A börzsönyi Salgóvár (Georgiades Gábor emléktúra) – az Isaszegi Természetbarát Klub beszámolója

2009-06-18

Június 13-án 21 fő jelentkezett túránkra, mely a Börzsöny kevésbé ismert tájára a Salgóvárba vezetett.  Ezt a túránkat azért is erre a napra szerveztem, mert ezen a hétvégén tartják a Pest-megyei egyesületek a PTSZ népszerű volt elnökének – Georgiades Gábornak – szentelt emléktúráikat.
Negyed 7-kor találkoztunk Isaszegen, majd fél hétkor Gödölőn. A szokott módon – telekocsi akcióban – 5 kocsival indultunk. Vácrátóti vasútállomáson megvártuk Pest felöl vonattal jövő három túratársainkat, közben előkerültek a kocsik mélyéből frissen szedett cseresznyék, meggyek, még meleg palacsinták, sütemények. Vácrátótról Diósjenőn át Királyházára autóztunk. Itt a parkírozótól pár méterre lévő Georgiades Gábor kopjafához sétáltunk. Elhelyeztük az Isaszegi Természetbarát Klub koszorúját, megkértem Georgiades Évikét, hogy férjéről meséljen nekünk elfogultan – hiszen klubtagjaink legnagyobb része nem ismerte őt. Az őszinte szavak után visszamentünk a kocsikhoz, és folytattuk utunkat Perőcsényig. A buszfordulóban hagytuk autóinkat és elindultunk.
A P sáv jelzés vezetett ki minket a faluból. Állandóan emelkedve, de csodálatosan szép úton először az Ökörvágó nevű területen mentünk. A P négyszög jelzés elhagyása után még meredekebb lett az út. Ezt a jó szokását fel sem adta egészen a Jancsi-hegyig (586 m). Itt egy kicsit hosszabb pihenőt tartottunk, élvezve a Godóvárra, Miklós-tetőre nyíló szép kilátást. Hollókőig még változatosabb lett a terep, az állandó emelkedő mellett egy-egy lejtő is becsúszott. Az út mellett hatalmas sziklák voltak, pompázott az írisz. Holló-kőről ((685 m) még pompásabb kilátás várt ránk, itt van az egész Börzsöny szinte legszebb kilátóhelye. A levegő az előző napi esőzések és erős szele miatt nagyon tiszta volt, a Csóványos tornya is egész közelinek látszott. A kilátóhely környéki sziklákon sokféle kövirózsa található. A Holló-kő magasságát kicsit megfejelve sziklás úton értünk a Kövirózsás 696 méteres csúcsára. A csúcs neve mindent elmond a táj flórájáról. Innen kicsit leadva megszerzett magasságunkból a P+ jelzéshez értünk. Nem a legrövidebb úton mentünk fel innen a Salgóvárhoz, hanem egy kis kerülővel a P+ jelzésen indulva. A szép vezetésű út mellett az első látnivalónk a Bagolyvár-vadászház volt, mely mint egy mesebeli mézeskalács-ház áll az erdő közepén. Az ajtaja nyitva volt, még nincs egészen lerobbanva belül sem, kár volna átadni azt az enyészetnek. Míg mi a házat néztük meg, egy galamb tőlünk egy méterre mit sem törődve velünk, az esőcsatornából oltotta szomját. A P háromszög jelzésen mentünk a  Salgóvárhoz. A várat már 1424-ben leromboltatta Zsigmond király, mert gazdája – Salgói Miklós – hamis pénzt veretett. A 715 méter magasan lévő várromból néhány falmaradvány jól kivehető, a kilátás innen is pompás.
Visszatérve a P és a P+ jelzés találkozásáig innen folyamatosan lejtős szép erdei úton, keresztező horhosok, időszakos patakmedrek mellett értünk vissza Perőcsénybe, gyalogtúránk célállomására. Egy kis izgalmat csak a Büzmöd-réti magasles környékén ravaszul erdőbe kanyarodó jelzésünk megtalálása volt. Egyébként el kell mondanunk, hogy a jelzések ezt leszámítva végig példaértékűen jól követhetők voltak. Gratulálunk a festőknek!

Kép és szöveg: Notter Béla

Képek megnevezése:

1. Királyháza
2. Emlékezés
3. Koszorúnk
4. Vérengző vadállat
5. Jancsi-hegyen
6. Nőszirom
7. Kapaszkodó
8. Kilátás Holló-kőről
9. Fészekrakók
10.  A tájoló mást mutat?
11.  Változatos terepen
12.  Bagolyvár-vh.
13.  Salgóvári kilátás I.
14.  Salgóvári kilátás II.
15.  A vár bevétele
16.  Ipoly-völgye
17.  Vízre várva

Kategória: Beszámolók


Hírek, beszámolók