Archívum: 2007-01

Lezajlott a 10. “Csavargás a megyeszélen” teljesítménytúra

2007. január 20.-án a Pest Megyei Természetbarát Szövetség és a MOL Rt Dunai Finomító Természetbarátai rendezésében megtartottuk a 10. “Csavargás a megyeszélen” elnevezésű teljesítménytúrát 24 és 34 km-en. A 34 km-es távot kerékpárral is lehetett teljesíteni.


A rendezvényen 100 fő vett részt (24 km-en 53 fő-, 34 km-en 44 fő gyalogos és maratoni futó , valamint 3 fő kerékpáros), amely harmada a megelőző évek létszámához képest. Igaz 2006-ban megszakítottuk a hagyományt, mert a felkészülés és kiértesítések ellenére le kellett mondanunk a ttúrát. Ugyanis épült az M6-s gyorsforgalmi út, mely lehetetlenné tette a túra lebonyolítását.
Az ország 29 településéről jöttek el Kaposvártól Debrecenig.

Az időjárás kedvezően alakult a megelőző napokban tapasztalt orkán erejű szél és eső után.

Különdíjban részesült :

KORELNÖK: Göndöcz István (1928) Fonyód 24 km

LEGIFJABB : Tőke Ádám (1995) Százhalombatta 24 km

Tizedik alkalommal teljesítők: Krivácska László, Kutasi Zsuzsanna, Lévay Béla, Szabó Zsolt.A tárgyjutalmakat a MOL Rt. Üzemi Tanácsa Százhalombatta, a Vegyipari Munkavállalók Szakszervezete, és a Pest Megyei Természetbarát Szövetség ajánlotta fel.

Kilencedik alkalommal teljesítő: ifj. Gazsi István
Nyolcadik alkalommal teljesítő: Morva Tamás
Hetedik alkalommal teljesítők: Balogh László, Gyenes István, Kiss Tibor, Sefcsik Gergelyné
Hatodik alkalommal teljesítők: Göndöcz István, Morva Tamásné, Nyevrikel Zsolt, Soltész György, Szabó Orsolya.
Ötödik alkalommal teljesítők: Mócsai Barbara, Petro Magdolna.

Szolgáltatásaink: Benta majorban meleg teát és zsíros kenyeret lilahagymával, a célban teát, édességet, kitűzőt, emléklapot kaptak a túrázók. A rendezvény lebonyolítását 14 fő segítette.
Kíváló szervezést, csomagmegőrzést, kulturált körülményeket biztosított túrázóknak a százhalombattai Városi Szabadidőközpont tisztálkodási lehetőséggel.
A túrázók elismeréssel nyilatkoztak a pálya pontos kitűzéséről és a jó rendezésről.

Köszönjük a túra támogatóinak segítségét.

Ebben az évben 100 fő vett részt a túrán, akiknek jó szórakozás volt programunk. Ez nem megvetendő u.i. a túravezetőknek van egy íratlan szabálya: a meghirdetett programját akkor is teljesíti, ha a túrának egy résztvevője van. Nekünk 100 résztvevőnek sikerült jó szórakozást nyújtani. MEGÉRTE!

Várunk mindenkit – bakancsosokat, maratoni futókat, kerékpárral és lóval teljesítőket- szeretettel
2008. január harmadik szombatján – 2008. 01. 19-én – ugyanitt a tizenegyedik

“CSAVARGÁS A MEGYESZÉLEN” teljesítménytúrán.

A rendezők nevében: Georgiades Gáborné

2007-01-27

2006-os teljesítménytúrák a számok jegyében

Tagszervezetink által 2006-ban megrendezett teljesítménytúrákon az alábbi számú regisztrált induló volt:

Erdőkertesi Természetjárók Sportköre: Andezit 30 km: 130 fő, Andezit 15 km: 22 fő, Corvin János Emléktúra: 80 km: 129 fő, 40 km: 84 fő, 20 km: 73 fő.
Margita 344,2 TSE: Margita 20 km (téli): 339 fö, Margita 40 km (téli): 178 fö, Gödöllő K 30 (kerékpáros): 262 fő, Gödöllő 20 km (éjszakai): 152 fő, Gödöllő 30 km (éjszakai): 154 fő, Gödöllő K 50 (kerékpáros): 156 fő, Gödöllő 20 km: 199 fő, Gödöllő 35 km: 199 fő, Gödöllő 60 km: 38 fő.

Pest Megyei Természetbarát Szövetség: városismereti verseny (Vác): 36 fő.

Tápiószelei Természetbarát Club: Téli Sóút. 60 fő, Kincsem 25,40, 50 km: 586 fő, Csemő virágünnep: 68 fő, Szent Iván éji sóút: 71 fő.

Természetjáró Kör Abony: Kéttorony túrák: 235 fő.

A fenti túrákon összesen 3185 fő vett részt!

Gratulálok a szervezőknek, köszönet mindenkinek, aki segített a túrák zökkenőmentes lebonyolításában.
Kívánom, hogy ebben az évben is ilyen sikeres teljesítménytúrákat tudjatok rendezni!

Teljesítménytúráinkon ebben az évben szeretettel várjuk mindazokat, akik már megismerték a szervezők profizmusát, és azokat is, akik csak most fognak megismerkedni vele.

Notter Béla

2007-01-22


Hónap szerint

Kategóriák szerint