Archívum: 2008-08
Augusztus 19-20-án Isaszeg várossá avatásának alkalmából rendezett programsorozat része volt egy éjszakai túra is, Faluból a városba elnevezéssel, melyet Klubunk szervezett. Az elnevezés igazán akkor lett volna frappáns, ha – mint amikor eredetileg kigondoltam az egészet – valóban augusztus 20-ával nyilvánították volna várossá Isaszeget. Így a községházától indultunk volna, és éjfél után a városházához értünk volna. Mivel a városi rangot július elsejével megkapta lakóhelyünk, a túra elnevezése kissé sántít.
Persze nem ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon szép időben, majdnem teliholdnál kezdtünk gyülekezni este 8 órakor. Igaz ekkor még csak 3 lelkes fiú volt a regisztrációnak kinevezett kempingasztalnál. Féltem is a kis létszám miatt, de mikor pár perc múlva ismét a helyszínre értem (mivelhogy a nagy kapkodásban otthon felejtettem a regisztrációs íveket és hazaugrottam értük), már nagyon sokan voltak. Ahogy teltek meg a sorok a jelentkezőkkel, úgy lett egyre nagyobb az örömöm. Ez az állapot egészen ötven főig tartott, onnantól az örömbe üröm is vegyült, hiszen csak 50 db kitűző és csoki, – és mint később kiderült – még ennél is kevesebb oklevél volt nálam. A nyüzsgő embertömeg (voltak akik a Charlie koncertről jöttek át az utolsó pillanatban) végül minden aggályomat eloszlatott, hiszen az előkészületek sok munkáját (3 napos bozót-, csalánírtás, egyik nap Balogh Zolival) evvel láttam megtérülő “befektetésnek”. A regisztráció befejezésekor sikerült tea helyett a fáklyákhoz hozott lámpaolajat meghúzni. Ittam már jobbat is!
Az éjszakai túrázás jellegzetességeire, veszélyeire pár szóban felhívtam a végülis 75 főre gyarapodott túratárs figyelmét, és 9 óra előtt pár perccel indultunk is. A katolikus templom után a Madách, Nap, Mátyás király utcán át hagytuk el a várost, és kezdődött el az igazi éjszakai túrázás. Jó tempóban (egyesek szerint túl jóban is) tettük meg az első 4 km-t az Szentgyörgypusztai emlékkeresztig. Egy-egy kanyarban, nyílt terepen nagyszerű volt látni 75 lámpás imbolygó fényét. Kis pihenő után előbb a dányi országútig, majd kis kényszerű kitérővel a sápi úthoz vezető fasorig jutottunk. Ezen több mint egy km-t mentünk, majd a sápi útnál jobbra, a város felé fordultunk. A Honvéd-emlékműnél egy kicsit hosszabb ideig időztünk, csodáltuk Isaszeg éjszakai fényeit. A Pest Megyei Piros jelzésen folytattuk utunkat, újabb 1,7 km után a Honvéd-sírokhoz értünk. Megint egy kis pihenőt engedélyeztünk magunknak, majd a zöld jelzésen az Öregtemplom felé vettük az irányt. Azért csak felé, mert az út utolsó szakaszát nem sikerült járhatóvá tennem, ezért az Erdő utcán jöttünk ki az erdőből.
Visszaérve a célba, szétosztottuk a túrázók között az oklevelet (aláírók: Hatvani Miklós polgármester, Verseczkyné Sziki Éva, jómagam), egy-egy csokoládét és egy erre a célra készült kitűzőt. Mivel több volt az eszkimó, mint a fóka, a kiosztást úgy oldottuk meg, hogy a Természetbarát Klub tagjai, ismerőseim, hozzám közelben lakók akkor nem kapták meg juttatásukat. Nekik én fogom ezen a héten kikézbesíteni jussukat.
Isaszegieken kívül 8 fő Gödöllőről, 2 fő Zsámbokról, 4 fő Budapestről érkezett a túrára + 2 jólnevelt kutya.
Köszönöm mindenki részvételét, aki megtisztelte jelenlétével a városavató túrát. Jövőre is csinálunk hasonlót!
Kép és szöveg: Notter béla
2008-08-25
2008. augusztus 15.
A több napos túrákban a szállás lefoglalása okozza a legtöbb gondot. Már áprilisban elkezdtem biztosítani jelenlegi szálláshelyünket, de a létszám csak később alakult ki szokás szerint. Előzetesen 40 főt jeleztem, de figyelmeztettek, hogy nem sok változtatási lehetőségünk lesz, mivel a túrák tervezett időpontjára esnek a Zempléni Napok, ilyenkor nagyon sokan keresik fel Sárospatakot. Az előző évektől eltérően most augusztusra terveztük be Zemplént. A megelőző két évben ez a három napos túra felkészülés volt az egyhetes jutalom túránkra. Jóval a túra előtt már 50-en is jelezték részvételi szándékukat, de most azt kell mondani, szerencsére páran -közbejött egyéb elfoglaltságaik miatt- lemondták jelentkezésüket. Végül is 41-en jöttünk el Sárospatakra, ahol a Comenius Tanítóképző Főiskola Kollégiumában rendeltük meg szállásunkat és vacsoránkat. Jól ismertük ezt a helyet, hiszen az előző két évben is ez volt a zempléni túrák központja.
Öt órakor indult el autóbuszunk Százhalombattáról, a SOHO elől. A tárnokiak, érdiek, budapestiek felszállása után az M3-on Miskolcig, majd az M37-esen Sátoraljaújhely érintésével Pusztafaluba buszoztunk. Innen kezdtük meg a mai napi hosszabb túránkat. Rövidebb túra is volt, az alábbiak szerint:
Útvonal 1. Pusztafalu (K háromszög) – Bába hegy (K háromszög) – Erzsébet tanya (K+) – Borai bánya (K+) – Malomkőbánya (K+) – Füzérradvány, Károlyi kastély (K+)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 600 m
Útvonal 2. Füzérkajata (K+) – Erzsébet tanya (K+) – Borai bánya (K+) – Malomkőbánya (K+) – Füzérradvány, Károlyi kastély (K+)
Túratáv: 8 km
Emelkedő: 300 m
29-en indultunk neki a hosszabb túrának, az Öreg Bence Vendégház mellől, 11 óra körül, a kék háromszögjelzésen. A cél, a Bába-Kormos tanösvény bejárása volt. A falu házait hamar elhagytuk, kiértünk egy nagy legelő szélére. Itt egy kis bizonytalankodás után, jobbára érzéseinkre hagyatkozva földúton elindultunk a Bába-hegy irányába. Először déli irányba, majd keresztezve egy szántóföldet, keleti irányban elértük az erdőben folytatódó ösvényünket. Itt találtuk meg hosszú idő óta először jelzésünket. Általánosságban is elmondható, hogy a jelzések igen hiányosak és régiek ezen a szakaszon. Szép bükkösben kanyargott az út felfelé, közvetlenül a gerinc alatt, tekintélyes kőmezőket is kereszteztünk. Elérve a gerincet, ismét déli irányba gyalogoltunk az enyhén emelkedő ösvényen. A fák között néha feltűnt Regéc vára, Pusztafalu sziluettje. Az 581m magas Bába-hegyről viszont igen szép panoráma adódik a környékre, köszönhetően a csúcs alatti nagy szikla letörésnek. Tisztán látható északnyugatra a Milic hegycsoport, Pusztafalu, nyugatra Füzér vára, délnyugatra a Hegyköz felső medencéje. Iszonyatosan rengeteg szúnyog volt az erdőben, ilyen invázióban eddig sosem volt részünk! Mindenkit alattomosan véresre csíptek, agyonütésük után még a nadrágokon is vérfolt keletkezett! A támadásuk miatt nem is tudtunk sokat nézelődni a csúcsról, tovább indultunk lefelé.
A jelzéseket ismét keresgélnünk kellett, meredeken, gallyakkal teli, csalános ösvényen értünk le a hegyről. Majd félkört leírva értünk le a Hatos váró erdészházig. Nem régen építhették, nagyon újszerűnek tűnt az épület. A tisztáson új padok, asztalok, a fű le volt kaszálva, tiszta WC, papírral ellátva! Igazán kellemes hely volt, annyira megnyerte tetszésünket, hogy leültünk ebédelni. Lehetett napos és árnyékos helyek közül választani. A napos részen a szúnyogok kevésbé repdestek, aki nem bírta a támadásukat, ide telepedett. Majd félóra elteltével tovább mentünk a rekkenő hőségben. Talán ez volt az idei nyár legmelegebb napja, a fák árnyékában is meghaladta a 30 fokot a hőmérséklet, plussz még párás is volt! Ernyős virágokkal teli rétet keresztezve, hamarosan Füzérkajata szélső házainál találtuk magunkat, a kék keresztjelzésen! A Kollár-ortásnál elnéztük a jelzést, így keveredtünk le a faluba. Plusz km-t nem jelentett tévesztésünk, viszont a falu végén működőképes ívó vízcsapot találtunk, nagy örömünkre. Most már a rövid túrásainkat követve a kék keresztjelzésen, Erzsébet tanya elhagyatottnak tűnő épülete mellett felgyalogoltunk a gerincre. Itt egy 200 éves tölgyfát láthattunk, melyet megkíméltek a kivágástól. A Korom-tetőről nincs kilátás, ezen a szakaszon szép bükkösökben, tölgyerdőkben lehet gyönyörködni. Több helyen sziklatenger alakult ki, melyeket mohák fednek be. Pár régi elhagyott kaolin bányatárót is lehet látni a hegyen. A régi tárókat elhagyva, 2 km után értük el Füzérradvány szélső házait.
Az aszfaltúton mindenki úgy kóválygott e rekkenő hőségtől, mint ősszel a legyek. Rosszul tettük, hogy nem vágtunk át a kastély parkján, mivel így csak kerülővel jutottunk el a kastély bejáratához az Ifjúsági Tábor mellett. Igaz, így láthattuk Füzérradvány belterületén található pincesorát, mely szépen fel volt újítva. Kár, hogy egy sem volt nyitva! Tavaly is felkerestük a Károlyi kastélyt, így egy óra szabad foglalkozás keretében aki akart bement a kastélyba, aki sétálni akart az a parkot nézte meg, és aki igen elfáradt, az a fák árnyékában piheghetett a büfé közelében. Szép komótosan haladnak a kastély felújításával, a park is mind látványosabb. Platán, kislevelű hárs, páfrányfenyő, nyár, fenyő matuzsálemek láthatók itt. Kár, hogy a parkban levő tönkrement kis tó rehabilitációjával még nem foglalkoznak.
A kulturális program befejezése után buszra szálltunk, Sárospatakra mentünk elfoglalni szálláshelyünket. Egy órán belül odaértünk, a szállás elfoglalása gyorsan ment, mivel otthon előre megtörtént a szoba kiosztás. A vacsora 7 órára lett megrendelve, így maradt másfél óra városnézésre. Háromnegyed 7 körül már majdnem mindenki az étteremnél várakozott. A nagy meleg kivette az emberek erejét, szerették volna mielőbb pótolni az elveszett kalóriákat. Gyanús volt, hogy nem volt megterítve az ebédlőben. A portán eligazítottak minket, hogy jó ideje ez az ebédlő nem működik, az udvar túloldalán levő épületbe helyezték át. Az épületben levő tornaterem nyitva volt, de az ebédlő zárva, egy teremtett lelket se láttunk benne! Kezdett kiderülni az igazság, a konyha elnézte az időpontot, péntek, szombat helyett szombat, vasárnapra készültek! Gyorsan intézkedett Erika, akivel már több éve kapcsolatban vagyunk. Menteni a kollégium becsületét, negyed óra alatt szerzett vacsorát csapatunknak a városban, az V. András étteremben. Nyolc órakor már fogyaszthattuk vacsoránkat, senki sem panaszkodott az ízre, az adag nagyságára. Az is igaz, a megrendelt három fogás helyett egy fogásosra sikeredett a menü. De senkiben sem maradt tüske a történtek miatt. Vacsora után szabadfoglalkozás következett, van aki sétált a városban, esetleg beült sörözni, vagy visszavonult a szobájába, hogy pihenten ébredjen a következő napi túrára.
2008. augusztus 16.
A csapat 6 óra környékén ébredezni kezdett. Hogy maradjon elég idő a felkészülésre, a szükséges bevásárlásokra, a szendvicsek elkészítésére, csak fél 8-kor indult el autóbuszunk. Szerencsénk volt, éjjelre nagy záport, zivatart, lehűlést jelzett előre a meteorológia, amiből semmi sem lett. A levegő pár fokot azért lehűlt, így a tegnapinál kedvezőbb körülmények között valósíthattuk meg betervezett túránkat. Két lehetőség közül választhattak a túrázók, amely a nap folyamán további egy lehetőséggel bővült:
Útvonal 1. Telkibánya (S) – Alsó Törő (S) – Osva völgy (S) – Cserenkő patak (K+) – Pengőkői út (OKT) – Nagy-Péter-mennykő (K háromszög) – Mlaka-rét (OKT) – Rostalló kh. (S) – Kőkapu (S?)
Túratáv: 20 km
Emelkedő: 500 m
Útvonal 2. Kőkapu (S?) – Rostalló kh. (S) – Cserenkő patak (K+) – Pengőkői út (OKT) – Nagy-Péter-mennykő (K háromszög) – Mlaka-rét (OKT) – Rostalló kh. (S) – Kőkapu (S?)
Túratáv: 18 km
Emelkedő: 500 m
Sátoraljaújhely, Pálházán keresztül átbuszoztunk Telkibányára, a túra kiindulási pontjára. 29-en szálltunk ki a buszból, ebből a csoportból 10-en később kiváltak, hogy a harmadik túra lehetőséget teljesítsék. A buszon maradó kilenc emberünk visszament Kőkapuhoz, ők innen kezdték meg gyaloglásukat. A templom alatti kereszteződéstől, a sárga jelzésen, az Osva-patak jobb oldalán a falu szétszórt házai között kezdtünk gyalogolni. 2km megtétele után elértük a vízművet, újabb 1km után már a völgy riolit szikláit csodálhattuk meg. A leglátványosabb perlit kőtornyokat a Kutyaszorító nevű részen lehetett látni. Igen kényelmesen haladtunk, az út észrevétlenül emelkedett. 2km-el a sziklák után áttértünk a patakon, ettől kezdve Cserenkő-pataknak hívják a vízfolyást. Az út innen meredekebbé vált, nagy kanyarok után elértük a kék keresztjelzés becsatlakozását. Itt lepihentünk 20 percre. Alig hogy tovább indultunk volna a rövidebb túrát vállaló 9 emberünk is elérte a kereszteződést. További 10 percre leültünk, hogy ők is kifújhassák magukat. Tízen innen a sárga jelzésen lementek Kőkapuhoz, így alakult ki a harmadik túra változat.
Most már 28-an folytattuk tovább a hosszú túrát a kék keresztjelzésen. A Cserenkő-patak völgyének oldalában kb. 3 km-t gyalogoltunk, mire felértünk a Pengőkői útra. Szép bükkösökben, majd a vége felé lucfenyvesben vezetett fel a jelzés. A Pengőkői utat nem rég kiegyengették, kényelmesen lehetett haladni. Bal kézre hatalmas irtások voltak, eléggé száradóban vannak a lucosok, ezeket termelték ki, így észak felé szép kilátásunk adódott. A Pengő-kő előtt, jelzetlen úton jobbra kimentünk a Tokár-tető oldalában levő sziklákig. Ezek a sziklák testvérei a Pengő-kőnek. Az érdekes sziklaalakzatokat a fagy hozta létre. Hosszú évszázadok alatt alakultak ki ezek a kőbástyák. Visszamentünk a sziklák megtekintése után az Országos Kék Túra nyomvonalára. Pár száz méter után következett a Pengő-kő, mely legszebb példája a fagy munkájának. A 10-14m magas majd, függőleges falak alján a fagy által leválasztott sziklák veszik körbe a kipreparálódott Pengő-kővet. Negyed órát szántunk sziklák körbejárására.
Tovább menve, következő állomásunk a Nagy-Péter-mennykő 709 m magas csúcsa volt. Az OKT jelzésről a kék háromszögjelzésen lehet elérni a csúcsot. Nem nagy kerülő, érdemes ezt a 400 m-es kitérőt megtenni. Társaságunk nagy része ezt választotta, nem is bánta meg a kis kitérőt. Az OKT jelzést elhagyva füves tisztáson, majd bükkösben lehet elérni a csúcs sziklaperemét. Nagyon szép kilátópont északi irányba, a Nagy-Milic és a Kemence-patak völgye látszódik innen. Nevét valószínűleg a nyári zivatarokban gyakori villámcsapások miatt kapta. Egy kicsit pechünk volt, mivel kezdett beborulni, a levegő is nagyon párás volt, így a távoli gerincek eléggé homályosak voltak. Ha az ember szeme így látja, a fényképezőgépek pláne rosszabbul adták vissza a panorámát! Ennek ellenére eltöltöttünk negyed órát a csúcson, majd visszatértünk a kék jelzésünkre. 1,5km után elértük az István-kúti nyírest. Itt megpihentünk, vizet vételeztünk. Tavaly is erre jártunk, ismerős volt a hely. A tájvédelmi körzet emberei nagyon dolgoztak a területen, füvet nyírtak, egy-egy részt elkerítettek, valamilyen ökológiai kísérletre készülődnek.
Az eső közben szemerkélni kezdett. Előszedtük az esőkabátokat, majd Mlaka-rét irányába elindultunk. Negyed óra alatt elértük a nyírfákkal tűzdelt rétet, majd mivel a szemerkélés tovább folytatódott, a sárga jelzésen Rostalló felé megkezdtük az ereszkedést. Az Ördög-patak bal oldalában elég meredeken vezet lefelé az út. Szaporán lépdeltünk a bükkösben, 40 perc múlva Rostallónál találtuk magunkat. A régi kulcsosház nem a legjobb állapotban van, valószínűleg már nem is használják. A kisvasút végállomásán éppen indulóban volt a nap utolsó járata Pálházára. Ha lett volna egy kis sütnivalónk, levonatozhattunk volna Kőkapura, megspórolva 1km gyaloglást, de egy új élménnyel gazdagabbak lehettünk volna. Alig mentünk 100 m-et, a kisvonat elhagyott minket. A szemerkélés elállt, Kőkapun utolértük a vonatot. 20 perc pihenő az utolsó befutónak is járt egy korsó sör, egy üdítő, azután elindultunk Sárospatakra. Éppen ideje volt, mivel most komolyabban rákezdett az eső.
Mire hazaértünk, ismét elállt az eső. A vacsoráig maradt még több mint egy óra, akinek kedve volt, sétált egyet a városban. A konyha kitett magáért, úgy tűnt, kárpótolni akartak a tegnapi kellemetlenségért. A háromfogásos vacsora mindenkinek elnyerte tetszését. Vacsora után a szokásos városnézés, majd alvás következett. Az estét ugyan megzavarta a hölgyek szerenádja, amit férfi társunknak adtak, aki az emeleten levő konyha foteljein próbálja önkéntes száműzetésben kipihenni a nap fáradalmait. De hát ennyi belefér. Még a Zempléni Napok befejezését szimbolizáló tűzijáték hangjait lehetett hallani, utána mély csend, tényleg a pihenés következett.
2008. augusztus 17.
Ugyanúgy fél 8-kor indultunk, annyi különbséggel, hogy a kollégiumot elhagytuk, leadtuk a kulcsokat, a pakkjainkat beraktuk az autóbuszba. A szállás, vacsora számláit előző nap rendeztük. Rövid túra került megtervezésre, figyelembe véve a vasárnapot, mivel másnap a társaság egy részének dolgozni kell mennie. A rövid túra ellenére még egy rövidebbre is volt lehetőség:
Útvonal 1. Erdőhorváti (P) – Nagy-Egres-patak (P háromszög) – Pusztavár-tető (PL) – Komlóska (PT) – Darnói apátság romja (Z, ZL) – 37-es főút, Tolcsvai Gazdaság (Z)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 300 m
Útvonal 2. Komlóska (PT) – Darnói apátság romja (Z, ZL) – 37-es főút, Tolcsvai Gazdaság (Z)
Túratáv: 8 km
Emelkedő: 100 m
Jó félóra alatt a kiindulási helyünkre, Erdőhorvátiba értünk. Illetve tovább is mentünk a Litka-patak beömléséig 1,5 km-et, kihagyva az aszfalton való gyaloglást. 27-en jöttek el a hosszabb útvonalra, pedig rögtön kb. 250 m szintet kellett leküzdenünk. A többiek Komlóskán kezdték meg a túrát. Azonnal kapaszkodni kezdtünk a bokros, nyílt terepen. 10 perc múlva elértük az erdőszélét, innentől árnyékban haladhattunk, még meredekebben a tető irányába. Mivel friss volt még a csapat, félóra sem kellett, hogy a rom alatti nyeregbe felérjünk. Itt csak egy szusszanásra álltunk meg, majd kikapaszkodtunk a tetőre. Pazar körpanoráma fogadott bennünket a csúcson! Vetekszik a regéci, füzéri panorámával! Alattunk egyik oldalon Komlóska, a másik oldalon Erdőhorváti házai, ki lehet látni a Bodrog völgyére, nyugaton a Zempléni hegység déli végét jelentő Nagy-Kopasz, északnyugatra Magoska, a Zabarla-tető, északon mintha a Nagy-Milic bukkanna fel, keleten a Darnó-hegy, dél felé a Vár-hegy, Fekete-hegy keretezi a látóhatárt. Magából a várból nem túl sok minden látszódik, pedig a romok nagyságából ítélve nem is volt annyira kicsi, kb. 100×30m-es alapterületű lehetett. Középkori váraink egyike, talán 250 évig használták. Ásatással, állagmegóvással bemutathatóvá válna a rom. Valamit mintha elkezdtek volna feltárni, de ez abba is maradt. A fák, bokrok hamar eltüntetik a ma még látható falmaradványokat.
A majd félórás nézelődés után visszamentünk a vár alatti nyeregbe. Innen a piros Telér tanösvényen gyalogoltunk Komlóska felé, előbb szép bükkösön, majd vegyes lomberdőben. A központba nem mentünk be, csak a szélső házakat láttuk. A piros, zöld jelzésen az Alsó-Püdinka nevű kis gerincen hagytuk magunk mögött Komlóskát. Jobbra tekintve a Pusztavár-tető, a Fekete-hegy zárta a kilátást. Váltakozva fiatal erdő részeken, legelőkön haladt a jelzés. Egy kis tisztáson elvált tőlünk a piros jelzés, mely a zempléni Rákóczi turistaút, mi a zöldön tovább haladtunk a Barát-rét felé. Néha, az irtásoknak köszönhetően szép kilátásban volt részünk. A Barát-rét egyik pontján rengeteg virágzó kornis tárnicsban gyönyörködhettünk, illetve fotózhattuk az egyik legszebb encián fajunkat. Ilyen tömegben még nem láttam ezt a védett növényünket! A Darnói apátság romjai nagyon csekélyek, a zöld romjelzésen kell pár száz méter kitérőt tenni, hogy felkeressük. A premontrei kolostort a tatárjárás után építhették, a XVI-ik században a reformáció idején pusztulhatott el. 1977-ben ásatásokat végeztek itt, a nyomai most is látszódnak, de állagmegóvást nem végeztek el. Pedig a falmaradványokból ítélve, látványos romként bemutatható lenne. Visszatérve a zöld jelzésre, a Barát-rét szélén leheveredtünk ebédelni.
A szendvicsek elfogyasztása után elindultunk lefelé. 1km után tettünk egy kis kitérőt, megnéztük a Szarka-kutat. Kellemes kis hely, házikóval, asztalokkal, padokkal, kis duzzasztott tóval. Még negyed órát gyalogoltunk a lombos erdő árnyékában, majd kiértünk a szőlő ültetvények közé. Szépen gondozott, egészséges, jó termést ígérőknek néztek ki. Némely fajták már érni kezdtek, jó évjáratnak tűnik az idei termés. A nap igen csak tűzött, visszajött a kánikula. Szerencsére csak 2 km-et kellett megtennünk a tűző napon. Azt hittük rövidítünk egy kicsit, Sárospatak irányába 1km-el értünk ki a 37-es főútra attól a helytől, hol a busz várakozott ránk. A modern időknek köszönhetően telefonon idehívtuk a buszt, gyorsan felszálltunk, indultunk hazafelé. A rövid túrásaink természetesen már a buszon tartózkodtak. Két rövid pihenőt tartottunk az autósztrádán, mielőtt a résztvevők a lakóhelyükhöz legközelebbi megállóhelyeken búcsút inthettek a tovább utazóknak. Este hatra mindenki hazaérhetett. Kellemes három túranapot tudhattunk magunk mögött. Az elmúlt három évben 9 túra alkalmával megismerkedhettünk Zemplén szépségeivel, és ez nem csak a természetre igaz, hanem bizonyos fokig a történelmére is. Nehéz lenne újabb több napos túrát szervezni ide, majd talán pár év múlva, ha kicserélődik esetleg a tagság. Következő, nyárvégi túránk Kaposvár környékére vezet, Zselicséggel való ismerkedés a cél, itt majd 20 éve nem túráztunk.
(Megjegyzés: Ezzel a túraleírással, de más fényképekkel a honlapunkon is lehet találkozni: http://www.termeszetbaratok.hu)
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)
01_Pusztafalu látképe a Bába-hegyről (KZS)
02_Füzér vára telével a Bába-hegyről (SZZS)
03_Pihenő a Hatos erdészháznál (SZZS)
04_Több százéves hagyás tölgy (KZS)
05_Korom-tető felé (SZZS)
06_Füzérradványi Károlyi kastély (SZZS)
07_Indulás Telkibányáról (SZZS)
08_Osva-völgy, perlit szikla (KZS)
09_Osva-völgy, perlit sziklatornyok (KZS)
10_Pengő-kő (SZZS)
11_Együtt a csapat Pengő-kőnél (KZS)
12_Nagy-Péter mennykőn (SZZS)
13_István-kút (SZZS)
14. Kőkapu, Vadászkastély (SZZS)
15_Panoráma Pusztavárról nyugati irányba (KZS)
16_Komlóska a Pusztavárról (KZS)
17_Pusztavár tetején (KZS)
18_Barát-rét felé (KZS)
19_Rövid túrásaink (TZ)
20_Rövid túrásaink a Szarka-kútnál (TZ)
21_Tolcsvai Gazdaság szőlőültetvényei (SZZS)
2008-08-25
A Pest Megyei Természetbarát Szövetség telefonszáma megváltozott.
Az új számunk: 06-1 301-0798 és 99.
Kérünk mindenkit, hogy ezentúl ügyeleti időben ezen a számon keressen bennünket.
2008-08-15
Augusztus 9-én Isaszeg és Gödöllő határában rendkívül lévő szép, mégis ritkán látogatott helyeket kerestünk fel. Mikor 8 órakor találkoztunk a Művelődési Otthon előtt (1. kép), csepergett az eső, de erősen bíztunk abban, hogy most is bejön az, miszerint túráinkon hagyományosan nem esik az eső, legfeljebb csak ijesztget. A Dózsa György úton hagytuk el Isaszeget. Mikor a Szárítói-nyiladékon haladtunk, a csepergés szó már túl enyhének bizonyult. Mi azért – jó turistához mérten – mentünk rendületlenül. Ha pozitív akarok lenni, abban is sok szépség van, hogy az úton kis tavak keletkeztek (2. kép). Izgalmas játékba kezdtünk, ki az aki belecsúszik a vízbe, ki az, aki megússza. Pár km. megtétele után végül elállt az eső. A nyiladékot balra elhagyva a kék jelzésen mentünk tovább, egészen a Méhészeti Múzeumig.
A múzeum (3. kép) előtt – telefonon jó előre történt egyeztetés után – várt minket a múzeum vezetője. Maga a múzeum – mely 1983-ban a Méhészeti Világkongresszus alkalmából épült – három méhsejt alakú része szimbolizálja a méhkas összefogó erejét. Korábban nádfedeles volt. Szabó György úr (4. kép) nagy szakértelemmel és lelkesen ismertette nekünk a méhek életét, szokásait, mutatta be a kaptár- és mézkészítés eszközeit – mi pedig figyelmesen hallgattuk (5. kép). a Kiállításon láthatók voltak viaszból készült állatfigurák és tréfás feliratok is (6. kép). Mikor már úgy éreztük, hogy mindent tudunk a méhekről, továbbmentünk. A KÁTKI Méhészeti kutató-oktató épületét megkerülve (7. kép) a 34 hektáros méhészeti parkba (8. kép) jutottunk, mely a II világháború során – az épületekkel együtt – egy, a közelben felrobbantott lőszerszállító szerelvény “jótékony” hatásaként majdnem teljesen elpusztult. Így is szép, milyen lehetett annak idején! A parkban egy pavilon – természetesen méhsejt alakú! – maradt épségben (9. kép).
A park után a szemközt lévő József főherceg arborétumba (10. kép) mentünk át. Az 1902-ben létesített arborétumban nagyon sok értékes fa található. Csak egytizede park jellegű, a többi része erdészeti kutatást szolgál, többek között akácnemesítéssel is foglalkoznak itt. Kár, hogy a Sétaút táblákat mindenfelé elforgatták egyéb szórakozást nem találó emberek, így nehéz követni azt. Elhatároztuk, hogy a keresgélésre több időt szánva még visszajövünk az arborétumba. Hazafelé jelzetlen utakon haladtunk, a ragyogó napsütésben már csak a tócsák (11. kép) emlékeztettek a reggeli esőre.
Kép és szöveg: Notter béla
2008-08-14
2008. július 6. Gyulafehérvár, Nagyenyed városnézés, Székelykő megmászása
Az előző három nap láthatóan megviselte a társaságot. Pihentetőbb napot kellett beilleszteni az eredeti tervhez képest. Az önfényezésen túl, a túravezetőnek mernie kell változtatni az eredeti elképzelésein. Tulajdonképpen, szakosztályunk által szervezett havi egy túra kevés ahhoz, hogy a túrázók megfelelő állapotba kerüljenek a folyamatos, mindennapi túrák elviseléséhez. Ezen túlmenően figyelembe kell venni a társaság összetételét is. Persze a több napos túrák esetén nagyon sokat számít a bakancs, a zokni, sokan megfeledkeznek erről a szempontról. A kiírt túrákat a fiatalok simán teljesítik, az idősebbeknek viszont sokkal több erőfeszítésébe kerül ezen túrák megtétele. Mindezeket figyelembe véve, délelőttre városnézés került megszervezésre. Szálláshelyünktől nem túl messze levő Gyulafehérvár és Nagyenyed felkeresését céloztuk meg, utána pedig, hogy gyalogoljunk is egy kicsit, a Székelykő megmászása a délutáni program, mivel a társaság egy része még nem volt fenn a Székelykő tetején.
Útvonal 1.. Torockó Vendégház (500m)-Torockó (530m, P) – Székelykő (1128 m, P)-Torockó (530m, P) – Torockó Vendégház (500m)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 600 m
Mai napra tényleg beállt a reggeli rend, így 1/28-kor elindulhatott buszunk Torda felé. Páran otthon maradtak, mivel tudomásunkra jutott, hogy Torockón, az unitárius templomban konfirmálás lesz. Ilyen alkalommal a híres torockói népviselet is előkerül, melyet egyébként csak a Néprajzi Múzeumban lehet megtekinteni.
Gyulafehérvárnak a történelme a vaskorban épült földvárral kezdődik. Később a rómaiak építettek itt castrumot. Ez volt Apulum városa, az ókori Dácia tartomány egyik legjelentősebb települése. A magyar államalapítástól kezdve innen kormányozták Erdélyt, a város volt az erdélyi vajda székhelye. Püspökségét Szent István alapította 1009-ben. A tatárjárás során elpusztult a város, virágkora a Hunyadiak és Bethlen Gábor idejére esik. A Szent Mihály székesegyházát a XIII-ik században építették, egy régebbi templom helyén. Az ország három részre szakadása után 1541-ben ide költözött Izabella királyné, itt is halt meg 1559-ben. Nagyon sok történelmi személyünk sorsa fonódott össze Gyulafehérvárral, többek között János Zsigmond, Báthory András, Székely Mózes, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György, I. Rákóczi Ferenc, Apafi Mihály, II. Rákóczi Ferenc, Apáczai Csere János, Márton Áron püspök. 1715-ben újraszervezték a reformáció alatt megszűnt püspökséget. A most is látható erődítményt 1738-ban fejezi be a Habsburg VI. Károly német-római császár. 1785. február 28-án itt végezték ki a Horea-felkelés vezetőit. Az 1848-49-es magyar szabadságharc során ebből a várból irányították a magyarok ellen harcoló császári és román csapatokat. A románság történetében is jelentős szerepet kapott a város. 1918. december 1-én a román nemzetgyűlés itt mondta ki Erdély egyesítését a Román Királysággal, melyet az 1920-ban Trianonban aláírt békeszerződés erősített meg.
Egy órát szántunk a város rövid megismerésére. Ez persze rövidnek bizonyult, még akkor is, ha a látnivalók a vár belsejére korlátozódnak. A vár mellett szerencsére nagy parkoló található, így hamar bejutottunk a várba. A legtöbb időt a Szent Mihály székesegyház meglátogatására fordítottuk. A székesegyház építésében fontos szerepet játszott Hunyadi János. A kezdetben román stílusban épült székesegyházat a tatár és török támadásokat követően átépítették. A templom a Hunyadiak, majd az erdélyi fejedelmek, az itt tevékenykedő püspökök temetkezési helyéül szolgált. Itt található meg többek között Hunyadi János, Hunyadi László, Izabella királyné, Martinuzzi Fráter György, János Zsigmond, Báthori András, Márton Áron sírhelye. A székesegyház felújítása megkezdődött, ideje volt már, aggasztóan néztek ki Erdély egyik legrégebbi templomának falai. Az ortodox székesegyházra csak egy pillantást vetettünk, istentisztelet volt éppen benne. A Trianoni döntést követően építették, targovistei templom másolata. A Szent Mihály székesegyház mellett található a fejedelmek háza, jelenleg a katolikus püspökség a tulajdonosa. A túloldalon Vitéz Mihály szobra látható. Átsétáltunk a váron, a túloldali Szent György kaput is renoválják jelenleg. Az 1937-ben épített Horia, Closca, Crisan obeliszkjénél még készítettünk egy-két fotót, majd visszaindultunk a parkolóba. Még rá- pillantottunk egyet Gyulafehérvár szökőkutas fő terére. Rövid volt az egy óra, a Batthyaneumra nem jutott idő. gr. Batthyány Ignác erdélyi püspök alapította 1794-ben. Az 55 000 kötetes püspöki könyvtárnak kódexei világhírűek. Az egyik latin nyelvű kódexből került elő a harmadik legrégebbi összefüggő magyar nyelvemlékünk 1310-ből, Gyulafehérvári sorok néven ismert. A könyvtárban ásvány- és éremgyűjtemény is található.
Következő állomásunk Nagyenyed volt. Itt alaposabban a várat, a váron belül épített református templomot tekintettük meg. A tatárjáráskor elpusztult várost a szászok építették újjá. A város első írásos említése 1299-ből történik. Helyén egykor római castrum volt, de az ásatások eredményeképpen megállapították, hogy a kelták is lakták a környéket. 1437-ben Budai Nagy Antal seregei foglalták el, 1551-ben Martinuzzi ostromolta, 1601-ben Basta generális pusztította, 1658-ban a török-tatár seregek égették fel. 1704-ben Rabutin generális parancsára Tiege támadta meg a várost. A harcban kétszázan estek el, közülük 18 diák. Ezt örökíti meg Jókai Mór, A nagyenyedi két fűzfa című műve. 1849. január 8-án a várost az oláh felkelők porig égették, több mint 600 embert gyilkoltak meg, főleg aggastyánokat, nőket és gyermekeket. Nagyenyednek azonban voltak szép napjai is: 1658. február 10-én II. Rákóczi György minden lakost nemessé tett, így lett a három erdélyi nemesi város egyike. Gyulafehérvár pusztulása után (1658) I. Apafi Mihály ide helyezte át a Bethlen Kollégiumot, melytől a város élete fellendült. Az iskola tudományos pezsgést hozott a városba, sok nemesi család is ideköltözött. A nevezetes kollégium falai között tanult többek között Kőrösi Csoma Sándor, Áprily Lajos. A város fő látnivalója a vár, a tíz méter magas falaival, a falakon belül pedig a XIV. századi református és XIX. század második felében épült német evangélikus templom. A város főterén található a római katolikus templom, mely a XVIII. században épült barokk stílusban, mellette van a minorita rendház.
Egy busznak való parkolót találtunk a vár mellett, szerencsénkre üres volt. Először körbejártuk a várat. Az egyre erősödő török portyák elleni védekezésül, mint szerte Erdélyben, a nagyenyedi szász polgárok is erődfallal vették körbe az egyházukat. A szabálytalan ötszög alakú területet övező magas lőrésekkel tűzdelt fal, valamint a sarkokat tagoló tornyok és bástyák a XV. században épültek. Az egyes bástyákat a céhekbe tömörült kézműiparosok voltak kötelesek védelmezni. A vár belülről is megtekinthető. Szerencsénk volt hogy délidőre járt az idő, a harangozó beengedett a református templomba, sőt ketten elmentünk vele harangozni is a toronyba. A templomot a XIII-ik században építették, következő 200 évben nyerte el mai alakját. Nincs túl jó állapotban sem a templom, sem a vár. Ráférne egy alapos felújítás! Elég keserűen beszélt új ismerősünk az egyházak támogatásáról, persze az ortodox egyház kivétel. A váron belül két emléktábla is található, Pápai Páriz Ferencé és Áprily Lajosé. A vár külső falán is van egy emléktábla, római számokkal felírva az 1849.01.08-i dátum. Sok száz meggyilkolt emberre emlékeztet, kiknek egy részét ide temették el a hajdani vizesárokba. A vár után szétnéztünk Nagyenyed főterén, páran benéztek a Kollégiumba is. A városnézésre szánt egy óra itt is gyorsan eltelt, visszaindultunk a szálláshelyünkre. Az ég kezdett beborulni, ez meglátszik az itt készített fényképeken is. Aggódni kezdtünk a délutánra szervezett Székelykő túránkért. Nem kellett egy óra sem hazaékezésünkhöz. Itt semmi jele se volt a borulásnak, 25 percet kaptak a túrára jelentkezők az átöltözésre. 25-en indultunk el Székelykő megmászására. Páran, akik otthon maradtak megnézni a konfirmálást, Torockó központjából, a Nagyárokban jutottak fel a csúcsra. Velük a nyeregben találkoztunk.
Térképet se vittünk magunkkal, elég jól ismertük már a környéket. Jó 2km-t sétálunk a kátyús országúton Torockó szélső házaihoz. Itt a piros jelzésen, kaszálók közepette elgyalogoltunk a Székelykő aljáig. Következett a kapaszkodó, a jelenleg száraz patak völgyben. Az árok érdekessége, hogy jobboldalt mészkő, bal oldalt viszont tenger alatt kialakult vulkáni kőzet, ofiolit van a felszínen. Igen meleg volt az idő, még jó hogy hamar beértünk az erdőbe. Itt egyesek kezüket, lábukat használták az előre haladás érdekében, annyira meredek a felvezető ösvény. Félóra múltán túl voltunk a nehezén, kiértünk a füves területre. Páran elmentünk az északi csúcsra, csodálatos panoráma adódott innen a környékre. A szálláshelyünket is be tudtuk azonosítani a patak partján. Jó időjárási viszonyok esetén állítólag a Kárpátok koszorúját is lehet látni, nekem személy szerint még egyszer sem sikerült, holott nem először jártam a csúcson. Gyönyörű látvány Torockó, Torockószentgyörgy, a vár látványa fentről, mintha csak kis játékszerek, modellek lennének a házak, az épületek, az utak. Pedig csak 1128m magas a Székelykő, igaz, Torockó több mint 600m-el van lejjebb. Mire visszatértünk a csúcsról, a lassabban jövők is felértek a nyeregbe. Innen közösen felmásztunk a fő csúcsra, ez már igazán nem volt megerőltető. Itt hosszabban elidőztünk, leheveredtünk a piros-fehér-zöld színű csúcsot jelző kőoszlop környékén. Legalább háromnegyed órát töltöttünk el uzsonnázással, a körpanoráma szemlélésével. Hazafelé ugyanazon az úton mentünk le. A füves részen nagyon sok virágot lehetett fotózni, igen szép volt a vegetáció július elején. A négykézlábas szakasznál lelassult a társaság, de mindenki gond nélkül átjutott a kritikus részen. Időben tértünk vissza szálláshelyünkre, a vacsora ismét jól esett, változatos, de élményekkel gazdag napot tudhattunk magunk mögött. Egy kicsit már mindenki az utolsó jutalomtúra napra gondolt.
2008. július 7. Torockói hegység, Szolcsva-Torockó
A tegnapi nem túl megerőltető nap után frissebben keltek a túratársak. A reggeli jóga után, mely az itt létünk alatt egyeseknek hozzátartozott a napi programjához, megreggeliztünk, majd mindenki beszállt a buszba. A Torockói hegység volt a cél, a rövidebb túrát választóknak egy jó kis séta került megrendezésre. A hosszabb túrára 19-en jelentkeztek. Az időjárás továbbra is igen kecsegtető volt. Egy óra alatt megérkeztünk Szolcsvára az Aranyos folyó völgyében. A két túra lehetőség az alábbi volt:
Útvonal 1. Torockói hgysg. Szolcsva (400m, K+) – Szolcsvai búvópatak bg. (500m, K+) – Bedellő (1150m, K, P) – Havas-patak-völgye (750m) – Ordaskő-Vidalykő-nyereg (950m, K+) – Vidalykő (1285m, PO ) – Ordaskő-Vidalykő-nyereg (950m, PO) – Torockó (550m, KO) – Vendégház
Túratáv: 20 km
Emelkedő: 1200 m
Útvonal 2. Torockói hgysg. Szolcsva (400m, K+) – Szolcsvai búvópatak bg. (500m, K+) – Torockói hgysg. Szolcsva (400m, K+)
Túratáv: 8 km
Emelkedő: 150 m
Kiindulási pontunkat hamar megtaláltuk. A kék keresztjelzésünk az Aranyos felett kifeszített függőhíddal indult. A jobb partra való átkelés több mint egy negyedórát vett igénybe, a 46 fő közül sokan még nem keltek át függőhídon. Persze 2-3 embernél nem is célszerű többnek egyszerre használni az ingó, hullámzó hidat. Áthaladva a kaszálón, majd Szolcsva házait elhagyva a Malom patak menti földúton értük el a búvópatak kiömlési helyét. Itt ismét egy nem túl bizalomgerjesztő függőhídon kerültünk át a túloldalra. Félórát szántunk az impozáns barlang kapu megtekintésére, melynek magassága kb. 30m, a szélessége kb. 4m. Sajnos beljebb közönséges halandó nem tud eljutni, csak barlangászok tudják bejárni a több mint 2km hosszúságú barlang rendszert. A barlang felső szintje az aktív, itt folyik keresztül a patak, miközben a hegy gyomrában tavakat alkot. Valamikor az első teremig híd vezetett, sajnos egy nagyobb áradás ezt tönkretette, a maradványai még most is láthatóak. A barlangban érdekes módon meleg van, kb. 200C a hőmérséklet. Ferde cseppkövek is találhatóak az egyik teremben. A barlang és környéke természetvédelmi terület.
Itt elváltak útjaink a rövid túrásoktól, ők visszasétáltak a várakozó buszunkhoz az Aranyoshoz, mi pedig tovább gyalogoltunk a kék kereszt jelzésen. Több mint 200m-es kapaszkodó következett a bükkök árnyékában, míg felértünk a gerincre. Szép a panoráma innen az Aranyos völgyére, a Bedellői havasokra. Az útjelző oszloptól a balra levő zsúpfedeles házhoz sétáltunk át, ahol árnyék volt, és kipinhettük a kapaszkodás fáradalmait. Nagy hibát követtünk el, utólag világosodott meg, hogy a búvópatak víznyelőjét nem kerestük fel. Ott volt 300m-re a gerinctől! A gerincről készített fényképeken látszódik az a sziklafal, amelynél három patak vize tűnik el, hogy egy km földalatt megtett út végén a már látott barlangnyílásban ismét a szabadban folytassa útját. Pedig még a víznyelőre vonatkozó táblát is láttam a kaszáló közepén! Utólag sem értem, miért gondoltam, hogy bal oldalt fogunk elhaladni a ponor mellett. Ehelyett interneten nézhettem meg a ponor képeit, amint a kis patakok a vízesésük után eltűnnek a barlang szájában. Na se baj, lesz indok ide is visszajönni!
Az utóbbi gondolatok csak a beszámoló írásakor jutottak eszembe, ott akkor a tovább haladás foglalta el az ember agyát. A kék jelzésre váltottunk, elindultunk a Bedellő platója felé. Az egyik tisztáson elvesztegettünk majd fél órát a jelzés megtalálásával. Tényleg komolyan figyelembe kell venni a domborzati viszonyokat, mert a jelzések nagyon régiek és rapszódikusan vannak felfestve! A téblábolásunk után ösvényünk fokozatosan felfelé vezetett, találkoztunk a piros jelzéssel, mely a Remetei sziklaszorosból csatlakozott be utunkhoz. A tisztások tele voltak virágokkal, a ritkábbakhoz tartoztak a kosbor félék, a zerge virág, a réti kardvirág. Ember nem járta területen haladtunk, pedig talán nem is oly régen ezeken a havasokon is állatokat legeltettek. Hegyek, völgyek között vezetett az út, az emberben mindvégig volt egy bizonytalansági érzés, jó felé megyünk-e. A nap sütött, igen meleg időt fogtunk ki a legelőkön való gyaloglásra. La Rogoaze környékén összeakadtunk egy pásztorral, aki Torda melletti faluban lakik, az egész nyarat itt tölti el a kezdetleges házikójában, őrizve a rábízott szarvasmarhákat. Egyszerűen nem lehetett elutasítani a vendéglátását, meg kellett kóstólni a szilvapálinkáját. A mi felfogásunkhoz képest egészen más életszemlélete van ezeknek az embereknek, egészen másképp állnak az élet dolgaihoz. Még az összegyűjtött kömény magokat is nekünk adta volna! Ha komolyan belegondol az ember az ilyen megnyilvánulásokba, bizony lenne mit tanulni ezektől az egyszerű emberektől. Talán neki is jól esett, hogy elbeszélgettünk vele magyarul. Elhagyva a pásztor szállást, kereszteztük a piros keresztjelzést, mely szintén Szolcsváról indul és Bedellő faluba tart.
Továbbra is a ritkán jelzett kék, piros jelzésen haladtunk a kietlen füves területen. Balra a Bedellői havasok gerincét láthattuk, jobbra a Ragadozó-tetőt, majd a Várkertet hagytuk magunk mögött. Itt a kék jelzés levisz Torockószentgyörgyre. Egy termetes bükkfa árnyékában megpihentünk egy kicsit, majd a piros jelzésen elindultunk Ordaskő felé. Alig hogy negyed órát gyalogoltunk, ismét az érzékeinkre kellett hagyatkozni, hogy megtaláljuk a jelzett utat. Nemsokára beértünk egy erdőbe, melyben egy kis patak mentén, Ordaskő irányába vezetett az út. Nagyon sok szintet veszítettünk, míg leértünk a Havas-patak völgyébe, mely Torockószentgyörgy felé vezet. A völgy elérésekor pihentünk pár percet, a fáradt társaság elindult az Ordaskő, Vidalykő között levő nyeregbe. Elég pocsék út vezetett fel a nyeregbe, több helyen a víztől csúszós, sáros volt. A nyeregben, ránézve az óránkra, lemondtunk a Vidalykő megmászásáról. Még hátra volt a lemenetel, a vacsora ideje is kötött minket. Az Ordaskő oldalában bükk erdőben haladt a jelzés, hol felfelé, hol lefelé. Igen fáradt volt a csapat, Torockó, Székelykő látványa villanyozott csak fel bennünket. Megszaporáztuk lépteinket, a Torockó felett levő kaszálókon most már gyorsan elértük Torockó szélső házait. Egy sör erejéig megálltunk a talán Búfelejtőnek nevezett kocsmánál, majd az aszfaltúton haza poroszkáltunk szálláshelyünkre. A vacsorát lekéstük negyed órával, de annál jobban esett a búcsú vacsora.
A vacsora után még tábortűzet gyújtott Ilku Józsi barátunk, ahol az alkalmi énekkórus elszórakoztatta a többieket. Persze az éneklésbe mindenki besegített, vendéglátónkat is beleértve. Így búcsúztunk Torockótól, Katalintól, a vendéglátónktól. Összegezve az elmúlt egy hetet, nagyon jó időt fogtunk ki. Annak ellenére, hogy a betervezett túrákat 100%-ban nem tudtuk teljesíteni, nagyon sok szépet láttunk a Torockói hegységben, a Gyalui havasokban. Mindenesetre az efféle túrák arra jók, hogy az emberben tudatosodjon, a környéken még mit kellene megnézni, felkeresni
2008. július 8. Hazautazás
A tegnapi tábortűznél történt beszélgetés, éneklés után mindenki időben ébredt fel. A bőséges reggeli után bepakoltuk táskáinkat, csomagjainkat az autóbuszba. Elbúcsúztunk Katalintól, az alkalmazottjaitól, akik biztosították számunkra az eltelt egy hétben a nyugodalmas szálláshelyet, a reggelit, a vacsorát. Jól éreztük magunkat itt Torockó mellett, az időjárás is kedvezett nekünk. Eszünk ágában sem volt rövidíteni Jára felé a hazafelé vezető utat, inkább a Torda, Kolozsvár főutat választottuk. Kolozsváron, Attila autóbuszvezetőnk jóvoltából városnézésben volt részünk. Aki még nem járt itt, legalább láthatta a Szent Mihály templomot és környékét. Királyhágón tartottunk jó félórás pihenőt. Akinek maradt még valamennyi román pénze, elkölthette ajándékokra, ihatott egy kávét, vagy sört. A határon nem volt semmi gondunk, gyorsan átkeltünk. Csak, csak jelent valamit az EU-s csatlakozás! Berettyóújfaluban álltunk meg hosszabb időre. Itt megvettük a túra résztvevőinek jutalmazására a tábla csokikat. Menetközben megtörtént a jutalomtúra rövid összefoglalása, az elért teljesítmények értékelése. Természetesen a csokik kiosztása is megtörtént. A jutalmazásból nem maradt ki Attila sofőrünk sem, sőt Marci, a fia sem, aki velünk töltötte az elmúlt hetet. Még egyszer, a Hatvan melletti MOL töltőállomáson álltunk meg hosszabb időre. Ettől kezdve a már megszokott módon, lakhelyük szerint szálltak le a résztvevők. Mindenki világosban ért haza, pozitív élményekkel gazdagodva. Most egy kis pihenő lesz a túrázásban, majd augusztusban a három napos zempléni túránk következik.
(Megjegyzés: Ez a túraleírás, más fényképekkel a honlapunkon is megtekinthető: http://www.termeszetbaratok.hu)
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), dr. Muskovits József (MJ) Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)
2007.07.06.
34_Gyulafehérvár egyik bástyája (TZ)
35_Gyulafehérvár, Bocskai István síremléke a székesegyházban (KZS)
36_Nagyenyed, a Bethlen Kollégium udvara (KZS)
37_Az 1849-ben meggyilkolt enyediek emléktáblája (KZS)
38_A konfirmált leányok, fiúk (MJ)
39_Kapaszkodás a Nagyárokban (SZZS)
40_Torockószentgyörgyi vár (SZZS)
41_Torockószentgyörgy a Székelykőről (SZZS)
42_A Nagyárok vége (TZ)
43_Torockó Fő tere (TZ)
2007.07.07.
44_Átkelés az Aranyoson (SZZS)
45_Szolcsvai búvópatak sziklafala (SZZS)
46_A búvótak barlangjának bejárata (TZ)
47_Visszapillantás a völgyre (KZS)
48_A búvópatak víznyelője (KZS)
49_Menetoszlopunk a havasokban (MJ)
50_Vendéglátónknál a kaszáló közepén (KZS)
51_Előttünk az Ordaskő (SZZS)
52_Ablak a Székelykő egyik oldalgerincén (SZZS)
53_A búcsúest egy pillanata (SZZS)
2007.07.07.
54_Kolozsvár, Szent Mihály templom (SZZS)
55_Távolban a Bihar hegyei (MJ)
2008-08-12
2008. július 4. Gyalui havasok, Kisbányahavas-Alsópodsága
Az előző napi megbeszéltektől eltérően háromnegyed 7-kor volt a reggeli, 1/2 8-kor indult a busz, okulva a tegnapi buszozásra fordított hosszú időből. Mai napon a Gyalui havasok felé vettük az irányt. Borrév, Jára, Kisbányahavas érintésével jutottunk el túránk kiindulási pontjára, Kisbányahavas üdülőtelepére. Az aszfaltút, a tegnapihoz képest jobb minőségű volt. A cél: megismerkedni a Gyalui havasokkal. Kétféle túra lett kiírva, ezek közül lehetett választani:
Útvonal 1. Gyalui havasok, Kisbányahavas, Üdülőtelep (1385 m, K+) – Muntele Plaiului (1371 m, K+) – Bélavár (1381 m, PO) – Bélavár patak völgye (P+) – Felsőpodsága (600m, P+) – Podságai-szoros (P+) – Alsópodsága (420 m, P+)
Túratáv: 24 km
Emelkedő: 400 m
Útvonal 2. Alsópodsága (420m, P+) – Podságai-szoros (600m, P+) – Alsópodsága (420m, P+)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 180 m
43-an választották a hosszabb túrát, hárman a busszal visszamentek Alsópodságába, felkeresni a Podságai-szorost. Buszunkkal a kék kereszt jelzés becsatlakozását pár száz méterrel túlhaladtuk, mivel csak itt tudott a busz visszafordulni. Tíz perc készülődés kellett, hogy 9 óra körül megkezdhessük mai napi túránkat. Az aszfaltúton visszagyalogoltunk a kék kereszt jelzéshez. Hamarosan fenyvesben, eléggé lefelé haladtunk az ösvényünkön. Az első szakasz leküzdése nehezebb lett a vártnál, mivel sok kidőlt fenyőt kellett kerülgetnünk. A lejtmenet végén elértük a Vadpatak völgyet. Kisebb nehézség árán átjutottunk a jobb oldalára. Az előttünk levő hegyoldal tarrá volt vágva, iszonyatos mennyiségű fát termeltek ki a területről! Természetesen a jelzések eltűntek, egyébként is nagyon régi festésű a kék kereszttel jelzett turistaút. Érzésünkre támaszkodva haladtunk mind feljebb a hegyoldalban. Mivel több erdészeti kitermelő út szerpentinezett felfelé, sűrűn megálltunk, ne kallódjon el senki. Néhol piros-fehér színű műanyag szalagot láttunk a bokrokra felkötve, talán ez pótolta az eltüntetett jelzéseket. Egy idő után ez is megszűnt, vagy csak mi tévesztettük el az utat. Gyanúsan nyugat irányba vezetett a földút, iránytű segítségével megpróbáltuk beazonosítani helyzetünket. Ha tartjuk a korábbi irányt, akkor könnyen a Nagy-havason lyukadhattunk volna ki! Meghatároztuk a követendő irányt, 10 perc után kiértünk egy hatalmas mezőre. Itt ismét betájoltuk magunkat, majd a szétszórtan elhelyezkedő esztenák között elindultunk a már látható Bélavár gerincének irányába.
Először lefelé vezetett utunk, átvágtunk a kaszálón, mivel szemközt láttuk a gerincre felvezető utat. A mélyedésben mocsaras területen kellett áthaladnunk, volt, aki pórul járt ezen a helyen, bokáig süllyedt a fekete vízben. Ettől eltekintve csodálatos virág pompát láthattunk a mezőn, éppen jó időszakban jártunk errefelé. Nagy tömegben és sok fajta virágot lehetett látni és fényképezni. Felfedeztünk 4 fajta kosbort, a csomós harangvirág halvány változatát, zergeboglárt, több szegfű fajt, margitvirágot, gyapjúsást és egyebeket. Szemet gyönyörködtető volt a hatalmas kaszáló! Valamikor jóval nagyobb mértékű lehetett az állattartás ezen a részen, erre utalnak a megmaradt zsúptetős gazdasági épületek. A mélyebb részen való áthaladás után, az egyik épületen nagy meglepetésünkre megtaláltuk a kék keresztjelzésünket. Jól navigáltuk magunkat! Innentől enyhén felfelé vezetett a jelzés, a gerinc elérésekor lepihentünk a pázsiton, megtartottuk az ebédidőt. Csapatunk tagjai folyamatosan érkeztek fel a gerincre. Mindenkit megvártunk, hogy az elhozott szendvicsét elfogyaszthassa, meg hogy kipihenhesse az eddigi út fáradalmait. Szép napsütéses volt az idő, az alattunk levő sziklák már előre jelezték a nem túl messze levő Bélavár szépséges mészkőszikla rengetegét. Jó félórai pihenő után, továbbra is enyhén emelkedő földúton indultunk el Bélavár felé.
A szél kellemetlenül felerősödött, az ég is kezdett beborulni. Fantasztikusan néztek ki Bélavár sziklái, amint letekintettünk a Podságai völgy irányába! Itt még több virág fajt láttunk, mint a keresztezett hatalmas hegyi kaszálón. Nem véletlenül lett rezerváció ebből a területből. Egy érdekes lilás őszirózsafaj, meg a turbánliliom gazdagította a ma látott virágok sorát. Közben az ég dörögni is kezdett, emiatt nem volt időnk alaposabban szétnézni a tetőn. Pedig biztosan felfedezhettünk volna még pár érdekes virágot! Jelzésünk végig vitt a tetőn, lépteinket sietősebbre fogtuk. A hegy pereméről csodás volt a panoráma, de a közelgő zivatar miatt nem láthattunk el messzire. Hogy ne a hegy tetején érjen el minket a zivatar, el kezdtünk gyorsabban gyalogolni. Az erdő szélén megvártam pár társunkat, akik elkódorogtak, elvétették a jelzést, amint később kiderült. A villámlás mind közelebb került hozzánk, megszaporáztuk lépéseinket, hogy utolérjük a többieket. A meredek ösvényen nem rohanhattunk, pedig még száraz volt az ösvény. A bükkök alatt rengeteg piros madársisak virágzott. Mire a meredek lejtő aljába értünk, az eső is eleredt, elővehettük az esőköpenyeinket.
Beöltözésünk után eltévesztettük az utat, ahelyett hogy jobbra letértünk volna Bélavár sziklái alá, fenn maradtunk a gerincen.1km után vettük észre tévedésünket, ha rajta maradunk a kék háromszögjelzésen, Aranyosronk faluba értünk volna le! Igaz, a falu mellett még két híres szoros található, de fizikailag biztosan kikészült volna a társaság. Az eső így is elkedvetlenítette kissé a társaságot, na meg már majd 20km-t tudhattunk magunk mögött a mai napon. Nem volt mit tenni, visszasétáltunk arra a helyre, ahol bevártuk egymást a sziklák alatt. A jelzést gyorsan megtaláltuk, a fák takarták el az ösvény kezdetét. Az először meredeken haladó út a patak elérésekor megszelídült. A zivatar szélét kaptuk csak el, mire a patakhoz értünk, már el is állt az eső. Visszanézve fejünk felett magasodtak Bélavár monumentális sziklái. Egy nagy barlang bejárata is ott tátongott magasan a mészkőfalban. Pár fénykép is készült búcsúképpen Bélavárról, de a minőségük nem lett tökéletes a párás, borús idő miatt. Most már csak kényelmesen kellett lépdelnünk lefelé a Podságai völgyben. Nem volt túl szívderítő, hogy még 10km van hátra az Aranyos folyóig.
Alig tűnt fel, hogy Felsőpodsága faluban gyalogolunk, a szűk völgyben a házak tekintélyes távolságra vannak egymástól. A falu elején, bal kézre a Bélavári patak felett két hatalmas szikla volt látható. Elérve a Podságai patakot, a hídon bevárták a gyorsabban haladók a csapat többi tagját. Együtt indultunk tovább a patak mentén, a Podságai-szoros felé. Félóra alatt elértük a Podságai-szorost, nagy meglepetésünkre buszunk itt várt minket, fel tudott jönni idáig a köves úton. Az autóbuszvezetőnk, Attila megspórolt nekünk 6km gyaloglást! A szoros közepén kis bánya volt, a repedésekből kalcitot lehetett szedni. Negyed óra pihenés után felszálltunk a buszra, visszaindultunk a szálláshelyünkre. Míg ki nem értünk az Aranyosig, az út igen pocsék állapotú, köves út volt. Eléggé csodálkoztam, hogy volt bátorsága Attilának a szorosig busszal bejönni. Az Aranyosnál még egy vasúti híd alatt is át kellett mennünk, pár cm-en múlt, hogy autóbuszunk elfért alatta. A főúton már félóra alatt visszatértünk A Vendégházba. Negyedóránk maradt a vacsoráig, aki tehette gyorsan rendbeszedte magát. A vacsora jól esett, repeta megint volt. A vacsora után ma többen igyekeztek az ágyukba, mint az előző napon. A holnapi napon közelebbi helyre vezet a túra, talán kevésbé lesz megterhelő, mint a mai napi.
2008. július 5. Torockói hegység, Túri-hasadék, Tordai-hasadék
A tegnapi időpontok szerint történt meg a reggeli elfogyasztása, valamint a busz indulása. Ezen időpontokon már nem változtattunk a jutalomtúra során. A mai napra vonatkozó túraterv kicsit enyhébbnek tűnt a tegnapihoz képest. Reméltük, a jelzésekkel sem lesz annyi problémánk. A túra első szakasza közös, a hosszabbat választók a Túri-hasadék bejárása után tovább folytatták a gyaloglást. A nagy túrát 26-an tették meg.
Útvonal 1. Torockói hgysg. Tordatúr (520m, KO) – Túri hasadék (KO) – Köves-bérc (670m, P) – Szind-tető (759m, P) – Tordai hasadék, déli tető (770m, PO) – Piculet (733m, P háromszög) – Berkesi-tető (P háromszög) – Berkesi patak völgye (P háromszög) –Borrévi menedékház (P háromszög)
Túratáv: 22 km
Emelkedő: 550 m
Útvonal 2. Tordatúr (520m, KO) – Túri hasadék (KO)– Koppánd (400m, P)
Túratáv: 5 km
Emelkedő: 50 m
Nem kellett sokat buszoznunk, Torda érintésével hamar megérkeztünk Tordatúr falu szélső házaihoz. A buszt visszaküldtük Koppándba, ahol felveszi majd a kis túrásokat. A Torockói hegység egyik gyönyörű természeti nevezetessége ez a hasadék, bár mostohaként van kezelve a felkapottabb, kiépítettebb Tordai-hasadéknál. A Rákos-patak alakította ki a Peterdi-Szind gerinc jurakori mészkövében, évezredek alatt. A 15km hosszú Peterdi-Szind gerincet három szoros töri át: Tordai-hasadék a Hesdát-patakkal, a Berkesi-szoros a Berkes-patakkal, valamint a Túri-hasadék a Rákos-patakkal. Maga a hasadék majd 2km hosszú, a szépsége összemérhető a Tordai-hasadékkal. 30db kisebb barlang is található a szorosban. Gazdag a növényvilága, egy kis eltéréssel ugyanaz, mint a Tordai-hasadéké. A víz eróziójának következtében változatos felszíni formák jöttek létre, üstöket, boltíveket, hidakat, kürtőket láthatunk a hasadékban. A hasadék elején 1952-ben létesült kőbánya sajnos sokat rontott az egyébként igen természet közeli állapotban levő szoroson. Több éves vita, pereskedés után leállították a kő kibányászását, 1994-ben nyilvánították védett területté a Túri-hasadékot.
Reménytelennek tűnt a vegyes összetételű társaságunknak a szakadék alján bejárni a szorost, a fák már eléggé megnőttek, a Rákos-patak mellett pedig nem lehetséges száraz lábbal átkelni. Így maradt a tetőn való gyaloglás, innen is pompás látványt nyújt a hasadék. A patak eróziója folytán a hasadék úgy néz ki, mintha S betűk kapcsolódnának egymáshoz. Egy jellegzetes 900-os kanyarja van a szurdoknak, ahol egy kisebb völgy csatlakozik hozzá. Komótosan gyalogoltunk a fennsíkon, a legtöbb helyről be lehetett látni a hasadék aljába. Visszatekintve is szép látványt nyújtott Tordatúr falu, meg a távolabbi dombvidék. A Túri-hasadékról szóló mesék tündérekről regélnek, de a mesén túl is megkapó a különféle kiprepalálódott sziklák látványa. Kb. félórába tellett, míg a tetőn végigkísértük a hasadékot. Itt elváltak útjaink a rövid túrásoktól. Ők meredeken leereszkedtek a patakhoz, hogy a túloldalon Koppándba gyalogoljanak a várakozó buszhoz. Nekik is volt lehetőségük hazafelé menet megtekinteni a Tordai-hasadékot.
Mi folytattuk a túrát a füves legelőn. A nap ismét erősen tűzött, a sapkák, kalapok viselete indokolt volt. A szindi kőbánya előtt elvesztegettünk negyed órát, itt épül az észak-erdélyi autópálya. Ez a jelzések eltüntetésével járt együtt, emiatt orrunk után menve kereszteztük az épülő úttestet, hogy a szindi kőbánya felett folytathassuk utunkat. Érzésünk nem csalt meg bennünket, a tetőn ismét megtaláltuk a piros jelzésünket. Időközben egy kutya is csatlakozott hozzánk, nem tudtuk elzavarni, a mai napon Borrévig társunkká vált. Továbbra is Köves-bérc mezején gyalogolhattunk, míg elértük a Tordai-hasadék feletti Szind-tetőt. Itt leheveredtünk a pázsitra, pihenni, ebédelni. Innen már beláttunk a Tordai-hasadékba, kiváló panoráma adódott Alsópeterdre, Középpeterdre. A Tordai-hasadékot, a szind-tetői oldalt korábban bejártuk, most a jobb oldali tető bejárására került sor. A Tordai-hasadék Erdély legtöbbet látogatott kirándulóhelye. A kb. 200m magas sziklafalak, a karsztképződmények, barlangok, a vegetáció minden látogatóban mély nyomot hagy. A majd 3km hosszú szurdokvölgyben több mint 30 barlangot tártak fel, de többségük megközelítése kifejezetten nehéz és veszélyes. A sziklafalak alpinisták kedvelt célpontjai. A Tordai-hasadékot igen gazdag és különleges növény- és állatvilága miatt már 1939-ben természetvédelmi területté nyilvánították. Ezen a százhektáros területen Románia növényzetének majd egyharmada, majdnem 1000 faj megtalálható! A természetvédelmi terület állatvilága is gazdag, sok csigafajjal, ritka pillangókkal és védett madárfajokkal is találkozhatunk.
A szieztázás után leereszkedtünk a Hesdát-patakhoz. Már ezen az oldalon is szednek belépőjegyet a hasadék látogatóitól! Az összeg nem nagy, a látvány bőven kárpótolja a turistát, ha végig sétál a patak mentén. Maga a szurdok kiépítése mintaszerű, városi cipőben, szandálban is végig járható. Egy kicsit elbeszélgettünk a jegyszedővel, aki azt ajánlotta, menjünk Peterd irányába pár száz métert, ahol a hídon átkelhetünk a Hesdát-patak felett. Egy kis kocsma is található itt, szomjunkat legalább csillapíthatjuk. Megfogadtuk a tanácsát. Asztalok, padok is voltak az udvaron, negyedórára leültünk, míg elfogyaszthattuk a hideg sört. Hétvége volt, rengeteg ember piknikelt a patak mentén. Átkeltünk a hídon, majd nemsokára elkezdtük leküzdeni a 200m szintet. Igen meleg volt, kissé megizzadtunk, míg egy jó kilátópontnál megálltunk. Innen szép kilátás volt a Tordai-hasadék másik végére. Alpinistákat is felfedeztünk a sziklákon. Szemben egy beszakadt barlang szája tátongott. A Szind-tetőn levő kereszt is látható volt erről a helyről. Pihenőhelyünkön három nöszőfű is virágzott. A nöszőfű ritkának tekinthető kosbor fajta.
A csodálatos panorámával betelve indultunk tovább a Berkesi-tető irányába. Útközben egyetlen egy jelző póznával találkoztunk, még az elején, majd a jelzések innentől kezdve eltűntek. A térképtől eltérően nem az erdőben, hanem a füves gerincen haladtunk célunk felé. Az út igen fárasztó volt, hiába rétnek, legelőnek nézett ki a terület, karros tetőn kellett gyalogolnunk. Ez a terep még a bakancsot viselők lábát is kikészíti! Menetközben pár legelő bivallyal is találkoztunk, békés állatok voltak. Dumbravá környékén már kissé idegesek voltunk, hogy sehol sincs jelzés. Ezen a helyen igen szép, nyílt karros mészkő tető volt, rengeteg virággal. Addig mászkáltunk az alattunk levő erdőben, míg meg nem találtuk jelzésünket. Azt gondoltuk, sínen vagyunk. Az erdei úton elértük a Muncelu csúcs alatti nyerget. Meglepetésünkre új ortodox kolostor van épülőben ezen a helyen. Egy fiatal pópával, vagy pópa jelölttel angolul elég jól szót tudtunk értetni. A hozzánk szegődött kutyát megpróbáltuk rásózni, de nem sikerült. Útmutatása szerint leértünk egy újabb nyeregbe, majd pechünkre egy kaolin bányánál elfogyott a jó állapotú köves út.. Páran megmerültek a kaolin iszapba, majd érzésünkre hagyatkozva a Berkesi-tető alatt, a Berkes-patak felé meneteltünk. Viszontagságos menetelés után elértük a Berkes-patak völgyét, természetesen jelzés sehol nem volt.
Összevártuk a csapatot, így indultunk lefelé a hátralevő egy órás útra. Egyesek már eléggé el voltak zsibbadva a mai napi megpróbáltatásoktól, nem hitték, hogy a mai napon is fognak kapni vacsorát a megszokott időben. Innentől már csak gyalogolnunk kellett az erdő hűvösében. Néha ráláthattunk a patak völgyre, ott biztosan izgalmasabb lett volna a lemenetel. Talán láthattunk volna pár vízesést, de már késésben voltunk az eredeti elképzeléseinkhez képest. Hat óra körül fejünk felett megpillantottunk egy nagy sziklát, rögtön utána feltűnt az Aranyos szalagja. Alighogy kiértünk az erdőből, autóbuszunk látványa fogadott a kis túrásokkal! Mindenki megkönnyebbült. Gyorsan felszálltunk a buszra, csak az egész nap velünk tartó kutyával lett egy kis problémánk, mivel ő is buszozni akart. Vigasztalásképpen a maradék szendvicseinket odaadtuk neki, csökkenteni a csalódását. Összegezve a mai napot, nagyon jó időnk volt, sok szépet is láthattunk. A jelzésekkel viszont komoly probléma van, sajnos a térképek sem jelölik megfelelően a régóta festett jelzéseket. Persze ez is egy kihívás, ilyen helyeken nagyon kell figyelni a tereptárgyakat, illik folyamatosan tisztában lenni az aktuális tartózkodási hellyel.
(Megjegyzés: Ez a túraleírás, más fényképekkel a honlapunkon is megtekinthető: http://www.termeszetbaratok.hu)
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), dr. Muskovits József (MJ) Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)
2007.07.04.
13_Levegővétel a kapaszkodó tetején (KZS)
14_Szénatárolók, szénaboglyák (KZS)
15_Virágzó kosbor a mocsaras területről (MJ)
16_Kapaszkodás Bélavár felé (MJ)
17_Panoráma a Bélavárról (KZS)
18_Bélavári virágoskert (KZS)
19_Bélavár sziklái (KZS)
20_Bélavár egyik sziklatornyán (MJ)
21_Alsópodságai ortodox templom (TZ)
22_Sziklák Felsőpodsága felett (TZ)
2007.07.05.
23_Túri-hasadék (SZZS)
24_Rövid túrásaink a hasadék aljában (TZ)
25_Túri-hasadék kezdete (TZ)
26_Távolban a Torockói hegyek sziluettje (KZS)
27_A Tordai-hasadék feletti pihenő (SZZS)
28_Tordai-hasadék bejárata (MJ)
29_Hesdát patak feletti híd (SZZS)
31_Tordai-hasadék (KZS)
32_Kistúrásaink a Tordai-hasadék végén (TZ)
33_Utolsó jelzőoszlopunk a gerincen (MJ)
2008-08-12
A MOL Nyrt. Dunai Finomító Természetbarát Szakosztálya 2008 július másodika és nyolcadika között ismét Erdélybe szervezte meg nyári egyhetes jutalomtúráját. Visszatértünk Torockó környékére, ahol 3 éve eltöltöttünk már 3 napot. A mostani túra célja a Torockói hegység, a Gyalui havasok részletesebb megismerése, az itt látható nevezetességek felkeresése. Szálláshelyünket már előző év novemberében lefoglaltuk, de még így is egy nappal rövidebbre kellett terveznünk túránkat, mert nem tudtak annyi időre és főre szállást biztosítani számunkra. Még korábban kellett volna helyet keresnünk, mivel mind többen igyekeznek Erdély szépségeit, nevezetességeit felkeresni, az itt élő magyarok kultúráját, történelmét megismerni. Ez végül is dicséretes dolog, csak nehezebbé teszi a szervezést. Szerdán reggel 6 órakor indult autóbuszunk Százhalombatta Fő teréről, a SOHO elől. Ezúttal szakosztályunk 46 tagja jött velünk. A busz megtelt, sajnos volt aki férőhely hiányában nem jöhetett el. A már megszokott rend szerint szálltak fel a tárnoki, érdi és budapesti résztvevők. Nem kellett korán indulnunk, mivel Torockó jóval közelebb van hozzánk, mint az előző évi célpontunk, Gyergyóújfalu. Az útvonal Nagyváradon, Kolozsvár felé vezetett szálláshelyünkre, a Torockó előtt 2km-el található Torockó Vendégházig. Vesztünkre Kolozsvár előtt Jára, Borrév felé a rövidebb utat választottuk, és ezzel jó másfél órát veszítettünk. Ez a rövidebbnek tűnő út gyalázatos állapotban van! Autóbuszunk csak araszolt ezen a szakaszon a rengeteg kátyú, gödör miatt. A megkezdett észak-erdélyi autópálya építése miatt a nagy teherbírású szállító járművek tovább rontották a korábban sem jó állapotban levő műutat. Nem álltunk meg sehol sem városnézésre, hiszen ezt az útvonalat az elmúlt években már jól megismerhettük. A szállás elfoglalása gyorsan megtörtént, délután a vacsora előtt még egyesek begyalogoltak megismerni Torockó nevezetességeit, illetve feleleveníteni a három évvel ezelőtti élményeiket. A szobák elosztása gyorsan ment, mivel ezt már otthon megterveztük. A vacsora magyar idő szerint 7 órakor volt, a további napokra is ezt terveztük. Óránkat nem állítottuk át az ottani megfelelőre, nem akartunk keveredést okozni a fejekben az egy órás idő eltolódással. A vacsoránál ismertetésre került a reggeli és az autóbusz indulásának időpontja, meg a következő napi túralehetőség. A bemelegítő túrát a Torockói hegység Remete szorosába terveztük. A reggeli 7 órára, az indulás 8 órára lett meghirdetve.
2008. július 3. Torockói hegység, Remete szoros
Reggel senki sem volt elcsigázva, mindenki átált a túrasorozatra, valamint kipihente az utazás fáradalmait. Bőséges reggelit kaptunk, a gyalogláshoz szükséges szendvicseket is elkészítették a túrára jelentkezők. Mindenki eljött a bemelegítő túrára. Szakosztályunknál már megszokott, hogy két túra lehetőség kerül megtervezésre. A mai napra is volt választási lehetősége a tagoknak a saját teljesítési képességük szerint:
Útvonal 1. Torockói hgysg. Remetei kolostor (450m, K+) – Remetei sziklaszoros (500m, K+) – Cheia (K háromszög) – Deaul Geoagiului (900m, K háromszög) – Havasgáld, Modolesti (570m, K háromszög) – Intregáldi szoros (1100m, P háromszög) – Nárcisz-mező (1050m, P háromszög) – Csáklyakő (1233m, P háromszög) – Gáldmező (450m, P háromszög)
Túratáv: 23 km
Emelkedő: 1250 m
Útvonal 2. Remetei kolostor (450 m, K+) – Remetei sziklaszoros (500m, K+) – Remetei kolostor (450 m, K+)
Túratáv: 10 km
Emelkedő: 50 m
A túra közepén kiderült, hiába volt választási lehetőség, végül is a kisebb túrát tudta teljesíteni mindenki, egy kis bővítéssel. De ne menjünk a dolgok elébe. A reggeli után, a megbeszélt időponthoz képest egy kis késéssel indult el autóbuszunk a Remete szorosban fekvő kolostor felé. Sejtettük, hogy a műút minőségi állapotával problémáink lesznek, de azt nem gondoltuk, hogy több mint két órát fogunk a buszon ülni. Torockóról, Torockószentgyörgyöt érintve Nagyenyednél értük el az E81-es számú főútat. A kátyús, göröngyös út nem éppen ideális az autóbusz számára, viszont szép látványban volt részünk, a Kőköz szorosának látványa. A főútról Tövisnél fordultunk el a kolostor irányába, meglepően jó állapotban levő aszfaltozott úton. Persze ez talán 2km lehetett, aztán már csak 15-20km-es sebességgel haladhattunk a kátyúk között. Viszont úgy tűnik, rendbe teszik ezt a bekötő utat, mivel több helyen munkagépekkel találkoztunk, melyekkel egyengették az utat, vésték a sziklafalat, hogy szélesebb legyen az út. Hátha még le is aszfaltoznák! Reméljük, aki jövőre keveredik erre a tájékra, már normálisabban közelítheti meg a kolostort, meg a szépséges, vadregényes szurdokot.
Tíz óra után pár perccel kászálódtunk le a buszról. A kolostor megtekintését a rövidebb túrát választók részére tartogattuk, a hosszabbat választók elindultak 29-en a Diód patak mentén. Az utóbbi időben elég sok nyaralót építettek a patak mindkét oldalán. Tulajdonképpen személygépkocsival ez a rész elég jól megközelíthető, már annak, aki nem sajnálja a gépkocsiját a köves, gödrös, poros út okozta megpróbáltatásoktól. Alig hagytuk el a kolostor térségét, jobbról, balról hatalmas sziklafalak tornyosultak fejünk fölé. Az idő kimondottan szép volt, remek fotókat lehetett készíteni. Szokás szerint a csapat szétszóródott, mindenki felfedezett valami látnivalót a maga számára. Érdekesek voltak a megmaradt zsúpfedeles, fából készült gazdasági épületek, melyeket ma is használnak. A sziklák után egy darabig szolidabb úton haladtunk. a patakkal párhuzamosan. A Remetei Önkormányzat 100m-enként szeméttartókat is kihelyezett az út mellé, csak azok ürítéséről feledkezett meg. Félelmetes mennyiségű szemét volt a tartók körül, főleg műanyag üvegek. Ezt csak az ottani üdülő tulajdonosok dobálhatták ki, ennyi turista nem fordul meg ebben a körzetben!
4km után elértük a Remete szoros látványos szakaszát. A patak vize nagyon tiszta volt. Az örvénylő víz néhol hatalmas mészkősziklákat kerülgetett, melyeket csak áradások alkalmával tud tovább görgetni. Nagy meglepetésünkre, a sziklafalak oldalába U alakú acélfogódzókat betonoztak be. Így könnyen lehetett áthaladni a szűkebb helyeken, nem kellett a patakban gázolni. Már arra gondoltam, hogy a leírásokkal ellentétben, a szorost száraz lábbal fogjuk megjárni. Tévedtem. Elértük a szoros sziklakapuját, _melynek Pokol kapuja a nevet adták_ ezt még száraz lábbal meg tudtuk kerülni. Alig 50m után már bajban voltunk. Itt már nem volt kapaszkodó, a régi acélsodrony a patak vízében hevert, ki volt szálkásodva, kapaszkodásra alkalmatlan volt. Kovács Zolival neki veselkedtünk, levettük a bakancsunkat, mezítláb próbáltunk átjutni a kritikus szakaszon. A két oldal nagyon meredek volt, esélyünk sem volt ott előrejutni. A patak medre viszont nagyon csúszott az algától, a békanyáltól. A combig érő hideg vízben Zoli elcsúszott, elmerült az egyik üstben. Pár tempó után visszajött, ez alatt én a fényképezőgépem napfényvédőjét halásztam ki a vízből. Lemondtunk a tovább gyaloglásról, a visszafordulás mellett döntöttünk. Még volt egy halovány reményünk, hogy a kék háromszögjelzésen kikerüljük a kritikus szakaszt. Hamar megtaláltuk a jelzést, mely a patak bal oldalán meredeken indul felfelé. Nem egy könnyen járható ösvény volt az igen meredek, kötél biztosította út. Az aljában elhelyezett kereszt is mutatta, nem tréfadolog ezt az utat választani a derékig érő víz helyett. Hátizsák nélkül vagy 30m-t felkapaszkodtam a sziklákon, ezek után el is döntöttem, hogy a csapatot nem szabad erre az útra felvezetni. Nem maradt más hátra, visszafordultunk végérvényesen. Visszafelé is végig fényképeztük a szorost, az impozáns méretű sziklákat. Félúton találkoztunk a rövid túrásokkal, ők a kolostor megtekintése után gyalogoltak be idáig. Mi leültünk ebédelni, őket pedig tovább küldtük, hadd lássák a szoros szépségeit.
Az ebéd elfogyasztása után visszasétáltunk a kolostorhoz. Így mi is megtekinthettük a jelenleg is működő kolostort, mely Erdély egyik igen régi ortodox fellegvára. A XIV-ik században már állt a templom, az 1377-es évszám megjelenik az egyik falfestményen. A kicsiny templomnak viharos a múltja, tűz, és víz okozott többször kárt ódon falaiban. Az épület megmentése érdekében 1988-ban 2 méterrel megemelték a régi templomot. Felújítása során 9 rétegben kerültek feltárásra a falfestmények, a legrégebbieket a XIV. század elején festették. A viszontagságos múlt után a kolostori élet 1940-ben kezdett újraéledni. A kommunizmus ideje alatt ismét szünetelt működése, majd 1972-ben indult ismét meg a kolostori élet. Az épületekben szőnyegkészítés, hímző részleg, kötöde, pékség, iskola, könyvtár, orvosi rendelő, valamint egy múzeum is működik. 1982-1988 között épült fel a kolostor új temploma. Mire megtekintettük a kolostort, a többiek is visszatértek.
Hazafelé menet, Tövis, Nagyenyed érintésével megérkeztünk a Kőköz szorosához, ahol kiszálltunk a buszból, hogy nyugodtan gyönyörködhessünk Kőköz szikláiban. Ez a szoros is egyike a Torockói hegység festői szurdokainak. Hatalmas mészkősziklák között csörgedezik a patak, itt vezet át a műút is. A közepe táján hatalmas várkastély van épülőben, az elődeink is megirigyelhetnék impozáns méretét. A helyiek elmondása szerint már több tulajdonosa is volt az épületnek, nehezen akar végleges formát ölteni. Itt is jól megy egyeseknek, mióta kapitalizmusban élnek. Az itt eltöltött félóra kevés volt a szoros alaposabb megismerésére, pedig valószínűleg szép számmal találhattunk volna védett virágokat is a sziklákon, a gyep közepette.
Hazafelé még megálltunk egy órára Torockón. Aki nem volt velünk korábban, gyors ismeretséget köthetett a magyarok lakta Torockóval. Torockó talán Erdély legszebb faluja, mind természeti fekvését, mind építészetét illetően. Nem túl régen a falu központja, Torockó Fő tere Europa Nostra díjban részesült. A legtöbb látnivaló a Fő téren található, az unitárius templom, a tér körül szépen helyreállított, fehérre festett házak, a Néprajzi Múzeum. Torockót uralja a falu fölé magasodó Székelykő. Torockó másik nevezetessége még a különlegesen gazdag, díszes népviselet, melynek értékes darabjait a Néprajzi Múzeumban lehet megtekinteni. Akik már ismerősként jöttek ide vissza, ajándékvásárlással töltötték el az időt.
A Kis pihenő után öt perc alatt visszabuszoztunk szálláshelyünkre. Kicsit rendbe tette magát a társaság, majd következett a bőséges vacsora. Aki keveselte a vacsora adagját, repetát is kérhetett. Némelyek ezek után visszavonultak, mások még beszélgettek egy kicsit. A fiatalok a nem túl kimerítő nap után még fél 11-ig kártyáztak.
(Megjegyzés: Ez a túraleírás, más fényképekkel a honlapunkon is megtekinthető: http://www.termeszetbaratok.hu)
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), dr. Muskovits József (MJ) Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)
2007.07.02.
01_Torockó Vendégház (SZZS)
02_Székelykő északi csúcsa (KZS)
2007.07.03.
03_Remete kolostor régi temploma (MJ)
04_Remetei sziklaszoros (KZS)
05_Remetei sziklaszoros, a Pokol kapuja (MJ)
06_Remetei sziklaszoros, zsúpfedeles épület (KZS)
07_Sziklák a kolostor közelében (MJ)
08_Séta a Kőközi szorosban (KZS)
09_Kőköz az épülő kastélyával (TZ)
10_Székelykő Torockó Fő teréről (MJ)
11_Virágzó kosbor a Székelykő alatti réten (MJ)
12_A születésnapi ünnepeltünk (KZS)
2008-08-12