Új turistaút Pest megyében

2009-05-05

Hosszas előkészítő munka, több útvonalbejárás után április 19-én új útvonalat festettünk fel, valamint a Z sáv módosítását végeztük el. Az ötlet Kaltenecker Andreáé, aki a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karán végzett. Diplomatervét a monori Strázsahegyről készítette. A tájrendezési tanulmányterv fókuszában a pincefalu védelme, illetve annak turisztikai fejlesztése, a terület turistaút-hálózatba történő bekötése állt. Szerencsére a diplomaterv megvédése után sem hagyott alább lelkesedése, és szorgalmazta a terület turistautak kijelölését, felfestését. Így kerültünk – Trischler Ferenc RE-GE Természetjáró Egyesület, Notter Béla PTSZ – kapcsolatba az Andrea vezette lelkes monori csapattal.

A Strázsa-hegy turisztikai fejlesztésének középpontjában egy tanösvény kiépítése szerepel (ennek felfestése 05.17-én fog megtörténni), melyet összekötöttünk a Pest Megyei Piros jelzéssel Péteri kiindulóponttal, valamint a Z sáv Tápióság-Mende közötti szakaszával. A Z sáv változtatására azért került sor, hogy az olyan helyen legyen felfestve, amely valóban járható is, nem csak a térképen szerepel. A P+ jelzés felfestését a monoriakon kívül a RE-GE és az Isaszegi Természetbarát Klub tagjaiból verbuválódott csapat végezte. Reggel kilenc órai kezdéssel öt óra tájban fejeztük be a festést, mikoris a résztvevőket finom vacsora és bor fogadta a Szabó-pincében.
Notter Béla

Kategória: Hírek


Hírek, beszámolók