Június 9-én, szombaton indultunk, sajnos, csak nyolcan: öt kajakos, és hárman egy kenuval. Szándékunk szerint a Budapesttől Bajáig való lapátolás után a Baja-környéki dunaágakat terveztük bejárni.
Nem rajtunk múlt, hogy ez csak részben sikerült. A vízállás ugyanis mindenkor erősen befolyásolja az ilyen terveket.
Mindazonáltal a túra remekül sikerült, ami köszönhető az ideális időjárásnak. Néha már kicsit sok is volt a napból, úgyhogy minden kínálkozó lehetőséget megragadtunk a lubickolásra – hiszen az alacsony vízszint sok csábító homokpartot hagyott szabadon. No, azért nem állítom, hogy egyszer sem áztunk meg, de ez volt az első alkalom életemben, hogy élveztem a jégesőt! Egyébként is minduntalan vizeztem a sapkámat, és csuromvizesen vettem magamra a pólómat is, hát amikor Dunaújvárosnál elkapott minket, eszembe sem jutott az anorák után kotorászni. Vagy öt percig kopogott a borsónyi jég a kajakomon, s közben erősen 100 méter alá csökkent a látótávolság, de hamarosan ritkult az eső, a jég elfogyott odafent a mélyhűtőből, így aztán az egész igazából csak egy frissítő zuhany volt.
No, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az első állomásunk Ercsiben volt, ahol egy falunap kellős közepébe csöppentünk, s mire sátorverés után a vacsorával is végeztünk, közvetlenül a táborhelyünk mellett kitört a tűzijáték – ki hinné, hogy vízitúra közben még ilyesmit is élvezhet az ember.
A következő napon tehát, amikor már majd’ eltikkadtunk a melegtől, jött az imént említett frissítő zuhany, alig két kilométerrel a táborhely előtt. De mire odáig értünk, már újból hétágra sütött a nap, így akinek volt szárogatni valója, jó hatásfokkal tehette, egészen estig.
A hétfői napra is jutott meglepetés – no, ezúttal nem az időjárás, hanem a hartai vendéglősök jóvoltából. A csárda előtti kellemes partszakaszon táboroztunk, és a hangulatos kerthelyiségbe betérve, még sikerült elcsípnünk néhány adag zúzapörköltet. Igazán fejedelmi eledel volt, a jó hideg sör pedig csak fokozta az élvezetet. Ezekután már a kotróhajó sem zavart az alvásban – bár igaz, hogy a többi éjszakán se kellett minket ringatni…
A következő táborhelyünk Fajszon volt, ahol nem müködött a komp, ami még nem zavart minket, hiszen a rámpán igen jól ki lehetett kötni – viszont a csárda sem üzemelt, ami pedig meglehetősen bosszantó. (Tessék csak megnézni a képet, hát nem kár érte?)
Másnap aztán elértük Gemenc körzetét, és tapasztalhattuk, hogy „nem minden fenékig tejfel”, illetve, hogy Veránkán olyan közel van a fenék a felszínhez, hogy a fölső bejáratán nem is lehet gyaloglás nélkül bejutni a mellékágba. Így aztán erről le is tettünk, viszont – még jóval előtte – meg akartuk nézni az erdei vasút Dunapart állomását, ezért kikötöttünk egy jónak vélt kis öbölben, ami egy kis kőgát mögött megfelelően védett volt a nagyhajók hullámától. Onnan azonban még vagy kilométernyit kellett csörtetnünk árkon-bokron-bozóton, mire megtaláltuk a valóban szépen kialakított, hangulatos faépületet, környékén asztalokkal, padokkal ellátott pihenőparkkal – és egy hajóállomással, ahol a gemenci sétahajó szokott kikötni. Rá kellett jönnünk, hogy ennek közelében mi is kiköthettünk volna, mivel ennél a vízállásnál ott is kitűnő a part. Ezzel szemben most még vissza kellett caplatnunk a hajóinkhoz, ugyanazon az úton. Az ember mindig tanul.
No, de ezután Érsekcsanád következett, és már régen fentük a fogunkat az ottani parti csárda fínom falataira. A tikkasztó melegben partravonszoltuk a hajóinkat, fölballagtunk – és akkor kiderült, hogy szabadnapos a szakácsnő… Na, de semmi horror: mire való a mobiltelefon?! A kedves pincérlány bizony elérte őt, mialatt mi – már megint – frissítő sörünket kortyolgattuk a kerthelyiségben. És a kedves hölgy hajlandó is volt a kiéhezett vízi vándorok kedvéért beugrani egy ebéd elkészítése céljából! Szégyellem, hogy már nem emlékszem a menüre, csak arra, hogy ez is nagyon finom volt, és különösen jól esett az irántunk megnyilvánuló figyelem. Nem tudom, az országban még hány vendéglátóhely szakácsa volna hajlandó, váratlan vendégek kedvéért, a szabadnapját megszakítani.
Ezután igen felvidulva indultunk tovább, hogy újabb kilométerek megtétele után, végre áthaladjunk a bajai híd alatt, és bekanyarodjunk a Kamarás-Dunára, amit úgyis mindenki Sugovicának hív. Itt előre megbeszélt szálláshelyünk volt, és végre zuhany alatt mosakodhattunk, ami mégiscsak tisztább, mint a Duna – bár azzal se volt semmi bajunk.
Másnap délelőtt „szabadfoglalkozás”: ki lubickolt, ki a várost járta, ki meg csak ejtőzőtt. Délután azonban körbelapátoltuk a Petőfi-szigetet, hogy ki ne jöjjünk a gyakorlatból. Addigra két újabb társ csatlakozott hozzánk, akik csak akkorra tudták szabaddá tenni magukat, és vonattal jöttek utánunk, pont a mellékágak kedvéért. Este megbeszéltük a kilátásainkat, és kellően elkeserítettük egymást, mivel a korábbi évek tapasztalatait a jelenlegi vízállással összevetve, nyilvánvaló volt, hogy a mellékágak nagy részét nem tudjuk bejárni. Egyetlen pozitívum jutott a tudomásunkra helybéli vízenjáróktól, hogy a gemenci ágak közül a Vén-Duna végig járható, mivel a benne lévő kőzárást már megbontották. Viszont rá kellett jönnünk, hogy a programunkat amúgy is le kell rövidítenünk egy előre nem ismert körülmény miatt: a hétvégi triatlon-verseny zavartalan lebonyolítása érdekében az egész környéket lezárják, tehát az előre megrendelt mikrobusz a hajószállító trélerrel vasárnap már nem tud értünk jönni – szombat délig el kell hagynunk a táborhelyet. Szerencsére sikerült a mobiltelefonos időpont-módosítás, így a másnapi rövid túrával valóban befejezhettük a programunkat.
Nos, a Vén-Duna valóban legszebb arcát igyekezett mutatni, de – amire leginkább vártunk – vadakat, sajnos, nem láttunk a parton. Pedig igyekeztünk minél csendesebben „csurogni”, de hát ilyen meleg napon ők is inkább a sűrűben igyekeznek hűsölni. Még vízimadarat is alig láttunk. Viszont a kifolyásnál csodás homokpart kínálta magát pihenésre, fürdésre – így hát igen kellemesen végződött utolsó túranapunk.
Másnap aztán időben megérkezett a mikrobusz, és bár a rakodást már szemerkélő esőben fejeztük be, még a környékbeli utak lezárása előtt el tudtunk indulni, és délutánra meg is érkeztünk a Római-partra.
Mindent összevetve, ez az egy hét igen kellemes kikapcsolódás volt a hétköznapokból.
1. Első megállónk, Ercsi
2. Egy kis leves útközben
3. Hangulatos táborhely
4. Harta – a zúzapörkölt forrása
5. Fajsz – a csárda, ahol, a felirat ellenére, se házias ételek, se sör, se semmi…
6. Elemében a „vizes”
7. A gemenci kisvasút parti állomása
8. Érsekcsanád – sörre és szakácsra várva
9. Varsa a Vén-Dunán
10. Baja – szökőkút a Sugovicán
11. Szarvas helyett szarvasbogár – ez is kapitális
2007-08-26
A MOL Nyrt Dunai Finomító Természetbarát Szakosztálya 2007. július 7-e és 14-e között szervezte meg a nyári egyhetes jutalomtúráját Erdélybe. A cél, mint nem először Székelyföld hegyeivel való ismerkedés. Szombaton reggel hajnali 5 órakor indult autóbuszunk Százhalombattáról. Szakosztályunknak 44 tagja vett részt a jutalomtúrán, sajnálatos módon az utolsó héten két tagunk lemondta a túrát, nem volt már idő pótolni Őket más tagokkal. Szokás szerint menetközben felszálltak a tárnoki, érdi és budapesti résztvevőink. Reményeink szerint magyar időszámítás szerint legkésőbb szálláshelyünkre, Gyergyóújfaluba, a Fenyőliget Panzióba este 7 óra körül megérkezünk, melyet még februárban lefoglaltunk. Autóbuszunkkal a tavalyi évhez hasonlóan megint volt egy kis gondunk, emiatt veszítettünk kb. fél órát, de azért a szállásunk elfoglalása és a vacsora nem csúszott sokat. Az útvonal Nagyváradon, Kolozsváron Marosvásárhelyen, Parajdon és a Bucsin tetőn keresztül vezetett Gyergyóújfaluba. A szállás elfoglalása gyorsan megtörtént, a vacsorára sem kellett várnunk. Így mindenki időben ágyba kerülhetett, hogy kipihenje a kiutazás fáradalmait. A vacsoránál ismertetésre került a reggeli és az autóbusz indulásának időpontja. A másnapi Görgényi havasokba vezető bemelegítő túrára 7 órakor indult a busz, a reggeli fél héttől állt rendelkezésünkre. E két időpontot végig betartottuk a kint tartózkodásunk ideje alatt.
2007. július 8. Görgényi havasok, Palotailva – Nyágra
A tavalyi évhez képest mindenki pihentebb volt, persze jól esett volna még többet aludni. A tegnapi vacsoránál bejelentett időhöz képest pár perccel később indult autóbuszunk Palotailvára, a Maros völgyében. Két variáció került megtervezésre a mai napra:
Útvonal 1. Palotailva (600m) – Zászpás-tető (1278m) – Juharos (1286m) – Nagy-Magura (1481m) – Kőlép patak (900m) – Kis-Göde patak völgye – Gödemesterháza (650m)
Túratáv: 22 km
Emelkedő: 900 m
Útvonal 2. Palotailva (600m) – Zászpás-tető (1278m) – Nyágra (620m)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 700 m
A mai napra M 1:110000-es léptékű térkép állt rendelkezésünkre. Ez már előrevetítette gondjainkat a tájékozódással kapcsolatban, amennyiben nem lesznek megfelelőek a turistajelzések. Már az indulási helyünket sem sikerült elsőre megtalálnunk. Szalárdtelepről fordultunk vissza, majd a Maroson, a bal partra átvezető hídnál megálltunk tájékozódni. Vagy 25 percet töltöttünk el a sárga jelzésünk felkutatására, a helyiek segítségével siker koronázta az igyekvésünket. A vasúti állomás környékén megtaláltunk két jelzést, mely alapján megkezdhettük a túránkat a Gyárfás patak völgyében. Ha már így indult a mai túranapunk, természetesen egy másik szomszédos völgyet találtunk meg először. Ismételten elveszítettünk negyed órát, míg a másik völgyben, a tervszerinti jelzett völgyben a sárga jelzésen elindulhattunk a Görgényi havasok irányába.
Kis település Palotailva, hamar elhagytuk a házakat, a térképen jelzett patakvölgytől eltérően, az utolsó ház után rögtön a gerincre vezetett a jelzés. Átkelve a patakon, melyben jelenleg egy csöpp víz sem csordogált, megkezdtük a gerincre való felmenetelt. Jelzést alig-alig találtunk, ahol egy csöppet ösvényszerűnek tűnt az út, ott jelzés nem volt, ahol jelzés volt, ott meg ösvényt nem lehetett találni. Igazság szerint ezen a gerincen, ahol valamikor megálmodták ezt az útvonalat, a felfestés óta senki sem használta ezt az útvonalat a főgerinc elérésére. A felmenetelt kidőlt lúcfenyők akadályozták, sok helyen nagy kerülőkkel lehetett csak kikerülni ezen átjárhatatlan szakaszokat. Jelzéseket továbbra is csak szórványosan lehetett találni. Mindenesetre a szintet azért folyamatosan letudtuk, kiértünk az első pojánára. Itt tartottuk meg az első negyedórás pihenőnket. Szép kilátás adódott a Zsir patak völgyére, maga a rét is színpompás volt rengeteg virágjával együtt.
Egy kis pihenő után felszedelőzködtünk, hogy folytassuk az utunkat. Persze ez sem volt problémamentes, mivel a pojánán sehol sem volt jelzés. Iránytű segítségével belőttük a feltételezett helyes irányt. Elérve az erdő szélét, szerencsénkre ismét találtunk egy elárvult régi sárga jelzést. Ez a szakasz már jóval kellemesebb volt előzőnél. Nemsokára kiértünk egy kis tisztásra, ahol a frissen felfestett sárga kör jelzés csatlakozott a mi jelzésünkhöz. Most már pontosan tudtuk, hol is tartunk a túránkkal. A sárga jelzésen 100 métert haladva, nagyon szép panoráma adódott a Kelemen havasokra, köszönhetően az erdőírtásnak. Ebédidőt tartottunk ezen a helyen. Mivel rengeteg időt vesztettünk, úgy döntöttünk, hogy a kis túrások az eredeti tervtől eltérően nem a kék körön, hanem a jól jelzett sárga körön mennek le Nyágrába.
A többiek elindultak Zászpás-tető felé. Egy kilométer után elértük a tető alatti nyerget. A térképen szereplő jelzések köszönőviszonyban sem voltak a helyszínen tapasztaltakkal. A sárga jelzésünk jobbról kerüli meg a Zászpás-tetőt, viszont a nyeregben találtunk kék háromszög jelzést, mely felvezet a tetőre. Négyen lenn maradtak a nyeregben, a többiek elindultak a csúcsra. Sok helyen négykézláb kellett közlekedni, annyira meredek volt az ösvény. Végül is siker koronázta az erőfeszítéseinket, mindnyájan a pár négyzetméteres csúcsról gyönyörködhettünk a Kelemen havasok, meg a közelebbi hegyek, völgyek látványában. Kicsit elidőztünk a csúcson, nagyon kellemes volt az idő. Kiváló panoráma képeket lehetett készíteni a szűkebb és tágabb környezetünkről.
A kék háromszög jelzés tovább is vezetett a csúcsról, így a csapat úgy döntött, hogy ezen az úton ereszkedik le a hegyről, mivel lefelé nagyon kemény lett volna a leereszkedés. Nekem vissza kellett menni a nyeregben maradt négy társunkért. A későbbi elbeszélések szerint tényleg jobban jártak a lemenetellel, kényelmesesebben ereszkedtek le, mintha a felvezető utat használták volna a nyeregbe való visszatéréshez. Hamar leértem, elindultunk öten, hogy találkozhassunk a csapat nagyobbik részével. Természetesen sárga jelzés sehol sem volt, ha jól emlékszem kék jelzésen -mely nem szerepel a térképen- a Zászpás-tető oldalában kerültük a hegyet. Az elvárásaink szerint már régen kellett volna találkozni a kék háromszöggel, de az utunk először vagy száz méter szintet vesztett, majd ismét emelkedni kezdett. Valahol Arsa körül értünk ki egy pojánára. Nagy meglepetésünkre egyik csúcsmászó társunkat pillantottuk meg, aki megpróbálta beazonosítani azt a helyet, ahonnan mi előkerülhetünk. Egy nagyobb fa árnyékában erdélyi magyar család pihegetett, nekik is problémáik voltak a jelzésekkel. Elmondták, hogy mostanában elég nagy baj van a jelzésekkel, teljesen koordinálatlanul mennek a jelzés felfestések, a térképekkel nincsenek összhangban, sőt az állattartók is jelzéseket festenek fel maguknak a csordáik egyik helyről a másikra való átvezetésének segítése céljából.
Elbúcsúztunk az új ismerőseinktől, elindultunk hogy ismét egyesüljön a két csapat. Előtte még sikerült elérni autóbuszunk vezetőjét, megkértük hogy Gödemesterháza helyett Nyágrán várjon be bennünket, a tervtől eltérően. Az idő eléggé elszaladt, nem sok értelme lett volna ragaszkodni az eredeti célkitűzésünkhöz. Az egyesült csapat a rövid túrásoknak kiírt kék körön ment le Nyágrába. Ezen a szakaszon nem adódott semmi gond, a jelzések is jók voltak, az út is járható volt Ezt a szakaszt nem rég újították fel. Átkelve a Maros hídján összetalálkoztunk a rövid túrát teljesítő társainkkal. A busz indulásáig rendelkezésre álló fél órát ki sörözésre, ki lábáztatásra használta fel. A buszunkkal a Maros völgyében felkapaszkodtunk Marosfőre, a vízválasztóra, majd leereszkedtünk a Gyergyói medencébe. Az este nyolc órai vacsoráig még több mint egy óra állt rendelkezésünkre fürdésre, pihenésre. A bosszúságok ellenére jó túranapunk volt, bemelegítő túrának megfelelt a mai nap.
2007. július 9. Hagymás hegység, Pongrác-tető-Hágótő
A korábban megbeszéltek szerint reggel ? 7-kor volt a reggeli, 7-kor indult a busz Gyergyószentmiklóson keresztül Pongrác-tetőre, a túránk kiindulási pontjára. A mai cél megismerkedni a Hagymás hegység északi gerincével, feljutni a Vit-havasra. Mai napon is két túra közül lehetett választani:
Útvonal 1. Pongrác-tető (1255 m)—Nyerges-nyak (1375 m) – Likas havas csúcsa alatt (1385 m) – Vinkli puszta (1445 m) – Fügés-nyak (1395 m) – Vit-havas nyaka (1415 m) –Vit-havas (1609 m) — Vit-havas nyaka (1415 m) – Gyergyóvárhegy legelője (1250 m) – Hágótőalja (795 m)
Túratáv: 20 km
Emelkedő: 700 m
Útvonal 2. Pongrác-tető (1255 m)—Nyerges-nyak (1375 m) – Likas nyaka (1425 m) – Likas (1675m) – Likas nyaka (1425 m) – Nyerges-nyak (1375 m) – Pongrác-tető (1255 m)
Túratáv: 10 km
Emelkedő: 520 m
Pár perc késéssel a kitűzött induláshoz képest elindult buszunk a mai túránk kezdeti helyszínére. A reggeli, a tegnap esti vacsora mindenkinek ízlett, úgy tűnt a tegnapi túra sem vette el a kedvét a társaságnak. ? óra alatt felértünk Pongrác-tetőre. Az áfonyát, mézet és egyéb nyalánkságokat árulók is megkezdték portékájuk kirakását a jó üzlet reményében. Közösen indult el a csapat Nyerges-nyak felé. Az út jól volt jelezve, az is igaz, hogy jól használt erdei földúton gyalogolhattunk a kezdetekben. Füves pojánák, vihar pusztította, majd később kitermelt lucosok között gyalogolhatott a csapatunk. Nyugatra és északra majdnem folyamatos volt a kilátás a távolabbi hegyek, völgyek felé. A nyugati látóhatárt a Görgényi havasok gerince zárta.
Fél óra alatt elértük a Nyerges-nyakat, ahol kissé erőszakos kecskék fogadtak minket az ittlévő esztenánál. Alig hittük el, hogy ezen a pontnál már elválnak útjaink a rövid túrásoktól. Mi a kék jelzésen indultunk tovább, Ők a kék kör jelzésen pár száz méter után jobbra eltértek, hogy megkiséreljék a Likas-kő megmászását. Mint utóbb kiderült, a Likas-kő nyergéig jutottak fel.
Az elválás után több kilométert gyalogoltunk a változatos útvonalunkon. Hol fenyvesben, hol írtások között, hol kisebb pojánákon keresztül vezetett az út. Az elválás után igencsak vad kutya falkával találkoztunk. Az indulásnál, Pongrác-tetőn előre figyelmeztettek bennünket, a körzetben ez a legvadabb kutya csapat. Bevártuk egymást, mikor már hallótávolságba értünk a tehéncsordához, meg a csordát felügyelő kutyákhoz. 6-8 éves román gyerek volt a pásztor, nagyon jól szót értett a kutyáival. Füttyeivel, meg némelyik kutyáját kődobálással felrendelte a hegyoldalba, amíg mi átsétáltunk a 15-20m-re fejünk felett leült kutyák díszsorfala előtt. Persze ekkor is még dühösen ugattak ránk, minek zavarjuk a felségterületüket. Mindenesetre nagy kő esett le a szívünkről, mikor távolabbra kerültünk a csordától.
A térképen szereplő Vinkli pusztát fel sem ismertük. Így értük el a kb. 1400m magasan fekvő nagy pojánát, melyet a térképen Temetőnek neveznek. Az első világháború során errefelé nagy csaták voltak az oroszokkal szemben. Leültünk, mivel a kilátás is nagyon szép volt, távolban a Csalhó tömbje zárta le a keleti határt. Na meg ebédidőt is kellett tartani. Vagy fél órát pihengettünk, nézegettük távolban a birkacsordát, a csodálatos panorámát. A félórás kikapcsolódás után tovább folytattuk utunkat. A Fügés-tető után nem sokkal, balra kanyarodtunk, feltünt Vit-havas tömbje. Nagyon jó képeket lehetett készíteni Vit-havas gerincéről ebből a pozicíóból. Addig fotózgattam, míg a csapat elment a Vit-havas-nyakánál, ahonnan fel lehet mászni a csúcsra kék kör jelzésen. Utánuk kullogtam, szerencsére a hegy túloldalán leültek pihenni. A Vit-havas oldalában rengeteg virágot lehetett látni, kosborokat, turbán liliomot, tárnicsot, harangvirágokat, haranglábat, szegfűket és számtalan más, általam nem ismert fajokat. Az elől haladóknak sikerült egy viperával találkozni, az út oldalában próbált nyugadalmas, hűs helyet találni magának e ritka hüllő. Egy kis szusszanás után vagy 15-en visszagyalogoltunk a Vit-havas-nyakáig, ezáltal majd 2km-el több utat kellett a mai napi tervezetthez képest megtennünk. Visszafelé menet a vipera továbbra is az árnyékban pihent, így én is készíthettem róla fotókat. A nyeregben a felvezető kék pont jelzést hamar megtaláltuk. Betyáros kapaszkodó következett! De aki leküzdötte a meredek felmenetelt, cserébe pazar panorámában volt része. A csúcsról, illetve a rövid gerincről teljes körpanorámában mutatkozik meg a közeli és távolabbi környék. A kis gerincen végig lehet sétálni. A Csalhót mai napon már többször láthattuk, de innen még inkább úgy tűnik, hogy a Keleti-Kárpátok e részét tejesen uralja. Pedig csak 200-300m-el magasabb a környező hegyeknél! Fél óránál többet is eltöltöttünk a hegyen, itt is sok virág volt, a csodálatos panoráma, na meg a kitűnő napsütéses időjárás következtében.
A lemenetel gyors volt, a vártnál könnyebb. A már ismert úton visszamentünk a többiekhez, akik már bőven kipihenték az eddigi fáradalmaikat. Mi le sem ültünk, elindultunk lefelé. Itt már nem volt jelzésünk, de jól belehetett látni a levezető utunkat. Találtunk egy földutat, mely levitt minket a völgybe. Az út hihetetlenül meredek volt némely szaklaszon, az ember alig tudja elhinni, hogy ilyen utakon közlekednek lófogattal a pojánákon élő pásztorok. Nagyon szerpentinezett az út, sok helyen köves, sziklás, vízmosásos volt. Nagyon nem szeretem egy szakasz volt számunkra, de hát a hegyről valahogy le kellett jönnünk. Amint elértük Sötét-Putna patak völgyét, az út is megszelidült. Innen már csak egy km-t kellett gyalogolnunk, hogy beérjünk Hágótőbe, ahol már vártak ránk a rövid túrások.
Negyed óra kellett, hogy mindenki előkerüljön, és elindulhassunk hazafelé, a szálláshelyünkre. Az út Cengellér-tetőig pocsék köves út volt, most már értettük miért keltett olyan feltünést autóbuszunk a kis falu főterén. Nyilvánvalóan nem sok busz fordul meg itt évente. Az út minősége fokozatosan javult Gyegyóditróig. Innen már gyorsan hazaértünk, ma is maradt elég idő rendbe tenni magunkat a vacsoráig. A vacsorára ismét nem volt panasz készülhettünk a másnapi túránkra.
2007. július 10. Csalhó
A kialakult szokásoknak megfelelően történt ezen a napon is az indulás. Ismét láthattuk Pongrác-tetőt, de tovább buszoztunk a Békás szoroson, a Moldvai Békáson keresztül kiindulópontunk, az Izvorul Muntelui menedékházhoz. A Csalhót, a moldvaiak Olümposzát erről az oldalról terveztük megmászni. A hosszú túrára nem vállalkozók számára a mai nap eléggé soványnak igérkezett, azon kívül hogy a Békási víztározó mellett végig buszozhattak, Csalhó és Durau települések megismerése adatott meg Nekik.
Útvonal: Izvorul Montelui mh. (797m) – Maicilor tisztás (1326m) – Miron sziklák (1650m) – Kis-Aklos csúcs alatt (1675m) – Gedeon torony (1800m) – Dochia mh. (1750m) – Tóka csúcs (1900m) – Panaghia szikla alatt (1780m) –Pietra Lata (1700m) – Fantanele mh. (1220m) –Durau (780m)
Túratáv: 15km
Emelkedő: 1200m
Az előző napokhoz képest messzebre kellett buszoznunk, és ez természetesen több időbe is telt. Szerencsére a Békás-szoroson való átkelés lekötött mindenkit. Sokan sajnos csak így nézik meg ezt a méltán világhírű mészkő szurdokot, ki se szállnak gépkocsijukból, így készítenek pár fotót, majd megelégedetten hazamennek dicsekedni, hogy jártak a Békás-szorosban. A moldvai oldal is látványosnak mondható, bár a működő cementgyár itt megtette a hatását. Békás település után nem sokkal feltűnt a víztározó hatalmas gátja, mely több mint 120m magas, több mint 400m a hossza. Innen még 8km-t kellett rázkódnunk a menedékházig, ahonnan indult a túránk. Az út ugyan aszfaltozott volt, de tele volt gödörrel, nagyon tönkre ment már. Pedig turisztikai szempontból fontos lenne ez az út, mivel legkönnyebben innen lehet feljutni a Csalhó gerincére.
Végre megérkeztünk a menedékházhoz. Egy ideje belépőjegyet szednek a turistáktól a Nemzeti Park turista útjainak használatáért, 7 LEI/fő összeget kell befizetni. Remélhetőleg ez az összeg a Csalhó rendben tartására, fejlesztésére fordítódik. Elintézve az anyagi dolgokat, 17-en vágtunk neki a nagy túrának. Majd 1000m körüli szintet kellett letudnunk egyfolytában, míg fel nem értünk a gerincre. Aszfaltúton kezdtük el a menetelést, mely Durauba vezet át, de gépkocsival jelenleg nem használható. Hamar elhagytuk az utat, a piros jelzésen kapaszkodtunk felfelé a lucfenyők árnyékában. Majd egy óra után állt le a csapat eleje egy kis szusszanásra. Rá félórára már 1300m magasban állhattunk meg egy kis pihenőre, a Pojána Maicilornál. Itt válik el a kék kereszt jelzés a pirostól. Az 500m szint leküzdése után az út még meredekebbé vált a Budu torony felé. Erről a szakaszról már feltünedeztek, láthatóak lettek Csalhó sziklaképződményei. A Kis-Aklos tornyai voltak a fejünk felett. Mind meredekebb szerpentinező, morzsalékos ösvényen értünk fel a gerincre. Egy jelzőoszlop körül elfeküdt a társaság, hogy a kapaszkodó fáradalmait kipihegje. Ezen utolsó szakaszon már nagyon szép fényképeket lehetett készíteni a sziklákról. Itt található a Miron sziklák nevű alakzat is.
A heverészés után, egy kicsit frissebben folytathattuk utunkat a Dochia menedékház felé. A Nagy-Aklos csúcs alatt haladt az ösvényünk. Azt hittük a nehezén túl vagyunk, de az út folyamatosan lejtett a fenyvesben. Veszítettünk vagy 150m-et, utána ismét emelkedni kezdett az út. A vége megint meredek volt, amíg kikapaszkodtunk most már végre a gerincre. A Ghedeon sziklák alatt értük el a gerincet. Izzasztó szakasz volt ismét! Megint lehetett szép fényképeket készíteni Csalhó sziklaalakzatairól. Nem sokkal a Dochia menedékház előtt táborozó helyre bukkantunk. Pénz ellenében, legálisan lehet itt sátorozni. Továbbmenve, rövidesen feltünt a Dochia menedékház, felette a Toaca csúcs, a második legmagasabb pontja Csalhónak. Itt tartottuk meg az ebéd elfogyasztásához szükséges hosszabb pihenőnket. A menedékházban ételhez, italhoz is hozzá lehet jutni. Nagyon kellemes környezet, jó panorámával, főleg olyan időben, mely adatott nekünk a mai napon.
Háromnegyed óra után összeszedtük magunkat, hogy feljussunk a Toaca csúcsra. Útközben, bal kézre egy épülő kolostor épületeteit láthattuk a gerinc alatt pár méterrel. Akárhányszor visszatekintettünk, a gerinc végét a Nagy-Aklos csúcsa keretezte. A csúcs alatti háznál kétfelé oszlott a csapat. A csúcsra 10-en mentünk fel a morzsalékos ösvényen. A valaha megépített falépcső már teljesen tönkrement, igaz a szemünk láttára két személy ezen erőltette a feljutást, nem sok sikerrel. Pazar kilátást élvezhet az, aki veszi a fáradtságot és felmászik a Toaca csúcsra! A Békási víztározó egy része is jól látható, sok sziklaalakzatot is lehet fentről látni, nem beszélve a környék hegyeiről, völgyeiről. A csúcson meteorológiai állomás is működik, az elhelyezett berendezések feszítőköteleivel megkeserítve a fotósok dolgát. Bár csak 1900m-es a csúcs, de a környékbeli hegyeknél így is magasabb, emiatt olyan csodálatos a panoráma.
Negyed óra elteltével lementünk a csúcsról, ismét egyesült a csapatunk. Közösen elindultunk, hogy az 1100m szintet leadjuk Durauig. Menetközben persze továbbra is számos látnivalónk akadt. Mindjárt a csúcs után bal kézre a Panaghia szikla. Hatalmas méretével, talán kezet utánzó formájával, vagy 40m-re a körülötte levő fenyves feletti csúcsával uralta a környéket. Nem sokkal később a Piatra Lata szikláiban gyönyörködhettünk. Aztán jobb kézre a Darabont kucsmája nevű sziklaképződmény következett. Fantasztikus sziklaalakzatok! Ennél a sziklánál elég sok havasi gyopár is virágzott nagy örömünkre. Ettől kezdve erdőben haladt a turistajelzésünk. Lefele menet egy furcsa szállító eszközzel is találkoztunk. A lovak oldalára két fa volt rögzítve, a fákra pedig kerítésfonat, meg egyéb holmi rögzítve. Igen megsajnáltuk a lovakat. A furcsa az volt, hogy tőlünk kértek innivalót a lovak számára gazdáik. Talán a kolostor építkezéséhez igyekeztek az anyagokkal.
Gyorsan veszítettük el a szintet, de azért nem volt olyan meredek a lemenetelünk, mint délelőtt a felmenetel. Pár helyről visszatekintve Csalhó sziklái látszottak a fejünk felett, majd a mai végállomásunk épületeit láthattuk Durauban. A Fantanele menedékház forrásánál tartottuk meg a tízperces pihenőnket. Innen már tényleg nem kellett sokat ereszkedni, hogy leérjünk Durauba. A pihenőt választó turistatársaink a busz körül várakoztak ránk. Negyed órán belül teljes lett a csapat, indulhattunk hazafelé a Tölgyesi szoroson keresztül Gyergyóújfaluba. Mivel elég sok látnivaló akadt a buszból kitekingetve, az idő is gyorsan elmúlott a megérkezésünkig. Kissé unatkoztak a pihenőn levő társaink, de nehéz minden egyes napra mindenki számára megfelelő programot kitalálni. Megérkezésünk után még elegendő idő állt rendelkezésünkre, hogy rendbe tegyük magunkat a vacsoráig. A vacsora után még beszélhettünk a megtett túránkról, a következő napi túráról is ejtettünk néhány szót.
2007. július 11. Gyilkos-tó, Békás-szoros
Egész jól megismerjük Pongrác-tető környékét, mai napon megint ezen az útvonalon buszoztunk, hogy a Gyilkos-tóhoz eljussunk. A tavalyi túrához képest most a Gyilkos tavat, a Békás szorost, az övező csúcsokról szeretnénk megismerni. Meg talán az is motiválta a mai túra kiírását, hogy ezt a két egymás melletti méltán nevezetes geológiai látványosságot igazából mindig szívesen látja viszont az ember, nehéz megunni a természet ezen csodálatos képződményeit. A tegnapi nehéz túra után tulajdonképpen pihenőnapnak került beillesztésre ez a program.
Útvonal 1. Gyilkos-tó (983m) – Cohárd mh. (1090m)– Kis-Cohárd (1345m) – Kupás-patak (960m)– Kupás-száda (900m) – Békás-szoros – Magyarok hídja – Kis-Békás-szoros – Szurdok útja (873m) – Vereskő-nyereg (1020m) –Gyilkos-tó (983m)
Túratáv: 16 km
Emelkedő: 500 m
Útvonal 2. Gyilkos-tó (983m) – Cohárd mh. (1090m)– Kis-Cohárd (1345m) – Kupás-patak (960m)– Kupás-száda (900m) – Békás-szoros – Magyarok hídja – Gyilkos-tó (983m)
Túratáv: 8 km
Emelkedő: 400 m
A szokott időben, a reggeli után elbuszoztunk a Gyilkos-tóhoz. Felhős, borús volt a reggel. A Pongrác-tető után szemerkélni kezdett az eső, felhős, borús időben érkeztünk meg a Gyilkos-tó melletti parkolóba. A szokásos összepakolással, szedelőzködéssel eltelt egy negyedóra. A meghirdetett túrára mindenki elindult. Az aszfaltúton lefelé megkezdtük a túránkat. Pár száz méter után balra elhagytuk az aszfalt utat, a kék háromszögjelzésen elkezdtünk emelkedni a Cohárd menedékház irányába. A menedékházat meg sem találtuk, a térképen jelölt helyen hatalmas vasbeton támfalat és térbetont láthattunk. Úgy tűnik, elbontották. Ezen a helyen elő kellett vennünk az esőköpenyeinket, elkezdett esni az eső. Így beöltözve mentünk tovább a Cohárd nyeregbe. A nyereg előtt 50m-el jobbra az erdőbe vezetett jelzésünk. Az út mind meredekebbé, az esőtől csúszóssá vált. A 150m-es szintet hamar letudtuk, 90 fokos jobb kanyarral, most már majdnem vízszintes úton értük el Kis-Cohárd legmagasabb pontját. Az eső is kezdett elállni.
Próbálkoztunk az alattunk levő Gyilkos-tavat felfedezni, de a felszálló pára miatt egyenlőre láthatatlan volt számunkra. Negyed órát kellett várnunk, a tó körvonalai láthatókká váltak. Fantasztikus látvány volt, ahogy a pára a Gyilkos-tó és a Békás-szoros bejáratából folyamatosan felszáll, mind szebb látványt nyújtva a Kis-Cohárdon tetején levőknek. Igazából innen fentről szebb a látvány, mintha az aszfaltútról tegingetnénk felfelé. Ez főleg az Oltárkőre vonatkozik, mely szintén látható innen, csak 200m-et kell tovább sétálni a gerincen. Elidőztünk vagy egy órát a csúcson, örültünk hogy az időjárás ezt lehetővé tette számunkra. Tényleg pazar a panoráma a Kis-Cohárd tetejéről. Az Oltárkő, mely az országút felett uralkodik, innen kicsi sziklaszirtnek néz csak ki.
Lefelé ugyanazon az úton lehetett lemenni a Cohárd nyeregbe. Itt bevártuk egymást. Nagyon szép pojána maga a nyereg, rengeteg zergeboglárral, margarétával és különféle virágokkal együtt. A Cohárd nyeregből a sárga jelzésen ereszkedtünk le a Kupás patak völgyébe, a lúcfenyvesek árnyékában. A Kupás patakot elérve, átkelve egy kis hídon, letelepedett a társaság ebédjét elfogyasztani, na meg a mai túra első szakaszát kipihenni.
20 perc után egy köves úton lesétáltunk a Kupás-szoroson a Békás-szorosban áthaladó műútig. A Kupás-szoros is látványos, persze nem vethető össze a Békással. A műúton elindultunk lefelé a szorosban. Tavaly is megtettük ezt az utat már. Akkor sem, most sem volt ideális időnk jó fényképek elkészítésére. Valahogy nincs szerencsénk ezzel a látványossággal. Ismét beborult. Mire a Magyarok hídjához értünk, ismét esni kezdett az eső. A becsület kedvéért azért előre mentem szétnézni, milyen állapotban van a Kis-Békás patak, át lehet-e kellni rajta száraz lábbal. A patakban sok volt a víz az esőzés folytán, nagy nehezen találtam egy-pár nagyobb vízkoptatta sziklát, melyen át lehetett jutni a túlpartra. Végül is úgy kellett döntenem szomorú szívvel, hogy a Kis-Békás szurdokát idén is ki kell hagynunk, mivel nagy valószínűséggel páran megfürödtek volna a hideg, gyors sodrású patakban. Visszamentem a többiekhez, ugyanolyan esős időben sétáltunk vissza a Gyilkos-tóhoz, mint az előző évben. Tényleg nincs szerencsénk a Békás-szorossal!
A Gyilkos-tó mellett eltöltöttünk még vagy félórát, a szomorkás időben lehetett sört inni, az itt divatos kürtös kalácsot venni. Nem voltunk messze otthonunktól, hamar hazaértünk. A vacsora előtt befutott egy komoly zivatarfront. Nagy eső volt, a hírekből tudtuk meg, Székelyudvarhelyen mindent elvert a jég, légvonalban nincs túlságosan távol Gyergyóújfalutól. Éjjel is majdnem végig esett az eső.
2007. július 12. Görgényi havasok, Bucsin-tető-Szováta
Az éjjeli hatalmas zivatar, eső miatt át kellett gondolni az eredeti tervünket. Reggel még úgy nézett ki, hogy az esős front búcsút mond nekünk, de az időjárás továbbra sem kecsegtetett bennünket sok jóval az előrejelzések szerint. Emiatt az utolsó túranapra betervezett Görgényi havasok túrát előrehoztuk egy nappal. A buszt Bucsin-tető felé irányítottuk, a túra kiindulási pontjához. A hosszú túrát nem választók részére Parajd és Szováta felkeresése maradt, egy rövid Szováta környéki túra lehetőségével.
Útvonal 1. Bucsin tető (1273m) – Ferenci láza (1640m) – Mező-havas (1777m) – Répás-tető (1252m) – Szovátafürdő (550m)
Túratáv: 24 km
Emelkedő: 500 m
Útvonal 2. Cseresznyés kemping – Sós patak – Rigó tó – Ifjusági tó – Cseresznyés tető – Medve barlang – 14-ek kápolna – Buszállomás – Fekete tó – Cseresznyés kemping
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 200 m
20km-t kellett csak megtennünk az autóbusszal, máris a Bucsin-tetőn voltunk. Eléggé kiábrándító idő fogadott bennünket, alig lehetett ellátni 50 méterre. Gyakorlatilag a felhőben járkáltunk, amint a képeken is látható. 15-en vágtunk neki a mai túrának, bízván az időjárás megjavulásában. A nyereg legmagasabb pontjáról indult kék jelzésünk. Hatalmas lucfenyők alatt vezetett utunk, néha még 30 méterre se láttunk az orrunk elé. Ez így ment több mint egy órán keresztül. Közben az esőköpenyeket is elő kellett vennünk, ismét eleredt az eső. Nem volt egy nagy élmény esőköpenyben haladni felfelé. Aztán a Ferenci-láza tető után a jelzésekkel is baj volt, köszönő viszonyban se voltak a térképen megadott jelekkel.
Mind bizonytalanabbak voltunk, hogy helyes úton haladunk-e. A Mező-havas előtt vagy egy kilométerrel eltértünk az eredeti útitervünktől, annyira lefelé kezdett vezetni az út, hogy abszolút nem bíztunk benne. Másnap a Hagymás déli gerincéről láthattuk, hogy ténylegesen lefelé kellett volna mennünk egy ötszáz métert, miután feljuthattunk volna a Mező-havasra. Igazából nem is bántuk, hogy kihagytuk a Mező-havast, úgysem láttunk volna semmit a csúcsról ebben az időben. Továbbra is a misztikus erdőben bolyongott csapatunk. Természetesen a vizes, magas fűtől, a helyenként tömeges borókától köldökünkig csurom vizesek lettünk. Az eső ugyan nem esett intenzíven, inkább az alulról jövő víz volt kellemetlen. Nagy ritkán még jelzésekkel is találkoztunk.
A Répás-tető előtt az esőzéstől teljesen sárossá, pocsolyássá változtak az erdészeti kitermelő utak. Kiérve a pojánára, a jelzésünk most már véglegesen eltűnt. Hogy kikerüljük a magas, vizes füvet, a pojána szélén, a bükkösben gyalogoltunk, érzésünk szerint megfelelő irányban. A társaság egy részét itt majdnem elveszítettük, leálltak egy-pár percre, ez elég volt arra, hogy eltűnjünk a szemük elől. Csak-csak ki kellett, mennünk a vizes füves területre, felkapaszkodtunk egy kis dombtetőre, tájoló segítségével meghatároztuk a követendő irányt. Az elveszettek is észrevettek minket a dombtetőn, ismét együtt volt a csapat. Az eldöntött irányban 10 perc gyaloglás után földutat értünk el, kellemes meglepetésünkre az egyik sziklán a keresett kék körjelzésünk is előkerült. A mai napon a jelzésekkel már nem volt több problémánk. Az az igazság, a rendelkezésre álló M 1:110 000 léptékű turistatérképet csak erős fenntartásokkal lehet használni a Görgényi havasokban.
Hatalmas ez a pojána. A gerincen 40-50 fős mén legelészett. Több mint 2km-et haladtunk a köves, földúton, mígnem elértük a Répás-tetői menedékházat. A menedékház nagyon elhagyatott volt, a sípálya felső végénél építették meg, gondolom inkább a téli szezonban használják ki. A menedékháznál meg sem álltunk, egy erdőn keresztül elindultunk lefelé. Az idő is elkezdett javulni, a nap is erőlködött. Nemsokára egy kisebb pojánán vezetett az ösvény. Elértünk egy kis patakot, utunk innentől kezdve a patak völgyét követte. Az erdőben több foltos szalamandrával is találkoztunk, elég élénkek voltak a hűvös, párás időben.
Aztán szép lassan elveszítettük a szintet, leértünk arra az aszfaltútra, mely a sípálya aljához vezet el, a kék jelzésen. Az út mellett már komolyabb vízhozamú patak mellett kellett még vagy 2km-et bandukolni, hogy leérjünk a Medve tóig. Egy-két fotó elkészülte után tovább sétáltunk lefelé a parkolóig, ahol már várt ránk az autóbuszunk. Az eső ismét eleredt, Szovátafürdőről normális képet nem is sikerült készíteni, pedig szép, régi épületeket is lehetett látni az utca mindkét oldalán. Mint utóbb a pihenőt választó társak elmondták, ők sem jártak a mai napon nagyobb szerencsével, az esőköpenyüket négyszer kellett elővenniük. Mi csak egyszer, igaz jóval hosszabb időre. A Parajdi sóbányát meglátogatták, a Szovátai sós tavakat is körbejárták, a kis túrát is teljesítették páran. Egybehangzó véleményük szerint a Tordai sóbánya látványosabb mint a Parajdi.
Ismét a Bucsin-tetőn keresztül buszoztunk haza, hogy a megérdemelt vacsoránkat magunkhoz vegyük. Bizakodással és azzal a reménnyel tértünk nyugovóra, hogy a Hagymás déli gerince szépen fog búcsúzni tőlünk.
2007. július 13. Hagymás hegység, Pongrác-tető-Balánbánya
Az ezévi jutalomtúránk utolsó túrája ismét a Hagymás hegységbe vezetett. Az idő megkegyelmezett nekünk, az Erdélyi hegyek ismét szépen kívántak elbúcsúzni tőlünk, amint azt az előző este kívántuk, talán a viszontlátás érdekében. A cél a Hagymás hegység déli főgerincének bejárása. Mivel úgy tűnt, mindenki kipihente az első napok fáradalmait, a kis túrát választók részére is komoly cél lett kitűzve, az Egyeskő menedékház elérése. A most már többször megjárt Pongrác-tetőről indult a hosszú túra.
Útvonal 1. Pongrác-tető (1255 m) – Lóduj-nyereg (1325m) – Ló-havas pusztája (1500m) – Csofronka tisztása (1550m) – Tunzéria-nyereg (1435m) – Fehér-mező (1500m) – Bárány-nyak (1650m) – Kurmatura-nyereg (1465m) – Egyeskő mh. (1504m) – Öcsém-nyaka (1628m) –Öcsém-tető alatt (1690m) – Ter-kő csúcsa alatt (1418m) – Ter-kő-nyereg (1297m) – Balánbánya (850m)
Túratáv: 26 km
Emelkedő: 450 m
Útvonal 2. Balánbánya (850m) – Szép patak völgye – Egyes-kő mh. (1504m) – Kovács patak – Balánbánya (850m)
Túratáv: 6 km
Emelkedő: 650 m
Összekapta magát a hosszú túrát választók 18 fős csapata, elindult a piros jelzésű gerincen déli irányba. Kellemes reggel volt, a folyamatosan emelkedő köves úton jó iramban meneteltünk. Változatos volt a környék, nagyon sok füves területet kereszteztünk.
A Pongrác-tető környékére sokáig visszapillanthattunk, nagyon szép fényképeket is készíthettünk visszafelé tekingetve. A bal kézre mellettünk emelkedő Pongrác csúcsot alig vettük észre, máris a Lóduj-nyeregbe érkeztünk 1335m magasra. A gerinc főútja kissé tekervényesen haladt, a pojánákon mindenhol tehéncsorda, vagy kisebb ménes legelt a már megszokott hegyi pásztorokkal, kutyafalkával. Felső-Meggyes-puszta környékéről már be lehetett látni a Békás-szoros környékére, illetve távolabb a Csalhóra. A Hagymás kiemelkedő csúcsairól mindenhonnan a horizontot uraló Csalhó a meghatározó látvány, persze csak jó időben.
Nagyon szép panoráma fotókat lehetett készíteni a környékről! Később a Vit-havas gerince is feltűnt távolban. Ideális kirándulóidőt kaptunk a mai napra! A Ló-havas előtti nyeregben tartottuk meg a mai nap első pihenőjét egy düledező szállás mellett. A nap sütött, igaz nem volt túlságosan meleg, az égen fehér bárányfelhők tették felejthetetlenné a látványt. A tízórai elfogyasztása után tovább indultunk Cofránka felé. Az 1607m-es csúcsra nem vezet fel jelzés, de nagyon jó tájékozódási pont a jellegzetes hegyes csúcsával. Balról elhaladtunk a csúcs mellett, majd a Cofránka mezejét kereszteztük. Tunzéria 1474m-es kiemelkedését alig vettük észre, utána balra befordultunk Patkó-kő irányába. Jellegzetes, sziklás letörése van a hegynek déli oldalán. Nemsokára elértük a Fehér-mezei turisztikai csomópontot. Jól látható innen a Patkó-kő, a Kerek-hegy, a Fekete-Hagymás. A pojána közepén, faoszlopon még olvashatók voltak a turistajelzések feliratai.
Rövid szusszanás után elindultunk az esztenák felé. Természetesen kutyák fogadtak minket a birkanyáj közelében. Aránylag nem voltak túlságosan vadak, hamar elhagytuk a körzetüket. Az út emelkedni kezdett a pojánán, egy természetes mélyedésben levő kis tavat hagytunk magunk mögött. Több mint tíz percet elvesztegettünk a jelzés megkeresésével, a mai napon ez először fordult elő. Ménes mellett vezetett el az utunk, a völgyben mind meredekebb kapaszkodó következett, hogy felérjünk a Bárány-nyakba. Fejünk felett a Nagy-Hagymás 1792m-es csúcsát lehetett látni, vagy inkább érezni, mivel innen még takarásban volt. Tettünk egy fél kört, ki lehetett érni a gerinc szélére, ahonnan Balánbánya felé nagyon szép látvány fogadott bennünket. A többiek előreszaladtak, én pedig a ritkás fenyőfák között felmentem a csúcsra. Ennél normálisabb ösvény is felvezet, melyet visszafelé megtaláltam a gerinc szélén.
Felmenet közben egy szép sötétszínű keresztes viperával is sikerült megismerkednem, amint az ösvényen napozott. Fotó is készült róla. Ez volt a második viperánk, mellyel találkoztunk a Hagymásban. Nagy kár lett volna kihagyni a csúcsot, a tetőről teljes a körpanoráma, a füves tetőn igen sokféle virágot is lehet találni. Eltöltöttem vagy húsz percet nézelődéssel, fotózással, majd a kényelmes ösvényen leszaladtam a nyeregbe. Erdőben, köves úton a többiek után eredtem, 1,5km után találkoztunk ismét. Kissé hűvös volt a gerincen, emiatt rögtön tovább indultunk. Az ösvény kissé a gerinc alatt halad, de érdemesebb a gerincen haladni, ahonnan nagyon szép kilátás adódik folyamatosan a Balánbányai völgyre, meg a gerincből leszakadó mészkőszirtekre, sziklákra. Enyhén lefelé lejtett az út, Egyeskő sziklái is feltűntek. A füves nyeregbe leérve, jobbról kerültük meg Egyeskő sziklacsoportját, egy tízperces jelzéskeresés után, hogy a menedékháznál megtartsuk a félórás pihenőnket.
Itt összefutottunk a rövid túrásaink csoportjával, akik szintén szieztáztak a 650m-es kapaszkodójuk után. Kellemes a környék, felejthetetlen a látvány. Maga a menedékház kissé elhanyagolt állapotban van, alvás lehetőségén kívül nem is szolgál más célt. Mivel a hosszú túrásoknak a mai napra tervezett távnak majd harmada még hátra volt, elindultunk, hogy a maradék utunkat is megtegyük. Elbúcsúztunk a többiektől, felkapaszkodtunk a Lósósdi-nyaknál Ördögmalom gerincére. Ismét 1700m-en tanyáztunk. Szép kilátás van erről a szakaszról is, tulajdonképpen ez már az Öcsém-tető gerince. Túl sokat nem időztünk itt, a szél is elkezdett fújni, a levegő sem volt túlságosan meleg a gerincen. Elindultunk lefelé a Terkő-nyeregbe. Majd egy órát ereszkedtünk, míg leértünk a köves útig, a Terkő-nyeregben levő esztenákig. Menetközben ismét találkoztunk tehén és birka csordákkal, az őket felvigyázó kutyafalkákkal. A társaság már kellőképpen elfáradt, pedig már 4km sem volt hátra a mai túrából. Ez már csak poroszkálás volt a most már nem szeretem köves úton, a Tibak-patak mentén. Amint észrevettük a meddőhányókat, újult erőre kaptunk, 10 perc alatt elértük buszunkat. Nem voltunk messze az otthonunktól, azonban az út mégis tovább tartott a kelleténél. Rövidíteni szerettünk volna, amiből jóval hosszabb út lett, időben is jóval tovább tartott a kátyús, gödrös út, mintha a megszokottat használtuk volna.
Vacsorára azért összeszedte magát a társaság, sőt a vacsora után a helyi vendéglőben megszervezett búcsúestre is eljött a társaság nagyobbik része. Egy helyi páros játszotta a talpalávalót, egyesek már régen elfeledték a mai nap fáradalmait. A záróbulinak éjfél körül lett vége, mindenki sietett gyorsan lefeküdni, főleg akik még össze sem pakoltak a hazainduláshoz.
2007. július 14. Hazautazás
A már megszokott időben keltünk reggel fel. A reggeli is a szokásosnak megfelelően bőséges volt. Elbúcsúztunk a vendéglátóinktól. Jól éreztük magunkat Gyergyóújfaluban. Pár perc késéssel indult az autóbuszunk a szokásoshoz képest a nehézkes bepakolásunk miatt. A Maros völgyében mentünk hazafelé, Szászrégen irányába. Marosvásárhely, majd Kolozsvár után a Királyhágón tartottunk hosszabb pihenőt. Aki akart még elkölthetett a pénzéből ajándékokra, de meg kell hogy mondjam, a kínálat mind gyatrább ezen a helyen. A határon gyorsan átkeltünk, az EU-s csatlakozásunknak azért ilyen haszna is volt. Hazafelé Berettyóújfaluban álltunk meg egy kis időre. Azon kívül, hogy autóbuszunk klímája felmondta a szolgálatot, más esemény nem történt már. Élményekben gazdag, eredményes hetet tudhattunk magunk mögött. Talán jövőre is Erdély lesz a jutalomtúránk célja.
(Megjegyzés: Ez a túraleírás, más fényképekkel a honlapunkon is megtalálható: http://www.termeszetbaratok.hu)
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt képek Kutasi Zsuzsanna (KZS), Pálmai Attila (PA), Pluhár Csaba (PCS), Reszler János (RJ), Sokorai Katalin (SK), Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) által készített fényképeiből lettek kiválogatva.)
1. nap
01. 2007.07.08. Palotailva, készülődés a túrára (RJ)
02. 2007.07.08. A Maros Palotailvánál (PCS)
03. 2007.07.08. Indul a túra (PA)
04. 2007.07.08. Pihenő az első pojánán (KZS)
05. 2007.07.08. Pihenő az egyik réten (PCS)
06. 2007.07.08. Kapaszkodás Zászpás-tetőre (SZZS)
07. 2007.07.08. Fenn a Zászpás-tetőn (KZS)
08. 2007.07.08. Háttérben a Kelemen-havasok (PA)
09. 2007.07.08. Panoráma Zászpás-tetőről (PCS)
10. 2007.07.08. Lemenetel Nyágrába (SK)1
2. nap
11. 2007.07.09. Nyerges-nyak kéi (PCS)
12. 2007.07.09. Irány a Vit-havas (PCS)
13. 2007.07.09. Pihenő a Temető mezején (PA)
14. 2007.07.09. Vit-havas gerince (PA)
15. 2007.07.09. Mászás a Vit-havasra (SK)
16. 2007.07.09. Pihenő a Vit-havason (KZS)
17. 2007.07.09. Panoráma a Vit-havasról (SK)
18. 2007.07.09. Háttérben Csalhó sziluettje (KZS)
19. 2007.07.09. Keresztes vipera Vit-havas oldalában (SZZS)
20. 2007.07.09. Gyergyószárhegy, Lázár kastély (SK)
21. 2007.07.09. Hágótő fa haranglábja (TZ)
3. nap
22. 2007.07.10. Csalhó, Miron sziklák (PCS)
23. 2007.07.10. Csalhó, Dochia menedékház (PA)
24. 2007.07.10. Csalhó sziklái (KZS)
25. 2007.07.10. Csalhó sziklái (PA)
26. 2007.07.10. Csalhó, Toaca csúcs (SK)
27. 2007.07.10. Csalhó, Panaghia szikla (KZS)
28. 2007.07.10. Csalhó, Darabont kucsmája (KZS)
29. 2007.07.10. Durau látképe (SZZS)
30. 2007.07.10. Csalhó látképe a Békási víztározóval (TZ)
31. 2007.07.10. Csalhó ortodox temploma (TZ)
4. nap
32. 2007.07.11. Kis-Cohárd tetején (SZZS)
33. 2007.07.11. Kis-Cohárd tetején (SK)
34. 2007.07.11. Kis-Cohárd tetején (PCS)
35. 2007.07.11. Gyilkos tó a Kis-Cohárdról (PCS)
36. 2007.07.11. Gyilkos tó a Kis-Cohárdról (SK)
37. 2007.07.11. Békás-szoros, Oltárkő KZS)
38. 2007.07.11. Kis-Cohárd tetején (SZZS)
39. 2007.07.11. Panoráma a Veres-kő nyereg irányába (PA)
40. 2007.07.11. Pihenő a Kupás-patak mellett (KZS)
41. 2007.07.11. Kupás-patak szurdoka (KZS)
5. nap
42. 2007.07.12. Répás-tető mezején (SZZS)
43. 2007.07.12. Répás-tető mezején (KZS)
44. 2007.07.12. Répás-tetői menedékház (KZS)
45. 2007.07.12. Lemenetel Szovátára (KZS)
46. 2007.07.12. Parajdi sóbánya (RJ)
47. 2007.07.12. Szováta, Petőfi Sándor mellszobra (RJ)
48. 2007.07.12. Szováta, Medve-tó (SZZS)
49. 2007.07.12. Szováta, Medve-tó (TZ)
50. 2007.07.12. Szováta, Vörös-tó (TZ)
51. 2007.07.12. Szováta, sókibúvás (TZ)
6. nap
52. 2007.07.13. Pongrác-tető környéke (KZS)
53. 2007.07.13. Pongrác-tető környéki esztena (KZS)
54. 2007.07.13. Útban Tunzéria felé (PCS)
55. 2007.07.13. Pihenő Tunzéria környékén (KZS)
56. 2007.07.13. Közelítünk Fehér-mező felé (KZS)
57. 2007.07.13. Panoráma Csalhó irányába (PA)
58. 2007.07.13. Fehér-mezői turisztikai csomópont (KZS)
59. 2007.07.13. Turbánliliom a borókák között (KZS)
60. 2007.07.13. Nagy-Hagymás sziklái (KZS)
61. 2007.07.13. Egyeskő a menedékházzal (SZZS)
62. 2007.07.13. Pihenő az Egyeskő alatti menedékháznál (PCS)
63. 2007.07.13. Öcsém-tető csúcsán (SK)
64. 2007.07.13. Lemenetel Terkő nyeregbe (SK)
65. 2007.07.13. Búcsúesti vonatozás (RJ)
66. 2007.07.13. Gyergyóújfalui szállásunk (RJ)
2007-08-05