Petőfi-forrás

2010-04-02

Idén márciusban folytattuk a már három éve elkezdett forrástisztítást. A szemétszedő és karbantartó akciót két hónappal a tervezett időpont előtt meghirdettük a forrásnál elhelyezett táblán.

A szemétszedés napján kilenc óra magasságában értünk ki a helyszínre. Nem mondhatnám, hogy sokan voltunk. Az egyesület tagjain kívül összesen még öt önkéntes ember jelentkezett munkára. Ők olvasták a felhívásunkat, és fontosnak tartották, hogy segítsenek nekünk a munkálatokban.
Sajnálatos tény, hogy ennyire kevés ember mozdul meg egy ilyen felhívásra, annak ellenére, hogy napi ötven ember, flakon hegyekkel hordja el a forrás nedűjét. Nem is értem, hogy miért nem érzik fontosnak az idejáró emberek, hogy ne csak elvigyék a vizet, de tegyenek is azért, hogy ez a víz még akár öt év múlva is kiszolgálja Őket. Félretéve a bennem forrongó érzelmeket visszatérek a tényszerű leíráshoz.

Mivel nem volt túl sok pénze az egyesületnek nem tudtunk mindent megvalósítani a terveink közül. Sikerült vásárolnunk két vezeték nélküli kamerát, amelyeket felszereltünk a forrás melletti fára, erre azért volt szükség, mert már nem volt jobb ötletünk, hogy rávegyük az embereket arra, ne ide szemeteljenek. A nap további részében kimélyítettük a meglévő vízelvezető árkot, összeszedtük az eldobált ezt-azt, ( műanyag flakonok, kupakok, leázott címkék, csikkek, stb…………..) megmetszettük a fákat, bokrokat, amelyeket még nem loptak el.

A hévizgyörki virág nagykereskedőnek köszönhetően nagy mennyiségű nárciszt, tulipánt és nefelejcset ültettünk ki, hogy javítsunk a látképen. Szinte hihetetlen, hogy tizenöt ember egy napi munkájával mire képes. A nap végén elmerengtem azon, mennyi mindent meglehetne még tenni, ha többen eljönnének, és önzetlenül segítenének. Bízom benne, hogy egyszer ez az idő is eljön, addig is teszzük a dolgunkat, kitartóan. Természetesen a végeredmény, mint mindig csodálatos lett. Ismét tiszta, szép környezetből vihető a Petőfi-forrás vize, csak az a kérdés, hogy meddig tart a rend. Köszönet az önkénteseknek, egyesületi tagoknak és támogatóinknak.
Írta: Dobos Csaba
Porszem Közösségi Műhely
Hévizgyörk, 2010-03-31

Kategória: Beszámolók, Hírek


Hírek, beszámolók