Lezajlott a 10. “Csavargás a megyeszélen” teljesítménytúra

2007-01-27

2007. január 20.-án a Pest Megyei Természetbarát Szövetség és a MOL Rt Dunai Finomító Természetbarátai rendezésében megtartottuk a 10. “Csavargás a megyeszélen” elnevezésű teljesítménytúrát 24 és 34 km-en. A 34 km-es távot kerékpárral is lehetett teljesíteni.


A rendezvényen 100 fő vett részt (24 km-en 53 fő-, 34 km-en 44 fő gyalogos és maratoni futó , valamint 3 fő kerékpáros), amely harmada a megelőző évek létszámához képest. Igaz 2006-ban megszakítottuk a hagyományt, mert a felkészülés és kiértesítések ellenére le kellett mondanunk a ttúrát. Ugyanis épült az M6-s gyorsforgalmi út, mely lehetetlenné tette a túra lebonyolítását.
Az ország 29 településéről jöttek el Kaposvártól Debrecenig.

Az időjárás kedvezően alakult a megelőző napokban tapasztalt orkán erejű szél és eső után.

Különdíjban részesült :

KORELNÖK: Göndöcz István (1928) Fonyód 24 km

LEGIFJABB : Tőke Ádám (1995) Százhalombatta 24 km

Tizedik alkalommal teljesítők: Krivácska László, Kutasi Zsuzsanna, Lévay Béla, Szabó Zsolt.A tárgyjutalmakat a MOL Rt. Üzemi Tanácsa Százhalombatta, a Vegyipari Munkavállalók Szakszervezete, és a Pest Megyei Természetbarát Szövetség ajánlotta fel.

Kilencedik alkalommal teljesítő: ifj. Gazsi István
Nyolcadik alkalommal teljesítő: Morva Tamás
Hetedik alkalommal teljesítők: Balogh László, Gyenes István, Kiss Tibor, Sefcsik Gergelyné
Hatodik alkalommal teljesítők: Göndöcz István, Morva Tamásné, Nyevrikel Zsolt, Soltész György, Szabó Orsolya.
Ötödik alkalommal teljesítők: Mócsai Barbara, Petro Magdolna.

Szolgáltatásaink: Benta majorban meleg teát és zsíros kenyeret lilahagymával, a célban teát, édességet, kitűzőt, emléklapot kaptak a túrázók. A rendezvény lebonyolítását 14 fő segítette.
Kíváló szervezést, csomagmegőrzést, kulturált körülményeket biztosított túrázóknak a százhalombattai Városi Szabadidőközpont tisztálkodási lehetőséggel.
A túrázók elismeréssel nyilatkoztak a pálya pontos kitűzéséről és a jó rendezésről.

Köszönjük a túra támogatóinak segítségét.

Ebben az évben 100 fő vett részt a túrán, akiknek jó szórakozás volt programunk. Ez nem megvetendő u.i. a túravezetőknek van egy íratlan szabálya: a meghirdetett programját akkor is teljesíti, ha a túrának egy résztvevője van. Nekünk 100 résztvevőnek sikerült jó szórakozást nyújtani. MEGÉRTE!

Várunk mindenkit – bakancsosokat, maratoni futókat, kerékpárral és lóval teljesítőket- szeretettel
2008. január harmadik szombatján – 2008. 01. 19-én – ugyanitt a tizenegyedik

“CSAVARGÁS A MEGYESZÉLEN” teljesítménytúrán.

A rendezők nevében: Georgiades Gáborné

Kategória: Hírek


Hírek, beszámolók