a fekete leves! Vagy 100m-et kellett lemennünk a Karancs nyeregbe (617 m tszf.), majd ugyanilyen meredeken fel a 727 m magas Karancsra! Végül elértük a csúcsot, szlovák jelzés is jön ide fel. A kilátó pár méterrel a csúcs alatt épült. Masszív, magas acélszerkezetű építmény, a tetejéről 360 fokos körpanoráma adódik. Pechünkre eléggé beborult és igen párás lett a levegő. Így sajnos nem láttunk el túlságosan messzire, az innen készült fényképek sem közelítik meg a délelőtti panorámaképeket. Igen huzatos volt a legfelső szint, fel kellett öltöznünk, egyébként is csurom vizesek lettünk, mire felértünk a csúcsra. Öt percnél nem is időztünk többet a kilátóban.
Leheveredtünk a kilátó körül. Több mint egy félórát heverésztünk, mialatt a sárga jelzést választó társaink is kezdtek ideérni. Közben egy kellemetlen telefonhívást is kaptam. A rövidtúrásaink közül ketten Salgótarjánban kötöttek ki Karancslapujtő helyett! Pár telefonálásba beletelt, amíg megállapodtunk, hol várjanak miránk. Ha gyorsabban teljesítettük volna a túrát, akkor Ipolytarnóc meglátogatása is beleférhetett volna a mai programba. De valahogyan lassabban haladtunk, így nem okozott gondot Salgótarján felé hazamenni. Persze a lassúság oka nem csak a nagy meleg volt, hanem a kiírthoz képesti többlet távolság, illetve szint. A levezető szakasz már nem okozott problémát a társaságnak. A szép bükkösben két kereszt mellett is elhaladtunk. Kis izgalmat egy veszett róka okozott a társaságnak, aki 10 m távolságból, vagy 3 percen át nézett farkasszemet velünk. Kiérve az erdőből nyílt területen közelítettük meg Karancslapujtőt. Visszatekingetve a Karancs tömbje zárta le a horizontot. A faluban esküvő volt a Polgármesteri Hivatalban, a kellő időpontban érkezők még kalácsot is kaptak. 20 percnyi pihenés, sörözés után elindultunk Salgótarján felé. Felvettük eltévedt társainkat, majd hazabuszoztunk.
Kb. fél 8 körül érhettünk haza. Szép napot tudhattunk magunk mögött, nem bánta meg senki sem, hogy eljött ismerkedni Palócföld hegyeivel. A következő túra június 14-én, elég soká lesz. Georgiades Gábor kopjafájánál tesszük tiszteletünket Királyházán, majd túrázni megyünk Márianosztra, Kóspallag környékére.
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), Reszler János (RJ), Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)
Megjegyzés: Más képekkel, ugyanez a leírás a honlapunkon is megtekinthető. http://www.termeszetbaratok.hu
01. Rövidtúrásaink a Somoskői várnál (TZ)
02. Emlékkiállítás a Petőfi kunyhóban (RJ)
03. A Somoskői vár helyreállított bástyája (TZ)
04. Salgóvár látképe a Somoskői várból (RJ)
05. Boszorkány-kő gerince (SZZS)
06. Salgóvár a Boszorkány-kőről (SZZS)
07. Boszorkány-kő pados bazaltja (KZS)
08. Salgóvár bazalt oszlopai (KZS)
09. Pihenő Salgóvár udvarán (SZZS)
10. Somoskő vára Salgóvárból (SZZS)
11. Karancs látképe, a délutáni szakasz célpontja (KZS)
12. Szerelvényigazítás Salgóvárban (KZS)
13. A magyar-szlovák határ nyomvonalán (KZS)
14. Karancs kilátójánál (SZZS)
15. Távolodóban a Karancstól (TZ)
2009-05-26
A mai napi túrával elkezdtük bejárni a Pest Megyei Piros túraútvonalát. Több helyen túráztunk már a Pest megyei Piroson, de szisztematikusan nem jártuk be megyénk keleti részén kialakított, piros jelzéssel ellátott útvonalát. Jelvény is szerezhető a 245 km megtétele után, gyalogosan és kerékpárral is teljesíthető. Ezt a jelvényszerző mozgalmat a Pest Megyei Természetbarát Szövetség szervezi. 1977-ben került kiírásra, az útvonal kijelölésére, jelzésére a korábbi elnökök, Mayer Géza, majd később Georgiades Gábor nagyon sok erőfeszítést tettek. A jelenlegi útvonal újjá varázsolása Notter Béla és önzetlen segítőinek az érdeme. A PMP útvonalából a Verőce-Rád szakaszt választottuk kezdésnek. A Börzsöny déli nyúlványainak elhagyása után a Lósi-patak völgyében gyalogolhattunk, majd a Naszály keleti oldalán jutottunk el Kosdra. Innen egy kisebb dombon átkelve Rádon fejeztük be a túrát. A mai túrára 39-en jöttek el, egy kicsit kevesebben a megszokott létszámhoz képest. Jó időre számíthattunk, ebben nem is csalatkoztunk. Volt hosszabb és rövidebb túrára lehetőség az alábbiak szerint:
Útvonal 1: Verőce (P) – Katalinpuszta (P) – Naszály (P) – Kosd (P) – Rád (P)
Túratáv: 24 km
Emelkedő: 400 m
Útvonal 2: Katalinpuszta (P) – Naszály (P) – Kosd (P)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 200 m
Hatkor indultunk el szokás szerint Százhalombattáról. A jelentkezők közül senki sem aludt el, senki sem késett el. Összeszedve a többi településről jövő társakat, Budapesten keresztül értünk be Verőcére, a kiindulási helyünkre. Kissé nehezen találtuk meg a vasútállomást, elsőre eltévesztettük, a szűk utcákban buszunkkal nehezen keveregtünk vissza a főútra. A PMP füzettel rendelkezők a vasútállomáson megszerezhették első pecsétjüket. A hosszabb túrát választók fél kilenckor már gyalogoltak. A többi 14 társunk Katalinpusztánál kezdte meg a túrát. Egy darabig a vasúttal párhuzamosan gyalogoltunk, majd fél km után aluljárón keresztül értünk el a temetőhöz. Lassan emelkedett az út, több helyről szép panorámánk volt a Duna-kanyar végére, a Visegrádi Fellegvárra, a Börzsöny déli hegyeire. A 291 m magas kis csúcsról volt a legszebb panorámánk, innen még a Naszályra, a Visegrádi hegységre, a Vác melletti Dunára is kiláthattunk. Ezen a szakaszon sok virágot láttunk, a legfeltűnőbbek a bíboros kosbor és a pázsitos nőszirom volt. Ezután jó darabig erdőben vezetett a jelzésünk. Az utóbbi hetek csapadékhiánya már erdő altalaján is szembetűnő volt, pár helyen teljesen szétrepedezett a föld. Egy T-elágazásnál problémánk volt a jelzéssel. A csapatunk nagyon szétszóródott, egyesek jobb felé egy elkerített réten – ahol lovakat tartottak – próbáltak tovább haladni. Ez nem mindenkinek sikerült, volt akit visszaküldtek a tulajdonosok. Mi a baloldali utat választottuk, így értünk le a Verőcét Katalinpusztával összekötő aszfalt útra. Majd egy km megtétele után kereszteztük a 2-es műutat, beértünk Katalinpusztára. A büfé, csárda zárva volt, a bélyegzés miatt bementünk a központba, ahol sikerült pecsétet szerezni. 20 percet pihentünk itt, van aki kávét, van aki sört, üdítőt fogyasztott a pihenő ideje alatt.
Nem mentünk vissza a csárdához, hanem a főúttal mentünk párhuzamosan, majd jobbra a Lósi-patak völgyében haladó aszfaltos úton értünk el a Gyadai tanösvény kezdőpontjára. A Gyadai tanösvény a Lósi-patak mentén fekvő erdők és rétek természeti értékeit mutatja be. A minden évszakban bejárható tanösvénynek 13 állomása van, ahol megismerkedhetünk a környék erdeivel, rétjeivel, azok természeti adottságaival, védendő értékeivel és az ezeket szem előtt tartó erdő- és gyepgazdálkodással. Madártani aktivistákkal találkoztunk a kezdési ponton, akik a Madarak Fák napja alkalmából ingyenes szórólapokat osztogattak. Sok tanulót is elhoztak erre az alkalomra, 5 db buszt számoltunk össze a parkolóban. Élvezetes sétánk volt a fák lomkoronája alatt, majd a patakot kísérő réteken. Nagyon sok információhoz jutottunk a tájékoztató táblák által. Az egyik réten, fakapu alatt letértünk a Lósi-patak árterében kialakított palló ösvényhez. A felnőtteknek is élvezetet nyújt a pallókon való mászkálás! Közép tájt fából faragott krokodil felügyeli a tanösvényt. Ezen szakasz után értük el az Óriások pihenőjét. Itt tartottuk meg az ebédidőnket.
Ebéd után még volt egy rövidebb pallós szakasz az ártéren, ahol a felnőttek kiszórakozták magukat a billenő fahídon. A Gyadai rétre kiérve, elhagytuk a tanösvényt, továbbra is réteken keresztül vezetett jelzésünk. Jobb kézre a Naszály bérce volt látható több helyről. Amint az ösvényünk déli irányba fordult, beértünk Naszály erdejébe. Jól esett az árnyék, mivel a nyílt terepen erősen sütött a nap. Kb. 3 km-t gyalogolhattunk az erdőben, közben az Országos Kék Túra útvonalát is kereszteztük, mire elértük Kosd első házait. Több mint egy km-t bandukoltunk, míg találtunk egy italboltot a Kosdi pecsét megszerzése miatt. Nem is olyan rossz mulatság gyűjtögetni a pecséteket, mivel ezek beszerzése legkönnyebben az italboltokban oldható meg! A pecsételés mellett jó hideg sört fogyaszthattunk el, majd visszamentünk Attila faszobrához, a piros jelzéshez. Páran Kosdon abbahagyták a gyaloglást, nem jöttek tovább az utolsó szakaszra.
Átkelve a Gombás-patak hídján, sóderos úton hagytuk el a települést. Visszatekintve Naszály tömbje uralta a látóhatárunkat. A sóderos utat jobbra elhagyva, egy elhanyagolt gyümölcsösben találtuk magunkat. A jelzést elvétettük, de belőttük Rád irányát, a gyümölcsösben gyalogoltunk pár száz métert. Középtájon, átlépve a kerítésen bementünk az erdőbe, mivel itt velünk párhuzamosan haladó erdei út haladt. Ez volt a PMP útvonala, az igazoló füzetben említett magaslesnél lyukadtunk ki. Az erdei szakasz után virágzó repceföld következett, majd 90 fokos kanyar egy újabb magaslesnél. Ismét egy erdei szakasz következett, majd mezőgazdasági földek között, keresztezve olajvezeték és magasfeszültségi vezetékek nyomvonalát, Rád temploma felé sétáltunk. Festői volt távolról a völgyben felépült falu. Elhaladtunk a Toperczer kúria mellett, mely igen elhanyagolt állapotban van. A templom és a világháborús emlékmű után ismét italboltban találtuk magunkat. A megszokott pecsételés és szomjoltás után hazaindultunk. Hét órára mindenki hazaérkezett, szép túranapunk volt. Egy hét múlva Salgótarján környékén fogunk túrázni, a bazaltból álló Medvest és az andezit által felépített Karancsot keressük fel.
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), József László (JL) és Szabó Zsolt (SZZS) készítette)
Megjegyzés: Más képekkel, ugyanez a leírás a honlapunkon is megtalálható. http://www.termeszetbarat.hu
01 Távolban a Dunakanyar (KZS)
02 Duna, mögötte a Visegrádi hegység (KZS)
03 Nagy-Villám, Fellegvár, Börzsöny (SZZS)
04 Kilátóponton Verőce-Kosd között (KZS)
05 Gyadai tanösvény erdős szakasza (KZS)
06 Fa krokodil a tanösvény mentén (KZS)
07 Óriások pihenője (KZS)
08 Gyadai tanösvény billegő hídján (JL)
09 Naszály alatti szakaszon (SZZS)
10 A Lósi-patak völgye (KZS)
11 Mögöttünk a Naszály (KZS)
12 Gyöngyköles (JL)
13 Répcemező Rád felé (SZZS)
14 Rád látképe (JL)
15 Rádi végállomás (KZS)
2009-05-15
Éves programunkban minden évben egy busztúra szerepel. A tavalyi Burok-völgyi utunk mindenki számára emlékezetes maradt, de az első visszajelzések alapján a szombati vértesi túra sem szégyenkezhet látnivalók terén. A Vértes legszebb arcát mutatta meg nekünk.
Hosszas szervezés után 41-en jelentkeztek a túrára. A meteorológia szép időt ígért, legfeljebb kicsinyke záporral, mégis volt aki megijedt az utóbbitól, és otthon maradt. Meg is bánhatta, mert a szombatinál kellemesebb túraidőt el se lehetne képzelni.
A busz 6 órakor Gödöllőn kezdte begyűjteni az embereket, majd Isaszeg, és Pest következett. Nem volt az utakon túl nagy forgalom, jól át tudtunk Pesten is menni, fél kilenc körül Vérteskozmán voltunk. Három táv közül lehetett választani, ezek: 11,5, 14,5 és 17,7 km. Azokat, akik a legrövidebb távon indultak, elkísértem a S négyszög jelzés indulópontjára, irányba állítottam őket, még egy GPS-t is kaptak beprogramozva, hogy tudják, hol találkozzunk. Az út egyszerű volt, mert a falu után szinte nyílegyenesen vezet az úgynevezett Malom-út Várgesztesre. A másik két távra nevezettekkel együtt kezdtük meg a gyaloglást a Z sáv, majd az Ördög-szószék után a S sáv jelzésen. Az első kilométereket ugyan a „nem szeretem” kategóriába sorolt aszfaltozott erdőgazdasági úton hagytuk magunk mögött, de utána szebbnél-szebb mélyutakon, gyönyörű gyertyánosban haladtunk. Várgesztes határába érve csatlakozott hozzánk a K+ jelzés is, így értünk egy kereszteződéshez, ahol találkoztunk azokkal a túratársainkkal, akik a Malom-úton jöttek. Jobbról az Országos Kéktúra jelzése jött be, melyet innen majd öt kilométeren keresztül követtünk. A Gesztesi-kőfülkére szinte mindenki kíváncsi volt, pedig meredek, lépcsőzött úton lehetett azt megközelíteni. Ezután felkapaszkodtunk a várba, felmentünk a kilátóba, csodáltuk a panorámát. A vár alatti asztalokkal, padokkal, szemétgyűjtővel kulturáltan kiépített réten tartottunk egy kicsit hosszabb pihenőt az elmaradhatatlan körbekínálásokkal – igaz, ez a kialakult jó szokás már a buszon is kezdettét vette.
Még három km-t az egész csapat együtt tett meg, aztán a két rövidebb távot választók az OKT-n maradva Kőhányás-pusztára mentek. Mi a K+ jelzésen értük el a S négyszöggel jelölt már többször említett Malom-utat, és azon értünk be az egyik magyarországi mesefaluba, Vérteskozmára. Az út bal oldalán találjuk a Kitelepítettek-emlékművét, később jobb oldalon a Millenniumi emlékművet. És közben a tájba harmonikusan belesimuló hófehér házakat, pincéket. Láthatón már üdülőfaluként funkcionál, de a falu egységes képe valószínű épp ezért maradt meg.
Buszunk türelmesen várt ránk, majd miután elindultunk Kőhányás-pusztán felvettük a másik két táv résztvevőit. Mire kicsit kinyújtóztunk a buszon, már következő úticélunknál, a majkpusztai remeteségnél voltunk. A gyönyörű tó mellett elhaladva előbb a kis kápolnát, majd kamalduli szerzetesrend épületeit, végül az Eszterháziak kastélyát néztük meg idegenvezető segítségével. Műemléki nap volt, így a műemlékegyüttes meglátogatásáért még fizetni sem kellett – ennek is tudható be, hogy felajánlottam még a belépés előtt, hogy mindenki az én vendégem a
múzeumban.
A múzeumlátogatás után még egy program volt hátra. Ez pedig a tatabányai Turul-madár és a Szelim-barlang felkeresése. Míg buszoztunk fel a parkírozóhoz, rengeteg turistát láttunk – mint utóbb kiderült ők a Gerecse 50-en vettek részt. Volt is elég nagy tolongás Európa legnagyobb madár-szobránál, melynek fesztávolsága 15 méter. A ragyogó, tiszta időben messzire el lehetett látni az emlékműnek helyet adó Kő-hegy pereméről. Átsétáltunk még a tekintélyes méretű (40X12m) Szelim-barlanghoz. Ennek szépsége méltó volt az egész napi csodás látnivalókhoz.
Kép és szöveg: Notter Béla
1. Indulás
2. Lábas-bükknél
3. Ördög szószéke
4. Libasorban a Gesztesi-kőfülkéhez
5. Gesztesi vár
6. Szieszta
7. Az OKT-n
8. Malom-úti fa
9. Kitelepítettek emlékműve
10. Vérteskozma
11. Vérteskozma 1
12. Kőhányáspuszta
13. Majki-tó
14. Remeteház
15. Refektórium
16. Turul-emlékmű
17. Szelim-barlangban
18. Gekkó ugrásra készen
2009-04-22
Örömmel számolhatunk be arról, hogy csodálatos, szinte nyarat idéző tavaszi időben nagyszámú lelkes turista - tele optimizmussal – kezdte meg az isaszegi Csata Emléktúra 45, 30 vagy 15 km-es táv kilométereinek „fogyasztását”, majd a túra végén elfáradva, de élményekkel gazdagabban fejezte azt be.
A túra hete lázas készülődéssel, útfestéssel, italok, élelmiszerek, „nassok” beszerzésével telt el. Szombaton délután a Nyugdíjasok Baráti Köre segítségével sátrat állítottunk fel (1. kép). Erre nem is az emléktúra, hanem egy nagy teljesítménytúra-esemény miatt volt szükség. Ez a nagy esemény – a Tavaszi Hadjárat elnevezésű teljesítménytúra-sorozat hétvégi rendezvénye – volt. A hétvégi túra elkezdődött szombaton a Tápióbicskei Csata Emléktúrával (50, 25, 22 és 8 km-es távok, szervező: Tápiószelei Természetbarát Klub), folytatódott az Éjszakai Hadjárat nevű túrával (távok: 65 és 45 km), befejezése pedig az Isaszegi Csata Emléktúra (45, 30, 15 km) volt. Az első túrázók hajnali fél négy felé értek Isaszegre. Azért is állítottunk sátrat, hogy 6 órai indulásig egy kicsit le tudjanak pihenni. A túrázókat a szervező Hevér Gábor fogadta (2. kép).
Ilyen előzmények után tegnap végre elérkezett az Isaszegi Csata Emléktúra nagy napja. Fél hatkor kezdtük nejemmel, és a társrendezőinkkel az Útvonalkövetők Klubjával (UKK) regisztrációs helyiség berendezését a turisták fogadására. Megérkeztek első pontőreink is, akiknek 6-és 7 óra között kellett elfoglalni ellenőrzőpontjaikat. Még 6 óra sem volt (3. kép), mikor már legalább 15-20-an már elkezdték a regisztrációs lapokat kitölteni. Részükről a regisztráción Balogh Zoli és Heni (4. kép) volt kezdéskor. Elkezdtem a pontőröket a posztjukra fuvarozni a Szobor-hegyre, Sápi-útra és a Mély-árokba. Szentgyörgypusztai pontőreink is kis izgalmak és tiszteletkörök után, de szerencsésen megérkeztek posztjukra. Szerencsére közben a turisták csak gyűltek és gyűltek (5-7. kép). Egy-egy vonat beérkezése után kicsit jobban összefutottak, de úgy gondoljuk, öt percnél tovább senkinek sem kellett várakoznia (8. kép).
7 órára jöttek a Nyugdíjasklub lányai, egy nekirugaszkodásra felszeleteltek 16 kg hagymát. Egészen fél hatig rendületlenül főzték a teát, keverték a szörpöket, kenték a kenyereket zsírral, kenőmájassal, margarinnal, lekvárral, mézzel (9-10. kép) . Vendégeink is érezték, hogy mindezt jó szívvel, önként végzik, kedves szó is jutott az étkek mellé. Többen elhozták lányukat, unokájukat is besegíteni, lelkesedésüket rájuk is ráragasztották. Köszönetünket fejezzük ki minden segítőnek, nélkülük nem sikerülhetett volna ilyen jól rendezvényünk.
Váltás történt a regisztrációban is (11. kép), mert az ott szolgálatot teljesítő klubtagunk másodmagával a 30 km-es seprű szerepét is felvállalták. Fél 11-től nyitott a Gazda-erdő Vízmű ellenőrzőpont.
A helyi televízió délelőtt folyamán többször készített felvételt a túrázókról, 11 óra körül pedig riportot készített Gethe Lacival és velem.
Az emléktúrán 480-an indultak, ami nagyon szép szám. A statisztika (túratávok közti megoszlás, az isaszegi indulók pontos száma, stb.) csak a regisztrációs lapok feldolgozása után válik véglegessé.
Eddig már több E-mail-t is kaptam, melyben a résztvevők megköszönik a jó sikerült túrát.
Mi is köszönjük nekik, hogy megtisztelték rendezvényünket, reméljük jól érezték magukat, – és ha így van, jó hírét viszik Isaszegnek, segítőknek, rendezőknek. Köszönetet mondok társrendezőnknek, klubtag segítőtársaimnak, szponzorainknak.
Jövőre – remélhetően – ismét találkozunk!
Kép és szöveg: Notter Béla
2009-04-07
2009.03.29-e a PTSZ által rendezett 44. városismereti verseny napja. Helyszín: V. kerület, Lipótváros egy része. A rajt és cél: PTSZ ügyeleti helyisége, melyet főjegyzői engedéllyel lehetett igénybe venni előre leadott névsorral. Még egyszer ellenőrzőm a verseny kellékeit és indulunk segítőmmel, Orbán Zsuzsával (DUFI).
Tájékoztató táblák elhelyezése. Megbeszélés portással, aki szigorúan betartva a belépés szabályait minden egyes versenyző be-, és kilépésénél kulcsra zárta a kaput. 10 óra15 -kor lépett ki az utolsó versenyző és 12 óra 06-kor érkezett meg az első csapat. Az előre bejelentkezettek létszáma megduplázódott a helyszíni nevezőkkel. Végül 46 versenyző 18 csapatban indult. A rendezői terepet 16 óra 15 perckor hagytuk el. Szemerkélő esőben, de lelkesen járták be a versenyzők a kijelölt helyszint. Feladatokra a választ 10 kép, valamint a berajzolt térkép segítségével kellett a megadni.
Feltétel volt, hogy 5 óra alatt érjenek vissza, aki időn túl teljesített az nem érhetett el jobb eredményt, mint az, aki időn belül hajtotta végre a feladatot. Értékelés %-ban történt, a táblázatba bekerült az elért pontok összege, a holtverseny eldöntésére adott válaszok pontjai és a megoldásra fordított idő. A versenyzőkkel együtt értékeltük a feladatot, megbeszélve, hogy miért annyi pontot ért a megoldása. Az eredményt rajtszám szerinti sorrendbe adtam meg. Otthon saját igényeik szerint rendezhették sorba a táblázatot, így megtudhatták hányadik helyezés birtokosai.
Minden csapat oklevelet és egy tábla csokit kapott.
Örömmel vettük, hogy két család is eljött óvodáskorú gyermekeivel, de nem hiányzott az általános- és középiskolás gyermek sem a családi csapatból, sőt olyan középkorú házaspár is eljött, akiket lányaik küldtek el maguk helyett elfoglaltságuk miatt. Az indulók között volt városismereti verseny rendező, aki nálunk fertőződött meg ezzel a feladattal, volt olyan aki elvitte szakosztályába illetve közösségébe a feladatokat, hogy felkeltsék az érdeklődést az ilyen típusú verseny iránt is.
Köszönjük hogy velünk játszottak/játszottatok, ha csak két újdonságra tudtuk felhívni a figyelmet, akkor már ezért is érdemes volt eljönni.
A résztvevők szerint jól sikerült nap volt, várják a következő városismereti versenyt, melyre Mindenkit szeretettel várunk 2010. március 28-án, később megjelölt helyszínnel.
A rendezők nevében
Georgiades Gáborné Éva
2009-03-31
Megint kegyeikbe fogadtak az Istenek! A hét legaranyosabb napját kifogva igazi örömturistává válva szép napot töltöttünk Vácon és környékén.
Isaszegen volt az első gyülekező negyed nyolckor, majd Gödöllőn folytattuk a túratársak begyűjtését. Legnagyobb örömünkre Hajni “hadtáposunk” még meleg, igen finom pogácsával vendégelte meg a társulatot. Az már teljesen megszokottá vált, hogy “telekocsi” akcióban személygépkocsikkal utazunk túránk kiindulási pontjára. Most is így történt, Isaszegről-Gödöllőről öt kocsival, Pestről további két kocsival érkeztünk Katalinpusztára, hatan pedig Pestről busszal jöttek.
Összesen 31-en vágtunk neki ragyogó napsütésben a távnak (1. kép). A Pest Megyei Piroson (PMP) mentünk, először rövidke kis emelkedő után a Czettler-kúriánál (2. kép) álltunk meg az épület és az emléktábla megtekintésére. Czettler Jenő agrárközgazdász, egyetemi tanár volt. Az út tovább kapaszkodott és a falu egyszem házsorával párhuzamosan szép erdőben haladt (3. kép). Kis ideig az OKT-vel együtt fut a PMP, aztán a Rockenbauer-kopjafához (4. kép) kanyarodik. Innen alig több mint 500 méter után elértük a Gyadai-tanösvény kezdőpontját (5. kép). Ettől a ponttól a tanösvény és a PMP együtt halad az Óriások pihenőjéig. A kristálytiszta Lósi-patakon (6. kép) híd vezet át a túloldalra, ahol a tanösvény egyik állomásaként geológiai bemutatóhely (7. kép) látható. Egy másik hídon ismét visszatértünk a patak bal oldalára. Szép erdőben, tisztásokon keresztül haladtunk, míg el nem értük az általam kicsit fellengzősen elnevezett Turista-diadalívet (8. kép). Ezen áthaladva a patak árterén kialakított pallósoron vezet az út az Óriások pihenőjéig (9-10. kép). Jól esett a rendezett, padokkal, asztalokkal ellátott pihenőhelyen reggelizni, élvezni a napsütést.
A pihenő után várt bennünket a tanösvény egyik nagy attrakciója, a billenő-híd (11. kép). Mindenki nagy örömmel huppant egyet, mikor a híd átbillent. Az árterület után kiértünk a tanösvénynek nevet adó rétre. A PMP itt balra, Kosd irányába megy tovább, mi a réten átvágva elértük az erdőt. Kis hullámvasutazás után értünk a tanösvény másik nagy nevezetességéhez, a függőhídhoz (12. kép). A hidat tavaly ősszel adták el a turistáknak. Talán csak a tériszonyatosokat leszámítva mindenki élvezte a híd lengését. Az út további részében elhaladtunk egy szénégető boksa mellett, majd változatos terepen (13. kép) értünk a tanösvény végére. Itt még iskolások két korosztályának szóló bemutatófüzetet is találtunk egy szépen kivitelezett tartóban. A példásan megépített tanösvényért köszönetünket fejezzük ki a Váci Erdészetnek!
A PMP-n visszagyalogoltunk a kocsijainkhoz, majd a meghirdetett program szerint Vácra mentünk. Ott városnézésünk során először körbesétáltuk a Március 15. teret. A tér barokk házai egyre szebb képüket mutatják, megújult a tér és a házak jó része is. Az első igazi tavaszi nap sok embert csalogatott ki e középkori hangulatú térre (14-15. kép). Benéztünk a Fehérek templomába, az Irgalmas Rendiek kápolnájába, elcsábultunk egy-egy fagyira, süteményre. Sajnos viszont a Memento mori múzeumot nem sikerült megnéznünk – úgy látszik a nyitvatartás szempontjából még tél volt. Városnéző körutunkat a Duna-korzón (16. kép) folytattuk. Elsétáltunk a Zenepavilon és a Vár/Ferencesek-temploma előtt (17. kép), majd a Gombás-patak hídján átkelve jutottunk az ártéri tanösvényhez (18. kép), a szombati nap harmadik programjához. Az ártéren kialakított pallósoron nagy élvezettel láttunk neki az 510 méter hosszú útnak. Nekünk sajnos ennyi nem adatott meg, mert úgy 20 méter után először csak pár centivel volt magasabb a víz, mint a járda, később viszont csak halaknak ajánlható a tanösvényen való séta (19. kép). Így is megérte odamenni! Visszaútban még benéztünk a Ferencesek templomába, a Püspöki székesegyházba, elhaladtunk a Szentháromság-szobor és a Piarista-templom előtt (20. kép).
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy ezen a napon nagyszerű turisztikai és kulturális, valamint kisebb mértékben gasztronómiai élményben volt részünk, miközben észre sem vettük, hogy 14 km-t gyalogoltunk is.
Kép és szöveg: Notter Béla
Ezt a cikket és hasonló leírásokat, túrakiírásokat találhatnak az Isaszegi Természetbarát Klub http://itk.isaszeg.info című honlapján is.
2009-03-15
Az időjárás előrejelzések melegedést prognosztizáltak február végére, kivételesen el is találták. Az év első túrájára rekord számmal jelentkeztek a tagok, de minél jobban közeledett február 28-a, annál többen léptek vissza a túrától. Egyesek nem képesek elviselni, hogy kicsit sárosak legyenek, elázzon a bakancsuk. Pedig szép túrát hagytak ki a maródiak, hiszen az Egri vár környékén kívül nem találkoztunk igazán sáros szakasszal! 41-en buszoztunk Százhalombattáról Tárnokon, Érden, Budapesten keresztül Pomázra, a túra kiindulási helyére. Pomázon még hárman csatlakoztak a társaságunkhoz, Ők HÉV-vel jöttek ki idáig. A túrát háromnegyed 9-kor kezdtük meg Pomáz felvégén, a nemrég épült lakóházak között. Kivételesen csak egy túra került kiírásra, de ez is rövidíthető volt, ezzel éltek is egypáran.
Útvonal: Pomáz (170m, S) – Csúcs-hegy (352m, S) – Majdán-nyereg (290m, S) – Arany-lyuk (P,P négyszög) – Nagy-Kevély (534m, P) – Kevély-nyereg (534m, P) – Házi-réti-víztározó (180m, Z) – Pilisborosjenő, téglagyár (175m)
Túratáv: 14 km
Emelkedő: 450 m
Nem tudtunk megállni a sárga jelzés kezdeténél a nagy forgalom miatt. 200m-el tovább, egy gyümölcsös kapujánál tudtunk félreállni az autóbusszal. Leszálltunk, az átellenben levő aszfaltúton pár perc alatt leértünk a Dera-patakhoz. Itt szerencsénkre találtunk egy régi kőhidat, melyen át tudtunk menni a jobb oldalra. Zsákutcába kerültünk, de egy elhanyagolt telken felkapaszkodhattunk a sárga jelzésre. Köves úton kezdtünk felfelé gyalogolni a jelzésünkön. Jobb kézre a Csikóvár tömbje uralta a tájat. Papmalom feletti sziklánál találtunk egy döglött nyestet, valamilyen „jóember” kispuskával lelőtte. Nem sokkal később, az erdőben az egyik tölgyfánál szakszerűen elhelyezett acélhurkot csodálhattunk meg, kiszórt kukoricával együtt. Nagyon úgy tűnik, a környék rabsicokkal van teli, később is több vadcsapáson lehetett emberi nyomokat látni! Egyesek ezt nevezik megélhetési bűnözésnek? A Papmalom után elvétettük a jelzést, de nem foglalkoztunk különösebben ezzel a ténnyel. Oszolyt nehéz elvéteni, talán még jobban is jártunk, hogy ezen az úton értünk el az Oszoly alatti nyeregbe.
A 352 m magas csúcsra majdnem mindenki feljött, pedig az utolsó 30m leküzdése elég nehezen ment a hó miatt. Itt majd 20 cm vastagságú volt még a hó.
Nagyon jó kilátóhely az Oszoly-csúcs, nekünk most nem volt szerencsénk a párás idővel, alig láttuk az alattunk fekvő Csobánkát! A szomszédos Csúcs-hegy, mely csak 1km-re van az Oszolytól, szintén csak elmosódottan volt látható! A Kevélyeket csak sejteni lehetett, merre vannak. 10 percet töltöttünk el a kopár sziklákon, majd visszamentünk a sárga jelzésre. A lemenetel egyeseknek még lassabban ment a csúszós, havas ösvényen. Leértünk az Oszoly-nyeregbe, majd ismét kapaszkodni kezdtünk. A Csúcs-hegyen valamikor követ bányásztak, a jelzés balról kerülte meg a bányagödröt. A Majdán-nyeregben összevártuk a társaságot, majd áttértünk a piros jelzésű útra. Valamivel több mint 1km-et gyalogoltunk a Kevélyek oldalában, míg el nem értük a Kevély-nyereg alatti csomópontot. A hó mind nagyobb volt, majd 30cm-es! Itt oszlott kétfelé a csapat, a rövidített túrát 14-en választották, Ők innen felmentek a Kevély-nyeregbe a zöld jelzésen.
A társaság nagyobbik része a P négyszögön az Ezüst-hegy irányába vette az útját. Népes turista csapattal találkoztunk ezen a szakaszon, a mai napon ez már a második társaság volt!
Elérve a piros jelzést, majd 360 fokot fordulva a Nagy-Kevély felé vettük az irányt. A letaposott hóban kényelmesen gyalogoltunk fel az 534 m magas kopasz csúcsra. Pilisborosjenő, Solymár irányában van innen nagyon szép panoráma. De nekünk ez most nem adatott meg, jobbára az északi, észak-keleti irányból jövő felhőben álldogáltunk a csúcson! Néha egy pillanatra ugyan láthatóvá vált Pilisborosjenő, a Házi-réti-víztározó, de a távolabbi környékből semmit sem tudtunk kivenni. Mivel igen hűvös és kellemetlenül hideg volt a felhőben való tartózkodás, hamar lementünk a Kevély-nyeregbe. Itt vártak már jó ideje a rövidebb túrát választó társaink. Mivel az átázott lábbelik miatt már fáztak, előre lettek küldve az Egri-vár makettjének romjaihoz. Mi megálltunk egy negyed óra erejéig, elfogyasztani a szendvicseinket. A valamikori Stromfeld Aurél turistaháznak nyoma sincs már. 1992-ben égett le, nem derült ki mi vagy ki miatt. Az országos Kék Túra bélyegzője megvolt a tölgyfára erősített ládikóban.
A kék jelzésen jöttünk le az erdőszélre. Útközben szép sziklákat, meg tájékoztató táblákat láthattunk, olvashattunk. Csodák-csodájára, egyik sem volt összefirkálva, megrongálva! Az út alsó szakasza az olvadás miatt csúszós volt, több helyen már s sárral is meg kellett küzdenünk. Az erdőszélről pár perc alatt elértük az Egri-várat. Szinte hihetetlen, de 41 évvel ezelőtt forgatták itt a Várkonyi Zoltán által rendezett Egri csillagokat! Negyed óra nézelődés után megkerestük a zöld jelzést, majd a Solymári-völgyben folytattuk a túrát, a vízmosás bal oldalán. Útközben két szép sziklát is láthattunk, sajnos a Jenői-tornyot már nagyon körbevette a megnőtt fenyő ültetvény. A szurdok is látványos, csak normális képet nem lehet készíteni róla, mivel a sok bokor és fa eltakarja. Két km-t haladtunk a völgyben, majd a Házi-réti-víztározó közelében értünk a Csíz-völgy üdülőházaihoz. Mindenkit bevártunk itt, a várakozás közben egyesek elfoglalták magukat két legelő póniló istápolásával. A túra utolsó szakasza a Határréti-árokkal párhuzamos gödrös, vizes, sáros úton vezetett a volt téglagyárig. A HÉV-vel jövőket is visszavittük Budapestre. 4 óra körül már hazaértünk. Jó kis bemelegítő túrának sikeredett a mai nap, km ugyan nem volt sok, de a hó miatt megfelelt 18-20 km-es túrának! Következő hónap 21-én a Vértesben fogunk túrázni, remélhetőleg szép, tavaszi időben!
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), Reszler János (RJ) és Szabó Zsolt (SZZS) készítette)
Megjegyzés: Más képekkel, ugyanez a leírás a MOL Nyrt. Dunai Finomító Természetbarát Szakosztályának honlapján is megtekinthető.
http://www.termeszetbaratok.hu
01. Pomáz szélső házai között kezdtük el a túrát (KZS)
02. Kőhíd a Dera-patakon (SZZS)
03. Járt utat a járatlanért …(RJ)
04. Visszatekintés Pomázra (RJ)
05. Panoráma Papmalom sziklájáról (KZS)
06. Kapaszkodás az Oszoly-csúcsra (RJ)
07. Csobánka látképe az Oszoly-csúcsról (RJ)
08. Oszoly-csúcson (SZZS)
09. Nagy-Kevély csúcsán (SZZS)
10. Háttérben a Kis-Kevély (KZS)
11. Pihenő a Kevély-nyeregben (RJ)
12. Nagy-Kevélyi kőfülkénél (SZZS)
13. Lejövetel a Kevélyekről (SZZS)
14. Az Egri vár romjai (SZZS)
15. Az Egri várnál (KZS)
16. Szikla a Solymári-völgyben (KZS)
2009-03-04
A” Margita 344,2” Turisztikai és Sport Egyesület már a 15. alkalommal rendezte a téli teljesítménytúráját. A fagypont körüli kissé borongós időben 605 megszállott gyalogos indult a 40 és 20 km-es távon. A legkorosabb teljesítő a Utasi János (1937) Budapestről érkezett. A legfiatalabb célba érő a 40-es távon Molnár Zsolt (1994) és a 20-as távon Bohner Eszter (2002) volt.
A gyalogosok után a futók indultak a III. Téli Margita Terep Maratonon. Idén is a Terep Ultra Kupa országos sorozat nyitó versenye. A 172 induló között szlovák, román és osztrák maratonista is volt.
A helyenként kissé sáros pálya megnehezítette a futók dolgát de így is a győztes csak 4 perccel maradt el a pályacsúcstól. A jó hangulat, meleg tea, zsíros kenyér, szépen csillogó érmek és kategóriánként a helyezetteknek a kupák kárpótolták a célba érkezőket.
Eredmények:
Nők: 1. László Szilvia Tatabánya 3:50:31
2. Sweigert Árpádné Ibolya Budapest 3:54:31
3. Molnárné Varga Szilvia Mogyoród 3:55:34
Férfiak:
1. Dr. Sebestyén Zoltán Budapest 2:51:18
2. Hajduska Balázs Nagykovácsi 2:51:26
3. Kovács László Eger 2:56:50
2009-02-16
Bár a meteorológia jelentés által beharangozott 15 fokos meleg erősen túlzónak bizonyult – ezt talán legjobban Ági bánta, aki hitt szép szavuknak – , a februárhoz képest mégis kellemes időben túrázhatott az a 28 fő, aki velünk tartott.
Isaszegi, majd és gödöllői találkozóhelyről összesen öt kocsival (valamint hárman Pestről busszal) mentünk Biatorbágyra, ahol a viadukt környékén parkoltunk le.
Némi vakaródzás, kávézás után elindultunk (1. kép). Természetesen első utunk a viadukthoz vezetett (2. kép). Ma már ipari műemlék ez a csodás hídeggyüttes. Az első hidat 1883–84-ben, másodikat 1898-ban építették. A Füzes-patak völgyét hidalják át 120–140 méter szélességben és 20–25 méter magasságban. Kétes hírnevet egy őrült bécsi kereskedő hozta meg számára azzal, hogy 1931-ben felrobbantotta a Budapest-Bécs között közlekedő gyorsvonatot. 22-en meghaltak, 17-en súlyosan megsérültek.
A két híd között lévő lépcsőn felmentünk a (volt) pályatestre, majd a híd túloldalán a meredek völgyoldalon (3. kép) szlalomoztunk le.
A P sáv jelzésen indultunk most már tényleges gyalogtúránkra. Eleinte enyhén emelkedő aszfaltúton mentünk, majd ezt magunk mögött hagyva lassan beértünk az erdőbe. Egy utat keresztező bekerített birtokot kellett a turistaútnak megkerülni (4. kép), majd egy derékszögű jobb-kanyar után igencsak meredek emelkedő (5. kép) miatt kerültek szóba először felmenőim. A kapaszkodást nehezített az előző napokban leesett rengeteg eső, bár azt is meg kellett őszintén állapítanunk, hogy ahhoz képest még járható volt az út – köszönhetően a hegységet alkotó dolomitnak, mészkőnek. Szóval, miután felértünk a tetőre és leszálltunk kilógó nyelveinkről, továbbindultunk. Párszáz méter után előbb egy szép kilátóhelyhez (6. kép), majd a túra leglátványosabb szakaszához, a Kő-orr nevezetű sziklaformációhoz (7-9. kép) értünk. Itt nem csak a különös alakú sziklákat csodáltuk meg, hanem elemózsiáztunk és a következő túrákat is megbeszéltük. Továbbindulva még egy szép sziklatornyot (10. kép) kerültünk meg, majd erős lejtő után egy még erősebb emelkedő (11. kép) és a felmenőim következtek.
A P+ jelzésen folytattuk utunkat és értünk el a példásan helyreállított Szt. Vendel (Szily) sírkápolnához (12. kép). A kápolnát a XIX. század elején építette Szily József. A II. világháborúban erősen megrongálódott, helyreállítása után viszont megint nem kedvező évtizedek jöttek egy kápolna fennmaradásához. Mostanra viszont helyi alapítvány és önkormányzat, valamint a Pilisi Parkerdőgazdaság segítségével újból (majdnem) eredeti pompájában áll. Könnyű terepen 2,5 km megtétele után visszaértünk kocsijainkhoz.
Kocsival a temetőhöz hajtottunk, ahonnan elsétáltunk a Szentháromság térre. Az itt található Szentháromság-oszlop (13. kép) 1760-ban épült. Ezt követően a Sándor-Metternich kastélyt (14. kép) néztük meg kerítésen keresztül. Sajnos erre nem vonatkozik az eddigi biatorbágyi műemlékekre vonatkozó megállapításunk, miszerint szépen felújították azokat.
Visszatérve sétánk kiindulópontjára, továbbhajtottunk a következő településre, Etyekre, ahol először a Magyar-kúthoz (15. kép) mentünk. A bővizű kutat – mely a XIX. század elején épült - hányatott sorsa alatt még be is temették a 70-es években. 1996-ban ugyan visszaállították a kutat és a medencéket, de az eltelt 13 év soknak bizonyult a bizonyosan nagyon alapos és szakszerű vakolásnak, mára jobbára csak a felújítást hirdető Demján Alapítvány márványtábla az egyetlen ép pont az épületen. Ezt követően felsétáltunk a Kálváriára (16. kép), mely előtt Szent Vendel szobra áll. Még a műemlék pincesort szerettük volna megnézni Etyeken, de a vendegvaro.hu-n jelzett öreghegyi úton nem találtuk azokat. Találtunk viszont egy szép kis teret nagy szőlőpréssel, (legalábbis nyáron) virággal teli hordókkal (17. kép). Még kimentünk Botpusztára, ahol a Nazarénus rendházat és a Katolikus templomot kerestük. Tulajdonképpen amit megtaláltunk az épp az volt, csak ekkor ezt még nem tudtuk, mert a vendegvaro.hu ezt is máshol tüntette fel (18. kép).
Ilyen apró bosszúságokat leszámítva jól töltöttük a napot.
Kép és szöveg: Notter Béla
2009-02-08
Előző