Kategória: Beszámolók
2008.03.01-ét írunk. Szombat van. Este, miután a vihar kitombolta magát, nem csekély aggodalommal tértem nyugovóra. Hallgatva a szél zúgását, azon elmélkedtem, vajon reggelre lesz-e még tető a fejem fölött.
Vasárnap korán ébredtem. Az első aggódó, túrázni vágyó telefonáló érdeklődött, hogy megyünk-e? Megyünk – válaszoltam – majd meglátjuk mi lesz!
Mire felértünk Gyöngyösre, már sütött a nap. Az útszéli lesodródott ágakon és pocsolyákon kívül más nem emlékeztetett a természeti erők tombolására.
Heten vártuk a buszt Gyöngyösön, hogy elvigyen Parádsasvárra. Hét bátor, önkéntes akarta végigjárni a Vörösmarty Mihály Jelvényszerző emléktúrát, ami 22 km hosszú 610 m szintemelkedéssel párosítva. Öt helyen kell pecsétet szerezni az útvonal igazolásához, és egy kitűzőt, valamint felejthetetlen emlékeket kap a teljesítő ajándékba. Az út különlegessége, hogy 1829-ben Vörösmarty Gyöngyösről gyalog indult el harmadmagával Parádra fürdeni. Majd visszafelé jöttében jól megázott.
Parádsasvárról indultunk. Megnéztük a Károlyi kastélyt mely neoreneszánsz stílusban épült Ybl Miklós tervei alapján 1885-ben. Az emeletes építmény látványossága a díszes tetőzet, és a kémények. A három különálló épület egy udvart zár közre. Szintén Ybl Miklós tervei alapján készült az Ivócsarnok. Híres a Parádi víz, mely kénhidrogént tartalmazó, szénsavas gyógyvíz. A vulkáni utóhatások terméke.
Miután pecsételtünk, és mindenki elfogyasztotta a reggeli kávéját elindultunk a piros sáv jelzésen. Útközben kellemesen elbeszélgettünk, nevetgéltünk. Csodáltuk a napsütést, de sajnos nem sokáig. 5 km múlva elértük a Vörösmarty túristaházat, ahol már szükség volt az eső elleni óvintézkedésre.
Pecsételés után rögtön indultunk is tovább Mátraházára. Útközben utólért az eső. 2 km után -kicsit ázva – megérkeztünk. Igyekeztünk fedett helyre húzódni, mert már felváltva szakadt az eső és a hó. Mindenki elfogyasztotta az ebédjét, majd rövid tanakodás után a sárga sáv jelzésen indultunk Mátrafüredre. Megnéztük a Hanák Kolos kilátót, a Rákóczi forrást. Mire Máriácskához értünk már a csapat összes tagja bőrig ázott.
Mátrafüreden még pecsételtünk egyet. Az utolsót! Majd átnyújtottam a résztvevőknek a jól megérdemelt kitűzőt. Úgy döntöttünk, hogy nem ázunk-fázunk tovább. Pedig még a Sár-hegyet érdemes lett volna megmászni. Kitűnő körpanoráma párosul a fantasztikus növényvilággal. Na de talán majd legközelebb!
Füreden buszra szállva utaztunk kényelmesen Gyöngyösre. A buszmegállóban elköszöntünk egymástól, és mindenki ment haza.
Úgy gondolom, hogy egy túravezető mindig a legjobbat, a legszebbet szeretné megmutatni a túratársainak. Az út tervezése, gondolatbeli megvalósítása valahogy „feldobja” az embert. A bejárásnál azon gondolkozik, hogy hol áll meg a csapat pihenni, milyen látnivalók vannak, és azokról mit érdemes tudni az először arra túrázóknak. Igyekszik minden tényezőt figyelembe venni: mi van, ha késik a busz, lassan haladunk… Egy tényezőre nem lehet előre felkészülni. Az időjárásra. Hát igen! Pontosan úgy jártunk, mint Vörösmarty, aki barátjának írt levelében említi meg, hogy az út során mennyire eláztak. Igen, mi is eláztunk, de örömmel töltött el, hogy hazafelé a buszon a résztvevők arcán nem a szomorúságot, fáradságot láttam, hanem, hogy mennyire jól esett ez a kis séta, és szellemileg felfrissülve, fizikailag kicsit elfáradva töltik el a vasárnapból megmaradt pár órát. És ezt jó látni!
Köszönöm a résztvevőknek, hogy megjelenésükkel emelték a túra hangulatát!
GKati
2008-03-07
Mit is felejtettünk el? Egy olyan tájegységet, amelyet nem a meredek gerincek és folyamatos kaptatók jellemeznek, hanem inkább a lankás dombok és az állatvilág gazdagsága. Ez a Gödöllői dombság!
Miért érdemes felkeresni? Könnyen járható a kezdő kirándulók számára, hatalmas élmény lehet gyermekeknek, akik eddig csak állatkertben gyönyörködhettek vadon élő állatokban, és a nyugdíjas korúaknak is kellemes sétát és szép látványt kínál eme gyöngyszem. Közel van Budapesthez, így a fővárosi turisták számára is egyszerűen megközelíthető. Egyesületünk nemrégiben kirándult e ritkán járt tájon és csak ámult a csend, az érintetlenség és az érezhető energiák harmóniáján. Szinte érezni lehetett, ahogy életre kelt az erdő. Ha a dombságba indultunk kirándulni, szinte kötelező volt fényképezőgépet vinni magunkkal, hisz nem volt olyan eset, hogy ne találkoztunk volna vadakkal. Ez most is így volt. Kis csapatunk, a Porszem Közösségi Műhely szombat reggel indult a domonyvölgyi buszmegállóból, igaz hideg volt és fújt a szél, de mindenkit motivált a tudat: ma végre találkozhatok egy igazi, rácsok nélküli élőlénnyel! Megérkezett mindenki, a hangulat príma volt, végre elindultunk felfedező utunkra. A táv tizenhat kilométer, a szintkülönbség minimális. Túránk első szakasza a 3-as út mellett indult, szerencsére ez csupán egy kilométert jelentett, innen rákanyarodtunk az erdei ösvényre, és itt a sárga illetve a zöld jelzést követtük. Az erdő bejáratánál található a zöld ház néven ismert erdészet, ahol a vadállományt közvetlen közelből megcsodálhattuk, köszönhető az ide telepített etetőnek. Ez a terület tájvédelmi körzet, és számos alkalommal lezárt, még a turisták elől is. Engedély kellet ahhoz, hogy beléphessünk a túraútvonalra. Ezt előzetesen kértük az erdészet vezetőjétől, aki készségesen kiállította és elküldte postán a papírokat. Tehát nem adódott több akadály, végre beléphettünk a rezervátumba.
Tovább kajtattunk a (zöld és a sárga) jelzések mentén, amelyek rövid szakaszon még együtt haladtak.
Hamarosan elértünk egy elágazáshoz, ahol kettévált a már említett két jelzés, mi a sárga vonalán folytattuk bandukolásunkat. Kis kaptató után felértünk a Látó-hegyre, ahonnan – ahogy a neve is utal rá –, csodálatos látkép fogadott minket. Az idő kristálytiszta volt, így láthatóvá vált előttünk Máriabesnyő, amely Gödöllő külső területén található. Röpke nézelődés után barangoltunk tovább az Erzsébet pihenőig. Erre a helyre járt feltöltődni Sziszi királynő is, erről emléktábla tanúskodik. Tízórainkat gyorsan elfogyasztottuk, lévén a szél egyre viharosabbá vált, és igyekeztünk gyorsan továbbállni, hisz nem akartunk idő előtt odafagyni. Bakancsunk a kék jelzésen csoszogott tovább, lassan elértünk túránk feléhez. Itt úgy döntöttünk, letérünk a hivatalos jelzésről egy kis kaland reményében.
Bekanyarodtunk hát egy csapáson a Sírkúti- forrás felé, pár száz méter megtétele után – láss csodát – belebotlottunk öt-hat hatalmas vaddisznóba, lefényképezni esélytelen próbálkozás, hisz nem voltak kikötve, de aki láthatta őket, maradandó élményben részesült. Felocsúdni sem volt időnk, rögtön megjelent egy kisebb gímszarvas csapat. Sajnos gyorsan odébbálltak. A távolból lövéseket hallottunk, túravezetőnk jobbnak látta visszatérni a járt útra, ki tudja, hátha vadnak néznek minket. Túl az első igazi élményen gyalogoltunk tovább egészen a Szkíta halomsírokig, amely ősi temetkezési hely volt, odaérve kis dombocskákat láthattunk, még tábla sem jelezte a temetkezési hely emlékét. Folytattuk utunkat az ebédlő-úton, míg el nem értünk a zöld jelzésig. Itt elkezdődött kálváriánk, eltévedtünk, ezt viszonylag gyorsan észrevettük, ám közben újabb élménnyel gazdagodtunk – igaz, negatív- élménnyel, a kedves vadásztársadalom egy része, miután kilövöldözte magát, sajnos ottfelejtette a lövedékből hátramaradt hüvelyhegyeket, pár száz méteren mintegy száz hüvely díszítette az amúgy gyönyörű területet. Végre visszataláltunk a zöld jelzésre, mindenki bízott benne, hogy újra nem tévedhetünk el. A következő szakaszon ismét szép terepen vezetett túránk, csodálatos szurdokban haladtunk tovább, fotós társaink megállás nélkül csattogtatták gépeiket, a fény játékát megörökítve. Néhányan közülünk felmásztak a szurdok szélére, és onnan csodálták a szép idomokat. Elhagyva a Kis –Halál völgyet egy tisztásra értünk, a szél egyre csak fújt, s figyelmünk is egyre csak lankadt. Egyik társunk újabb vadakat pillantott meg, egy négyfős muflon-csapat állt előttünk. Megálltunk, próbáltuk lencsevégre kapni ezt a ritkán látható fajt. Szerencsére nem szaladtak el, sikerült pár távoli képet készíteni. Adrenalin-szintünk ismét megugrott, fotósaink hol jobbra, hol balra bevágtattak az erdőbe, hátha sikerül találkozniuk még ezekkel, a csodálatos lényekkel. Sajnos elnyelte őket a sűrű erdő, nem jöttek vissza, de látványuk melegséggel töltött el bennünket. Lassan folytattuk felfedező utunkat, melyről azt hittük a végéhez közeledik. Újra eltévedtünk, – térképünk régi, túravezetőnk kicsit bohókás – a hangulat kezdett feszülté válni. Már senki nem tudta, hol vagyunk, merre járunk. Szerencsénkre az erdész kollégák kint dolgoztak, így volt kitől megkérdezni, hogyan tovább. Nagyon segítőkésznek bizonyultak és útbaigazítottak minket. Visszamentünk hát jó néhány kilométert, már elfáradtak tagjaink és csonttá fagyott arcunkon a mosoly, míg végül visszataláltunk oda, ahol elvesztettük a fonalat, rátaláltunk a helyes útra. Mindenki megnyugodott tudván, már nincs sok hátra. Körtúránk végén újra becsatlakozott brigádunk a sárga, illetve a zöld jelzés már ismert szakaszába. Elértük a zöld házat, sietősre vettük lépteinket, lévén kezdett sötétedni. Rövid idő elteltével megérkeztünk kiindulópontunkra, a domonyvölgyi buszmegállóhoz. Körtúránk tizenhat kilométer helyett huszonkettőre duzzadt, köszönhetően a két kis kitérőnek. Túravezetőnk több késsel a hátában és a kellemetlen érzettel szívében, oldván a hangulatot, rábeszélt mindenkit egy cukrászdalátogatásra. Szerencsére csapatunk elég összetartó, ezért mindenki jó ötletnek tartotta, végül is már mindegy volt. A nap hátralévő részének úgyis lőttek. Kikötöttünk hát a hévízgyörki cukiban, kiolvadtunk és kellemes hangulatban felváltva minősítettük, persze humorosan, drága vezetőnket.
Összegezve kirándulásunkat, számos élménnyel gazdagodtunk és nyilvánvalóvá vált, érdemes a Gödöllői dombság kincseit óvni és látogatni, hogy másoknak is megmutathassuk eme csodálatos tájegységet.
Dobos Csaba
2008-03-07
Mivel idén és valószínűleg véglegesen a januári Megyeszélen teljesítménytúra elmaradt, illetve megszűnik, a téli tespedés után első túránkat február végére szerveztük meg. A cél Nagy-szénás környéke, nagyon régen jártunk már errefelé. Enyhe idő köszöntött ránk, a levegő már teljesen tavaszias volt. Úgy látszik, régen túráztunk már együtt, mert nagyon sokan jelentkeztek a mai alkalomra. Szerencsére Szabó Zsolti feláldozta magát, személygépkocsival jött el, három társunkat is elhozva. Sajnos még így is pár embert otthon kellett hagynunk, a busz üléseinek korlátozott száma miatt. A túrán 49 fő vett részt, ami február végét tekintve csúcsnak tekinthető. Százhalombattáról pontban 7 órakor indultunk el, mindenki pontosan jött, senkire sem kellett várni. Érd, Tárnok érintésével Pilisszentivánra buszoztunk a túra kezdési pontjára. Útközben Perbálon, mely a túra befejezési helyszíne, felvettük a négy személygépkocsival jövő társunkat. A túrát fél kilenc után pár perccel kezdtük meg Pilisszentiván Solymár felé eső részén.
Útvonal: Pilisszentiván (S) – Hosszú-árok (P) – Nagy-szénás (K) – Kutya-hegy (K, K+) – Fehér-út (S) – Perbál (S)
Túratáv: 16 km
Emelkedő: 300 m
A sárga jelzésen hagytuk el Pilisszentiván házait. Hosszan kígyózott a menetoszlopunk, mintegy 1km után becsatlakozott a piros. Itt elvaciláltunk tíz percet, mígnem a térkép tanulmányozása után a helyes irányba fordultunk. Nemsokára a piros jelzésen, a Hosszú-árok völgyében haladtunk folyamatosan felfelé. Nagy örömünkre rengeteg hóvirágot lehetett látni, úgy látszik a virágok már tudják, hogy jön a tavasz! Fegyelmezett volt a csapat, senkit sem kellett figyelmeztetni a hóvirágok védettségére. A március végi túránkat neveztük el hóvirágkereső túrának, a mai napi állapot szerint az erdőt ekkor már másfajta virágok fogják színesíteni. A sombokrok virágai is kipattanás előtt vannak. A Hosszú-árok tetején bevártuk egymást, a kék + jelzés becsatlakozásánál. Innentől az ösvény meredekebbé vált kb. 600m-en keresztül a Nagy-szénás alatti hajdani turistaházig. Itt tartottuk meg az első komolyabb pihenőnket. Móré Karcsi társunk jóvoltából a hozott tízóraink kiegészült hazai gyártású paprikás szalámijával. Az erős szelet még itt is eléggé érezni lehetett, sejtettük mi fog ránk várni a kopasz csúcson. Természetesen jutott idő elolvasni a turistaház emlékére szentelt feliratokat.
A pihenő után a maradék 50m-es szint leküzdése maradt hátra. Ahogy elhagytuk az erdőt, a néha orkánerejűvé megerősödött vihar majd ledöntött lábainkról! A Nagy-szénás tetejéről csodás körpanorámában van része annak, aki nem ijed meg pár száz méter szint megtételétől! Sok település kivehető innen, többek között Piliscsaba, Pilisszentiván, Solymár, Nagykovácsi, a távolabbiak közül Pilisszántó, Pilisszentkereszt. A hegyek koszorúja sem semmi, a Pilis, Dobogókő, Oszoly, Kevélyek, a Budapest feletti hegyek, Nagy-Kopasz koszorúzzák a környéket. Elég tiszta volt az idő, a Gellért hegy és a főváros kisebb része is látható volt. A sapkákat el kellett tenni, öt percnél nem tudtunk bámészkodni a viharos szél miatt. Az 550m-es csúcs után az alacsonyabb 520m-esre is felmentünk. Elkészítettünk pár fotót, melyek között selejtek is akadtak, annyira ráncigálta a szél az ember kezét a fotó apparátjával együtt. Az országos kéken hagytuk el a kopasz csúcsokat, 1km után, már bent az erdőben a becsatlakozó kék+ jelzésen haladtunk tovább. Hangulatos tisztásokon keresztül vezetett az utunk. Egyik részen idős állományú bükkösön keresztül haladt az erdészeti út. Úgy tűnt nekem, mintha a tájidegen feketefenyőket elkezdték volna kitermelni a környéken. A 2,5km-es erdei szakasz után, miután átmásztunk a kerítés felett elhelyezett létrán, megérkeztünk a Fehér-úthoz. 10 perc pihenőt tartottunk hogy mindenki beérje a gyorsabbakat,
innen 7km távolság megtétele szükséges a sárga jelzésen Perbálig.
Muskovics András
szakosztályvezető
(Megjegyzés: Más fényképekkel, ugyanez a leírás honlapunkon is megtekinthető) http://www.termeszetbaratok.hu
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), József László (JL) és Szabó Zsolt (SZZS) készítette)
01 Pilisszentiván, indul a túra (SZZS)
02 Pihenő Nagy-szénás felé (SZZS)
03 Panoráma Piliscsaba felé (SZZS)
04 Kilátás a Nagy-szénás oldaláról (KZS)
05 Tízóraizás a Turistaház-emléknél, a Nagy-szénás alatt (SZZS)
06 Nagy-szénás alatti Túristaház-emléknél (KZS)
07 Nagy-szénás kopár csúcsa (JL)
08 Nagy-szénás tetején (SZZS)
09 Panoráma a Nagy-szénásról (KZS)
10 Gyalogolnak a fiatalok (JL)
11 Szélvédett helyen halad a csapat (KZS)
12 DINPI tájékoztató táblájánál (KZS)
13 Az utolsó pihenőhelyünk (KZS)
14 Utolsó létra átkelés Perbál felé (SZZS)
15 A hosszú szántóföldi szakaszon (KZS)
16 Perbál látképe (KZS)
17 Zsámbék világháborús emlékműve (JL)
18 Zsámbék románkori templomának romja (JL)
19 Zsámbék románkori templomának romja (JL)
20 Zsámbék románkori templomának romja (JL)
2008-03-05
Február 23-án 10 óra után több mint 90 turistát köszönthetett Trischler Ferenc , – a rendező egyesület – a REMTE (Rákoskeresztúri Egyesült Vegyiművek MTE) egyik túravezetője (aki egyben a RE-GE Természetjáró Egyesület elnöke is) az isaszegi vasútállomáson, mivel ebben az évben Isaszeg volt helyszíne a 33. Galambos Márton emléktúrának. A túraútvonal és látnivalók ismertetése során volt alkalmunk a Művelődési Otthon ajándékaként kapott szép kivitelű Kulturális programajánlót a résztvevők között kiosztani. A vegyipari dolgozók e hagyományos télvégi túrájának helyszíne évről-évre a Gödöllői-dombság.
A vasúti aluljárón való átkelés után a tőzegtavak felé vettük az irányt. A vikendházakat elhagyva felkapaszkodtunk a gerincre. Egy kis pihenő közben nagy szeretettel köszöntötték a jelenlévők Szabó Béla bácsit (a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének sportfelelősét, azaz az emléktúrának nevét adó Galambos Márton utódát), aki a közelmúltban töltötte be 80. életévét. (3. kép). Miközben a meredek lejtőn “legurultunk”, sajnos tapasztalnunk kellett az emberi felelőtlenség egy fajtáját, a nemrégiben felgyújtott hegyoldalt. Az Öregtemplom felé menet megnéztük Isaszeg új nevezességét a strucctelepet. Az Öregtemplom egyszerűsége, történelmet sugalló falai mindenkit elbűvöltek. A Z sáv turistajelzésen, szép és változatos tájon folytattuk utunkat a Honvéd-sírokig. Itt a rendező- és az erre az útra legtöbb turistát beszervező – REMTE terülj-terülj asztalkámmal várt minden túrázót. A résztvevők összefoglalót kaptak az emléktúra egyik alapító tagjától az eddigi 33 évről.
A túrát a Pest Megyei Piros jelzésen folytattuk a Honvéd-emlékműig, majd a Zsidó-temetőt néztük meg Tóth Ottó úr kalauzolása mellett. A túra során a résztvevők megtekintették a Falumúzeumot is, ahol Szmolicza József mutatta be Isaszeg eme büszkeségét. A túra 12 km megtétele utána vasútállomáson fejeződött be.
Notter Béla
2008-02-24
Február 9-én reggel hétkor derült időben indultak útnak az első túrázók Gödöllőről. A kora reggeli napsütésben csak a mínusz 5 fok körüli hőmérséklet és a babati tavak jégpáncélja emlékeztetett már a télre. Az egyre melegedő napfényes időjárás biztosan hozzájárult, hogy rekordszámú, 632 nevező indult neki a 20 és 40 km-es gyalogos teljesítménytúráknak. A nevezés folyamatos volt, még jóval a 137 terepfutó 9 órai tömegrajtja után is. A babati romtemplomig mindhárom csoport együtt haladt, de itt a 40-esek a Margita csúcsa felé, a 20-asok viszont Domonyvölgy irányába folytatták az útjukat. A gyalogos túrázók szintidejének teljesítése kellemes sétát tett lehetővé számukra, de közöttük is akadtak szép számmal olyanok akik végig futották a távot. Sokan azonban hosszabb pihenőt tartottak a domonyvölgyi ellenőrző pontnál, ahol a földre heveredve fogyasztották el a nápolyit meg a teát, és élvezték az akkor már kimondottan langyos napsütést. Nem úgy a terepfutók élcsoportjához tartozó mintegy tíz sportoló akik között éles verseny volt, melyet végül a női kategóriában Balogh Andrea 3:37:28-as, a férfi kategóriában pedig Németh Csaba 2:47:20-as idővel nyert meg.
Mi Margitások reméljük, hogy jól éreztétek magatokat és köszönjük, hogy eljöttetek. Nekünk is nagy élmény volt, és ezután is szeretettel várunk mindenkit. Jövőre, Veletek, Ugyanitt!
2008-02-12
Szívet-lelket gyönyörködtető ragyogó napsütésben túráztunk Vácegres környékén. Isaszegen, Gödöllőn és Vácegresen találkozva 22-en vágtunk neki a télinek tervezett, de tavaszira sikeredett túrának (1. kép).
A Pest Megyei Piros (PMP) útvonalán indultunk a katolikus templom és a temető mellől. Ennek a szakasznak legbújkálósabb része (2. kép) után egy horhos mellé érve (3. kép) már kényelmesebben haladtunk. A Z jelzéssel közös széles úton pedig már mindnyájan elfértünk (4. kép). Az erdőből kiérve tavaszt idézően kinyílt barkájú fűzfát láttunk (5. kép), de a Kéripuszta déli oldalánál lévő kis tavat azért még vastag jég borította (6. kép).
Kéripuszta mindig szolgáltat meglepetést, akárhányszor arra megyünk, mindig csinosabbak az épületek és a környék, kedvesek, segítőkészek az emberek. Sokféle állatot simogathattak meg a gyerekek – ebben az esetben persze mindenki gyerek volt (7. kép). Nagy sikere volt a csacsiknak (8. kép – Dalmi Éva felvétetele). A PMP-n folytattuk utunkat egy mély horhosban, majd onnan kikapaszkodva tágas kilátásunk volt Erdőkertesre, Margitára (9. – Zsigri Jutka képe). A turistaút egy szakaszát megint meg kellett osztanunk az “erdőnyűvő” crossmotorosokkal (10. kép), bár meg kell mondani, mikor mellettünk elhaladtak, tisztelettudóan levették a kezüket a gázról. Mikor a piros jelzés elkanyarodott ÉNy-felé, mi hűtlenek lettünk hozzá, és a P+-en, majd jelzés nélküli úton mentünk tovább. A zöld jelzés beérkezése után azon folytattuk utunkat. Közeledve Vácegres felé több helyről szép kilátás tárult elénk a falura (11. kép) és ÉK-i irányban Ecskendre, sőt a szandai Várhegy is nagyon jól kivehető volt a távolban. Visszaérve Vácegresre megnéztük a takarítás miatt éppen nyitva lévő katolikus templomot.
Ezután kocsiba ültünk és Galgamácsára mentünk, hogy megnézzük a Falumúzeumot.s a benne lévő Vankóné Dudás Juli kiállítást. Ez azért nem ment olyan simán, mert gondnokváltás miatt nem az interneten közzétett időben volt nyitva, jobban mondva egyáltalán nem volt nyitva. Nem adtuk fel a bejutás gondolatát és – igaz egy órába tellett, de – végül sikerült. A Polgármester Asszony fia eljött velem a gondnokért, aztán őt is beültettük a kocsiba és már nyílott is a Faluház kapuja. Minden nehézség ellenére érdemes volt megnézni a múzeumot, mert nagyon szép a Faluház (12. kép) és Vankóné Dudás Juli naiv festményei (13-14. kép). Visszafelé még megálltunk egy-két fénykép erejéig a festő lányának háza előtt, ahol az erkélyen láthatóak még képei (15. kép).
Kép és szöveg: Notter Béla
2008-02-10
Már 8 éve hagyomány a “Margita 344,2″ Turisztikai és Sport Egyesület életében, hogy az év első közös rendezvénye a Tea Túra.Gödöllő egyik kedvelt kirándulóhelyén a Pap Miska kútnál találkoznak szalonnát sütni. A zsíros falatokat a helyszínen készített teával és forralt borral mossák le. Kora délelőttől egészen késő délutánig tartott a jókedvű összejövetel.
A szöveg helyett meséljenek inkább a képek.
A fotókat Virág Györgyi készítette.
Pálffy Tibor
2008-01-20
A Szabadság-térről december 30-án harmincnégyen – kicsik és nagyok, meg még két kutya is – indultunk el a Margita 2007-es Bejgli túrájára. Az ég borult volt, a levegő hideg és párás, de amint a piros jelzésen elhagytuk a Méhész közt, rögtön megcsodálhattuk a helyenként 3-4 centis zúzmarával fedett ágakat. A zúzmarának köszönhetően már messziről fehérlettek a Bolnoka oldalát borító erdők is. A gerincre érve rövid pihenőt tartottunk és előkerültek a sütemények, természetesen bejgli, na meg mézeskalács és más finomságok. Leöblíteni is volt volt mivel és a hidegben egyformán fogyott a meleg tea, a forralt bor meg a rum. Lefele indultunk tovább és nemsokára elértünk a kerepesi Patkó csárdát, majd némi fel-le-fel után megérkeztünk a Kálvária hegyre (250 m magasságon). Elolvastuk a hajdan itt állt templom történetét ismertető tábla szövegét és megcsodáltuk a panorámát. Utóbbiról azonban fénykép nem készült, mert a nagy köd miatt amúgy sem sokat láthatnánk rajta. Sárga jelzést követve ereszkedtünk le a hegyről, kereszteztük Kerepest és értük el a Szilasliget HÉV megállót. Innen a sárga háromszögön mentünk Mogyoródra, majd a zöld sávon indultunk tovább Gödöllő fele. A HÉV feletti kis hidat a legutóbbi pályafelújítás során (2007 őszén) elbontották, ezért a zöld sávot el kellet hagynunk. A hármas út felé tartó piros keresztre tértünk, ahonnan kb. 500 méter megtétele után balra fordulva, és jelöletlen szekérúton haladva tovább szintben mentünk át a HÉV síneken. Nemsokára a Nyaktörő néven ismert és szánkópályaként is használatos meredek aljában voltunk. Innen felmásztunk egészen az Őrhegyre, majd az Erzsébet parkon átvágva értünk vissza a túra kiindulási pontjára. Nagyszerűen éreztük magunkat a túrán, ami összességében 22 km volt, a legmagasabb szint 329 méteren a Bolnokánál, és úgy 7 órán át tartott.
Virág Györgyi
2008-01-09
A Pest megyei Természetbarát Szövetség 2007. december 9-én rendezte meg a szokásos Mikulás túráját a Budai hegységben, Budaörs környékén. A Dunai Finomító Természetbarát Szakosztályát 52-en képviseltük, ugyanannyian mint 2006-ban. Autóbusszal lett megszervezve a túra, de sokan személygépkocsival jöttek el. 25-en választották a buszt, 27-en a személygépkocsit. Az idő borongós volt, de legalább az eső nem esett. Végül is lehetett volna rosszabb is az idő, de ebben az évben elmondhatjuk, igazán egyszer sem áztunk el alaposan a túráink során.
Útvonal: Budaörs, Városháza (P+) – Mária völgy (P+) – Farkas-hegy, Vitorlázó emlékmű (P+) – Piktortégla üregek (P) – Budaörsi-hegy (P) – Sorrento (S) – Ló-hegy (S) – Huszonnégyökrös-hegy (S) – Csíki csárda (S) – Budaörs, Városháza
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 300 m
Nyolc órakor indult buszunk Százhalombattáról, a hely közelsége miatt nem kellett korán indulnunk. Tárnok, Érd érintése után kilenc óra körül Budaörsön voltunk a Városháza környékén. Bevártuk itt a személygépkocsival érkezőket, elrendeztük a PTSZ rendezőivel az adminisztrációt. A piros kereszt jelzésen Budaörs házai között elindultunk a Szállás-hegy irányába. Az út folyamatosan emelkedett, a felhőben, ködben való kapaszkodás hamar bemelegítette a csapatot. Ez a felfőben, ködben való gyaloglás az egész túra során végig kisért minket. A víkendházak elhagyása után fekete fenyők között kapaszkodtunk ki a Csíki hegyeket jellemző kopár részre. A Vitorlázó emlékműnél alig lehetett 30m-re ellátni, ilyen viszonyok között az elkészült fényképekkel aligha lehet dicsekedni. A Farkas-hegyet elhagyva negyed órán belül megtaláltuk a Mikulást. Nem volt nehéz feladat, hiszen a piros kereszt jelzésen kívül, ideiglenesen, Mikulást ábrázoló képek is segítették a tájékozódást, köszönhetően a PTSZ szervezőinek. Ahogy közelítettük a Mikulást, a képek mind nagyobbak lettek a gyerekek örömére.
Mikor elérkeztünk a Mikulás tartózkodási helyére, majd 80 ember tolongott a sátor környékén. Örömteli volt látni, hogy sok kis gyereket is elhoztak a Mikulás keresésére. Ha megilletődötten is, de a gyerekek verset mondtak, énekeltek Jani Mikulásnak. Mindenki kapott csomagot, még a felnőttek is. Virgácsot senki sem kapott, úgy tűnik, a turisták egész évben rendesen viselkedtek, rendes emberek. Negyedórás itt tartozkodás után tovább folytattuk a turánkat, mivel ismét egy nagyobb csapat közeledett a helyszínhez, átadtuk a megtalált Mikulásunkat nekik. A piros jelzésen elindultunk Makkosmária irányába. 1,5km után balra fordultunk a sárga jelzésen, Nagyszénászúg szélső házai felett vezetett az útunk. Egy jobb 90 fokos kanyart elvétettünk, elvesztettük a jelzésünket a nagy beszélgetések közepette. Amikor ezt észrevettük, ismét a Mikulás helyének közelében voltunk. Ha már így történt, elgyalogoltunk a Mikulásig, aki már túl volt a turista had rohamán, az ajándékai is kifogytak már, az összecsomagolásnál tartott.
Jelzetlen úton megcéloztuk a Szekrényes csúcs tetejét. A felhő, köd miatt csak sejtettük az elérendő csúcs helyét. Mindenesetre az utolsó száz méter komoly kapaszkodás volt, mire felértünk a csúcsra. Tulajdonképpen nem bántuk meg az eltévelygésünket, mivel a Budaörs környéki hegyek egyik leglátványosabb csúcsán állhattunk, ide nem vezet fel semmilyen jelzés. Nagyon szép dolomit és dolomitból álló konglomerátumok láthatók itt, és valószínűleg jó kilátópont is lehet, de ezt mi az időjárási viszonyok miatt nem érzékelhettük. Bevártuk a lassabban jövő társainkat, megszemléltük a furcsa alakú sziklákat. Egyikük ingó köre emlékeztetett, a másik egy fejre emlékeztette az embert. Szép időben is érdemes lenne felkeresni a Szekrényest, a látvány kárpólná az embert a kis fáradtságért. Egy meredek ösvényen ereszkedtünk le nyugati irányba, a sárga jelzést pár száz méter után megtaláltuk.
Ettől kezdve a sárga jelzésen haladtunk tovább. Sokszor megtettük már ezt az útvonalat, most azért izgalmasabb volt, hiszen alig láttunk el orrunk hegyéig. Ezen a szakaszon már nem volt komolyabb szint, föl-le meneteltünk a Szállás-hegy, a Ló-hegy, a Csík-hegy oldalában. A víkend házak, melyek közül nagyon sok elhanyagolt állapotban van, a jelzésünkig is felkapaszkodtak. Végül is elértük a Huszonnégyökrös hegyet. A sárga jelzés nem érinti közvetlenül a csúcsot, viszont a térképünkkel ellentétben sárga háromszög jelzés felvezet ide. Érdemes ide feljönni, ez a Csíki-hegyek szélső csúcsa, nagyon szép panoráma van a Budaörsi medencére innen. A rossz idő ellenére láthattuk az utóbbi évtizedben megépült áruházakat, logisztikai központiokat, a Törökbálinti horgásztavat, a Törökugratót, Budaörs egy részét. Innen negyed óra alatt leértünk a hajdani Csíki csárdához a víkend házak, majd a mostanában épült lakóházak között. A túra befejező szakasza aszfalton történt, Budaörs fő utcáján gyalogoltunk vissza a Vároháza mellett parkoló autóbuszunkhoz.
Ez volt 2007 év utolsó túrája, melyet az évi programunkban meghirdettünk. Nem áztunk el, akármennyire is kedvezőtlen előjelek mutatkoztak, a résztvevők nem bánták meg, hogy eljöttek. Rövid szünet következik a szakosztály működésében, 2008 első programja a szakosztályi évzáró január 14-én. Nem sokkal késöbb, január utolsó szombatján megrendezésre kerül tizedik alkalommal a Megyeszélen teljesítménytúra.
Végül, a honlap szerkesztőjével, Endivel minden kedves túratársunknak Boldog Új Esztendőt kívánunk a PTSZ honlapján keresztül is.
Más képekkel, ugyanezzel a leírással a www.termeszetbaratok.hu honlapunkon is találkozhattok.
Muskovics András
szakosztályvezető
2008-01-09
Fenyegettek az időjósok mindenféle elviselhetetlen idővel szombatra, némelyik pedig halvány reményt plántált belénk. Szerencsére a többség mindig az optimistább változatot érzi magáénak, így 17-en gyűltünk össze a szombati kirándulásra. Vonattal indultunk Isaszeg vasútállomásról Pécelre. Voltak aki Gödöllőről jöttek, két túratársunk Pest felől szeretett volna csatlakozni hozzánk. A feltételes módot a MÁV-Start(Stop?)-nak köszönhetjük. Történt ugyanis, hogy az ajtó nem nyílt ki szegényeknek. Mire átszaladtak a másik ajtóhoz, a vonat elindult. Kénytelenek voltak Isaszeg vendégszeretetével megismerkedni és a következő vonattal (jó fél óra múlva) utánunk jönni. Köszönjük neked MÁV!
Mi közben elindultunk és telefonon próbáltam Évát, Jutkát navigálni. Térerő sokszor nem volt, így eleve kudarcra volt ítélve vállalkozásunk. Szóval a vasúti felüljárón átkelve a Bajcsy Zsilinszky úton indultunk zöld sáv jelzésen a Várhegy felé. Az utolsó háznál le kellett ereszkedni egy vízvájta kis völgybe. Ebből kimászva az első kocsiútig mentünk, ahol balra fordultunk. A szép kilátás miatt egy kis kitérőt is tettünk. Továbbiakban jó darabig az erdő és a szántóföld határán gyalogoltunk. A zöld háromszög jelzést balra hagytuk el. Utána a jelzések meglehetősen hiányosak, ezért is jártam be a szombati túra előtt az utat szerdán. Sajnos a két nap között látványban hatalmas különbség volt: míg szerdán az érintetlen havas tájban gyönyörködhettem, szombatra az erdőnyűvő quadosoknak sikerült az út nagy részét szétgyilkolni. Szombaton is ott kőröztek.
Megálltunk egy kis pihenőre és előkerültek a hátizsákok mélyéről mindazok a finomságok, melynek elfogyasztására (is) szerveztük ezt a túrát. Nagyon jókat ettünk, ittunk. A bendőnket megtöltve vidáma(bba)n folytattuk utunkat. Nemsokára útvonalunk leglátványosabb részéhez értünk, oda, ahonnan a Z háromszőg völgyi szakasza indul. Egy forrás is dacolt a mínuszokkal és vígan csobogtatta vizét. Párszáz méteres kitérőt tettünk egy oldalvölgyben lévő barlanghoz. Ritka élmény ez a Gödöllői-dombságban. Közben egy röviditő útvonalon visszamentem Várhegyig, hogy megleljem a MÁV áldozatait. Nem sikerült, mert időközben ők már továbbmentek onnan. Sok olyan fát is láttunk itt, amelyek alól leomlott a talaj, a levegőben állva megerősödött gyökerekkel alkalmazkodtak az új helyzethez és túlélik ezt a változást. Visszatérve a forrás által táplált kis befagyott tóhoz ismét a zöld jelzésen haladtunk. Mikor ez elkanyarodott Nagytarcsa irányába, mi a Z L jelzésen megyünk egyenesen tovább. Vajon milyen megfontolásból festettek ide L – várhoz vezető jelzést?
A Csúnya-tóhoz érve végre megtaláltuk “elveszett” társainkat. Ennek örömére még egy kis pikniket rendezve felettük/ittuk a maradékot. A befagyott tavon nagy élet zajlott, sokan korcsolyáztak, csúszkáltak. A Petőfi Sándor utcán át értük ki az állomáshoz.
Szöveg: Notter Béla
A fényképeket Zsigri Lászlóné (12,17), Erdős Szabolcs (06, 11) és Notter Béla készítette.
2008-01-08
Harmadik alkalommal rendezte meg, már hagyományosnak mondható évbúcsúztató batyús – bejglis – pezsgős túráját a Tápiószelei Természetbarát Klub. Az idén is az óév utolsó előtti napján volt a 15 km-es nyílt túra Táiószele – Hajta part – Muszály – Farmos – Nyárvesztő – Tápiószele útvonalon. Az első frissítő “bemelegítőpont” a Kincsem – Aranyszarvas túrákból ismert 1-es ellenőrzőpont volt, ahol forralt bor és forró tea várta a túrázókat, akik a kis kitérő után a Hajta jegén átkelve választották a legrövidebb utat Farmosra, a Művelődési házba. Az igazi meglepetés itt volt, hiszen a hetvenfős csapatot terített asztal és nagyon finom paprikáskrumpli várta a Farmosi Életmód Egyesület közreműködésével, (akik zöme a Klub farmosi tagjai). Köszönjük Nekik a terített asztalt és sok finomságot, de így kevesebb fogyott a batyunkban hozott száraz bejgliből és pezsgőből. A jó hangulatú vacsora után elköszöntünk a farmosiaktól és Nyárvesztő érintésével jött haza a csapat Tápiószelére.
A sikeresnek mondható túrát az idén 2008 december 30-án megismételjük, addig is sok élményekben gazdag túrát kíván valamennyi olvasónak a túravezető Lipák István, aki ezúton is köszöni Máté István fotóit.
2008-01-02
2007.12.09-én a Pest Megyei Természetbarát Szövetség által meghirdetett Erdei Mikuláskereső túrára 20-an jelentkeztünk. 8 órakor beszéltünk meg találkozót a Művelődési Ház előtt és – kis jóindulattal – ott is volt mindenki időre. Öt kocsival indultunk. Pesten viszonylag jól át tudtunk kelni, így 1/4 10-re a budaőrsi Polgármesteri Hivatalhoz értünk, ahol a regisztráció és az útbaigazítás történt.
Mivel ez a túra elsősorban gyerekeknek tartott meglepetést, a túravezetést átadtam nekik. Ők élvezetttel el is kezdték keresni a a piros kereszt jelzéseket és a kihelyezett Mikulás-képeket (1-2. kép). Az már más kérdés, hogy egy sarokkal messzebb annyira összekeveredtünk az abonyiak népes seregével (3. kép), hogy már nemigen tudtak önállóan jelzést keresni. Jobbról elhagytuk az Odvas-hegy nyúlványát (4. kép) és állandóan emelkedő úton haladtunk felfelé. Egyszeriben megszűnt a panasz a hűvös időre. Az erdőben nem is volt feltűnő, de a kopár hegytetőre felérve tapasztalhattuk, hogy mekkora köd van. A vitorlázó emlékmű mindenkit megállított legalább egy fénykép erejéig (5. kép). A gyerekek legnagyobb örömére a kifüggesztett Mikulás-képek egyre nagyobbak (6. kép) lettek, ami a Mikulás közelségét jelentette. Nem is kellett sokáig menni, elértük a sátorlakó Mikulást. Félreálltunk kicsit, hogy az abonyiak Nagyné Erzsike vezérlésével rendezhessék soraikat (7. kép) és a Mikulás elé járulhassanak.
Ezután mi következtünk. A mi csapatunkban mindenki jó volt, ezért ajándékot is kapott (8-12. kép).
Továbbindulva a P jelzésen hamarosan elértük a Piktortégla-üregeket (1. kép). A ködös idő miatt nem mentünk fel Csillebércre, hanem a P jelzésen visszafordultunk Budaörsre. A volt kőbányától (a 14. képen Házimikulásaink láthatóak) a köd ellenére is jól látszott a szemben lévő Kő-hegyen lévő feszület és kápolna (15. kép). El is határoztuk, ha legközelebb erre járunk arra megyünk fel. Egy kertben hatalmas nyulakat láttunk . A Kálvárián jó volt látni a 2002-ben eredeti rajzok és képek alapján újjáépített kápolnát (16. kép). Mielőtt visszaértünk a kocsijainkhoz, láttuk a Hunyadi János szobrát is (17. kép).
A túra befejezéseként még megnéztük a Dr. Riedl Ferenc Helytörténeti Gyűjteményt (18-19. kép), amely gazdagon mutatja be a budaörsi németek népviseletét, eszközeit, kulturáját a betelepítéstől (1720) a kitelepítésig (1946).
Kép és szöveg: Notter Béla
2007-12-11
Zemplénben és környékén nagyon régen jártam, illetve a hegységben egyáltalán nem. De most, hogy szűkítsük a fehér foltokat egy hétvégét rászánunk. A terv: szombat hajnali indulás Mogyoróskáról rajtolva, Háromhután keresztül, István-kút, Rákóczi-kő, regéci vár és vissza a kiindulási helyre. Nagy körnek tűnik, különösen ha esővel kezdünk és 1-2 órát várakoznunk kell az e.házban. Egy kis törköly dopping után,még mindig zápor közben nekivágunk. Pár km megtétele után egy klasszikus jelzés nélküli elágazóhoz értünk, 3 lehetőség, 1 rossz választás és így megint lemegyünk a térképről. A Doki vezet minket egy kiképzőtiszt ügyességével (csak Ő tudja az irányt,de titkolja). A felderítők sem mennek nehezebb terepen, valahogy mégis kikeveredünk Óhutára. A nap is kisüt, kedélyünk is jobb, bár időben elég sokat csúsztunk. Megcsodáljuk a hutai idillt, ebédelünk, majd kora délután továbbindulunk. Sólyombércre viszonylag hamar felérünk, kukkerolás, csoki, fotózás. Megint borul, távolról morajlás, aztán az istvánkúti vh-nál leszakad az ég. Jégeső! Megint leülünk egy kis időre. Eláll, indulunk, a föld izzad páráját ránk ereszti. A gőz, fény keveredik a turistákkal. Plusz 5 kiló a bakancson, de már lassan beérünk Regécre. A várra már nem marad időnk. Le kell érnünk Tarcalra este hétig. Vár minket a Tokaj gyomra. A szállást elfoglaljuk, majd irány a K.pincészet. Mint a kerekasztal lovagjai üljük körbe a helyiséget. A falak nemespenésszel borítottak. A vacsora csülöktál, előtte aszútörköly. Közben borkóstoló oremustól a hatputtonyos aszúig. Doki a mai nap 42 éves, a lopóval torkon lövik. Este 11, nem kell vicceket mesélni, anélkül is röhögünk. Lassan hazatérünk, még egy kis dumálás (már nem tudom miről), fekvés. Másnap Imre barátom állítása szerint szellem járt a szobájukban, aki letette a névjegyét. Kávé, reggeli és felmegyünk a TV-toronyhoz, majd le Tokajba. Gyors városnézés és indulunk haza. Még megállunk Szerencsen a Rákóczi-várnál. Ennyi fért másfél napba.
Százhalombatta.2007.10.03.
VZ.
A képek címei:
01 Rajt, Mogyoróska
02 Terep
03 Óhután
04 Faragott tornác
05 Paraszttornác
06 Retro
07 Nyírjes
08 Vadászház
09 Jégső
10 Ekkora
11 Kinyilt
12 Kipárolgás
13 Útjelző
14 Regéci templom
15 Szalamandra
16 Vár
17 Köszöntő
18 Aranylövés
19 Kilátó
20 Rákóczi-vár Tokaj-térkép
21 Zemplén-térkép
2007-12-06
November 24-én, szombat délután 5 órakor kezdődött a Pest Megyei Természetbarát Szövetség évzáró túrista bálja Gödöllőn. A megye 7 szakosztálya – Abony, Dunabogdány, Erdőkertes, Isaszeg, Gödöllő, MOL-Dufi, Tápiószele – tisztelte meg Szövetségünket és egymást jelenlétével. Kicsit lassan verődtünk össze, ezért vacsoráig “csak” baráti beszélgetések folytak. A vacsora 6 órakor kezdődött, majd ezt követően békés emésztés közepette tartottam meg a PTSZ beszámolóját.
A beszámolóban elsősorban azoknak mondtam köszönetet, akik szabadidejüket feláldozva lehetővé tették, hogy határidőre elkészüljön a Pest Megyei Piros felújítása. Ebben az évben a PMP-n dolgozott egyesületek a következők voltak: Abony, Erdőkertes, Margita, Isaszeg, Újlengyel és Tápiószele. A technikai munkáknál tartva szóltam az MTSz felkérésére elkészült- Pest megye határátlépési pontjaihoz (HÁP) vezető – festési, oszlopkészítési- és állítási munkákról. Ezeket a munkákat az Erdőkertesi Természetbarátok Sportköre és én végeztem. A következő években a PMP folyamatos karbantartására és a csatlkozó jelzések felújítására kértem a megye szakosztályait. A teljesítménytúrákon – a tavalyi rekordot is megdöntve – összesen 3775 fő vett részt. Itt a Margita 344,2 TSE magasan verte a mezőnyt. A létszám alakulásáról elmondtam, hogy az kismértékben (15 fővel) ugyan csökkent a tavalyi évhez képest, de a csökkenés mértéke jóval kisebb az országos átlagnál. A legtöbb szervezett taggal ebben az évben is a Tápiószelei Természerbarát Klub rendelkezett, a 2. legnagyobb egyesületünk a Diák Atlétikai Klub Természetjáró Szakosztálya, Ócsa, míg a 3. a MOL-DUFI Természetjáró Szakosztálya volt. A Szövetség pénzügyi helyzete jónak mondható, a PMP-vel kapcsolatosan felmerült nagy kiadások sem rengették meg annak stabilitását. Történhetett ez azért, mert két éve “speizoltunk” erre a kiadásra. Javított a helyzeten az is, hogy a HÁP- munkákból nyereségesen jöttünk ki.
Az egyesületek javaslatára 2007-ben végzett kiemelkedő munkájukért az alábbiak kaptak jutalomkönyvet: Lendvai István (Abony), Zelina István (Dunabogdány), Járosiné Suba Karolina (Erdőkertes), Balogh Zoltán (Isaszeg), Sztanó Szilvia, Nagy Edit (Margita), Muskovics Endre (MOL), Gál MIhály (Tápiószele). A PTSZ külön jutalmát Cserháti Balázs (Erdőkertes) kapta, aki épp az évzáóra teljesítette harmadszorra az aranyjelvényes minősítést. Minden jutalmazottnak ezúton is gratulálunk, további sok sikert és meg nem nyugvó lelkesedést kívánva nekik.
Az est folyamán a sok tánc mellett kétszer játszottunk a méltán népszerű lottójátékunkat, valamint a jelenlévők között kisorsoltunk egy értékes üveg italt és két szakácskönyvet.
A jó hangulatban telt évzárót pontban éjfélkor befejeztük, már csak azért is, mert szeleieknek vonatcsatlakozás miatt fél tizenkettőkor el kellett menniük.
Notter Béla
A fényképeket készítette: Lendvai István, Maszlagi Sándor, Muskovics András, Notter Béla.
2007-11-30
Egyesületünk évek óta minden év végén egy hosszú hétvégét tölt el együtt az ország valamelyik túristaházában. Az idén a csapat a Bükk hegységet választotta. A szállás Répáshután volt az Észak Erdő Rt vendégházában. Tiszta, csendes és meleg. Nagyon merem ajánlani mindenkinek, ráadásul az ára is nagyon baráti.
Pénteken munka után indultunk autóval a szokásos „telekocsi” rendszerben. Az elsők már este 7 ora felé elfoglalták a vendégházat. Ez alkalommal Greif Évi vállalta a háziasszony szerepét és nagyon finom milánói spagettit fözött vacsorára. Nem is maradt belőle. Vacsora után éjfél utánig tartott a vidám beszélgetés.
Szombaton reggel 9 órakór indultunk a „Bükk kövei túra útvonalán (25 km). Répáshután felhős borús volt az idő és -4 fok. Ahogy mentünk felfelé egyre ritkább volt a felhőzet és egyre távolabb láttünk el. A bányahegynél már hófoltok voltak, de ahogy emelkedtünk egyre mélyebb havat tapostunk. A Három-kőnél és a Tar- kőnél már szikrázó napsütés fogadott de a bokáig érő hó semmit sem olvadt. Ez a legcsodálatosabb téli túristaidő. Az utunkat az Őserdő- Cserepes-kő Olaszkapu irányába folytattuk. Bánkúton már nagy volt a készülődés a síszezon kezdetére. A Felvonók már starta készen álltak. A hóágyúk is már a helyükön voltak és várták, hogy a hőmérséklet tarósan -4 fok alá csökkenjen.
A turistaházban rövid forraltboros pihenőt tartottunk és a Nagy-mező irányába indultunk vissza a szálláshelyünkre. Az esti közös vacsora paprikás krumpli volt amit Sztarenszky Robi és felesége főzött.
Vasárnap délelőtt a Rejteki nagykör tanösvényen túráztunk. Annak ellenére, hogy sokkal enyhébb volt az idő mégis hidegebbnek éreztük a szemetelő eső és szél miatt. Dél felé már a hó esett. Kora délutáni órákban értünk vissza a szálláshelyünkre. Gyorsan összepakoltuk a cuccainkat, kitakarítottuk szobáinkat. Ekkor már kb. 5- 10 cm-es hó volt az utakon. Ennek ellenére mind az 5 autóval sikerült balesetmentesen hazaérnünk.
A jövő évi novemberi hosszú hétvégénket a változatosság kedvéért a Börzsöny valamelyik turistaházába tervezzük.
Pálffy Tibor
2007-11-25
Következő
Előző