A gyönyörűséges Rám-szakadék – az Isaszegi Természetbarát Klub beszámolója
2008-03-18
Március 16-án délutánra esőt ígért a meteorológia , ezért a tervezett útvonalunkat megváltoztattuk. Eredetileg Dobókőről indultunk volna, és a Téry-út, Ilona pihenő, Lukács-árkon keresztül értünk volna a Rám-szakadék bejáratáig. Azért, hogy legalább még a Rám-szakadékban eső nélkül tudjunk haladni, Dobogókő helyett Dömösre mentünk. Úgy gondoltuk, ha minden kötél szakad a Lukács-árkon keresztül már esőben is visszabotorkálunk a kocsikhoz. A túráinkat kísérő jó szerencse ezúttal is nekünk dolgozott; nem hogy az eső nem esett, de a nap nagy részében még a nap is ragyogóan sütött.
Tehát Dömösön, a Szt. István templom mellet leparkoltunk, és 21-en vágtunk neki a nagy kalandnak (1. kép). Voltak akik kicsit tatotakaz úttól, mert az internetet böngészve a valósnál is veszélyesebbnek gondolták a túrát. Pedig mi már a Tarjánka-völgyön is edződtünk. A Kaincz-forrásnál lévő Szentfa-kápolna egy mesekönyvbe való idill. Innen indul a P háromszög jelzés Vadálló-kövek, Prédikálószék felé. El is határoztuk, hogy jövőre egyik túránk oda fog vezetni. A patak túloldalán munkagép puttonyából köveket raktak ki, dolgos kezek pihenőhely építésébe kezdtek. Már összeszűkölő völgybe értünk, mikor egy kutya nekünk is bemutatta, mennyire élvezi az életet, hempergőzött, bohóckodott az avarral teli meredélyen (3. kép). . Megjelentek az első korlátok, majd közvetlenül utána elértük az első vízesést (4. kép) is. A völgyön keresztül fekvő fatörzsökön bemelegítettünk a következő, Burok-völgyi túránkra (5. kép). A patakot ölelő sziklák egyre csak nőttek, beértünk a Három-forrás-völgy legvadabb, legszebb részébe. Két nagyobb vízesés mellett is létra tette lehetővé a biztonságos feljutást (6-9. kép). Mindenki nagyon élvezte a szurdokvölgyet, melynek anyaga az úgynevezett breccsa (szögletes, éles törmelékdarabokból összecementálódott kőzet).
A legszebb szakaszt magunk mögött hagyva hirtelen mindenki megéhezett, jól esett a kis hazai elemózsia (10. kép). Továbbra is felfelé haladtunk (11. kép). Két emelkedő közti laposban kis időszakos tavak terpeszkednek, melyben úgy mozgott a víz, hogy többen ámuldoztak; milyen nagy erővel tör fel a forrás. Közelebb menve viszont látszott a valóság: békák ülték(?) nászukat, attól forrt a víz (12. kép). Rátértünk a S jelzésre és a Lukács-árkon haladtunk immár lefelé. a közelmúlt viharai sok fát döntöttek ki (13. kép), hasítottak ketté. Így keletkezett a 14. képen látható tű foka is. A Lukács-árok (15. kép) is szerfelett szép völgy, nagyon sok helyen messzi földről járnának oda a turisták, hogy láthassák. Pechjére itt a Rám-szakadék szomszédságában, annak bűvöletétől éppen hogy csak felocsúdó emberek csak átfutnak rajta, “szervízúttá” degradálták.
Mikor ismét leértünk a patakvölgybe pihenőt tartottunk. Zsuzsi jóvoltából egy farakás alá megtojt a húsvéti nyuszi. Az ötéves Henrik nagy örömmel kapkodta össze – szavai szerint nekünk – a csokitojásokat (16. kép). Az már más kérdés, hogy végül egy sem jutott belőle a társaságnak, mert szerinte a nyuszi által produkált 20-30 tojás ahhoz túl kevés, hogy abból nekünk is jusson. Jót nevettünk rajta. Ismét a Kaincz-forrás közelébe értünk, és – láss csodát – a délelőtt látott munka eredményeként már állt is a pihenőpad s a sziklakert (17. kép).
Akinek nem volt sietős a dolga, azzal még hazafelé menet felmentünk Visegrád után a Mogyoró-hegyre. Megcsodáltuk a Duna túlpartján a Börzsönyt (18. kép), lementünk a függőhídhoz (19. kép), ittunk a jóízű Boglárka-forrás vízéből, voltunk az erdei játszótéren, megnéztük az Erdészek barátság parkját (20. kép). Elfogott a nosztalgia: régen sokat jártam ide, mikor még létezett a TESZ (Társadalmi Erdei Szolgálat).
Notter Béla
Kategória: Beszámolók