Mátrafüredi körút – az ITK beszámolója

2009-05-29

Május 16-ára „Mátra bércein” címmel meghirdetett túránkra 19-en jelentkeztek és 22-en jöttek el. Szokásos módon Isaszegen, majd Gödöllőn volt a találkozó negyed-, illetve fél nyolckor. Négy autóval és egy motorral háromnegyed 9-re értünk Mátrafüredre, ahová két túratársunk Pestről busszal jött, hárman pedig ott üdültek és odajöttek érkezésünkre. Sajnos utóbbiaknak csábítóbb volt a gyöngyösi borfesztivál, mint a túránk. Pedig gyönyörű volt a táj és az idő.
Szóval leparkoltuk autóinkat, elájultunk Hajni frissen sült rétesétől, mások finom pogácsáitól, ki-ki kényeztette magát kávéval, capuccinóval és már indultunk is a S sáv jelzésen. Zoli hamarosan vizsgázik túravezetésből, ezért átadtam neki a túravezetés jogát és felelősségét, hadd gyakoroljon! Kb. 170 m szintkülönbség leküzdése után máris fenn voltunk a Muzsla-tetőn és élvezhettük a szép kilátást Gyöngyösre, a Sár-hegyre. Kicsit leadva a megszerzett magasságból nemsokára a Rákóczi-forráshoz értünk, melynek vizét szinte mindenki megkóstolta. Utunk folyamatosan emelkedett, így értünk kis kitérővel egy újabb nagyszerű kilátóhelyre a Hanák Kolos kilátóhoz, és emlékoszlophoz. Tovább folytatva utunkat egyre mélyebben láttuk magunk alatt a Somor-patak völgyét. Elértük a S kör jelzés kiindulópontját, mely a Gyökeres-forráshoz vezet. Nemsokára az Ózon-szálloda építkezése miatt eltereltek bennünket az eredeti útvonalról. A Kékes Turista egyesületet dicséri, hogy az ideiglenes terelőutat is becsületesen felfestették. A Mátrai Gyógyintézetnél értünk az eredeti útvonalhoz, innen lehet visszamenni a Kecske-bérchez. Mi is elindultunk, de nem voltunk eléggé kitartóak, a S kör jelzés beérkezésénél elbizonytalanodtunk, és visszafordultunk. Így is szépen ráláttunk az 1932-ben épült Mátrai Gyógyintézetre. Pihenőt tartottunk a Gyógyintézet bejáratánál, majd a S+ jelzésen, immár szinte végig lejtmenetben indultunk visszafelé. A 7. kilométer után meglehetősen kemény lejtő után kezdett kisimulni a Mátra, így értünk a Farkas-kúthoz. A kút környéke rendezett, a forrásvíz finom. Enyhe lejtésű úton a Sás-tóhoz értünk. A jó időt kihasználva rengetegen voltak a tó körül. A tavat nyugatról megkerülve a valamikor fúrótoronyként üzemelő kilátóhoz mentünk, és a legtöbbünk fel is kapaszkodott a 258 lépcsőfokon. Fenn erősen fújt a szél, érezhetően kilengett a torony, a kilátás viszont pazar volt. Sás-tó szigetei között lévő hídról kiskacsákat csodált meg a csapat.
Sás-tótól a S háromszög jelzésen indultunk Mátrafüred felé, a Körtvélyes oldalában. Mikor elértük a Z jelzést, választani lehetett, hogy azon visszasétál valaki a kocsihoz, vagy még egy kis kerülőt téve a Kozmáry-kilátót is felkeresi. Szinte mindenki ez utóbbi mellett döntött, újabb szép panoráma reményében. Ez be is következett. Még egy látnivaló várt ránk Mátrafüreden, mégpedig a Palóc Babamúzeum.
14 km-t tettünk meg, utunk szintvonaltérképét mellékelem.

Kategória: Hírek


Hírek, beszámolók