Petőfi Népe – Baja-környéki Duna-ágak (vizitúra) – A Dunabogdányi TKE beszámolója

2007-08-26

Június 9-én, szombaton indultunk, sajnos, csak nyolcan: öt kajakos, és hárman egy kenuval. Szándékunk szerint a Budapesttől Bajáig való lapátolás után a Baja-környéki dunaágakat terveztük bejárni.
Nem rajtunk múlt, hogy ez csak részben sikerült. A vízállás ugyanis mindenkor erősen befolyásolja az ilyen terveket.
Mindazonáltal a túra remekül sikerült, ami köszönhető az ideális időjárásnak. Néha már kicsit sok is volt a napból, úgyhogy minden kínálkozó lehetőséget megragadtunk a lubickolásra – hiszen az alacsony vízszint sok csábító homokpartot hagyott szabadon. No, azért nem állítom, hogy egyszer sem áztunk meg, de ez volt az első alkalom életemben, hogy élveztem a jégesőt! Egyébként is minduntalan vizeztem a sapkámat, és csuromvizesen vettem magamra a pólómat is, hát amikor Dunaújvárosnál elkapott minket, eszembe sem jutott az anorák után kotorászni. Vagy öt percig kopogott a borsónyi jég a kajakomon, s közben erősen 100 méter alá csökkent a látótávolság, de hamarosan ritkult az eső, a jég elfogyott odafent a mélyhűtőből, így aztán az egész igazából csak egy frissítő zuhany volt.
No, de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az első állomásunk Ercsiben volt, ahol egy falunap kellős közepébe csöppentünk, s mire sátorverés után a vacsorával is végeztünk, közvetlenül a táborhelyünk mellett kitört a tűzijáték – ki hinné, hogy vízitúra közben még ilyesmit is élvezhet az ember.
A következő napon tehát, amikor már majd’ eltikkadtunk a melegtől, jött az imént említett frissítő zuhany, alig két kilométerrel a táborhely előtt. De mire odáig értünk, már újból hétágra sütött a nap, így akinek volt szárogatni valója, jó hatásfokkal tehette, egészen estig.
A hétfői napra is jutott meglepetés – no, ezúttal nem az időjárás, hanem a hartai vendéglősök jóvoltából. A csárda előtti kellemes partszakaszon táboroztunk, és a hangulatos kerthelyiségbe betérve, még sikerült elcsípnünk néhány adag zúzapörköltet. Igazán fejedelmi eledel volt, a jó hideg sör pedig csak fokozta az élvezetet. Ezekután már a kotróhajó sem zavart az alvásban – bár igaz, hogy a többi éjszakán se kellett minket ringatni…
A következő táborhelyünk Fajszon volt, ahol nem müködött a komp, ami még nem zavart minket, hiszen a rámpán igen jól ki lehetett kötni – viszont a csárda sem üzemelt, ami pedig meglehetősen bosszantó. (Tessék csak megnézni a képet, hát nem kár érte?)
Másnap aztán elértük Gemenc körzetét, és tapasztalhattuk, hogy „nem minden fenékig tejfel”, illetve, hogy Veránkán olyan közel van a fenék a felszínhez, hogy a fölső bejáratán nem is lehet gyaloglás nélkül bejutni a mellékágba. Így aztán erről le is tettünk, viszont – még jóval előtte – meg akartuk nézni az erdei vasút Dunapart állomását, ezért kikötöttünk egy jónak vélt kis öbölben, ami egy kis kőgát mögött megfelelően védett volt a nagyhajók hullámától. Onnan azonban még vagy kilométernyit kellett csörtetnünk árkon-bokron-bozóton, mire megtaláltuk a valóban szépen kialakított, hangulatos faépületet, környékén asztalokkal, padokkal ellátott pihenőparkkal – és egy hajóállomással, ahol a gemenci sétahajó szokott kikötni. Rá kellett jönnünk, hogy ennek közelében mi is kiköthettünk volna, mivel ennél a vízállásnál ott is kitűnő a part. Ezzel szemben most még vissza kellett caplatnunk a hajóinkhoz, ugyanazon az úton. Az ember mindig tanul.
No, de ezután Érsekcsanád következett, és már régen fentük a fogunkat az ottani parti csárda fínom falataira. A tikkasztó melegben partravonszoltuk a hajóinkat, fölballagtunk – és akkor kiderült, hogy szabadnapos a szakácsnő… Na, de semmi horror: mire való a mobiltelefon?! A kedves pincérlány bizony elérte őt, mialatt mi – már megint – frissítő sörünket kortyolgattuk a kerthelyiségben. És a kedves hölgy hajlandó is volt a kiéhezett vízi vándorok kedvéért beugrani egy ebéd elkészítése céljából! Szégyellem, hogy már nem emlékszem a menüre, csak arra, hogy ez is nagyon finom volt, és különösen jól esett az irántunk megnyilvánuló figyelem. Nem tudom, az országban még hány vendéglátóhely szakácsa volna hajlandó, váratlan vendégek kedvéért, a szabadnapját megszakítani.
Ezután igen felvidulva indultunk tovább, hogy újabb kilométerek megtétele után, végre áthaladjunk a bajai híd alatt, és bekanyarodjunk a Kamarás-Dunára, amit úgyis mindenki Sugovicának hív. Itt előre megbeszélt szálláshelyünk volt, és végre zuhany alatt mosakodhattunk, ami mégiscsak tisztább, mint a Duna – bár azzal se volt semmi bajunk.
Másnap délelőtt „szabadfoglalkozás”: ki lubickolt, ki a várost járta, ki meg csak ejtőzőtt. Délután azonban körbelapátoltuk a Petőfi-szigetet, hogy ki ne jöjjünk a gyakorlatból. Addigra két újabb társ csatlakozott hozzánk, akik csak akkorra tudták szabaddá tenni magukat, és vonattal jöttek utánunk, pont a mellékágak kedvéért. Este megbeszéltük a kilátásainkat, és kellően elkeserítettük egymást, mivel a korábbi évek tapasztalatait a jelenlegi vízállással összevetve, nyilvánvaló volt, hogy a mellékágak nagy részét nem tudjuk bejárni. Egyetlen pozitívum jutott a tudomásunkra helybéli vízenjáróktól, hogy a gemenci ágak közül a Vén-Duna végig járható, mivel a benne lévő kőzárást már megbontották. Viszont rá kellett jönnünk, hogy a programunkat amúgy is le kell rövidítenünk egy előre nem ismert körülmény miatt: a hétvégi triatlon-verseny zavartalan lebonyolítása érdekében az egész környéket lezárják, tehát az előre megrendelt mikrobusz a hajószállító trélerrel vasárnap már nem tud értünk jönni – szombat délig el kell hagynunk a táborhelyet. Szerencsére sikerült a mobiltelefonos időpont-módosítás, így a másnapi rövid túrával valóban befejezhettük a programunkat.
Nos, a Vén-Duna valóban legszebb arcát igyekezett mutatni, de – amire leginkább vártunk – vadakat, sajnos, nem láttunk a parton. Pedig igyekeztünk minél csendesebben „csurogni”, de hát ilyen meleg napon ők is inkább a sűrűben igyekeznek hűsölni. Még vízimadarat is alig láttunk. Viszont a kifolyásnál csodás homokpart kínálta magát pihenésre, fürdésre – így hát igen kellemesen végződött utolsó túranapunk.
Másnap aztán időben megérkezett a mikrobusz, és bár a rakodást már szemerkélő esőben fejeztük be, még a környékbeli utak lezárása előtt el tudtunk indulni, és délutánra meg is érkeztünk a Római-partra.
Mindent összevetve, ez az egy hét igen kellemes kikapcsolódás volt a hétköznapokból.

1. Első megállónk, Ercsi
2. Egy kis leves útközben
3. Hangulatos táborhely
4. Harta – a zúzapörkölt forrása
5. Fajsz – a csárda, ahol, a felirat ellenére, se házias ételek, se sör, se semmi…
6. Elemében a „vizes”
7. A gemenci kisvasút parti állomása
8. Érsekcsanád – sörre és szakácsra várva
9. Varsa a Vén-Dunán
10. Baja – szökőkút a Sugovicán
11. Szarvas helyett szarvasbogár – ez is kapitális

Kategória: Hírek