VASAS-KÚT – a Dunabogdányi KTE beszámolója

2008-06-22

Forrástisztítás és az újra közlekedő nagybörzsönyi kisvasút megtapasztalása
(2008. 04. 13.)

Ragyogó időben, de csekély létszámmal indultunk a Nyugatiból Szobra. A vonatunk először Vácon állt meg, és itt csatlakozott is hozzánk két vendég, akik az interneten fedezték föl meghirdetett túránkat. Így már hatan voltunk, de meg kell említenem, hogy azért igazából nyolcan teljesítettük ezt a programot, mert volt egy „előőrsünk” is.
Két hölgytagunk ugyanis eltévedt, de nem térben, hanem időben: szombaton félkilenc felé, tavaszi nagytakarítás közben szólt a telefon: „Pistikém, hol vagytok?!” Pillanatok alatt tisztázódott a helyzet, s mivel a két barátnő akkor már Márianosztrán volt, értelemszerűen úgy döntöttek, hogy akkor ők önállóan teszik meg az utat – lélekben úgyis együtt vagyunk…
Nos, mi aztán másnap, a kellemes bandukolás közben, egyszer csak ismerős jeleket fedeztünk fel az ösvény nyirkos földjén (mert a turista azért a lába elé is igyekszik figyelni, amellett, hogy az erdőben gyönyörködik). Így hát a bizonyíték is megvolt arra, hogy a két „úttörő” valóban arra járt. De ez még nem volt elég: úgy látszik, nem bíztak abban, hogy a földbe karcolt jeleket biztosan észrevesszük, vagy, hogy egyáltalán megmaradnak másnapig – a forrásnál, néhány összefogott gally és a réztáblát őrző szikla alá dugva, lakonikus szövegű cédula várt minket: „Itt a söprű, lehet folytatni!”
Neki is láttunk: jó sok tavalyi avart söpörtünk félre a forrás közvetlen közeléből, de magából a medencéből is halásztunk néhány levelet. Eközben két-három gőtét fedeztünk fel a vízben, barátom igyekezett is megörökíteni őket, belevillantva az üregbe (nagy nehezen észre is vehetők a fotón, kis fekete árnyakként, a fenéken lapulva, és ha jól figyelünk, lehet, hogy öten vannak). Néhány nagyobb követ kiemeltünk a kis patak útjából, a belehullott nagyobb ágakat is eltávolítottuk, és egy zacskónyi vegyes szemetet is összeszedtünk, amitől a Nagyírtáspusztán található szemétgyűjtők valamelyikében kívántunk megszabadulni. Némi fotózás után nekiindultunk a kaptatónak, és nemsokára föl is értünk. Arra készültünk, hogy a pihenőhelyen szalonnasütéssel töltjük az időt, de az időnként igen élénken meglendülő szél miatt erről lemondtunk – annál is inkább, mivel a legközelebbi kisvonattal Nagybörzsönybe kívántunk utazni. Ezért aztán inkább a magunkkal hozott szendvicsekből falatoztunk, és élveztük a napsütést. Végül bedöcögött a szerelvény, a kalauz irodát nyitott az egyik rönkasztalon: a menetjegyeken kívül turistatérképeket, képeslapokat, különféle kiadványokat is lehetett kapni – nagy sikere volt, pillanatok alatt köré gyűlt a környéken lézengő túrázók nagy része.
Aztán lassan elérkezett a vonatindulás ideje, bizony rendesen megtelt a szerelvény. Kellemesen zötyögve gurultunk lefelé az éles napfényt megszűrő lombok alatt. Ennek a kisvasútnak külön nevezetessége az a megoldás, amellyel Kisírtás környékén leküzdi a lejtőt (illetve az emelkedőt), és amit „csúcsfordítás”-nak neveznek. Ahol túlzottan éles kanyart kéne vennie, ott inkább irányt vált: „Z” alakban, hol tolatva, hol megint vontatva győzi le az akadályt. A kisvasut.hu honlap szerint az országban ez az egyetlen ilyen megoldású vasútvonal.
No, azután egyszercsak megérkeztünk a nagybörzsönyi végállomásra, ahonnan még jó kis séta volt a település központja. A buszra még jócskán várnunk kellett, így volt időnk fölkeresni a vízimalmot. Érdekes volt bejárni minden zeg-zugát, bár nekem sikerült összetűzésbe kerülnöm vele, egy meglehetősen rugalmatlan szemöldökfa okán, ami nem volt hajlandó figyelembe venni a testmagasságomat. Pedig a bejárat előtt ki van írva, hogy milyen baleseti forrásokra kell ügyelni odabent, de hát én éppen egy másikra figyeltem – a küszöbre. Agyrázkódást ugyan nem kaptam, de néhány napig azért még sajgott az emlék…
A busz jócskán késett, de legalább tele volt – úgy kell annak, aki nem elégszik meg egy oda-vissza gyalogtúrával, hanem körbeutazza a fél Börzsönyt! És – mivel egész úton alig akadt leszálló, felszálló annál több – lelkesen nyomultunk egyre jobban egymás belsejébe, ámuldozva a busz rugalmasságán. Viszont, amikor végre beértünk Szobra, éppen bent állt az állomáson a vonatunk, és itt már bőven akadt ülőhely, kényelmes utunk volt hazáig.
Ami a kisvasutazást illeti, abban reménykedem, hogy következő esedékes forrás-karbantartásunk alkalmával már Szobról Márianosztrára is ilyen hangulatosan zötyögünk majd. Mire pedig életkorban elérjük azt a fizikai állapotot, amikor már ezt a négy kilométer kaptatót is sokallani fogjuk (ezt én körülbelül akkorra teszem, amikor újra visszatérünk a csecsemőkori beszédhibákhoz), addigra talán teljes egészében elkészül az ország legnagyobb szintkülönbségű vasútvonala, és Nagyírtáson leszállva, csak leballagunk a völgybe, kedvenc gőtéinkhez…
Nos, végül talán illik megindokolnom, hogy miért késett ennyit ez a beszámoló: csak most sikerült hozzájutnom a mellékelt fotókhoz – egy sajnálatos PC probléma miatt.
Zelina István
Fotók: Bagossy Pál

1. A forrásnál
2. Gőték a forrás medencéjében
3. Pihenő Nagyirtáson
4. Befutott a kisvasút
5. Zötyögés közben
6. Az egyik „csúcsfordító” hely
7. Nagybörzsöny, a vízimalom fogaskerék-áttétele
8. Hengerszék a malomban

Kategória: Beszámolók