Kisebb változások a PMP-n, technikai munkák

2007-07-18

A Verőce-Katalinpuszta úton egy öntörvényű lovardatulajdonos (nevét csak azért nem írom le, mert a negatív reklám is reklám) szögesdótokkal, útra döntött fákkal lezárt egy szakaszt a felfestett turistaútból. A Corvinus egyetem gyakorlatos hallgatói májusban kijelöltek egy kerülőszakaszt. Most ezt a kerülőt véglegesítettem mindkét irányból felfestett irányjelző, becsalogató jelzésekkel (1-3. kép). Az első képen látható, hogy nem csak a piros jelzésünk jutott a bekerítés sorsára, hanem egy gázvezeték is.
A Sződ – Vácrátót szakasz festése tavaly már elkészült, most mégis szinte újból kellett festeni, mert két hosszú fasor legnagyobb fáit (természetesen ezen voltak a jelzések) kivágtát. A munka nagy részét Járosi Réka és László, kisebbik részét én végeztem. (4. kép)

A Szigetcsép – Szigetújfalu közötti szakaszt véglegesítettem – lásd a műholdfelvételen berajzolt útvonalat (5. kép). A kép jobb felső sarkában Szigetcsép, bal oldalon É-D-i irányú út mellett a kutak láthatók. Különböző forrásból tudom, hogy még kóbor piros és P+ jelek vannak ezen a területen. Visszamegyünk a helyszínre Ludányi Tamással, és minden nem oda való jelzést törlőkreszttel látunk el, vagy szükség esetén átalakítjuk pl. pirosat P+-re.

Isaszegen a vasúti aluljárótól Gödöllő-Perőcig minden jelzést felújítottam, szabványosítottam, ill. sok újat festettem fel. Perőctől az út – mint ahogy arról már korábban hírt adtunk – a leendő autópálya miatt a Repülőtéri út irányába fog haladni.

A Dömsödtől a Bugyi felől érkező országútig a PMP csatorna elérésétől a vasúti hídig a csatorna déli oldalán, onnan az északi oldalán fog haladni.

Notter Béla

Kategória: Hírek


Hírek, beszámolók