Városismereti verseny a PTSZ szervezésében

2009-03-31

2009.03.29-e a  PTSZ által rendezett  44. városismereti verseny napja. Helyszín: V. kerület, Lipótváros egy része. A rajt és cél: PTSZ ügyeleti helyisége, melyet főjegyzői engedéllyel lehetett igénybe venni előre leadott névsorral. Még egyszer ellenőrzőm a verseny kellékeit és indulunk segítőmmel, Orbán Zsuzsával (DUFI).
Tájékoztató táblák elhelyezése. Megbeszélés portással, aki szigorúan betartva a belépés szabályait minden egyes versenyző be-, és kilépésénél kulcsra zárta a kaput. 10 óra15 -kor lépett ki az utolsó versenyző és 12 óra 06-kor érkezett meg az első csapat. Az előre bejelentkezettek létszáma megduplázódott a helyszíni nevezőkkel.   Végül 46 versenyző 18 csapatban indult. A rendezői terepet 16 óra 15 perckor hagytuk el.  Szemerkélő esőben, de lelkesen járták be a versenyzők a kijelölt helyszint. Feladatokra a választ 10 kép, valamint a berajzolt térkép segítségével kellett a megadni.
Feltétel volt, hogy 5 óra alatt érjenek vissza, aki időn túl teljesített az nem érhetett el jobb eredményt, mint az, aki időn belül hajtotta végre a feladatot. Értékelés %-ban történt, a táblázatba bekerült az elért pontok összege,  a holtverseny eldöntésére adott válaszok pontjai és a megoldásra fordított idő. A versenyzőkkel együtt értékeltük a feladatot, megbeszélve, hogy miért annyi pontot ért  a megoldása. Az eredményt rajtszám szerinti sorrendbe adtam meg. Otthon saját igényeik szerint rendezhették sorba a táblázatot, így megtudhatták hányadik helyezés birtokosai.
Minden csapat oklevelet és egy tábla csokit kapott.
Örömmel vettük, hogy két család is eljött óvodáskorú gyermekeivel, de nem hiányzott az általános- és középiskolás gyermek sem a családi csapatból, sőt olyan középkorú házaspár is eljött, akiket lányaik küldtek el maguk helyett elfoglaltságuk miatt. Az indulók között volt városismereti verseny rendező, aki  nálunk fertőződött meg ezzel a feladattal, volt olyan aki elvitte szakosztályába illetve közösségébe a feladatokat, hogy felkeltsék az érdeklődést az ilyen típusú verseny iránt is.

Köszönjük hogy velünk játszottak/játszottatok, ha csak két újdonságra tudtuk felhívni a figyelmet, akkor már ezért is érdemes volt eljönni.

A résztvevők szerint jól sikerült nap volt, várják a következő városismereti versenyt, melyre Mindenkit szeretettel várunk  2010. március 28-án, később megjelölt helyszínnel.

A rendezők nevében
Georgiades Gáborné Éva

Kategória: Beszámolók


Hírek, beszámolók