Karancs-Medves, 2009. május 16. – a MOL-DUFI beszámolója

2009-05-26

Egy hét elteltével ismét úton voltunk. Most Karancs-Medves andezit és bazalt hegyeit kerestük fel. A Karancsban még eddig nem túráztunk, éppen ideje volt megismerkedni a palócok Olümposzával. Az előző túrához képest ismét megnőtt a létszám, 48-an jöttek el. Időjárás szempontjából kedvező viszonyokat jósoltak az előrejelzések, ez be is jött nekik, nyári meleg köszöntött ránk. A már megszokott reggel hat órakor indult autóbuszunk, Tárnok, Érd, Budapest érintése után 9 óra után kezdtünk el gyalogolni Salgótarján, Pintértelep nevezetű részén, a piros jelzésen. A rövid túrásoknak lehetőségük volt megtekinteni Somoskő várát, a Petőfi kunyhót, majd ezután Somoskőújfaluból indulhattak neki a Karancsnak.

Útvonal1: Salgótarján, Pintértelep (290 m, P) – Kis-Salgó (571 m, PL) – Salgóvár (625 m, PL) – Somoskőújfalu (350 m, S) – Kis-Karancs (660m, S) – Karancs (727 m, P háromszög) – Karancslapujtő (200 m, Z)
Túratáv:     14 km
Emelkedő: 700 m

Útvonal2: Somoskőújfalu (350 m, S) – Kis-Karancs (660 m, S) – Karancs (727 m, P háromszög) – Karancslapujtő (200 m, Z)
Túratáv:       9 km
Emelkedő: 400 m

A piros jelzést amilyen hamar megtaláltuk, olyan hamar el is veszítettük. Az utca vége, amerre mentünk, zsákba torkollott, vissza kellett fordulni. Lusták voltunk legyalogolni a főútig, a helyiek útmutatása szerinti ösvényen hagytuk magunk mögött a házakat. Ez persze elég jelentős kerülőt, felesleges szintet jelentett számunkra, míg rá nem tértünk a megtervezett útvonalunkra. Felkapaszkodva egy füves réten, előbb akácosban, majd tölgyesben haladt az ösvény. Kiérve egy nagy rétre, megpihentünk, legelésző lovakat fényképeztünk. Látható volt innen a Kis-Salgó (Boszorkány-kő), Salgóvár meg Pintértelep házai. Innen már azonosítható volt a piros jelzés útvonala, kb. 100 m-el alattunk haladt egy völgyben. Jó nagy kerülővel tudtuk elérni, 20 perc gyaloglás után! Az eddig megtett szintet gyakorlatilag elvesztettük, utunk ismét emelkedni kezdett. Elég sok akácos, telepített erdei fenyves volt ezen a részen. Salgóvár sziluettje több pontról is látható volt. A tervezett piros romjelzés helyett továbbmentünk, turista útvonalak találkozásánál vártuk be egymást, Salgóvár alatt. Innen mentünk fel Salgóvár, Boszorkány-kő közötti nyeregbe. Majdnem mindenki feljött a Boszorkány-kőre, a 400m-es kis kitérőt senki se bánta meg. Csodálatos panoráma van innen, a hegyet felépítő bazalt különleges formái igazi látványosság!
Több mint 20 percet töltöttünk el az 571 m magasságú csúcson, majd visszamentünk a nyeregbe. Innen 300 m-re volt Salgóvár. A Medves-fennsíkon egy 625 m magas vulkáni kúpra építették meg Salgó várát a XIV-ik században, a Kacsics nemzetség Illés ága. A vár első okleveles említése 1341-ből való. A husziták 1457-ben elfoglalták. Mátyás király seregeivel 1460-ban visszafoglalta a várat. Mátyás nem juttatta vissza az ősi birtokosainak, elzálogosította Szapolyai Imrének. Ez volt Salgó fénykora, erre az időre esik teljes kiépítése is. Fülek elfoglalása után 1554-ben Kara Hamza szécsényi és Ali hatvani bég csapatai csellel vették be Salgó várát. 1554-1593 között török kézen volt a vár. Balassa János, (Balassi Bálint édesapja) 1573-ban kapta meg adománylevéllel a salgói birtokot. 1593-ban, Somoskő várának visszavétele után, Pálffy Miklós és Tieffenbach Kristóf csapatai Salgó várát is visszafoglalták. Salgóvár katonai szerepe ezzel végleg befejeződött, újjáépítésére nem került sor. Petőfi Sándor 1845. június 11-én látogatta meg a romokat, ez az élmény ihlette a Salgó című romantikus költeményének megírására. A látogatás emlékét 1923-ban emléktáblával örökítették meg. Több mint félórát töltöttünk el a vár romjai között. Megcsodáltuk a körpanorámát, a vár bazaltoszlopait, megnéztük Petőfi Sándor látogatásának emlékére elhelyezett márványtáblát. Az ebédünket is itt fogyasztottuk el.
A várlátogatás után visszamentünk a turista útvonalak találkozásához, majd a sárga jelzésen elindultunk Somoskőújfalu irányába. Ismét nem a megtervezett úton jöttünk le a várból, így nem láthattuk a Dornyai fogadót. Igen meleg volt az idő, szerencsére árnyas erdőben tettük meg ennek a szakasznak nagyobbik részét. Két helyről is láthattuk visszatekintve a meredek csúcson Salgó várának sziluettjét. Somoskőújfalu vasútállomásával szemben tartottunk ismét egy pihenőt. Kicsit hosszabban időztünk itt, mivel a vendéglátóipari létesítmény nem szokott hozzá az ekkora rohamhoz. A kistúrásaink is innen indultak el, kb. 2,5 órával megérkezésünk előtt. A buszunk is itt várakozott még a parkolóban, szerencséjükre azon két társunknak, kiknek a lábai már nehezen bírták volna a hátralévő szakaszt.
A vágányok feletti átjárón kereszteztük a vasutat, 40-en folytattuk tovább a túrát, immár a Karancsban. Továbbra is a sárga jelzést követtük, mind meredekebb, csúszós ösvényen. Alaposan megizzasztotta a társaságot a kapaszkodás! Az akácos részt hamar magunk mögött hagytuk, árnyas tölgyerdőben haladt tovább a jelzés. Mikor befutott a magyar-szlovák határon vezetett zöld jelzés, bevártuk egymást. 15-en a zöld jelzést választottuk, a többiek a sárgánál maradtak. A zöld jelzés követi a határ nyomvonalát, ez a legrövidebb út a Karancs csúcsára ebből az irányból. Valóban a legrövidebb, de volt pár négykézláb járható szakasza, annyira meredek és morzsalékos volt az ösvény! Amikor úgy gondoltuk, fenn vagyunk a csúcson, jött a fekete leves! Vagy 100m-et kellett lemennünk a Karancs nyeregbe (617 m tszf.), majd ugyanilyen meredeken fel a 727 m magas Karancsra! Végül elértük a csúcsot, szlovák jelzés is jön ide fel. A kilátó pár méterrel a csúcs alatt épült. Masszív, magas acélszerkezetű építmény, a tetejéről 360 fokos körpanoráma adódik. Pechünkre eléggé beborult és igen párás lett a levegő. Így sajnos nem láttunk el túlságosan messzire, az innen készült fényképek sem közelítik meg a délelőtti panorámaképeket. Igen huzatos volt a legfelső szint, fel kellett öltöznünk, egyébként is csurom vizesek lettünk, mire felértünk a csúcsra. Öt percnél nem is időztünk többet a kilátóban.
Leheveredtünk a kilátó körül. Több mint egy félórát heverésztünk, mialatt a sárga jelzést választó társaink is kezdtek ideérni. Közben egy kellemetlen telefonhívást is kaptam. A rövidtúrásaink közül ketten Salgótarjánban kötöttek ki Karancslapujtő helyett! Pár telefonálásba beletelt, amíg megállapodtunk, hol várjanak miránk. Ha gyorsabban teljesítettük volna a túrát, akkor Ipolytarnóc meglátogatása is beleférhetett volna a mai programba. De valahogyan lassabban haladtunk, így nem okozott gondot Salgótarján felé hazamenni. Persze a lassúság oka nem csak a nagy meleg volt, hanem a kiírthoz képesti többlet távolság, illetve szint. A levezető szakasz már nem okozott problémát a társaságnak. A szép bükkösben két kereszt mellett is elhaladtunk. Kis izgalmat egy veszett róka okozott a társaságnak, aki 10 m távolságból, vagy 3 percen át nézett farkasszemet velünk. Kiérve az erdőből nyílt területen közelítettük meg Karancslapujtőt. Visszatekingetve a Karancs tömbje zárta le a horizontot. A faluban esküvő volt a Polgármesteri Hivatalban, a kellő időpontban érkezők még kalácsot is kaptak. 20 percnyi pihenés, sörözés után elindultunk Salgótarján felé. Felvettük eltévedt társainkat, majd hazabuszoztunk.
Kb. fél 8 körül érhettünk haza. Szép napot tudhattunk magunk mögött, nem bánta meg senki sem, hogy eljött ismerkedni Palócföld hegyeivel. A következő túra június 14-én, elég soká lesz. Georgiades Gábor kopjafájánál tesszük tiszteletünket Királyházán, majd túrázni megyünk Márianosztra, Kóspallag környékére.

Muskovics András
szakosztályvezető

(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), Reszler János (RJ), Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)

Megjegyzés: Más képekkel, ugyanez a leírás a honlapunkon is megtekinthető. http://www.termeszetbaratok.hu

01. Rövidtúrásaink a Somoskői várnál (TZ)
02. Emlékkiállítás a Petőfi kunyhóban (RJ)
03. A Somoskői vár helyreállított bástyája (TZ)
04. Salgóvár látképe a Somoskői várból (RJ)
05. Boszorkány-kő gerince (SZZS)
06. Salgóvár a Boszorkány-kőről (SZZS)
07. Boszorkány-kő pados bazaltja (KZS)
08. Salgóvár bazalt oszlopai (KZS)
09. Pihenő Salgóvár udvarán (SZZS)
10. Somoskő vára Salgóvárból (SZZS)
11. Karancs látképe, a délutáni szakasz célpontja (KZS)
12. Szerelvényigazítás Salgóvárban (KZS)
13. A magyar-szlovák határ nyomvonalán (KZS)
14. Karancs kilátójánál (SZZS)
15. Távolodóban a Karancstól (TZ)

Kategória: Beszámolók


Hírek, beszámolók