Archívum: 2008-03
Március 16-án délutánra esőt ígért a meteorológia , ezért a tervezett útvonalunkat megváltoztattuk. Eredetileg Dobókőről indultunk volna, és a Téry-út, Ilona pihenő, Lukács-árkon keresztül értünk volna a Rám-szakadék bejáratáig. Azért, hogy legalább még a Rám-szakadékban eső nélkül tudjunk haladni, Dobogókő helyett Dömösre mentünk. Úgy gondoltuk, ha minden kötél szakad a Lukács-árkon keresztül már esőben is visszabotorkálunk a kocsikhoz. A túráinkat kísérő jó szerencse ezúttal is nekünk dolgozott; nem hogy az eső nem esett, de a nap nagy részében még a nap is ragyogóan sütött.
Tehát Dömösön, a Szt. István templom mellet leparkoltunk, és 21-en vágtunk neki a nagy kalandnak (1. kép). Voltak akik kicsit tatotakaz úttól, mert az internetet böngészve a valósnál is veszélyesebbnek gondolták a túrát. Pedig mi már a Tarjánka-völgyön is edződtünk. A Kaincz-forrásnál lévő Szentfa-kápolna egy mesekönyvbe való idill. Innen indul a P háromszög jelzés Vadálló-kövek, Prédikálószék felé. El is határoztuk, hogy jövőre egyik túránk oda fog vezetni. A patak túloldalán munkagép puttonyából köveket raktak ki, dolgos kezek pihenőhely építésébe kezdtek. Már összeszűkölő völgybe értünk, mikor egy kutya nekünk is bemutatta, mennyire élvezi az életet, hempergőzött, bohóckodott az avarral teli meredélyen (3. kép). . Megjelentek az első korlátok, majd közvetlenül utána elértük az első vízesést (4. kép) is. A völgyön keresztül fekvő fatörzsökön bemelegítettünk a következő, Burok-völgyi túránkra (5. kép). A patakot ölelő sziklák egyre csak nőttek, beértünk a Három-forrás-völgy legvadabb, legszebb részébe. Két nagyobb vízesés mellett is létra tette lehetővé a biztonságos feljutást (6-9. kép). Mindenki nagyon élvezte a szurdokvölgyet, melynek anyaga az úgynevezett breccsa (szögletes, éles törmelékdarabokból összecementálódott kőzet).
A legszebb szakaszt magunk mögött hagyva hirtelen mindenki megéhezett, jól esett a kis hazai elemózsia (10. kép). Továbbra is felfelé haladtunk (11. kép). Két emelkedő közti laposban kis időszakos tavak terpeszkednek, melyben úgy mozgott a víz, hogy többen ámuldoztak; milyen nagy erővel tör fel a forrás. Közelebb menve viszont látszott a valóság: békák ülték(?) nászukat, attól forrt a víz (12. kép). Rátértünk a S jelzésre és a Lukács-árkon haladtunk immár lefelé. a közelmúlt viharai sok fát döntöttek ki (13. kép), hasítottak ketté. Így keletkezett a 14. képen látható tű foka is. A Lukács-árok (15. kép) is szerfelett szép völgy, nagyon sok helyen messzi földről járnának oda a turisták, hogy láthassák. Pechjére itt a Rám-szakadék szomszédságában, annak bűvöletétől éppen hogy csak felocsúdó emberek csak átfutnak rajta, “szervízúttá” degradálták.
Mikor ismét leértünk a patakvölgybe pihenőt tartottunk. Zsuzsi jóvoltából egy farakás alá megtojt a húsvéti nyuszi. Az ötéves Henrik nagy örömmel kapkodta össze – szavai szerint nekünk – a csokitojásokat (16. kép). Az már más kérdés, hogy végül egy sem jutott belőle a társaságnak, mert szerinte a nyuszi által produkált 20-30 tojás ahhoz túl kevés, hogy abból nekünk is jusson. Jót nevettünk rajta. Ismét a Kaincz-forrás közelébe értünk, és – láss csodát – a délelőtt látott munka eredményeként már állt is a pihenőpad s a sziklakert (17. kép).
Akinek nem volt sietős a dolga, azzal még hazafelé menet felmentünk Visegrád után a Mogyoró-hegyre. Megcsodáltuk a Duna túlpartján a Börzsönyt (18. kép), lementünk a függőhídhoz (19. kép), ittunk a jóízű Boglárka-forrás vízéből, voltunk az erdei játszótéren, megnéztük az Erdészek barátság parkját (20. kép). Elfogott a nosztalgia: régen sokat jártam ide, mikor még létezett a TESZ (Társadalmi Erdei Szolgálat).
Notter Béla
2008-03-18
A GKRTE jóvoltából – akik helyet szorítottak nekünk standjukon – az Utazási kiállítás mind a négy napján kinn voltunk. Kínáltuk szórólapjainkat (PTSZ szakosztályok elérhetőségét, jelvényszerző túramozgalmainkat, valamint a Pest Megye Turistája 12-14. szakaszán április 13-án rendezendő teljesítménytúránk kiírását), melyet erre az alkalomra nyomtattunk ki. Nagy sikere volt a Kirándul a család Pest megyében c. kiadványnak is. Nagyon szép prospektusokkal mutatkozott be a Porszem Közösségi Műhely. Szerencsére nem unatkozott az a négy fő (Georgiades Évike, Nagyné Erzsike, Lipák Pista és jómagam) aki a pult másik oldalán állt, sok érdeklődő kérdésre kellett válaszolniuk. (1-3. kép)
Április 13-án tartottuk éves közgyűlésünket a Városház utca 7-ben lévő Konferenciateremben. Legfontosabb napirendi pontok a következők voltak: beszámoló a 2007. év szakmai és gazdasági munkájáról, a 2008. évi költségvetési és egyéb tervek ismertetése, Alapszabály módosítása, technikai munkák tervezése, ellenőrző testület jelentése, a természetvédelmi-, minősítési-, vízitúra-, technikai bizottság beszámolója, Közép-magyarországi Regionális Természetbarát Szövetség megszervezése. (4-6. kép)
Egy régi szép hagyományt állítottunk vissza azzal, hogy március 15-én – pár év kihagyása után – ismét koszorúztunk Isaszegen, a ‘48-as Honvéd-emlékműnél. A PTSZ koszorújának elhelyezésével emlékeztünk az 1848-49-es szabadságharc hőseire. (7-9. kép)
Notter Béla
2008-03-17
2008.03.01-ét írunk. Szombat van. Este, miután a vihar kitombolta magát, nem csekély aggodalommal tértem nyugovóra. Hallgatva a szél zúgását, azon elmélkedtem, vajon reggelre lesz-e még tető a fejem fölött.
Vasárnap korán ébredtem. Az első aggódó, túrázni vágyó telefonáló érdeklődött, hogy megyünk-e? Megyünk – válaszoltam – majd meglátjuk mi lesz!
Mire felértünk Gyöngyösre, már sütött a nap. Az útszéli lesodródott ágakon és pocsolyákon kívül más nem emlékeztetett a természeti erők tombolására.
Heten vártuk a buszt Gyöngyösön, hogy elvigyen Parádsasvárra. Hét bátor, önkéntes akarta végigjárni a Vörösmarty Mihály Jelvényszerző emléktúrát, ami 22 km hosszú 610 m szintemelkedéssel párosítva. Öt helyen kell pecsétet szerezni az útvonal igazolásához, és egy kitűzőt, valamint felejthetetlen emlékeket kap a teljesítő ajándékba. Az út különlegessége, hogy 1829-ben Vörösmarty Gyöngyösről gyalog indult el harmadmagával Parádra fürdeni. Majd visszafelé jöttében jól megázott.
Parádsasvárról indultunk. Megnéztük a Károlyi kastélyt mely neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján 1885-ben. Az emeletes építmény látványossága a díszes tetőzet, és a kémények. A három különálló épület egy udvart zár közre. Szintén Ybl Miklós tervei alapján készült az Ivócsarnok. Híres a Parádi víz, mely kénhidrogént tartalmazó, szénsavas gyógyvíz. A vulkáni utóhatások terméke.
Miután pecsételtünk, és mindenki elfogyasztotta a reggeli kávéját elindultunk a piros sáv jelzésen. Útközben kellemesen elbeszélgettünk, nevetgéltünk. Csodáltuk a napsütést, de sajnos nem sokáig. 5 km múlva elértük a Vörösmarty túristaházat, ahol már szükség volt az eső elleni óvintézkedésre.
Pecsételés után rögtön indultunk is tovább Mátraházára. Útközben utólért az eső. 2 km után -kicsit ázva – megérkeztünk. Igyekeztünk fedett helyre húzódni, mert már felváltva szakadt az eső és a hó. Mindenki elfogyasztotta az ebédjét, majd rövid tanakodás után a sárga sáv jelzésen indultunk Mátrafüredre. Megnéztük a Hanák Kolos kilátót, a Rákóczi forrást. Mire Máriácskához értünk már a csapat összes tagja bőrig ázott.
Mátrafüreden még pecsételtünk egyet. Az utolsót! Majd átnyújtottam a résztvevőknek a jól megérdemelt kitűzőt. Úgy döntöttünk, hogy nem ázunk-fázunk tovább. Pedig még a Sár-hegyet érdemes lett volna megmászni. Kitűnő körpanoráma párosul a fantasztikus növényvilággal. Na de talán majd legközelebb!
Füreden buszra szállva utaztunk kényelmesen Gyöngyösre. A buszmegállóban elköszöntünk egymástól, és mindenki ment haza.
Úgy gondolom, hogy egy túravezető mindig a legjobbat, a legszebbet szeretné megmutatni a túratársainak. Az út tervezése, gondolatbeli megvalósítása valahogy „feldobja” az embert. A bejárásnál azon gondolkozik, hogy hol áll meg a csapat pihenni, milyen látnivalók vannak, és azokról mit érdemes tudni az először arra túrázóknak. Igyekszik minden tényezőt figyelembe venni: mi van, ha késik a busz, lassan haladunk… Egy tényezőre nem lehet előre felkészülni. Az időjárásra. Hát igen! Pontosan úgy jártunk, mint Vörösmarty, aki barátjának írt levelében említi meg, hogy az út során mennyire eláztak. Igen, mi is eláztunk, de örömmel töltött el, hogy hazafelé a buszon a résztvevők arcán nem a szomorúságot, fáradságot láttam, hanem, hogy mennyire jól esett ez a kis séta, és szellemileg felfrissülve, fizikailag kicsit elfáradva töltik el a vasárnapból megmaradt pár órát. És ezt jó látni!
Köszönöm a résztvevőknek, hogy megjelenésükkel emelték a túra hangulatát!
GKati
2008-03-07
Mit is felejtettünk el? Egy olyan tájegységet, amelyet nem a meredek gerincek és folyamatos kaptatók jellemeznek, hanem inkább a lankás dombok és az állatvilág gazdagsága. Ez a Gödöllői dombság!
Miért érdemes felkeresni? Könnyen járható a kezdő kirándulók számára, hatalmas élmény lehet gyermekeknek, akik eddig csak állatkertben gyönyörködhettek vadon élő állatokban, és a nyugdíjas korúaknak is kellemes sétát és szép látványt kínál eme gyöngyszem. Közel van Budapesthez, így a fővárosi turisták számára is egyszerűen megközelíthető. Egyesületünk nemrégiben kirándult e ritkán járt tájon és csak ámult a csend, az érintetlenség és az érezhető energiák harmóniáján. Szinte érezni lehetett, ahogy életre kelt az erdő. Ha a dombságba indultunk kirándulni, szinte kötelező volt fényképezőgépet vinni magunkkal, hisz nem volt olyan eset, hogy ne találkoztunk volna vadakkal. Ez most is így volt. Kis csapatunk, a Porszem Közösségi Műhely szombat reggel indult a domonyvölgyi buszmegállóból, igaz hideg volt és fújt a szél, de mindenkit motivált a tudat: ma végre találkozhatok egy igazi, rácsok nélküli élőlénnyel! Megérkezett mindenki, a hangulat príma volt, végre elindultunk felfedező utunkra. A táv tizenhat kilométer, a szintkülönbség minimális. Túránk első szakasza a 3-as út mellett indult, szerencsére ez csupán egy kilométert jelentett, innen rákanyarodtunk az erdei ösvényre, és itt a sárga illetve a zöld jelzést követtük. Az erdő bejáratánál található a zöld ház néven ismert erdészet, ahol a vadállományt közvetlen közelből megcsodálhattuk, köszönhető az ide telepített etetőnek. Ez a terület tájvédelmi körzet, és számos alkalommal lezárt, még a turisták elől is. Engedély kellet ahhoz, hogy beléphessünk a túraútvonalra. Ezt előzetesen kértük az erdészet vezetőjétől, aki készségesen kiállította és elküldte postán a papírokat. Tehát nem adódott több akadály, végre beléphettünk a rezervátumba.
Tovább kajtattunk a (zöld és a sárga) jelzések mentén, amelyek rövid szakaszon még együtt haladtak.
Hamarosan elértünk egy elágazáshoz, ahol kettévált a már említett két jelzés, mi a sárga vonalán folytattuk bandukolásunkat. Kis kaptató után felértünk a Látó-hegyre, ahonnan – ahogy a neve is utal rá –, csodálatos látkép fogadott minket. Az idő kristálytiszta volt, így láthatóvá vált előttünk Máriabesnyő, amely Gödöllő külső területén található. Röpke nézelődés után barangoltunk tovább az Erzsébet pihenőig. Erre a helyre járt feltöltődni Sziszi királynő is, erről emléktábla tanúskodik. Tízórainkat gyorsan elfogyasztottuk, lévén a szél egyre viharosabbá vált, és igyekeztünk gyorsan továbbállni, hisz nem akartunk idő előtt odafagyni. Bakancsunk a kék jelzésen csoszogott tovább, lassan elértünk túránk feléhez. Itt úgy döntöttünk, letérünk a hivatalos jelzésről egy kis kaland reményében.
Bekanyarodtunk hát egy csapáson a Sírkúti- forrás felé, pár száz méter megtétele után – láss csodát – belebotlottunk öt-hat hatalmas vaddisznóba, lefényképezni esélytelen próbálkozás, hisz nem voltak kikötve, de aki láthatta őket, maradandó élményben részesült. Felocsúdni sem volt időnk, rögtön megjelent egy kisebb gímszarvas csapat. Sajnos gyorsan odébbálltak. A távolból lövéseket hallottunk, túravezetőnk jobbnak látta visszatérni a járt útra, ki tudja, hátha vadnak néznek minket. Túl az első igazi élményen gyalogoltunk tovább egészen a Szkíta halomsírokig, amely ősi temetkezési hely volt, odaérve kis dombocskákat láthattunk, még tábla sem jelezte a temetkezési hely emlékét. Folytattuk utunkat az ebédlő-úton, míg el nem értünk a zöld jelzésig. Itt elkezdődött kálváriánk, eltévedtünk, ezt viszonylag gyorsan észrevettük, ám közben újabb élménnyel gazdagodtunk – igaz, negatív- élménnyel, a kedves vadásztársadalom egy része, miután kilövöldözte magát, sajnos ottfelejtette a lövedékből hátramaradt hüvelyhegyeket, pár száz méteren mintegy száz hüvely díszítette az amúgy gyönyörű területet. Végre visszataláltunk a zöld jelzésre, mindenki bízott benne, hogy újra nem tévedhetünk el. A következő szakaszon ismét szép terepen vezetett túránk, csodálatos szurdokban haladtunk tovább, fotós társaink megállás nélkül csattogtatták gépeiket, a fény játékát megörökítve. Néhányan közülünk felmásztak a szurdok szélére, és onnan csodálták a szép idomokat. Elhagyva a Kis –Halál völgyet egy tisztásra értünk, a szél egyre csak fújt, s figyelmünk is egyre csak lankadt. Egyik társunk újabb vadakat pillantott meg, egy négyfős muflon-csapat állt előttünk. Megálltunk, próbáltuk lencsevégre kapni ezt a ritkán látható fajt. Szerencsére nem szaladtak el, sikerült pár távoli képet készíteni. Adrenalin-szintünk ismét megugrott, fotósaink hol jobbra, hol balra bevágtattak az erdőbe, hátha sikerül találkozniuk még ezekkel, a csodálatos lényekkel. Sajnos elnyelte őket a sűrű erdő, nem jöttek vissza, de látványuk melegséggel töltött el bennünket. Lassan folytattuk felfedező utunkat, melyről azt hittük a végéhez közeledik. Újra eltévedtünk, – térképünk régi, túravezetőnk kicsit bohókás – a hangulat kezdett feszülté válni. Már senki nem tudta, hol vagyunk, merre járunk. Szerencsénkre az erdész kollégák kint dolgoztak, így volt kitől megkérdezni, hogyan tovább. Nagyon segítőkésznek bizonyultak és útbaigazítottak minket. Visszamentünk hát jó néhány kilométert, már elfáradtak tagjaink és csonttá fagyott arcunkon a mosoly, míg végül visszataláltunk oda, ahol elvesztettük a fonalat, rátaláltunk a helyes útra. Mindenki megnyugodott tudván, már nincs sok hátra. Körtúránk végén újra becsatlakozott brigádunk a sárga, illetve a zöld jelzés már ismert szakaszába. Elértük a zöld házat, sietősre vettük lépteinket, lévén kezdett sötétedni. Rövid idő elteltével megérkeztünk kiindulópontunkra, a domonyvölgyi buszmegállóhoz. Körtúránk tizenhat kilométer helyett huszonkettőre duzzadt, köszönhetően a két kis kitérőnek. Túravezetőnk több késsel a hátában és a kellemetlen érzettel szívében, oldván a hangulatot, rábeszélt mindenkit egy cukrászdalátogatásra. Szerencsére csapatunk elég összetartó, ezért mindenki jó ötletnek tartotta, végül is már mindegy volt. A nap hátralévő részének úgyis lőttek. Kikötöttünk hát a hévízgyörki cukiban, kiolvadtunk és kellemes hangulatban felváltva minősítettük, persze humorosan, drága vezetőnket.
Összegezve kirándulásunkat, számos élménnyel gazdagodtunk és nyilvánvalóvá vált, érdemes a Gödöllői dombság kincseit óvni és látogatni, hogy másoknak is megmutathassuk eme csodálatos tájegységet.
Dobos Csaba
2008-03-07
Mivel idén és valószínűleg véglegesen a januári Megyeszélen teljesítménytúra elmaradt, illetve megszűnik, a téli tespedés után első túránkat február végére szerveztük meg. A cél Nagy-szénás környéke, nagyon régen jártunk már errefelé. Enyhe idő köszöntött ránk, a levegő már teljesen tavaszias volt. Úgy látszik, régen túráztunk már együtt, mert nagyon sokan jelentkeztek a mai alkalomra. Szerencsére Szabó Zsolti feláldozta magát, személygépkocsival jött el, három társunkat is elhozva. Sajnos még így is pár embert otthon kellett hagynunk, a busz üléseinek korlátozott száma miatt. A túrán 49 fő vett részt, ami február végét tekintve csúcsnak tekinthető. Százhalombattáról pontban 7 órakor indultunk el, mindenki pontosan jött, senkire sem kellett várni. Érd, Tárnok érintésével Pilisszentivánra buszoztunk a túra kezdési pontjára. Útközben Perbálon, mely a túra befejezési helyszíne, felvettük a négy személygépkocsival jövő társunkat. A túrát fél kilenc után pár perccel kezdtük meg Pilisszentiván Solymár felé eső részén.
Útvonal: Pilisszentiván (S) – Hosszú-árok (P) – Nagy-szénás (K) – Kutya-hegy (K, K+) – Fehér-út (S) – Perbál (S)
Túratáv: 16 km
Emelkedő: 300 m
A sárga jelzésen hagytuk el Pilisszentiván házait. Hosszan kígyózott a menetoszlopunk, mintegy 1km után becsatlakozott a piros. Itt elvaciláltunk tíz percet, mígnem a térkép tanulmányozása után a helyes irányba fordultunk. Nemsokára a piros jelzésen, a Hosszú-árok völgyében haladtunk folyamatosan felfelé. Nagy örömünkre rengeteg hóvirágot lehetett látni, úgy látszik a virágok már tudják, hogy jön a tavasz! Fegyelmezett volt a csapat, senkit sem kellett figyelmeztetni a hóvirágok védettségére. A március végi túránkat neveztük el hóvirágkereső túrának, a mai napi állapot szerint az erdőt ekkor már másfajta virágok fogják színesíteni. A sombokrok virágai is kipattanás előtt vannak. A Hosszú-árok tetején bevártuk egymást, a kék + jelzés becsatlakozásánál. Innentől az ösvény meredekebbé vált kb. 600m-en keresztül a Nagy-szénás alatti hajdani turistaházig. Itt tartottuk meg az első komolyabb pihenőnket. Móré Karcsi társunk jóvoltából a hozott tízóraink kiegészült hazai gyártású paprikás szalámijával. Az erős szelet még itt is eléggé érezni lehetett, sejtettük mi fog ránk várni a kopasz csúcson. Természetesen jutott idő elolvasni a turistaház emlékére szentelt feliratokat.
A pihenő után a maradék 50m-es szint leküzdése maradt hátra. Ahogy elhagytuk az erdőt, a néha orkánerejűvé megerősödött vihar majd ledöntött lábainkról! A Nagy-szénás tetejéről csodás körpanorámában van része annak, aki nem ijed meg pár száz méter szint megtételétől! Sok település kivehető innen, többek között Piliscsaba, Pilisszentiván, Solymár, Nagykovácsi, a távolabbiak közül Pilisszántó, Pilisszentkereszt. A hegyek koszorúja sem semmi, a Pilis, Dobogókő, Oszoly, Kevélyek, a Budapest feletti hegyek, Nagy-Kopasz koszorúzzák a környéket. Elég tiszta volt az idő, a Gellért hegy és a főváros kisebb része is látható volt. A sapkákat el kellett tenni, öt percnél nem tudtunk bámészkodni a viharos szél miatt. Az 550m-es csúcs után az alacsonyabb 520m-esre is felmentünk. Elkészítettünk pár fotót, melyek között selejtek is akadtak, annyira ráncigálta a szél az ember kezét a fotó apparátjával együtt. Az országos kéken hagytuk el a kopasz csúcsokat, 1km után, már bent az erdőben a becsatlakozó kék+ jelzésen haladtunk tovább. Hangulatos tisztásokon keresztül vezetett az utunk. Egyik részen idős állományú bükkösön keresztül haladt az erdészeti út. Úgy tűnt nekem, mintha a tájidegen feketefenyőket elkezdték volna kitermelni a környéken. A 2,5km-es erdei szakasz után, miután átmásztunk a kerítés felett elhelyezett létrán, megérkeztünk a Fehér-úthoz. 10 perc pihenőt tartottunk hogy mindenki beérje a gyorsabbakat,
innen 7km távolság megtétele szükséges a sárga jelzésen Perbálig.
Muskovics András
szakosztályvezető
(Megjegyzés: Más fényképekkel, ugyanez a leírás honlapunkon is megtekinthető) http://www.termeszetbaratok.hu
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), József László (JL) és Szabó Zsolt (SZZS) készítette)
01 Pilisszentiván, indul a túra (SZZS)
02 Pihenő Nagy-szénás felé (SZZS)
03 Panoráma Piliscsaba felé (SZZS)
04 Kilátás a Nagy-szénás oldaláról (KZS)
05 Tízóraizás a Turistaház-emléknél, a Nagy-szénás alatt (SZZS)
06 Nagy-szénás alatti Túristaház-emléknél (KZS)
07 Nagy-szénás kopár csúcsa (JL)
08 Nagy-szénás tetején (SZZS)
09 Panoráma a Nagy-szénásról (KZS)
10 Gyalogolnak a fiatalok (JL)
11 Szélvédett helyen halad a csapat (KZS)
12 DINPI tájékoztató táblájánál (KZS)
13 Az utolsó pihenőhelyünk (KZS)
14 Utolsó létra átkelés Perbál felé (SZZS)
15 A hosszú szántóföldi szakaszon (KZS)
16 Perbál látképe (KZS)
17 Zsámbék világháborús emlékműve (JL)
18 Zsámbék románkori templomának romja (JL)
19 Zsámbék románkori templomának romja (JL)
20 Zsámbék románkori templomának romja (JL)
2008-03-05