Kategória: Beszámolók
2008. augusztus 15.
A több napos túrákban a szállás lefoglalása okozza a legtöbb gondot. Már áprilisban elkezdtem biztosítani jelenlegi szálláshelyünket, de a létszám csak később alakult ki szokás szerint. Előzetesen 40 főt jeleztem, de figyelmeztettek, hogy nem sok változtatási lehetőségünk lesz, mivel a túrák tervezett időpontjára esnek a Zempléni Napok, ilyenkor nagyon sokan keresik fel Sárospatakot. Az előző évektől eltérően most augusztusra terveztük be Zemplént. A megelőző két évben ez a három napos túra felkészülés volt az egyhetes jutalom túránkra. Jóval a túra előtt már 50-en is jelezték részvételi szándékukat, de most azt kell mondani, szerencsére páran -közbejött egyéb elfoglaltságaik miatt- lemondták jelentkezésüket. Végül is 41-en jöttünk el Sárospatakra, ahol a Comenius Tanítóképző Főiskola Kollégiumában rendeltük meg szállásunkat és vacsoránkat. Jól ismertük ezt a helyet, hiszen az előző két évben is ez volt a zempléni túrák központja.
Öt órakor indult el autóbuszunk Százhalombattáról, a SOHO elől. A tárnokiak, érdiek, budapestiek felszállása után az M3-on Miskolcig, majd az M37-esen Sátoraljaújhely érintésével Pusztafaluba buszoztunk. Innen kezdtük meg a mai napi hosszabb túránkat. Rövidebb túra is volt, az alábbiak szerint:
Útvonal 1. Pusztafalu (K háromszög) – Bába hegy (K háromszög) – Erzsébet tanya (K+) – Borai bánya (K+) – Malomkőbánya (K+) – Füzérradvány, Károlyi kastély (K+)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 600 m
Útvonal 2. Füzérkajata (K+) – Erzsébet tanya (K+) – Borai bánya (K+) – Malomkőbánya (K+) – Füzérradvány, Károlyi kastély (K+)
Túratáv: 8 km
Emelkedő: 300 m
29-en indultunk neki a hosszabb túrának, az Öreg Bence Vendégház mellől, 11 óra körül, a kék háromszögjelzésen. A cél, a Bába-Kormos tanösvény bejárása volt. A falu házait hamar elhagytuk, kiértünk egy nagy legelő szélére. Itt egy kis bizonytalankodás után, jobbára érzéseinkre hagyatkozva földúton elindultunk a Bába-hegy irányába. Először déli irányba, majd keresztezve egy szántóföldet, keleti irányban elértük az erdőben folytatódó ösvényünket. Itt találtuk meg hosszú idő óta először jelzésünket. Általánosságban is elmondható, hogy a jelzések igen hiányosak és régiek ezen a szakaszon. Szép bükkösben kanyargott az út felfelé, közvetlenül a gerinc alatt, tekintélyes kőmezőket is kereszteztünk. Elérve a gerincet, ismét déli irányba gyalogoltunk az enyhén emelkedő ösvényen. A fák között néha feltűnt Regéc vára, Pusztafalu sziluettje. Az 581m magas Bába-hegyről viszont igen szép panoráma adódik a környékre, köszönhetően a csúcs alatti nagy szikla letörésnek. Tisztán látható északnyugatra a Milic hegycsoport, Pusztafalu, nyugatra Füzér vára, délnyugatra a Hegyköz felső medencéje. Iszonyatosan rengeteg szúnyog volt az erdőben, ilyen invázióban eddig sosem volt részünk! Mindenkit alattomosan véresre csíptek, agyonütésük után még a nadrágokon is vérfolt keletkezett! A támadásuk miatt nem is tudtunk sokat nézelődni a csúcsról, tovább indultunk lefelé.
A jelzéseket ismét keresgélnünk kellett, meredeken, gallyakkal teli, csalános ösvényen értünk le a hegyről. Majd félkört leírva értünk le a Hatos váró erdészházig. Nem régen építhették, nagyon újszerűnek tűnt az épület. A tisztáson új padok, asztalok, a fű le volt kaszálva, tiszta WC, papírral ellátva! Igazán kellemes hely volt, annyira megnyerte tetszésünket, hogy leültünk ebédelni. Lehetett napos és árnyékos helyek közül választani. A napos részen a szúnyogok kevésbé repdestek, aki nem bírta a támadásukat, ide telepedett. Majd félóra elteltével tovább mentünk a rekkenő hőségben. Talán ez volt az idei nyár legmelegebb napja, a fák árnyékában is meghaladta a 30 fokot a hőmérséklet, plussz még párás is volt! Ernyős virágokkal teli rétet keresztezve, hamarosan Füzérkajata szélső házainál találtuk magunkat, a kék keresztjelzésen! A Kollár-ortásnál elnéztük a jelzést, így keveredtünk le a faluba. Plusz km-t nem jelentett tévesztésünk, viszont a falu végén működőképes ívó vízcsapot találtunk, nagy örömünkre. Most már a rövid túrásainkat követve a kék keresztjelzésen, Erzsébet tanya elhagyatottnak tűnő épülete mellett felgyalogoltunk a gerincre. Itt egy 200 éves tölgyfát láthattunk, melyet megkíméltek a kivágástól. A Korom-tetőről nincs kilátás, ezen a szakaszon szép bükkösökben, tölgyerdőkben lehet gyönyörködni. Több helyen sziklatenger alakult ki, melyeket mohák fednek be. Pár régi elhagyott kaolin bányatárót is lehet látni a hegyen. A régi tárókat elhagyva, 2 km után értük el Füzérradvány szélső házait.
Az aszfaltúton mindenki úgy kóválygott e rekkenő hőségtől, mint ősszel a legyek. Rosszul tettük, hogy nem vágtunk át a kastély parkján, mivel így csak kerülővel jutottunk el a kastély bejáratához az Ifjúsági Tábor mellett. Igaz, így láthattuk Füzérradvány belterületén található pincesorát, mely szépen fel volt újítva. Kár, hogy egy sem volt nyitva! Tavaly is felkerestük a Károlyi kastélyt, így egy óra szabad foglalkozás keretében aki akart bement a kastélyba, aki sétálni akart az a parkot nézte meg, és aki igen elfáradt, az a fák árnyékában piheghetett a büfé közelében. Szép komótosan haladnak a kastély felújításával, a park is mind látványosabb. Platán, kislevelű hárs, páfrányfenyő, nyár, fenyő matuzsálemek láthatók itt. Kár, hogy a parkban levő tönkrement kis tó rehabilitációjával még nem foglalkoznak.
A kulturális program befejezése után buszra szálltunk, Sárospatakra mentünk elfoglalni szálláshelyünket. Egy órán belül odaértünk, a szállás elfoglalása gyorsan ment, mivel otthon előre megtörtént a szoba kiosztás. A vacsora 7 órára lett megrendelve, így maradt másfél óra városnézésre. Háromnegyed 7 körül már majdnem mindenki az étteremnél várakozott. A nagy meleg kivette az emberek erejét, szerették volna mielőbb pótolni az elveszett kalóriákat. Gyanús volt, hogy nem volt megterítve az ebédlőben. A portán eligazítottak minket, hogy jó ideje ez az ebédlő nem működik, az udvar túloldalán levő épületbe helyezték át. Az épületben levő tornaterem nyitva volt, de az ebédlő zárva, egy teremtett lelket se láttunk benne! Kezdett kiderülni az igazság, a konyha elnézte az időpontot, péntek, szombat helyett szombat, vasárnapra készültek! Gyorsan intézkedett Erika, akivel már több éve kapcsolatban vagyunk. Menteni a kollégium becsületét, negyed óra alatt szerzett vacsorát csapatunknak a városban, az V. András étteremben. Nyolc órakor már fogyaszthattuk vacsoránkat, senki sem panaszkodott az ízre, az adag nagyságára. Az is igaz, a megrendelt három fogás helyett egy fogásosra sikeredett a menü. De senkiben sem maradt tüske a történtek miatt. Vacsora után szabadfoglalkozás következett, van aki sétált a városban, esetleg beült sörözni, vagy visszavonult a szobájába, hogy pihenten ébredjen a következő napi túrára.
2008. augusztus 16.
A csapat 6 óra környékén ébredezni kezdett. Hogy maradjon elég idő a felkészülésre, a szükséges bevásárlásokra, a szendvicsek elkészítésére, csak fél 8-kor indult el autóbuszunk. Szerencsénk volt, éjjelre nagy záport, zivatart, lehűlést jelzett előre a meteorológia, amiből semmi sem lett. A levegő pár fokot azért lehűlt, így a tegnapinál kedvezőbb körülmények között valósíthattuk meg betervezett túránkat. Két lehetőség közül választhattak a túrázók, amely a nap folyamán további egy lehetőséggel bővült:
Útvonal 1. Telkibánya (S) – Alsó Törő (S) – Osva völgy (S) – Cserenkő patak (K+) – Pengőkői út (OKT) – Nagy-Péter-mennykő (K háromszög) – Mlaka-rét (OKT) – Rostalló kh. (S) – Kőkapu (S?)
Túratáv: 20 km
Emelkedő: 500 m
Útvonal 2. Kőkapu (S?) – Rostalló kh. (S) – Cserenkő patak (K+) – Pengőkői út (OKT) – Nagy-Péter-mennykő (K háromszög) – Mlaka-rét (OKT) – Rostalló kh. (S) – Kőkapu (S?)
Túratáv: 18 km
Emelkedő: 500 m
Sátoraljaújhely, Pálházán keresztül átbuszoztunk Telkibányára, a túra kiindulási pontjára. 29-en szálltunk ki a buszból, ebből a csoportból 10-en később kiváltak, hogy a harmadik túra lehetőséget teljesítsék. A buszon maradó kilenc emberünk visszament Kőkapuhoz, ők innen kezdték meg gyaloglásukat. A templom alatti kereszteződéstől, a sárga jelzésen, az Osva-patak jobb oldalán a falu szétszórt házai között kezdtünk gyalogolni. 2km megtétele után elértük a vízművet, újabb 1km után már a völgy riolit szikláit csodálhattuk meg. A leglátványosabb perlit kőtornyokat a Kutyaszorító nevű részen lehetett látni. Igen kényelmesen haladtunk, az út észrevétlenül emelkedett. 2km-el a sziklák után áttértünk a patakon, ettől kezdve Cserenkő-pataknak hívják a vízfolyást. Az út innen meredekebbé vált, nagy kanyarok után elértük a kék keresztjelzés becsatlakozását. Itt lepihentünk 20 percre. Alig hogy tovább indultunk volna a rövidebb túrát vállaló 9 emberünk is elérte a kereszteződést. További 10 percre leültünk, hogy ők is kifújhassák magukat. Tízen innen a sárga jelzésen lementek Kőkapuhoz, így alakult ki a harmadik túra változat.
Most már 28-an folytattuk tovább a hosszú túrát a kék keresztjelzésen. A Cserenkő-patak völgyének oldalában kb. 3 km-t gyalogoltunk, mire felértünk a Pengőkői útra. Szép bükkösökben, majd a vége felé lucfenyvesben vezetett fel a jelzés. A Pengőkői utat nem rég kiegyengették, kényelmesen lehetett haladni. Bal kézre hatalmas irtások voltak, eléggé száradóban vannak a lucosok, ezeket termelték ki, így észak felé szép kilátásunk adódott. A Pengő-kő előtt, jelzetlen úton jobbra kimentünk a Tokár-tető oldalában levő sziklákig. Ezek a sziklák testvérei a Pengő-kőnek. Az érdekes sziklaalakzatokat a fagy hozta létre. Hosszú évszázadok alatt alakultak ki ezek a kőbástyák. Visszamentünk a sziklák megtekintése után az Országos Kék Túra nyomvonalára. Pár száz méter után következett a Pengő-kő, mely legszebb példája a fagy munkájának. A 10-14m magas majd, függőleges falak alján a fagy által leválasztott sziklák veszik körbe a kipreparálódott Pengő-kővet. Negyed órát szántunk sziklák körbejárására.
Tovább menve, következő állomásunk a Nagy-Péter-mennykő 709 m magas csúcsa volt. Az OKT jelzésről a kék háromszögjelzésen lehet elérni a csúcsot. Nem nagy kerülő, érdemes ezt a 400 m-es kitérőt megtenni. Társaságunk nagy része ezt választotta, nem is bánta meg a kis kitérőt. Az OKT jelzést elhagyva füves tisztáson, majd bükkösben lehet elérni a csúcs sziklaperemét. Nagyon szép kilátópont északi irányba, a Nagy-Milic és a Kemence-patak völgye látszódik innen. Nevét valószínűleg a nyári zivatarokban gyakori villámcsapások miatt kapta. Egy kicsit pechünk volt, mivel kezdett beborulni, a levegő is nagyon párás volt, így a távoli gerincek eléggé homályosak voltak. Ha az ember szeme így látja, a fényképezőgépek pláne rosszabbul adták vissza a panorámát! Ennek ellenére eltöltöttünk negyed órát a csúcson, majd visszatértünk a kék jelzésünkre. 1,5km után elértük az István-kúti nyírest. Itt megpihentünk, vizet vételeztünk. Tavaly is erre jártunk, ismerős volt a hely. A tájvédelmi körzet emberei nagyon dolgoztak a területen, füvet nyírtak, egy-egy részt elkerítettek, valamilyen ökológiai kísérletre készülődnek.
Az eső közben szemerkélni kezdett. Előszedtük az esőkabátokat, majd Mlaka-rét irányába elindultunk. Negyed óra alatt elértük a nyírfákkal tűzdelt rétet, majd mivel a szemerkélés tovább folytatódott, a sárga jelzésen Rostalló felé megkezdtük az ereszkedést. Az Ördög-patak bal oldalában elég meredeken vezet lefelé az út. Szaporán lépdeltünk a bükkösben, 40 perc múlva Rostallónál találtuk magunkat. A régi kulcsosház nem a legjobb állapotban van, valószínűleg már nem is használják. A kisvasút végállomásán éppen indulóban volt a nap utolsó járata Pálházára. Ha lett volna egy kis sütnivalónk, levonatozhattunk volna Kőkapura, megspórolva 1km gyaloglást, de egy új élménnyel gazdagabbak lehettünk volna. Alig mentünk 100 m-et, a kisvonat elhagyott minket. A szemerkélés elállt, Kőkapun utolértük a vonatot. 20 perc pihenő az utolsó befutónak is járt egy korsó sör, egy üdítő, azután elindultunk Sárospatakra. Éppen ideje volt, mivel most komolyabban rákezdett az eső.
Mire hazaértünk, ismét elállt az eső. A vacsoráig maradt még több mint egy óra, akinek kedve volt, sétált egyet a városban. A konyha kitett magáért, úgy tűnt, kárpótolni akartak a tegnapi kellemetlenségért. A háromfogásos vacsora mindenkinek elnyerte tetszését. Vacsora után a szokásos városnézés, majd alvás következett. Az estét ugyan megzavarta a hölgyek szerenádja, amit férfi társunknak adtak, aki az emeleten levő konyha foteljein próbálja önkéntes száműzetésben kipihenni a nap fáradalmait. De hát ennyi belefér. Még a Zempléni Napok befejezését szimbolizáló tűzijáték hangjait lehetett hallani, utána mély csend, tényleg a pihenés következett.
2008. augusztus 17.
Ugyanúgy fél 8-kor indultunk, annyi különbséggel, hogy a kollégiumot elhagytuk, leadtuk a kulcsokat, a pakkjainkat beraktuk az autóbuszba. A szállás, vacsora számláit előző nap rendeztük. Rövid túra került megtervezésre, figyelembe véve a vasárnapot, mivel másnap a társaság egy részének dolgozni kell mennie. A rövid túra ellenére még egy rövidebbre is volt lehetőség:
Útvonal 1. Erdőhorváti (P) – Nagy-Egres-patak (P háromszög) – Pusztavár-tető (PL) – Komlóska (PT) – Darnói apátság romja (Z, ZL) – 37-es főút, Tolcsvai Gazdaság (Z)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 300 m
Útvonal 2. Komlóska (PT) – Darnói apátság romja (Z, ZL) – 37-es főút, Tolcsvai Gazdaság (Z)
Túratáv: 8 km
Emelkedő: 100 m
Jó félóra alatt a kiindulási helyünkre, Erdőhorvátiba értünk. Illetve tovább is mentünk a Litka-patak beömléséig 1,5 km-et, kihagyva az aszfalton való gyaloglást. 27-en jöttek el a hosszabb útvonalra, pedig rögtön kb. 250 m szintet kellett leküzdenünk. A többiek Komlóskán kezdték meg a túrát. Azonnal kapaszkodni kezdtünk a bokros, nyílt terepen. 10 perc múlva elértük az erdőszélét, innentől árnyékban haladhattunk, még meredekebben a tető irányába. Mivel friss volt még a csapat, félóra sem kellett, hogy a rom alatti nyeregbe felérjünk. Itt csak egy szusszanásra álltunk meg, majd kikapaszkodtunk a tetőre. Pazar körpanoráma fogadott bennünket a csúcson! Vetekszik a regéci, füzéri panorámával! Alattunk egyik oldalon Komlóska, a másik oldalon Erdőhorváti házai, ki lehet látni a Bodrog völgyére, nyugaton a Zempléni hegység déli végét jelentő Nagy-Kopasz, északnyugatra Magoska, a Zabarla-tető, északon mintha a Nagy-Milic bukkanna fel, keleten a Darnó-hegy, dél felé a Vár-hegy, Fekete-hegy keretezi a látóhatárt. Magából a várból nem túl sok minden látszódik, pedig a romok nagyságából ítélve nem is volt annyira kicsi, kb. 100×30m-es alapterületű lehetett. Középkori váraink egyike, talán 250 évig használták. Ásatással, állagmegóvással bemutathatóvá válna a rom. Valamit mintha elkezdtek volna feltárni, de ez abba is maradt. A fák, bokrok hamar eltüntetik a ma még látható falmaradványokat.
A majd félórás nézelődés után visszamentünk a vár alatti nyeregbe. Innen a piros Telér tanösvényen gyalogoltunk Komlóska felé, előbb szép bükkösön, majd vegyes lomberdőben. A központba nem mentünk be, csak a szélső házakat láttuk. A piros, zöld jelzésen az Alsó-Püdinka nevű kis gerincen hagytuk magunk mögött Komlóskát. Jobbra tekintve a Pusztavár-tető, a Fekete-hegy zárta a kilátást. Váltakozva fiatal erdő részeken, legelőkön haladt a jelzés. Egy kis tisztáson elvált tőlünk a piros jelzés, mely a zempléni Rákóczi turistaút, mi a zöldön tovább haladtunk a Barát-rét felé. Néha, az irtásoknak köszönhetően szép kilátásban volt részünk. A Barát-rét egyik pontján rengeteg virágzó kornis tárnicsban gyönyörködhettünk, illetve fotózhattuk az egyik legszebb encián fajunkat. Ilyen tömegben még nem láttam ezt a védett növényünket! A Darnói apátság romjai nagyon csekélyek, a zöld romjelzésen kell pár száz méter kitérőt tenni, hogy felkeressük. A premontrei kolostort a tatárjárás után építhették, a XVI-ik században a reformáció idején pusztulhatott el. 1977-ben ásatásokat végeztek itt, a nyomai most is látszódnak, de állagmegóvást nem végeztek el. Pedig a falmaradványokból ítélve, látványos romként bemutatható lenne. Visszatérve a zöld jelzésre, a Barát-rét szélén leheveredtünk ebédelni.
A szendvicsek elfogyasztása után elindultunk lefelé. 1km után tettünk egy kis kitérőt, megnéztük a Szarka-kutat. Kellemes kis hely, házikóval, asztalokkal, padokkal, kis duzzasztott tóval. Még negyed órát gyalogoltunk a lombos erdő árnyékában, majd kiértünk a szőlő ültetvények közé. Szépen gondozott, egészséges, jó termést ígérőknek néztek ki. Némely fajták már érni kezdtek, jó évjáratnak tűnik az idei termés. A nap igen csak tűzött, visszajött a kánikula. Szerencsére csak 2 km-et kellett megtennünk a tűző napon. Azt hittük rövidítünk egy kicsit, Sárospatak irányába 1km-el értünk ki a 37-es főútra attól a helytől, hol a busz várakozott ránk. A modern időknek köszönhetően telefonon idehívtuk a buszt, gyorsan felszálltunk, indultunk hazafelé. A rövid túrásaink természetesen már a buszon tartózkodtak. Két rövid pihenőt tartottunk az autósztrádán, mielőtt a résztvevők a lakóhelyükhöz legközelebbi megállóhelyeken búcsút inthettek a tovább utazóknak. Este hatra mindenki hazaérhetett. Kellemes három túranapot tudhattunk magunk mögött. Az elmúlt három évben 9 túra alkalmával megismerkedhettünk Zemplén szépségeivel, és ez nem csak a természetre igaz, hanem bizonyos fokig a történelmére is. Nehéz lenne újabb több napos túrát szervezni ide, majd talán pár év múlva, ha kicserélődik esetleg a tagság. Következő, nyárvégi túránk Kaposvár környékére vezet, Zselicséggel való ismerkedés a cél, itt majd 20 éve nem túráztunk.
(Megjegyzés: Ezzel a túraleírással, de más fényképekkel a honlapunkon is lehet találkozni: http://www.termeszetbaratok.hu)
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)
01_Pusztafalu látképe a Bába-hegyről (KZS)
02_Füzér vára telével a Bába-hegyről (SZZS)
03_Pihenő a Hatos erdészháznál (SZZS)
04_Több százéves hagyás tölgy (KZS)
05_Korom-tető felé (SZZS)
06_Füzérradványi Károlyi kastély (SZZS)
07_Indulás Telkibányáról (SZZS)
08_Osva-völgy, perlit szikla (KZS)
09_Osva-völgy, perlit sziklatornyok (KZS)
10_Pengő-kő (SZZS)
11_Együtt a csapat Pengő-kőnél (KZS)
12_Nagy-Péter mennykőn (SZZS)
13_István-kút (SZZS)
14. Kőkapu, Vadászkastély (SZZS)
15_Panoráma Pusztavárról nyugati irányba (KZS)
16_Komlóska a Pusztavárról (KZS)
17_Pusztavár tetején (KZS)
18_Barát-rét felé (KZS)
19_Rövid túrásaink (TZ)
20_Rövid túrásaink a Szarka-kútnál (TZ)
21_Tolcsvai Gazdaság szőlőültetvényei (SZZS)
2008-08-25
Augusztus 9-én Isaszeg és Gödöllő határában rendkívül lévő szép, mégis ritkán látogatott helyeket kerestünk fel. Mikor 8 órakor találkoztunk a Művelődési Otthon előtt (1. kép), csepergett az eső, de erősen bíztunk abban, hogy most is bejön az, miszerint túráinkon hagyományosan nem esik az eső, legfeljebb csak ijesztget. A Dózsa György úton hagytuk el Isaszeget. Mikor a Szárítói-nyiladékon haladtunk, a csepergés szó már túl enyhének bizonyult. Mi azért – jó turistához mérten – mentünk rendületlenül. Ha pozitív akarok lenni, abban is sok szépség van, hogy az úton kis tavak keletkeztek (2. kép). Izgalmas játékba kezdtünk, ki az aki belecsúszik a vízbe, ki az, aki megússza. Pár km. megtétele után végül elállt az eső. A nyiladékot balra elhagyva a kék jelzésen mentünk tovább, egészen a Méhészeti Múzeumig.
A múzeum (3. kép) előtt – telefonon jó előre történt egyeztetés után – várt minket a múzeum vezetője. Maga a múzeum – mely 1983-ban a Méhészeti Világkongresszus alkalmából épült – három méhsejt alakú része szimbolizálja a méhkas összefogó erejét. Korábban nádfedeles volt. Szabó György úr (4. kép) nagy szakértelemmel és lelkesen ismertette nekünk a méhek életét, szokásait, mutatta be a kaptár- és mézkészítés eszközeit – mi pedig figyelmesen hallgattuk (5. kép). a Kiállításon láthatók voltak viaszból készült állatfigurák és tréfás feliratok is (6. kép). Mikor már úgy éreztük, hogy mindent tudunk a méhekről, továbbmentünk. A KÁTKI Méhészeti kutató-oktató épületét megkerülve (7. kép) a 34 hektáros méhészeti parkba (8. kép) jutottunk, mely a II világháború során – az épületekkel együtt – egy, a közelben felrobbantott lőszerszállító szerelvény “jótékony” hatásaként majdnem teljesen elpusztult. Így is szép, milyen lehetett annak idején! A parkban egy pavilon – természetesen méhsejt alakú! – maradt épségben (9. kép).
A park után a szemközt lévő József főherceg arborétumba (10. kép) mentünk át. Az 1902-ben létesített arborétumban nagyon sok értékes fa található. Csak egytizede park jellegű, a többi része erdészeti kutatást szolgál, többek között akácnemesítéssel is foglalkoznak itt. Kár, hogy a Sétaút táblákat mindenfelé elforgatták egyéb szórakozást nem találó emberek, így nehéz követni azt. Elhatároztuk, hogy a keresgélésre több időt szánva még visszajövünk az arborétumba. Hazafelé jelzetlen utakon haladtunk, a ragyogó napsütésben már csak a tócsák (11. kép) emlékeztettek a reggeli esőre.
Kép és szöveg: Notter béla
2008-08-14
2008. július 6. Gyulafehérvár, Nagyenyed városnézés, Székelykő megmászása
Az előző három nap láthatóan megviselte a társaságot. Pihentetőbb napot kellett beilleszteni az eredeti tervhez képest. Az önfényezésen túl, a túravezetőnek mernie kell változtatni az eredeti elképzelésein. Tulajdonképpen, szakosztályunk által szervezett havi egy túra kevés ahhoz, hogy a túrázók megfelelő állapotba kerüljenek a folyamatos, mindennapi túrák elviseléséhez. Ezen túlmenően figyelembe kell venni a társaság összetételét is. Persze a több napos túrák esetén nagyon sokat számít a bakancs, a zokni, sokan megfeledkeznek erről a szempontról. A kiírt túrákat a fiatalok simán teljesítik, az idősebbeknek viszont sokkal több erőfeszítésébe kerül ezen túrák megtétele. Mindezeket figyelembe véve, délelőttre városnézés került megszervezésre. Szálláshelyünktől nem túl messze levő Gyulafehérvár és Nagyenyed felkeresését céloztuk meg, utána pedig, hogy gyalogoljunk is egy kicsit, a Székelykő megmászása a délutáni program, mivel a társaság egy része még nem volt fenn a Székelykő tetején.
Útvonal 1.. Torockó Vendégház (500m)-Torockó (530m, P) – Székelykő (1128 m, P)-Torockó (530m, P) – Torockó Vendégház (500m)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 600 m
Mai napra tényleg beállt a reggeli rend, így 1/28-kor elindulhatott buszunk Torda felé. Páran otthon maradtak, mivel tudomásunkra jutott, hogy Torockón, az unitárius templomban konfirmálás lesz. Ilyen alkalommal a híres torockói népviselet is előkerül, melyet egyébként csak a Néprajzi Múzeumban lehet megtekinteni.
Gyulafehérvárnak a történelme a vaskorban épült földvárral kezdődik. Később a rómaiak építettek itt castrumot. Ez volt Apulum városa, az ókori Dácia tartomány egyik legjelentősebb települése. A magyar államalapítástól kezdve innen kormányozták Erdélyt, a város volt az erdélyi vajda székhelye. Püspökségét Szent István alapította 1009-ben. A tatárjárás során elpusztult a város, virágkora a Hunyadiak és Bethlen Gábor idejére esik. A Szent Mihály székesegyházát a XIII-ik században építették, egy régebbi templom helyén. Az ország három részre szakadása után 1541-ben ide költözött Izabella királyné, itt is halt meg 1559-ben. Nagyon sok történelmi személyünk sorsa fonódott össze Gyulafehérvárral, többek között János Zsigmond, Báthory András, Székely Mózes, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi György, I. Rákóczi Ferenc, Apafi Mihály, II. Rákóczi Ferenc, Apáczai Csere János, Márton Áron püspök. 1715-ben újraszervezték a reformáció alatt megszűnt püspökséget. A most is látható erődítményt 1738-ban fejezi be a Habsburg VI. Károly német-római császár. 1785. február 28-án itt végezték ki a Horea-felkelés vezetőit. Az 1848-49-es magyar szabadságharc során ebből a várból irányították a magyarok ellen harcoló császári és román csapatokat. A románság történetében is jelentős szerepet kapott a város. 1918. december 1-én a román nemzetgyűlés itt mondta ki Erdély egyesítését a Román Királysággal, melyet az 1920-ban Trianonban aláírt békeszerződés erősített meg.
Egy órát szántunk a város rövid megismerésére. Ez persze rövidnek bizonyult, még akkor is, ha a látnivalók a vár belsejére korlátozódnak. A vár mellett szerencsére nagy parkoló található, így hamar bejutottunk a várba. A legtöbb időt a Szent Mihály székesegyház meglátogatására fordítottuk. A székesegyház építésében fontos szerepet játszott Hunyadi János. A kezdetben román stílusban épült székesegyházat a tatár és török támadásokat követően átépítették. A templom a Hunyadiak, majd az erdélyi fejedelmek, az itt tevékenykedő püspökök temetkezési helyéül szolgált. Itt található meg többek között Hunyadi János, Hunyadi László, Izabella királyné, Martinuzzi Fráter György, János Zsigmond, Báthori András, Márton Áron sírhelye. A székesegyház felújítása megkezdődött, ideje volt már, aggasztóan néztek ki Erdély egyik legrégebbi templomának falai. Az ortodox székesegyházra csak egy pillantást vetettünk, istentisztelet volt éppen benne. A Trianoni döntést követően építették, targovistei templom másolata. A Szent Mihály székesegyház mellett található a fejedelmek háza, jelenleg a katolikus püspökség a tulajdonosa. A túloldalon Vitéz Mihály szobra látható. Átsétáltunk a váron, a túloldali Szent György kaput is renoválják jelenleg. Az 1937-ben épített Horia, Closca, Crisan obeliszkjénél még készítettünk egy-két fotót, majd visszaindultunk a parkolóba. Még rá- pillantottunk egyet Gyulafehérvár szökőkutas fő terére. Rövid volt az egy óra, a Batthyaneumra nem jutott idő. gr. Batthyány Ignác erdélyi püspök alapította 1794-ben. Az 55 000 kötetes püspöki könyvtárnak kódexei világhírűek. Az egyik latin nyelvű kódexből került elő a harmadik legrégebbi összefüggő magyar nyelvemlékünk 1310-ből, Gyulafehérvári sorok néven ismert. A könyvtárban ásvány- és éremgyűjtemény is található.
Következő állomásunk Nagyenyed volt. Itt alaposabban a várat, a váron belül épített református templomot tekintettük meg. A tatárjáráskor elpusztult várost a szászok építették újjá. A város első írásos említése 1299-ből történik. Helyén egykor római castrum volt, de az ásatások eredményeképpen megállapították, hogy a kelták is lakták a környéket. 1437-ben Budai Nagy Antal seregei foglalták el, 1551-ben Martinuzzi ostromolta, 1601-ben Basta generális pusztította, 1658-ban a török-tatár seregek égették fel. 1704-ben Rabutin generális parancsára Tiege támadta meg a várost. A harcban kétszázan estek el, közülük 18 diák. Ezt örökíti meg Jókai Mór, A nagyenyedi két fűzfa című műve. 1849. január 8-án a várost az oláh felkelők porig égették, több mint 600 embert gyilkoltak meg, főleg aggastyánokat, nőket és gyermekeket. Nagyenyednek azonban voltak szép napjai is: 1658. február 10-én II. Rákóczi György minden lakost nemessé tett, így lett a három erdélyi nemesi város egyike. Gyulafehérvár pusztulása után (1658) I. Apafi Mihály ide helyezte át a Bethlen Kollégiumot, melytől a város élete fellendült. Az iskola tudományos pezsgést hozott a városba, sok nemesi család is ideköltözött. A nevezetes kollégium falai között tanult többek között Kőrösi Csoma Sándor, Áprily Lajos. A város fő látnivalója a vár, a tíz méter magas falaival, a falakon belül pedig a XIV. századi református és XIX. század második felében épült német evangélikus templom. A város főterén található a római katolikus templom, mely a XVIII. században épült barokk stílusban, mellette van a minorita rendház.
Egy busznak való parkolót találtunk a vár mellett, szerencsénkre üres volt. Először körbejártuk a várat. Az egyre erősödő török portyák elleni védekezésül, mint szerte Erdélyben, a nagyenyedi szász polgárok is erődfallal vették körbe az egyházukat. A szabálytalan ötszög alakú területet övező magas lőrésekkel tűzdelt fal, valamint a sarkokat tagoló tornyok és bástyák a XV. században épültek. Az egyes bástyákat a céhekbe tömörült kézműiparosok voltak kötelesek védelmezni. A vár belülről is megtekinthető. Szerencsénk volt hogy délidőre járt az idő, a harangozó beengedett a református templomba, sőt ketten elmentünk vele harangozni is a toronyba. A templomot a XIII-ik században építették, következő 200 évben nyerte el mai alakját. Nincs túl jó állapotban sem a templom, sem a vár. Ráférne egy alapos felújítás! Elég keserűen beszélt új ismerősünk az egyházak támogatásáról, persze az ortodox egyház kivétel. A váron belül két emléktábla is található, Pápai Páriz Ferencé és Áprily Lajosé. A vár külső falán is van egy emléktábla, római számokkal felírva az 1849.01.08-i dátum. Sok száz meggyilkolt emberre emlékeztet, kiknek egy részét ide temették el a hajdani vizesárokba. A vár után szétnéztünk Nagyenyed főterén, páran benéztek a Kollégiumba is. A városnézésre szánt egy óra itt is gyorsan eltelt, visszaindultunk a szálláshelyünkre. Az ég kezdett beborulni, ez meglátszik az itt készített fényképeken is. Aggódni kezdtünk a délutánra szervezett Székelykő túránkért. Nem kellett egy óra sem hazaékezésünkhöz. Itt semmi jele se volt a borulásnak, 25 percet kaptak a túrára jelentkezők az átöltözésre. 25-en indultunk el Székelykő megmászására. Páran, akik otthon maradtak megnézni a konfirmálást, Torockó központjából, a Nagyárokban jutottak fel a csúcsra. Velük a nyeregben találkoztunk.
Térképet se vittünk magunkkal, elég jól ismertük már a környéket. Jó 2km-t sétálunk a kátyús országúton Torockó szélső házaihoz. Itt a piros jelzésen, kaszálók közepette elgyalogoltunk a Székelykő aljáig. Következett a kapaszkodó, a jelenleg száraz patak völgyben. Az árok érdekessége, hogy jobboldalt mészkő, bal oldalt viszont tenger alatt kialakult vulkáni kőzet, ofiolit van a felszínen. Igen meleg volt az idő, még jó hogy hamar beértünk az erdőbe. Itt egyesek kezüket, lábukat használták az előre haladás érdekében, annyira meredek a felvezető ösvény. Félóra múltán túl voltunk a nehezén, kiértünk a füves területre. Páran elmentünk az északi csúcsra, csodálatos panoráma adódott innen a környékre. A szálláshelyünket is be tudtuk azonosítani a patak partján. Jó időjárási viszonyok esetén állítólag a Kárpátok koszorúját is lehet látni, nekem személy szerint még egyszer sem sikerült, holott nem először jártam a csúcson. Gyönyörű látvány Torockó, Torockószentgyörgy, a vár látványa fentről, mintha csak kis játékszerek, modellek lennének a házak, az épületek, az utak. Pedig csak 1128m magas a Székelykő, igaz, Torockó több mint 600m-el van lejjebb. Mire visszatértünk a csúcsról, a lassabban jövők is felértek a nyeregbe. Innen közösen felmásztunk a fő csúcsra, ez már igazán nem volt megerőltető. Itt hosszabban elidőztünk, leheveredtünk a piros-fehér-zöld színű csúcsot jelző kőoszlop környékén. Legalább háromnegyed órát töltöttünk el uzsonnázással, a körpanoráma szemlélésével. Hazafelé ugyanazon az úton mentünk le. A füves részen nagyon sok virágot lehetett fotózni, igen szép volt a vegetáció július elején. A négykézlábas szakasznál lelassult a társaság, de mindenki gond nélkül átjutott a kritikus részen. Időben tértünk vissza szálláshelyünkre, a vacsora ismét jól esett, változatos, de élményekkel gazdag napot tudhattunk magunk mögött. Egy kicsit már mindenki az utolsó jutalomtúra napra gondolt.
2008. július 7. Torockói hegység, Szolcsva-Torockó
A tegnapi nem túl megerőltető nap után frissebben keltek a túratársak. A reggeli jóga után, mely az itt létünk alatt egyeseknek hozzátartozott a napi programjához, megreggeliztünk, majd mindenki beszállt a buszba. A Torockói hegység volt a cél, a rövidebb túrát választóknak egy jó kis séta került megrendezésre. A hosszabb túrára 19-en jelentkeztek. Az időjárás továbbra is igen kecsegtető volt. Egy óra alatt megérkeztünk Szolcsvára az Aranyos folyó völgyében. A két túra lehetőség az alábbi volt:
Útvonal 1. Torockói hgysg. Szolcsva (400m, K+) – Szolcsvai búvópatak bg. (500m, K+) – Bedellő (1150m, K, P) – Havas-patak-völgye (750m) – Ordaskő-Vidalykő-nyereg (950m, K+) – Vidalykő (1285m, PO ) – Ordaskő-Vidalykő-nyereg (950m, PO) – Torockó (550m, KO) – Vendégház
Túratáv: 20 km
Emelkedő: 1200 m
Útvonal 2. Torockói hgysg. Szolcsva (400m, K+) – Szolcsvai búvópatak bg. (500m, K+) – Torockói hgysg. Szolcsva (400m, K+)
Túratáv: 8 km
Emelkedő: 150 m
Kiindulási pontunkat hamar megtaláltuk. A kék keresztjelzésünk az Aranyos felett kifeszített függőhíddal indult. A jobb partra való átkelés több mint egy negyedórát vett igénybe, a 46 fő közül sokan még nem keltek át függőhídon. Persze 2-3 embernél nem is célszerű többnek egyszerre használni az ingó, hullámzó hidat. Áthaladva a kaszálón, majd Szolcsva házait elhagyva a Malom patak menti földúton értük el a búvópatak kiömlési helyét. Itt ismét egy nem túl bizalomgerjesztő függőhídon kerültünk át a túloldalra. Félórát szántunk az impozáns barlang kapu megtekintésére, melynek magassága kb. 30m, a szélessége kb. 4m. Sajnos beljebb közönséges halandó nem tud eljutni, csak barlangászok tudják bejárni a több mint 2km hosszúságú barlang rendszert. A barlang felső szintje az aktív, itt folyik keresztül a patak, miközben a hegy gyomrában tavakat alkot. Valamikor az első teremig híd vezetett, sajnos egy nagyobb áradás ezt tönkretette, a maradványai még most is láthatóak. A barlangban érdekes módon meleg van, kb. 200C a hőmérséklet. Ferde cseppkövek is találhatóak az egyik teremben. A barlang és környéke természetvédelmi terület.
Itt elváltak útjaink a rövid túrásoktól, ők visszasétáltak a várakozó buszunkhoz az Aranyoshoz, mi pedig tovább gyalogoltunk a kék kereszt jelzésen. Több mint 200m-es kapaszkodó következett a bükkök árnyékában, míg felértünk a gerincre. Szép a panoráma innen az Aranyos völgyére, a Bedellői havasokra. Az útjelző oszloptól a balra levő zsúpfedeles házhoz sétáltunk át, ahol árnyék volt, és kipinhettük a kapaszkodás fáradalmait. Nagy hibát követtünk el, utólag világosodott meg, hogy a búvópatak víznyelőjét nem kerestük fel. Ott volt 300m-re a gerinctől! A gerincről készített fényképeken látszódik az a sziklafal, amelynél három patak vize tűnik el, hogy egy km földalatt megtett út végén a már látott barlangnyílásban ismét a szabadban folytassa útját. Pedig még a víznyelőre vonatkozó táblát is láttam a kaszáló közepén! Utólag sem értem, miért gondoltam, hogy bal oldalt fogunk elhaladni a ponor mellett. Ehelyett interneten nézhettem meg a ponor képeit, amint a kis patakok a vízesésük után eltűnnek a barlang szájában. Na se baj, lesz indok ide is visszajönni!
Az utóbbi gondolatok csak a beszámoló írásakor jutottak eszembe, ott akkor a tovább haladás foglalta el az ember agyát. A kék jelzésre váltottunk, elindultunk a Bedellő platója felé. Az egyik tisztáson elvesztegettünk majd fél órát a jelzés megtalálásával. Tényleg komolyan figyelembe kell venni a domborzati viszonyokat, mert a jelzések nagyon régiek és rapszódikusan vannak felfestve! A téblábolásunk után ösvényünk fokozatosan felfelé vezetett, találkoztunk a piros jelzéssel, mely a Remetei sziklaszorosból csatlakozott be utunkhoz. A tisztások tele voltak virágokkal, a ritkábbakhoz tartoztak a kosbor félék, a zerge virág, a réti kardvirág. Ember nem járta területen haladtunk, pedig talán nem is oly régen ezeken a havasokon is állatokat legeltettek. Hegyek, völgyek között vezetett az út, az emberben mindvégig volt egy bizonytalansági érzés, jó felé megyünk-e. A nap sütött, igen meleg időt fogtunk ki a legelőkön való gyaloglásra. La Rogoaze környékén összeakadtunk egy pásztorral, aki Torda melletti faluban lakik, az egész nyarat itt tölti el a kezdetleges házikójában, őrizve a rábízott szarvasmarhákat. Egyszerűen nem lehetett elutasítani a vendéglátását, meg kellett kóstólni a szilvapálinkáját. A mi felfogásunkhoz képest egészen más életszemlélete van ezeknek az embereknek, egészen másképp állnak az élet dolgaihoz. Még az összegyűjtött kömény magokat is nekünk adta volna! Ha komolyan belegondol az ember az ilyen megnyilvánulásokba, bizony lenne mit tanulni ezektől az egyszerű emberektől. Talán neki is jól esett, hogy elbeszélgettünk vele magyarul. Elhagyva a pásztor szállást, kereszteztük a piros keresztjelzést, mely szintén Szolcsváról indul és Bedellő faluba tart.
Továbbra is a ritkán jelzett kék, piros jelzésen haladtunk a kietlen füves területen. Balra a Bedellői havasok gerincét láthattuk, jobbra a Ragadozó-tetőt, majd a Várkertet hagytuk magunk mögött. Itt a kék jelzés levisz Torockószentgyörgyre. Egy termetes bükkfa árnyékában megpihentünk egy kicsit, majd a piros jelzésen elindultunk Ordaskő felé. Alig hogy negyed órát gyalogoltunk, ismét az érzékeinkre kellett hagyatkozni, hogy megtaláljuk a jelzett utat. Nemsokára beértünk egy erdőbe, melyben egy kis patak mentén, Ordaskő irányába vezetett az út. Nagyon sok szintet veszítettünk, míg leértünk a Havas-patak völgyébe, mely Torockószentgyörgy felé vezet. A völgy elérésekor pihentünk pár percet, a fáradt társaság elindult az Ordaskő, Vidalykő között levő nyeregbe. Elég pocsék út vezetett fel a nyeregbe, több helyen a víztől csúszós, sáros volt. A nyeregben, ránézve az óránkra, lemondtunk a Vidalykő megmászásáról. Még hátra volt a lemenetel, a vacsora ideje is kötött minket. Az Ordaskő oldalában bükk erdőben haladt a jelzés, hol felfelé, hol lefelé. Igen fáradt volt a csapat, Torockó, Székelykő látványa villanyozott csak fel bennünket. Megszaporáztuk lépteinket, a Torockó felett levő kaszálókon most már gyorsan elértük Torockó szélső házait. Egy sör erejéig megálltunk a talán Búfelejtőnek nevezett kocsmánál, majd az aszfaltúton haza poroszkáltunk szálláshelyünkre. A vacsorát lekéstük negyed órával, de annál jobban esett a búcsú vacsora.
A vacsora után még tábortűzet gyújtott Ilku Józsi barátunk, ahol az alkalmi énekkórus elszórakoztatta a többieket. Persze az éneklésbe mindenki besegített, vendéglátónkat is beleértve. Így búcsúztunk Torockótól, Katalintól, a vendéglátónktól. Összegezve az elmúlt egy hetet, nagyon jó időt fogtunk ki. Annak ellenére, hogy a betervezett túrákat 100%-ban nem tudtuk teljesíteni, nagyon sok szépet láttunk a Torockói hegységben, a Gyalui havasokban. Mindenesetre az efféle túrák arra jók, hogy az emberben tudatosodjon, a környéken még mit kellene megnézni, felkeresni
2008. július 8. Hazautazás
A tegnapi tábortűznél történt beszélgetés, éneklés után mindenki időben ébredt fel. A bőséges reggeli után bepakoltuk táskáinkat, csomagjainkat az autóbuszba. Elbúcsúztunk Katalintól, az alkalmazottjaitól, akik biztosították számunkra az eltelt egy hétben a nyugodalmas szálláshelyet, a reggelit, a vacsorát. Jól éreztük magunkat itt Torockó mellett, az időjárás is kedvezett nekünk. Eszünk ágában sem volt rövidíteni Jára felé a hazafelé vezető utat, inkább a Torda, Kolozsvár főutat választottuk. Kolozsváron, Attila autóbuszvezetőnk jóvoltából városnézésben volt részünk. Aki még nem járt itt, legalább láthatta a Szent Mihály templomot és környékét. Királyhágón tartottunk jó félórás pihenőt. Akinek maradt még valamennyi román pénze, elkölthette ajándékokra, ihatott egy kávét, vagy sört. A határon nem volt semmi gondunk, gyorsan átkeltünk. Csak, csak jelent valamit az EU-s csatlakozás! Berettyóújfaluban álltunk meg hosszabb időre. Itt megvettük a túra résztvevőinek jutalmazására a tábla csokikat. Menetközben megtörtént a jutalomtúra rövid összefoglalása, az elért teljesítmények értékelése. Természetesen a csokik kiosztása is megtörtént. A jutalmazásból nem maradt ki Attila sofőrünk sem, sőt Marci, a fia sem, aki velünk töltötte az elmúlt hetet. Még egyszer, a Hatvan melletti MOL töltőállomáson álltunk meg hosszabb időre. Ettől kezdve a már megszokott módon, lakhelyük szerint szálltak le a résztvevők. Mindenki világosban ért haza, pozitív élményekkel gazdagodva. Most egy kis pihenő lesz a túrázásban, majd augusztusban a három napos zempléni túránk következik.
(Megjegyzés: Ez a túraleírás, más fényképekkel a honlapunkon is megtekinthető: http://www.termeszetbaratok.hu)
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), dr. Muskovits József (MJ) Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)
2007.07.06.
34_Gyulafehérvár egyik bástyája (TZ)
35_Gyulafehérvár, Bocskai István síremléke a székesegyházban (KZS)
36_Nagyenyed, a Bethlen Kollégium udvara (KZS)
37_Az 1849-ben meggyilkolt enyediek emléktáblája (KZS)
38_A konfirmált leányok, fiúk (MJ)
39_Kapaszkodás a Nagyárokban (SZZS)
40_Torockószentgyörgyi vár (SZZS)
41_Torockószentgyörgy a Székelykőről (SZZS)
42_A Nagyárok vége (TZ)
43_Torockó Fő tere (TZ)
2007.07.07.
44_Átkelés az Aranyoson (SZZS)
45_Szolcsvai búvópatak sziklafala (SZZS)
46_A búvótak barlangjának bejárata (TZ)
47_Visszapillantás a völgyre (KZS)
48_A búvópatak víznyelője (KZS)
49_Menetoszlopunk a havasokban (MJ)
50_Vendéglátónknál a kaszáló közepén (KZS)
51_Előttünk az Ordaskő (SZZS)
52_Ablak a Székelykő egyik oldalgerincén (SZZS)
53_A búcsúest egy pillanata (SZZS)
2007.07.07.
54_Kolozsvár, Szent Mihály templom (SZZS)
55_Távolban a Bihar hegyei (MJ)
2008-08-12
2008. július 4. Gyalui havasok, Kisbányahavas-Alsópodsága
Az előző napi megbeszéltektől eltérően háromnegyed 7-kor volt a reggeli, 1/2 8-kor indult a busz, okulva a tegnapi buszozásra fordított hosszú időből. Mai napon a Gyalui havasok felé vettük az irányt. Borrév, Jára, Kisbányahavas érintésével jutottunk el túránk kiindulási pontjára, Kisbányahavas üdülőtelepére. Az aszfaltút, a tegnapihoz képest jobb minőségű volt. A cél: megismerkedni a Gyalui havasokkal. Kétféle túra lett kiírva, ezek közül lehetett választani:
Útvonal 1. Gyalui havasok, Kisbányahavas, Üdülőtelep (1385 m, K+) – Muntele Plaiului (1371 m, K+) – Bélavár (1381 m, PO) – Bélavár patak völgye (P+) – Felsőpodsága (600m, P+) – Podságai-szoros (P+) – Alsópodsága (420 m, P+)
Túratáv: 24 km
Emelkedő: 400 m
Útvonal 2. Alsópodsága (420m, P+) – Podságai-szoros (600m, P+) – Alsópodsága (420m, P+)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 180 m
43-an választották a hosszabb túrát, hárman a busszal visszamentek Alsópodságába, felkeresni a Podságai-szorost. Buszunkkal a kék kereszt jelzés becsatlakozását pár száz méterrel túlhaladtuk, mivel csak itt tudott a busz visszafordulni. Tíz perc készülődés kellett, hogy 9 óra körül megkezdhessük mai napi túránkat. Az aszfaltúton visszagyalogoltunk a kék kereszt jelzéshez. Hamarosan fenyvesben, eléggé lefelé haladtunk az ösvényünkön. Az első szakasz leküzdése nehezebb lett a vártnál, mivel sok kidőlt fenyőt kellett kerülgetnünk. A lejtmenet végén elértük a Vadpatak völgyet. Kisebb nehézség árán átjutottunk a jobb oldalára. Az előttünk levő hegyoldal tarrá volt vágva, iszonyatos mennyiségű fát termeltek ki a területről! Természetesen a jelzések eltűntek, egyébként is nagyon régi festésű a kék kereszttel jelzett turistaút. Érzésünkre támaszkodva haladtunk mind feljebb a hegyoldalban. Mivel több erdészeti kitermelő út szerpentinezett felfelé, sűrűn megálltunk, ne kallódjon el senki. Néhol piros-fehér színű műanyag szalagot láttunk a bokrokra felkötve, talán ez pótolta az eltüntetett jelzéseket. Egy idő után ez is megszűnt, vagy csak mi tévesztettük el az utat. Gyanúsan nyugat irányba vezetett a földút, iránytű segítségével megpróbáltuk beazonosítani helyzetünket. Ha tartjuk a korábbi irányt, akkor könnyen a Nagy-havason lyukadhattunk volna ki! Meghatároztuk a követendő irányt, 10 perc után kiértünk egy hatalmas mezőre. Itt ismét betájoltuk magunkat, majd a szétszórtan elhelyezkedő esztenák között elindultunk a már látható Bélavár gerincének irányába.
Először lefelé vezetett utunk, átvágtunk a kaszálón, mivel szemközt láttuk a gerincre felvezető utat. A mélyedésben mocsaras területen kellett áthaladnunk, volt, aki pórul járt ezen a helyen, bokáig süllyedt a fekete vízben. Ettől eltekintve csodálatos virág pompát láthattunk a mezőn, éppen jó időszakban jártunk errefelé. Nagy tömegben és sok fajta virágot lehetett látni és fényképezni. Felfedeztünk 4 fajta kosbort, a csomós harangvirág halvány változatát, zergeboglárt, több szegfű fajt, margitvirágot, gyapjúsást és egyebeket. Szemet gyönyörködtető volt a hatalmas kaszáló! Valamikor jóval nagyobb mértékű lehetett az állattartás ezen a részen, erre utalnak a megmaradt zsúptetős gazdasági épületek. A mélyebb részen való áthaladás után, az egyik épületen nagy meglepetésünkre megtaláltuk a kék keresztjelzésünket. Jól navigáltuk magunkat! Innentől enyhén felfelé vezetett a jelzés, a gerinc elérésekor lepihentünk a pázsiton, megtartottuk az ebédidőt. Csapatunk tagjai folyamatosan érkeztek fel a gerincre. Mindenkit megvártunk, hogy az elhozott szendvicsét elfogyaszthassa, meg hogy kipihenhesse az eddigi út fáradalmait. Szép napsütéses volt az idő, az alattunk levő sziklák már előre jelezték a nem túl messze levő Bélavár szépséges mészkőszikla rengetegét. Jó félórai pihenő után, továbbra is enyhén emelkedő földúton indultunk el Bélavár felé.
A szél kellemetlenül felerősödött, az ég is kezdett beborulni. Fantasztikusan néztek ki Bélavár sziklái, amint letekintettünk a Podságai völgy irányába! Itt még több virág fajt láttunk, mint a keresztezett hatalmas hegyi kaszálón. Nem véletlenül lett rezerváció ebből a területből. Egy érdekes lilás őszirózsafaj, meg a turbánliliom gazdagította a ma látott virágok sorát. Közben az ég dörögni is kezdett, emiatt nem volt időnk alaposabban szétnézni a tetőn. Pedig biztosan felfedezhettünk volna még pár érdekes virágot! Jelzésünk végig vitt a tetőn, lépteinket sietősebbre fogtuk. A hegy pereméről csodás volt a panoráma, de a közelgő zivatar miatt nem láthattunk el messzire. Hogy ne a hegy tetején érjen el minket a zivatar, el kezdtünk gyorsabban gyalogolni. Az erdő szélén megvártam pár társunkat, akik elkódorogtak, elvétették a jelzést, amint később kiderült. A villámlás mind közelebb került hozzánk, megszaporáztuk lépéseinket, hogy utolérjük a többieket. A meredek ösvényen nem rohanhattunk, pedig még száraz volt az ösvény. A bükkök alatt rengeteg piros madársisak virágzott. Mire a meredek lejtő aljába értünk, az eső is eleredt, elővehettük az esőköpenyeinket.
Beöltözésünk után eltévesztettük az utat, ahelyett hogy jobbra letértünk volna Bélavár sziklái alá, fenn maradtunk a gerincen.1km után vettük észre tévedésünket, ha rajta maradunk a kék háromszögjelzésen, Aranyosronk faluba értünk volna le! Igaz, a falu mellett még két híres szoros található, de fizikailag biztosan kikészült volna a társaság. Az eső így is elkedvetlenítette kissé a társaságot, na meg már majd 20km-t tudhattunk magunk mögött a mai napon. Nem volt mit tenni, visszasétáltunk arra a helyre, ahol bevártuk egymást a sziklák alatt. A jelzést gyorsan megtaláltuk, a fák takarták el az ösvény kezdetét. Az először meredeken haladó út a patak elérésekor megszelídült. A zivatar szélét kaptuk csak el, mire a patakhoz értünk, már el is állt az eső. Visszanézve fejünk felett magasodtak Bélavár monumentális sziklái. Egy nagy barlang bejárata is ott tátongott magasan a mészkőfalban. Pár fénykép is készült búcsúképpen Bélavárról, de a minőségük nem lett tökéletes a párás, borús idő miatt. Most már csak kényelmesen kellett lépdelnünk lefelé a Podságai völgyben. Nem volt túl szívderítő, hogy még 10km van hátra az Aranyos folyóig.
Alig tűnt fel, hogy Felsőpodsága faluban gyalogolunk, a szűk völgyben a házak tekintélyes távolságra vannak egymástól. A falu elején, bal kézre a Bélavári patak felett két hatalmas szikla volt látható. Elérve a Podságai patakot, a hídon bevárták a gyorsabban haladók a csapat többi tagját. Együtt indultunk tovább a patak mentén, a Podságai-szoros felé. Félóra alatt elértük a Podságai-szorost, nagy meglepetésünkre buszunk itt várt minket, fel tudott jönni idáig a köves úton. Az autóbuszvezetőnk, Attila megspórolt nekünk 6km gyaloglást! A szoros közepén kis bánya volt, a repedésekből kalcitot lehetett szedni. Negyed óra pihenés után felszálltunk a buszra, visszaindultunk a szálláshelyünkre. Míg ki nem értünk az Aranyosig, az út igen pocsék állapotú, köves út volt. Eléggé csodálkoztam, hogy volt bátorsága Attilának a szorosig busszal bejönni. Az Aranyosnál még egy vasúti híd alatt is át kellett mennünk, pár cm-en múlt, hogy autóbuszunk elfért alatta. A főúton már félóra alatt visszatértünk A Vendégházba. Negyedóránk maradt a vacsoráig, aki tehette gyorsan rendbeszedte magát. A vacsora jól esett, repeta megint volt. A vacsora után ma többen igyekeztek az ágyukba, mint az előző napon. A holnapi napon közelebbi helyre vezet a túra, talán kevésbé lesz megterhelő, mint a mai napi.
2008. július 5. Torockói hegység, Túri-hasadék, Tordai-hasadék
A tegnapi időpontok szerint történt meg a reggeli elfogyasztása, valamint a busz indulása. Ezen időpontokon már nem változtattunk a jutalomtúra során. A mai napra vonatkozó túraterv kicsit enyhébbnek tűnt a tegnapihoz képest. Reméltük, a jelzésekkel sem lesz annyi problémánk. A túra első szakasza közös, a hosszabbat választók a Túri-hasadék bejárása után tovább folytatták a gyaloglást. A nagy túrát 26-an tették meg.
Útvonal 1. Torockói hgysg. Tordatúr (520m, KO) – Túri hasadék (KO) – Köves-bérc (670m, P) – Szind-tető (759m, P) – Tordai hasadék, déli tető (770m, PO) – Piculet (733m, P háromszög) – Berkesi-tető (P háromszög) – Berkesi patak völgye (P háromszög) –Borrévi menedékház (P háromszög)
Túratáv: 22 km
Emelkedő: 550 m
Útvonal 2. Tordatúr (520m, KO) – Túri hasadék (KO)– Koppánd (400m, P)
Túratáv: 5 km
Emelkedő: 50 m
Nem kellett sokat buszoznunk, Torda érintésével hamar megérkeztünk Tordatúr falu szélső házaihoz. A buszt visszaküldtük Koppándba, ahol felveszi majd a kis túrásokat. A Torockói hegység egyik gyönyörű természeti nevezetessége ez a hasadék, bár mostohaként van kezelve a felkapottabb, kiépítettebb Tordai-hasadéknál. A Rákos-patak alakította ki a Peterdi-Szind gerinc jurakori mészkövében, évezredek alatt. A 15km hosszú Peterdi-Szind gerincet három szoros töri át: Tordai-hasadék a Hesdát-patakkal, a Berkesi-szoros a Berkes-patakkal, valamint a Túri-hasadék a Rákos-patakkal. Maga a hasadék majd 2km hosszú, a szépsége összemérhető a Tordai-hasadékkal. 30db kisebb barlang is található a szorosban. Gazdag a növényvilága, egy kis eltéréssel ugyanaz, mint a Tordai-hasadéké. A víz eróziójának következtében változatos felszíni formák jöttek létre, üstöket, boltíveket, hidakat, kürtőket láthatunk a hasadékban. A hasadék elején 1952-ben létesült kőbánya sajnos sokat rontott az egyébként igen természet közeli állapotban levő szoroson. Több éves vita, pereskedés után leállították a kő kibányászását, 1994-ben nyilvánították védett területté a Túri-hasadékot.
Reménytelennek tűnt a vegyes összetételű társaságunknak a szakadék alján bejárni a szorost, a fák már eléggé megnőttek, a Rákos-patak mellett pedig nem lehetséges száraz lábbal átkelni. Így maradt a tetőn való gyaloglás, innen is pompás látványt nyújt a hasadék. A patak eróziója folytán a hasadék úgy néz ki, mintha S betűk kapcsolódnának egymáshoz. Egy jellegzetes 900-os kanyarja van a szurdoknak, ahol egy kisebb völgy csatlakozik hozzá. Komótosan gyalogoltunk a fennsíkon, a legtöbb helyről be lehetett látni a hasadék aljába. Visszatekintve is szép látványt nyújtott Tordatúr falu, meg a távolabbi dombvidék. A Túri-hasadékról szóló mesék tündérekről regélnek, de a mesén túl is megkapó a különféle kiprepalálódott sziklák látványa. Kb. félórába tellett, míg a tetőn végigkísértük a hasadékot. Itt elváltak útjaink a rövid túrásoktól. Ők meredeken leereszkedtek a patakhoz, hogy a túloldalon Koppándba gyalogoljanak a várakozó buszhoz. Nekik is volt lehetőségük hazafelé menet megtekinteni a Tordai-hasadékot.
Mi folytattuk a túrát a füves legelőn. A nap ismét erősen tűzött, a sapkák, kalapok viselete indokolt volt. A szindi kőbánya előtt elvesztegettünk negyed órát, itt épül az észak-erdélyi autópálya. Ez a jelzések eltüntetésével járt együtt, emiatt orrunk után menve kereszteztük az épülő úttestet, hogy a szindi kőbánya felett folytathassuk utunkat. Érzésünk nem csalt meg bennünket, a tetőn ismét megtaláltuk a piros jelzésünket. Időközben egy kutya is csatlakozott hozzánk, nem tudtuk elzavarni, a mai napon Borrévig társunkká vált. Továbbra is Köves-bérc mezején gyalogolhattunk, míg elértük a Tordai-hasadék feletti Szind-tetőt. Itt leheveredtünk a pázsitra, pihenni, ebédelni. Innen már beláttunk a Tordai-hasadékba, kiváló panoráma adódott Alsópeterdre, Középpeterdre. A Tordai-hasadékot, a szind-tetői oldalt korábban bejártuk, most a jobb oldali tető bejárására került sor. A Tordai-hasadék Erdély legtöbbet látogatott kirándulóhelye. A kb. 200m magas sziklafalak, a karsztképződmények, barlangok, a vegetáció minden látogatóban mély nyomot hagy. A majd 3km hosszú szurdokvölgyben több mint 30 barlangot tártak fel, de többségük megközelítése kifejezetten nehéz és veszélyes. A sziklafalak alpinisták kedvelt célpontjai. A Tordai-hasadékot igen gazdag és különleges növény- és állatvilága miatt már 1939-ben természetvédelmi területté nyilvánították. Ezen a százhektáros területen Románia növényzetének majd egyharmada, majdnem 1000 faj megtalálható! A természetvédelmi terület állatvilága is gazdag, sok csigafajjal, ritka pillangókkal és védett madárfajokkal is találkozhatunk.
A szieztázás után leereszkedtünk a Hesdát-patakhoz. Már ezen az oldalon is szednek belépőjegyet a hasadék látogatóitól! Az összeg nem nagy, a látvány bőven kárpótolja a turistát, ha végig sétál a patak mentén. Maga a szurdok kiépítése mintaszerű, városi cipőben, szandálban is végig járható. Egy kicsit elbeszélgettünk a jegyszedővel, aki azt ajánlotta, menjünk Peterd irányába pár száz métert, ahol a hídon átkelhetünk a Hesdát-patak felett. Egy kis kocsma is található itt, szomjunkat legalább csillapíthatjuk. Megfogadtuk a tanácsát. Asztalok, padok is voltak az udvaron, negyedórára leültünk, míg elfogyaszthattuk a hideg sört. Hétvége volt, rengeteg ember piknikelt a patak mentén. Átkeltünk a hídon, majd nemsokára elkezdtük leküzdeni a 200m szintet. Igen meleg volt, kissé megizzadtunk, míg egy jó kilátópontnál megálltunk. Innen szép kilátás volt a Tordai-hasadék másik végére. Alpinistákat is felfedeztünk a sziklákon. Szemben egy beszakadt barlang szája tátongott. A Szind-tetőn levő kereszt is látható volt erről a helyről. Pihenőhelyünkön három nöszőfű is virágzott. A nöszőfű ritkának tekinthető kosbor fajta.
A csodálatos panorámával betelve indultunk tovább a Berkesi-tető irányába. Útközben egyetlen egy jelző póznával találkoztunk, még az elején, majd a jelzések innentől kezdve eltűntek. A térképtől eltérően nem az erdőben, hanem a füves gerincen haladtunk célunk felé. Az út igen fárasztó volt, hiába rétnek, legelőnek nézett ki a terület, karros tetőn kellett gyalogolnunk. Ez a terep még a bakancsot viselők lábát is kikészíti! Menetközben pár legelő bivallyal is találkoztunk, békés állatok voltak. Dumbravá környékén már kissé idegesek voltunk, hogy sehol sincs jelzés. Ezen a helyen igen szép, nyílt karros mészkő tető volt, rengeteg virággal. Addig mászkáltunk az alattunk levő erdőben, míg meg nem találtuk jelzésünket. Azt gondoltuk, sínen vagyunk. Az erdei úton elértük a Muncelu csúcs alatti nyerget. Meglepetésünkre új ortodox kolostor van épülőben ezen a helyen. Egy fiatal pópával, vagy pópa jelölttel angolul elég jól szót tudtunk értetni. A hozzánk szegődött kutyát megpróbáltuk rásózni, de nem sikerült. Útmutatása szerint leértünk egy újabb nyeregbe, majd pechünkre egy kaolin bányánál elfogyott a jó állapotú köves út.. Páran megmerültek a kaolin iszapba, majd érzésünkre hagyatkozva a Berkesi-tető alatt, a Berkes-patak felé meneteltünk. Viszontagságos menetelés után elértük a Berkes-patak völgyét, természetesen jelzés sehol nem volt.
Összevártuk a csapatot, így indultunk lefelé a hátralevő egy órás útra. Egyesek már eléggé el voltak zsibbadva a mai napi megpróbáltatásoktól, nem hitték, hogy a mai napon is fognak kapni vacsorát a megszokott időben. Innentől már csak gyalogolnunk kellett az erdő hűvösében. Néha ráláthattunk a patak völgyre, ott biztosan izgalmasabb lett volna a lemenetel. Talán láthattunk volna pár vízesést, de már késésben voltunk az eredeti elképzeléseinkhez képest. Hat óra körül fejünk felett megpillantottunk egy nagy sziklát, rögtön utána feltűnt az Aranyos szalagja. Alighogy kiértünk az erdőből, autóbuszunk látványa fogadott a kis túrásokkal! Mindenki megkönnyebbült. Gyorsan felszálltunk a buszra, csak az egész nap velünk tartó kutyával lett egy kis problémánk, mivel ő is buszozni akart. Vigasztalásképpen a maradék szendvicseinket odaadtuk neki, csökkenteni a csalódását. Összegezve a mai napot, nagyon jó időnk volt, sok szépet is láthattunk. A jelzésekkel viszont komoly probléma van, sajnos a térképek sem jelölik megfelelően a régóta festett jelzéseket. Persze ez is egy kihívás, ilyen helyeken nagyon kell figyelni a tereptárgyakat, illik folyamatosan tisztában lenni az aktuális tartózkodási hellyel.
(Megjegyzés: Ez a túraleírás, más fényképekkel a honlapunkon is megtekinthető: http://www.termeszetbaratok.hu)
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), dr. Muskovits József (MJ) Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)
2007.07.04.
13_Levegővétel a kapaszkodó tetején (KZS)
14_Szénatárolók, szénaboglyák (KZS)
15_Virágzó kosbor a mocsaras területről (MJ)
16_Kapaszkodás Bélavár felé (MJ)
17_Panoráma a Bélavárról (KZS)
18_Bélavári virágoskert (KZS)
19_Bélavár sziklái (KZS)
20_Bélavár egyik sziklatornyán (MJ)
21_Alsópodságai ortodox templom (TZ)
22_Sziklák Felsőpodsága felett (TZ)
2007.07.05.
23_Túri-hasadék (SZZS)
24_Rövid túrásaink a hasadék aljában (TZ)
25_Túri-hasadék kezdete (TZ)
26_Távolban a Torockói hegyek sziluettje (KZS)
27_A Tordai-hasadék feletti pihenő (SZZS)
28_Tordai-hasadék bejárata (MJ)
29_Hesdát patak feletti híd (SZZS)
31_Tordai-hasadék (KZS)
32_Kistúrásaink a Tordai-hasadék végén (TZ)
33_Utolsó jelzőoszlopunk a gerincen (MJ)
2008-08-12
A MOL Nyrt. Dunai Finomító Természetbarát Szakosztálya 2008 július másodika és nyolcadika között ismét Erdélybe szervezte meg nyári egyhetes jutalomtúráját. Visszatértünk Torockó környékére, ahol 3 éve eltöltöttünk már 3 napot. A mostani túra célja a Torockói hegység, a Gyalui havasok részletesebb megismerése, az itt látható nevezetességek felkeresése. Szálláshelyünket már előző év novemberében lefoglaltuk, de még így is egy nappal rövidebbre kellett terveznünk túránkat, mert nem tudtak annyi időre és főre szállást biztosítani számunkra. Még korábban kellett volna helyet keresnünk, mivel mind többen igyekeznek Erdély szépségeit, nevezetességeit felkeresni, az itt élő magyarok kultúráját, történelmét megismerni. Ez végül is dicséretes dolog, csak nehezebbé teszi a szervezést. Szerdán reggel 6 órakor indult autóbuszunk Százhalombatta Fő teréről, a SOHO elől. Ezúttal szakosztályunk 46 tagja jött velünk. A busz megtelt, sajnos volt aki férőhely hiányában nem jöhetett el. A már megszokott rend szerint szálltak fel a tárnoki, érdi és budapesti résztvevők. Nem kellett korán indulnunk, mivel Torockó jóval közelebb van hozzánk, mint az előző évi célpontunk, Gyergyóújfalu. Az útvonal Nagyváradon, Kolozsvár felé vezetett szálláshelyünkre, a Torockó előtt 2km-el található Torockó Vendégházig. Vesztünkre Kolozsvár előtt Jára, Borrév felé a rövidebb utat választottuk, és ezzel jó másfél órát veszítettünk. Ez a rövidebbnek tűnő út gyalázatos állapotban van! Autóbuszunk csak araszolt ezen a szakaszon a rengeteg kátyú, gödör miatt. A megkezdett észak-erdélyi autópálya építése miatt a nagy teherbírású szállító járművek tovább rontották a korábban sem jó állapotban levő műutat. Nem álltunk meg sehol sem városnézésre, hiszen ezt az útvonalat az elmúlt években már jól megismerhettük. A szállás elfoglalása gyorsan megtörtént, délután a vacsora előtt még egyesek begyalogoltak megismerni Torockó nevezetességeit, illetve feleleveníteni a három évvel ezelőtti élményeiket. A szobák elosztása gyorsan ment, mivel ezt már otthon megterveztük. A vacsora magyar idő szerint 7 órakor volt, a további napokra is ezt terveztük. Óránkat nem állítottuk át az ottani megfelelőre, nem akartunk keveredést okozni a fejekben az egy órás idő eltolódással. A vacsoránál ismertetésre került a reggeli és az autóbusz indulásának időpontja, meg a következő napi túralehetőség. A bemelegítő túrát a Torockói hegység Remete szorosába terveztük. A reggeli 7 órára, az indulás 8 órára lett meghirdetve.
2008. július 3. Torockói hegység, Remete szoros
Reggel senki sem volt elcsigázva, mindenki átált a túrasorozatra, valamint kipihente az utazás fáradalmait. Bőséges reggelit kaptunk, a gyalogláshoz szükséges szendvicseket is elkészítették a túrára jelentkezők. Mindenki eljött a bemelegítő túrára. Szakosztályunknál már megszokott, hogy két túra lehetőség kerül megtervezésre. A mai napra is volt választási lehetősége a tagoknak a saját teljesítési képességük szerint:
Útvonal 1. Torockói hgysg. Remetei kolostor (450m, K+) – Remetei sziklaszoros (500m, K+) – Cheia (K háromszög) – Deaul Geoagiului (900m, K háromszög) – Havasgáld, Modolesti (570m, K háromszög) – Intregáldi szoros (1100m, P háromszög) – Nárcisz-mező (1050m, P háromszög) – Csáklyakő (1233m, P háromszög) – Gáldmező (450m, P háromszög)
Túratáv: 23 km
Emelkedő: 1250 m
Útvonal 2. Remetei kolostor (450 m, K+) – Remetei sziklaszoros (500m, K+) – Remetei kolostor (450 m, K+)
Túratáv: 10 km
Emelkedő: 50 m
A túra közepén kiderült, hiába volt választási lehetőség, végül is a kisebb túrát tudta teljesíteni mindenki, egy kis bővítéssel. De ne menjünk a dolgok elébe. A reggeli után, a megbeszélt időponthoz képest egy kis késéssel indult el autóbuszunk a Remete szorosban fekvő kolostor felé. Sejtettük, hogy a műút minőségi állapotával problémáink lesznek, de azt nem gondoltuk, hogy több mint két órát fogunk a buszon ülni. Torockóról, Torockószentgyörgyöt érintve Nagyenyednél értük el az E81-es számú főútat. A kátyús, göröngyös út nem éppen ideális az autóbusz számára, viszont szép látványban volt részünk, a Kőköz szorosának látványa. A főútról Tövisnél fordultunk el a kolostor irányába, meglepően jó állapotban levő aszfaltozott úton. Persze ez talán 2km lehetett, aztán már csak 15-20km-es sebességgel haladhattunk a kátyúk között. Viszont úgy tűnik, rendbe teszik ezt a bekötő utat, mivel több helyen munkagépekkel találkoztunk, melyekkel egyengették az utat, vésték a sziklafalat, hogy szélesebb legyen az út. Hátha még le is aszfaltoznák! Reméljük, aki jövőre keveredik erre a tájékra, már normálisabban közelítheti meg a kolostort, meg a szépséges, vadregényes szurdokot.
Tíz óra után pár perccel kászálódtunk le a buszról. A kolostor megtekintését a rövidebb túrát választók részére tartogattuk, a hosszabbat választók elindultak 29-en a Diód patak mentén. Az utóbbi időben elég sok nyaralót építettek a patak mindkét oldalán. Tulajdonképpen személygépkocsival ez a rész elég jól megközelíthető, már annak, aki nem sajnálja a gépkocsiját a köves, gödrös, poros út okozta megpróbáltatásoktól. Alig hagytuk el a kolostor térségét, jobbról, balról hatalmas sziklafalak tornyosultak fejünk fölé. Az idő kimondottan szép volt, remek fotókat lehetett készíteni. Szokás szerint a csapat szétszóródott, mindenki felfedezett valami látnivalót a maga számára. Érdekesek voltak a megmaradt zsúpfedeles, fából készült gazdasági épületek, melyeket ma is használnak. A sziklák után egy darabig szolidabb úton haladtunk. a patakkal párhuzamosan. A Remetei Önkormányzat 100m-enként szeméttartókat is kihelyezett az út mellé, csak azok ürítéséről feledkezett meg. Félelmetes mennyiségű szemét volt a tartók körül, főleg műanyag üvegek. Ezt csak az ottani üdülő tulajdonosok dobálhatták ki, ennyi turista nem fordul meg ebben a körzetben!
4km után elértük a Remete szoros látványos szakaszát. A patak vize nagyon tiszta volt. Az örvénylő víz néhol hatalmas mészkősziklákat kerülgetett, melyeket csak áradások alkalmával tud tovább görgetni. Nagy meglepetésünkre, a sziklafalak oldalába U alakú acélfogódzókat betonoztak be. Így könnyen lehetett áthaladni a szűkebb helyeken, nem kellett a patakban gázolni. Már arra gondoltam, hogy a leírásokkal ellentétben, a szorost száraz lábbal fogjuk megjárni. Tévedtem. Elértük a szoros sziklakapuját, _melynek Pokol kapuja a nevet adták_ ezt még száraz lábbal meg tudtuk kerülni. Alig 50m után már bajban voltunk. Itt már nem volt kapaszkodó, a régi acélsodrony a patak vízében hevert, ki volt szálkásodva, kapaszkodásra alkalmatlan volt. Kovács Zolival neki veselkedtünk, levettük a bakancsunkat, mezítláb próbáltunk átjutni a kritikus szakaszon. A két oldal nagyon meredek volt, esélyünk sem volt ott előrejutni. A patak medre viszont nagyon csúszott az algától, a békanyáltól. A combig érő hideg vízben Zoli elcsúszott, elmerült az egyik üstben. Pár tempó után visszajött, ez alatt én a fényképezőgépem napfényvédőjét halásztam ki a vízből. Lemondtunk a tovább gyaloglásról, a visszafordulás mellett döntöttünk. Még volt egy halovány reményünk, hogy a kék háromszögjelzésen kikerüljük a kritikus szakaszt. Hamar megtaláltuk a jelzést, mely a patak bal oldalán meredeken indul felfelé. Nem egy könnyen járható ösvény volt az igen meredek, kötél biztosította út. Az aljában elhelyezett kereszt is mutatta, nem tréfadolog ezt az utat választani a derékig érő víz helyett. Hátizsák nélkül vagy 30m-t felkapaszkodtam a sziklákon, ezek után el is döntöttem, hogy a csapatot nem szabad erre az útra felvezetni. Nem maradt más hátra, visszafordultunk végérvényesen. Visszafelé is végig fényképeztük a szorost, az impozáns méretű sziklákat. Félúton találkoztunk a rövid túrásokkal, ők a kolostor megtekintése után gyalogoltak be idáig. Mi leültünk ebédelni, őket pedig tovább küldtük, hadd lássák a szoros szépségeit.
Az ebéd elfogyasztása után visszasétáltunk a kolostorhoz. Így mi is megtekinthettük a jelenleg is működő kolostort, mely Erdély egyik igen régi ortodox fellegvára. A XIV-ik században már állt a templom, az 1377-es évszám megjelenik az egyik falfestményen. A kicsiny templomnak viharos a múltja, tűz, és víz okozott többször kárt ódon falaiban. Az épület megmentése érdekében 1988-ban 2 méterrel megemelték a régi templomot. Felújítása során 9 rétegben kerültek feltárásra a falfestmények, a legrégebbieket a XIV. század elején festették. A viszontagságos múlt után a kolostori élet 1940-ben kezdett újraéledni. A kommunizmus ideje alatt ismét szünetelt működése, majd 1972-ben indult ismét meg a kolostori élet. Az épületekben szőnyegkészítés, hímző részleg, kötöde, pékség, iskola, könyvtár, orvosi rendelő, valamint egy múzeum is működik. 1982-1988 között épült fel a kolostor új temploma. Mire megtekintettük a kolostort, a többiek is visszatértek.
Hazafelé menet, Tövis, Nagyenyed érintésével megérkeztünk a Kőköz szorosához, ahol kiszálltunk a buszból, hogy nyugodtan gyönyörködhessünk Kőköz szikláiban. Ez a szoros is egyike a Torockói hegység festői szurdokainak. Hatalmas mészkősziklák között csörgedezik a patak, itt vezet át a műút is. A közepe táján hatalmas várkastély van épülőben, az elődeink is megirigyelhetnék impozáns méretét. A helyiek elmondása szerint már több tulajdonosa is volt az épületnek, nehezen akar végleges formát ölteni. Itt is jól megy egyeseknek, mióta kapitalizmusban élnek. Az itt eltöltött félóra kevés volt a szoros alaposabb megismerésére, pedig valószínűleg szép számmal találhattunk volna védett virágokat is a sziklákon, a gyep közepette.
Hazafelé még megálltunk egy órára Torockón. Aki nem volt velünk korábban, gyors ismeretséget köthetett a magyarok lakta Torockóval. Torockó talán Erdély legszebb faluja, mind természeti fekvését, mind építészetét illetően. Nem túl régen a falu központja, Torockó Fő tere Europa Nostra díjban részesült. A legtöbb látnivaló a Fő téren található, az unitárius templom, a tér körül szépen helyreállított, fehérre festett házak, a Néprajzi Múzeum. Torockót uralja a falu fölé magasodó Székelykő. Torockó másik nevezetessége még a különlegesen gazdag, díszes népviselet, melynek értékes darabjait a Néprajzi Múzeumban lehet megtekinteni. Akik már ismerősként jöttek ide vissza, ajándékvásárlással töltötték el az időt.
A Kis pihenő után öt perc alatt visszabuszoztunk szálláshelyünkre. Kicsit rendbe tette magát a társaság, majd következett a bőséges vacsora. Aki keveselte a vacsora adagját, repetát is kérhetett. Némelyek ezek után visszavonultak, mások még beszélgettek egy kicsit. A fiatalok a nem túl kimerítő nap után még fél 11-ig kártyáztak.
(Megjegyzés: Ez a túraleírás, más fényképekkel a honlapunkon is megtekinthető: http://www.termeszetbaratok.hu)
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), dr. Muskovits József (MJ) Szabó Zsolt (SZZS) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)
2007.07.02.
01_Torockó Vendégház (SZZS)
02_Székelykő északi csúcsa (KZS)
2007.07.03.
03_Remete kolostor régi temploma (MJ)
04_Remetei sziklaszoros (KZS)
05_Remetei sziklaszoros, a Pokol kapuja (MJ)
06_Remetei sziklaszoros, zsúpfedeles épület (KZS)
07_Sziklák a kolostor közelében (MJ)
08_Séta a Kőközi szorosban (KZS)
09_Kőköz az épülő kastélyával (TZ)
10_Székelykő Torockó Fő teréről (MJ)
11_Virágzó kosbor a Székelykő alatti réten (MJ)
12_A születésnapi ünnepeltünk (KZS)
2008-08-12
Július 10. és 13. között került sor a Margita 344,2 Turisztikai és Sportegyesület kerékpáros túrájára. A cél várak és más történelmi emlékhelyek megtekintése volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és a határos felvidéki területeken; főleg olyanoké, amelyek II. Rákóczi Ferenc fejedelem életútjához köthetők.
A tíz résztvevő és a kerékpárok vonattal utaztak Sárospatakig; a sátrak, hálózsákok és matracok kísérőautón követték a kicsiny, de elszánt csapatot.
A sárospataki vár megtekintését követően Sátoraljaújhely érintésével Borsi felé vettük az irányt, hogy II. Rákóczi Ferenc születési helyénél tisztelegjünk a várkastélyban. Innen Nagykövesdre mentünk tovább; a festői várrom megtekintését követően Pácin érintésével – mivel itt már zárva találtuk a várkastélyban berendezett múzeumot – Karcsán, az Árpád-kori templomnál tartottuk a következő pihenőt. Sárospataki indulásunktól mérve 65 kilométer megtétele után Felsőbereckiben, a kempingben ütöttük fel sátrainkat.
A következő napon a kézi üzemeltetésű réven átkeltünk a Bodrogon és a füzéri vár aljáig tekertünk. A vár megtekintését követően Hollóháza felé egy 3 kilométeres erdei úton rövidítettünk, majd a községen túljutva Kéked felé haladtunk, ahol a várkastély körüljárása után a Hernád-parton ütöttünk tábort. Aznapi kerékpáros teljesítményünk 52 kilométer volt; Füzér előtt és Hollóházát követően emelkedőkkel tarkítva.
A túra harmadik napján földutakon tekerve haladtunk át az immár légiessé vált, csupán tábla jelezte államhatáron, így érkezvén meg Abaújnádasdra. Innen ismét műúton kerékpároztunk Kassáig, ahol a dómban II. Rákóczi Ferenc síremléke előtt tiszteleghettünk. Délutánra értünk Vizsolyba, megtekintvén az Árpád-kori templomot és Károli Gáspár Bibliáját. Hernádcéce községnél ismét a Hernád partján ütöttünk tábort – az egész napi, 73 kilométeres kerékpározást követően jólesett az úszás a folyóban.
A negyedik napra a boldogkői vár maradt, majd a Zempléni-hegységen átkelve Korlát megkapóan szép, kőfallal erődített gótikus templomára vethettünk egy pillantást. Sikerrel végigtekerve a Regécig tartó emelkedőt, a távolból tisztelegtünk a vár előtt, ahol a gyermek II. Rákóczi Ferenc négy éves koráig nevelkedett. Innen már lejtett az utunk Tolcsváig, végül 43 kilométer megtétele után Vámosújfaluban vonatra szállva elégedetten inthettünk búcsút a zempléni tájaknak. A nagy hőségben, de végül is szép időben teljesített túra során sok nagyszerű élménnyel gazdagodtunk.
Radó Gábor
2008-07-21
A várható nagy nyári melegek miatt július-augusztus hónapban rövidebb utakat terveztünk be. Július 5-én egy tavalyi évben elmaradt túránkat tartottuk meg.Személygépkocsikkal Százhalombattára utaztunk. Ott várt ránk Georgiades Évike, aki örömmel vállalta, hogy elkalauzolja csapatunkat a számára ismerős és kedves helyeken. Legelőször a Makovecz Imre által tervezett, Szent István tiszteletére 1996-ban felszentelt katolikus templomot (1. kép) néztük meg. Bár a plébánián hiába csengettünk, hogy belülről is láthassuk a templomot, azért a nagyméretű üvegportálon keresztül be tudtunk kukucskálni (2. kép). A Főtéren sétálva a következő látnivaló a Csodaszarvas-kút (3. kép) volt. Továbbhaladva a Szent István szobor, és a szépnek nem mondható Városháza mellett a Finta József tervezte református templomhoz (4. kép) értünk. A “csőcsorda” hídján átkelve értünk Batta egyik legszebb épületéhez, a XIX. sz. végén épült kastélyhoz (5. kép), mely ma a Matrica múzeumnak ad helyet. A múzeum – melynek neve a ma Dunafüred területén lévő római településről kapta nevét – gazdag anyagában az őskortól a bronzkorig mutatja be a régészeti leleteket, a vaskori rész berendezése most folyik. A múzeum kertjében nagyon jó állapotban lévő, értékes római-kori szobrok, síremlékek találhatók.
A múzeum meglátogatása után az Óvárosba mentünk, ahol talán utoljára láttuk a lebontásra ítélt téglagyárat. Itt található a bronzkori-vaskori földvár is. A szerb ortodox templomot (6. kép) sajnos csak kívülről sikerült megnézni. Ezután felfrissülni lementünk a Duna-partra (7. kép). Szintén az Óvárosban van a Régészeti Park (8. kép), melyben bronz- és vaskori házak, melléképületek és kemencék hiteles másolatai találhatók. Itt van a méltán híres 115. számú halomsír is, melyben szinte teljes épségben megmaradt a 80 cm magas tölgyfából készült sírkamra. Utunkat a Duna magaspartja felé vettük. Itt egy útkereszteződésben láttuk a betontámaszú villanyoszlop, kőkereszt, Szűz Mária-szobor fura elegyét (9. kép). Összekötve a kellemest a hasznossal többen vásároltak itt egy háznál sárga- és őszibarackot. Gyümölcsösök és napraforgó-mezők mellett gyalogolva egy igazán szép kilátóhelyre (10. kép) értünk, ahonnan Érd és Százhalombatta Duna-kanyarját csodálhattuk meg.
Ezután köves úton (állítólag kerékpárútnak épült, aminek aztán végképp alkalmatlan) Érd-Óvárosba mentünk. Az első műemlék, amit meglátogattunk a II. Lajos emlékmű volt (11. kép). II. Lajos kíséretével a mohácsi csata felé menet megállt Érden. Az emlékművön látható lenne még – ha nem lopták volna el – az Ákosházi Sárkány család címere, előtte egy római korból származó oroszlán fekszik. Ezt követően felmentünk a volt Sina-kastély mellvédjén kialakított kilátóhelyhez (12. kép), közben elhaladtunk a Kalot népfőiskolai emlékmű előtt. Az emlékművön egy bronzkönyv volt Kalot felirattal, de színesfém tolvajok egyszerűen nem hagyhatták ott. Az ország harmadik minaretjének (13. kép) meglátogatása következett. Az egykori dzsámiból (amely méretét térkő kirakással érzékeltetik, a mihráb fülkét vasbetonból építették fel) csak a minaret maradt fenn. Míg elmentünk a minaret gondnokáért, láttuk az 1734-ben épült Szent Sebestyén kápolnát (14. kép) is. Visszatérve a minarethez, természetesen felmentünk a sötét csigalépcsőn. A müezzinerkélyről szép kilátás nyílik a környékre.
Műemléki sétánk befejezéseképpen a Magyar Földrajzi Múzeumot (15. kép) látogattuk meg. Jelenleg a Magyar utazók és felfedezők kiállítás látható. Nagy élmény volt látni híres magyar utazók életútját bemutató tablókat, és azokat a tárgyakat melyeket utazásaikról hoztak. A múzeum a XIX. sz-ban épült Wimpfen-kúriában kapott helyet. A nagy kertben sok magyar felfedező szobrát láthatjuk, köztük dr. Sáska László (16. kép) isaszegi orvosét is.
Sok szépet láttunk a nap folyamán. Köszönjük Évikének a szakszerű vezetést.
Notter Béla
2008-07-09
Túránk kiindulási helyének kiszemelt Ceredre két autóval tizen, busszal hárman érkeztünk. Munka után indultunk. Szerencsére az utakon elviselhető mértékű volt a forgalom, ezért már hat órakor szálláshelyünkre értünk.Elfoglaltuk szobáinkat, a teraszon nekiláttunk a vacsora előkészítésének. Hajniék kocsijából elképesztő mennyiségű finomság került elő, többek között grillezésre váró mics is. Mindenki serénykedett, a lányok salátát készítettek, tálaltak, a férfiak fát vágtak, a tűzet gyújtottak. Közben befutottak a busszal utazók is, ők és csatlakoztak hozzánk. A finom vacsora után sétáltunk egyet a faluban, visszatérve a házba borozgattunk, beszélgettünk, lélekben készültünk a másnapi túrára.
Reggel 7 órakor keltünk. Reggeli után busszal Rónabányáig utaztunk. A S sáv jelzésen Matyó-lápa, Medves-csúcs felé, északi irányba indultunk. Az útról helyenként kelet, északkelet felé nagyszerű kilátás nyílt, így láttuk a Tajti-tavat is (1. kép). 3 km gyaloglás után elértük a Gortva-völgyet, de egyenlőre továbbmentünk, hogy megláthassuk azt a kis tavat (2. kép), melynek lefolyása képezi a Gortva-patak egyik ágát. A csapadékos tavasz ellenére most legalább 80 cm víz hiányzott belőle. Visszamentünk tehát a Gortva-forráshoz (3. kép). Meredek lejtőn lehetett megközelíteni a bővízű forrást, melynek jéghideg vize kicsit kénes, enyhén szénsavas ízű. Felfrissülés után megkezdtük utunkat a patak völgyében. Jelzés nincs, a meredek, helyenként szakadékos partoldalban hol a mederben lévő köveken, hol a mederből magasra kikapaszkodva tudtunk haladni. Lenyűgöző volt ebben a hamisítatlan őstermészetben gyalogolni (4-10. kép). Ezen a területen – talán a határ közelsége miatt is – fakitermelés nem folyik, a fák lábon halnak meg. Kb. 2 km-el később, a 23-as határkő közelében jobbról becsatlakozott a Szarufa-völgy, benne egy kis patak. Ettől a ponttól kezdve a Gortva-patak alkotja a határt, jobb oldala Szlovákia, bal oldala Magyarország. Egy szép vízesés (10. kép) tette még változatosabbá a tájat. Utunkat folytatva az völgy vadregényessége cseppet sem lett szerényebb, jobb oldalon meredek fal miatt többször kényszerültünk a mederbe (11-12. kép). A 22-as határkő után a patak végképp búcsút vett Magyarországtól, és Tajti (Tachty) felé vette az irányt. A falu szélén egy gáttal megfogták a vizet, nagy tó keletkezett (14. kép).
Tajti kocsmájában megkostoltuk a barna sört, sokan pedig a fagylaltot. Ezután Ceredre gyalogoltunk. Ez volt a nap legrosszabb szakasza, nagy melegben egy árva fa árnyéka sem enyhítette a hőséget. Cereden megnéztük a XVIII. században épült fazsindelyes haranglábat (15. kép), majd megebédeltünk. Este még sétáltunk a faluban, de látszott a társaságon a kalandtúra fáradtsága, így korábban tértünk nyugovóra.
Vasárnap reggel ismét Rónabányára mentünk, de most onnan déli irányban, Szilváskő volt a cél. Első látnivalónkat, a hegy északi oldalán lévő bazaltömlést gyönyörű bükkerdőn keresztül értük el (16. kép). Sárga háromszög jelzésen értük el a kilátópontot (17. kép), ahonnan nagyon szépen látszottak a környező hegyek, a Mátra, sőt még a Börzsöny is. Szilváskő tetejét mély hasadékok szabdalják (18. kép). A S+ jelzésen a hegyet szinte körüljárva érünk el a 20 méter magasságot is elérő bazaltömléshez (19. kép).
Szilváskő keresztül-kasul járása után Somoskőre (20. kép) mentünk, ahol – mi sem természetesebb ennél – a várat, a Petőfi-kunyhót és a híres bazaltorgonát néztük meg. A várba jutásért felnőtteknek 35 koronát (vagy ennek megfelelő értékű forintot) kell fizetni. A részben helyreállított várból szép kilátásban lehet részünk, a testvér/Salgó/vár (21. kép) átellenben elérhető közelségben látszik. Pár tucat lépcsőfokon lefelé haladva elérjük a bazaltzuhatagot (22. kép), majd további lépcsőzés után a Kőtengert (23. kép).
Karancs-medvesi barangolásunk után Kishartyánba utaztunk, hogy megismerjük a Kőlyuk-oldalt (24. kép). A 300 méter hosszú, 30-50 m magas homokkőfalban egy több helyiségből álló – monda szerint – remetebarlang is található. A barlang “ablakából” idilli cserháti táj tárul elénk (25. kép). Hazafelé a Kelet-Cserhát Tájvédelmi Körzeten keresztül utaztunk.
Összegzésképpen kijelenthetjük, hogy szép, élményekben gazdag hétvégét töltöttünk el.
Szöveg és kép: Notter Béla
2008-07-01
A Margitások egy csoportja június 21-én illetve 22-én meghódította a Bécs közelében található Raxalpen és Schneeberg hegyeket. Azért választottuk ezt a két helyet túránk célpontjául, mert ezek az Alpok legkeletebbre, így hozzánk legközelebb eső 2000 méter feletti hegyei.A Raxalpen Heukuppe (2007 m) csúcsát Preiner Gscheidből (1070) indulva, a piros jelzést követve hódítottuk meg. Az út első része fenyőerdőben vezetett és még fogalmunk sem volt arról, mekkora hegyet is akarunk megmászni. Negyven perces mászás után így érkeztünk meg a Waxriegel turistaházhoz, ahhonan már feltárult a hegy panorámája. Rövid erőgyűjtés és csatlakoztunk a többi természetjáróhoz, majd további három óra kapaszkodás után értünk fel a csúcsra. A gyönyörű kilátás az Alpok környező hegyeire és a Raxalpen fennsíkjára kárpótolt minket minden erőfeszítésért. Az ereszkedéskor megálltunk egy nagy hófoltnál és jól meghógolyóztuk egymást. A nap megpróbáltatásait egy gyönyörű helyen, a Swarcz folyó völgyében található Weichtalhaus turistaházban pihentük ki.
Másnap Puchbergbe mentünk, színt váltottunk és ezúttal a sárga jelzést követve közel 3 óra alatt másztunk fel 1228 méterről a Schneeberg észak-keleti szikláin a 2061 méteren található Kaiserstein csúcsra. A meredek sziklafalon izgalmas volt a felfelé kapaszkodás, de miután kiértünk a plató magashegyi tundrájára megrázott a felfedezés, hogy ott még további „unalmas” emelkedők várnak ránk. A csúcson azután megtapasztalhattuk milyen változékonyak is ezek a magas hegyek. Míg addig egész úton szikrázó napsütésben és meglehetős melegben küzdöttünk az emelkedőkkel, hírtelen köd borította be a tájat teljesen eltakarva a kilátást a völgybe, ahonnan jöttünk. A felhőkből pedig hatalmas záporeső zúdult ránk. Még esőben kezdtük meg az ereszkedést a zöld jelzésen, de rövidesen elállt az eső. Majd ismét kisütött a nap. Lent pedig ugyanaz a napsütéses meleg idő fogadott minket, mint amikor elindultunk. Fáradtan, de nagyszerű élménnyel gazdagodva ültünk be a gépkocsikba és indultunk hazafelé.
Virág Györgyi
2008-06-27
Az előző évekhez hasonlóan ismét vasárnapi napon tartottuk meg a Georgiades Gábor emléktúránkat Királyházára, a Börzsöny szívébe. Többen reklamáltak már a vasárnapra szervezett túra miatt, talán igazuk van, hiszen a többség hétfőn dolgozni megy, így kevés az esti regenerálódási idő. 50 tagunk vett részt a kopjafa koszorúzásánál, majd az ezt követő túrán. A túrák iránti érdeklődés még mindig magas, hiszen több férőhely esetén még többen lehettünk volna. Hatkor indult buszunk szokás szerint Százhalombatta központjából, Tárnok, Érd, Budapest érintésével közelítettük meg Királyházát. A meteorológusok még az előző este is napsütéses időt jósoltak, de nagyon mellé fogtak. Végig esőben buszoztunk, megérkezésünkkor is esett még, elő kellett vennünk az esőköpenyeinket. A mai napon is két túra lehetőség közül lehetett választani:
Útvonal 1.: Királyháza (Z+)–Nagy-Oros-bérc (Z+)–Magosfa (Z)– Csóványos (Z, P)–Foltán-kereszt (OKT)–Vörös-kő (PX)–Csehvár (PL)–Diósjenő (PX, Z)
Túratáv: 18 km
Emelkedő: 800 m
Útvonal 2.: Királyháza (K )–Dobogó-bérc (K )–Hárombarát nyereg (Z)– Csehvár (PL)–Diósjenő (PX, Z)
Túratáv: 12 km
Emelkedő: 500 m
1/2 9 körül kiszálltunk autóbuszunkból a szemerkélő esőben. Mivel mind a rövid, mind a hosszú túra innen indult, a buszt visszaküldtük Diósjenőre, ahol befejezzük a túráinkat. Nem akartunk affért az erdészet vezetőjével, amint két éve. Nem nagyon érthető a behajtás megtiltása, hiszen Királyházáról jó pár jelzés indul el, gépkocsival, busszal csak az erdészeti magán úton lehet maradni, hétvégén még az erdészet sem igen használja az utat. A régi OKGT-s kulcsos házat nagyon szépen felújította, rendbe tette a MOL Bányász Szakszervezet, az udvaron levő Mátyás-forrást is újjá építették. Jó gazdája lett az ingatlannak, most is voltak benne családok. A nemrégen épített szaletli alatt készülődhettünk a koszorúzásra. Nem sokkal később befutott a tápiószelei természetbarátok mikrobusza, Lipák István vezetőjükkel az élen. Tavaly is közösen emlékeztünk Georgiades Gáborra, aki hosszú éveken keresztül vezette szakosztályunkat, a PTSZ-ben, MTSZ-ben is vezető funkciókat töltött be. Az isaszegi természetbarát ismerőseink egy héttel korábban jártak itt, amint az a kopjafára elhelyezett koszorújuk is mutatta. Külön műsorral nem készültünk, de tagjaink a buszozás alatt összeállítottak egy rövid megemlékezést. A két szakosztály vezetője elhelyezte a koszorúkat a kopjafára, a többi túratárs csendes részvétele mellett. A koszorúk elhelyezése után az alkalmi előadó művészeink (Kutasi Zsuzsa, Ilku Józsi, Sokorai Erzsike) rövid verseket szavaltak el, majd a Dunai Finomító alkalmi kórusa, besegítve a jelenlevőkkel, elénekelte a már hagyományos befejezésnek tekinthető, Demjén Rózsi, Honfoglalás c. énekét.
Kilenc óra körül indult a nagy túra, melyre 22 fő jött el. Szerencsénkre az eső elállt időközben, de sejtettük, hogy a következménye dagonyázás lesz. A zöld keresztjelzésen hamar elértük a Bacsina-völgyet, a jól átázott földúton csúszkáltunk felfelé. Valamikor erdei kisvasút haladt itt, a kitermelt fa elszállítására építették. 2km után kereszteztük a Bacsina-patakot, meredeken kapaszkodtunk felfelé az Nagy-Oros-bércre. Itt már nem volt sár, a bakancsaink sem áztak tovább. Több foltos szalamandrát láttunk, nekik kedvezett a hűvös, csapadékos időjárás. Egy-két helyről kilátásunk adódott az alattunk levő Dosnya-völgyre. Egy rövid szakaszon széles erdészeti úton haladtunk, majd következett a fekete leves. Térdig érő füves gerinc ösvény következett, mindenki teljesen elázott bakancsostul, nadrágostul. A kamásnik nem segítettek rajtunk. Szép kilátás volt Miklós-tető, Godóvár irányába. A völgyekből mind intenzívebben szállt felfelé a pára. A főgerinc elérése előtt egy nagy irtásnál bevártuk egymást, a jelzésünk itt eltűnt. Toronyiránt a nagy fűben, Esztergályos környékén értük el a zöld jelzést. Innentől kezdve száraz gerinc úton gyalogolhattunk Magosfa irányába.
Magosfa 915 m-es ovális csúcsa a második legmagasabb csúcs a Börzsönyben. A bronzkorban földvár állott a csúcson, melynek sáncai még ma is kivehetők, mohás andezit sziklák veszik körül a kb. 100m hosszan elnyúló hegycsúcsot. Nevezik Tátralátó csúcsnak is, mivel a téli hidegfrontos időszakokban még a Magas-Tátra csúcsait is lehet látni állítólag innen. Persze ehhez igen nagy szerencse kell. Jelenleg annyira megnőttek a fák, hogy semmilyen panorámában sem lehet gyönyörködni! Pár perc pihenő után folytattuk gerincvándorlásunkat. Az idő is melegedett kissé, kezdtünk optimisták lenni a folytatást illetően. Balról becsatlakozott a piros jelzés, mely a Sasfészek-bércről vezet fel a főgerincre. Nem sokkal később hárman közülünk a háromszögjelzésen lementek megnézni az Oltár-kövét meg a Szabó-köveket. 12 óra körül értünk fel Börzsöny legmagasabb csúcsára, a Csóványosra. A 938 m magas csúcson geodéziai vasbeton torony van, ahonnan nagyon szép a körpanoráma. Rejtély, miért írták ki, hogy életveszélyes felmenni rá, a műszaki állapota ezt nem indokolja. Ha pedig tényleg életveszélyes az állapota, akkor zárják le a bejáratát! Páran felmentünk, a panorámában nem is csalatkoztunk. Mivel az eső miatt a levegő lehűlt, jó messzire el lehetett látni. A völgyek gőzölögtek, mindenhonnan pára emelkedett felfelé. A távolabbi Cserhát, Naszály, Visegrádi hegység vonulatai keretezték a látóhatárt. Az elkészült fényképek nem adták vissza a látottakat, akármilyen csoda fényképezőgépeket gyártanak, az emberi szem, agy által látottakat még nem tudják produkálni. Itt tartottuk meg az ebédszünetünket.
Mivel elég hűvös volt, félóra elteltével az OKT útvonalán folytattuk a túrát. Nagyon kényelmes úton gyalogolhattunk lefelé a csúcsról a hatalmas bükkfák alatt. Egy-két helyről még kilátás is adódott a Szén-patak-völgyre, a távolabbi környékre. Nagyon sok sárga gyűszűvirágot, harangvirágokat, turbánliliomot, kosborokat láthattunk ezen a szakaszon. A Foltán-kereszt körül levő tisztáson megálltunk. Itt padok, asztalok is vannak, kényelmesen megpihenhettünk. A kőkeresztet Foltán János erdőőr emlékére emelték 1890-ben. Pár évvel korábban a fatolvajok gyilkolták meg ezen a helyen. Ezután jelzést váltottunk, a piros sí jelzésen ereszkedtünk tovább. Az idő mind szebb lett, bakancsaink, nadrágunk is megszáradt időközben. Továbbra is jó úton gyalogolhattunk, alig vettük észre, hogy a zöld jelzést keresztezzük. Egy kellemes új erdészettörténeti tanösvényt alakított ki az Ipoly Erdő Zrt. A táblák erdészettel, földvárakkal és a régi birtokosokkal kapcsolatosak. Ezen folytattuk a túrát. A Csehvár egy kis kitérő volt, de a társaság nagyobbik része kíváncsi volt a maradványokra.
A vár a Diósjenő feletti Bárány-bérc oldalából kiugró 523m magas csúcson épült. Valószínűleg a tatárjárás után felépített Árpád-kori kisvárak egyike lehetett. Kb. 20×30m-es ovális tetőn állt a kőből épült lakótorony, a tető alatt körbefutó sáncok magassága ma már alig egy méter. A husziták idején még használták a várat, Giskra egyik alvezére birtokolta. A török harcok előtt már lerombolták, ma alig látszódik valami a romokból. Ha feltárnák a romokat, kitakarítanák a tetőt, nagyon szép kis túra célpont válna belőle. Szép lenne a panoráma innen, a lombok között Nógrád várát és az alatta fekvő falut azért felismertük. A túra nagy részét idáig megtettük, egy jó félóra alatt leértünk Diósjenőre. A rövid túrásaink már vártak ránk a falu büféjének teraszán. Mi is csatlakoztunk hozzájuk, leöblítettük a nem túl kellemes időben induló, de szép idővel záródó túránkat.
Hat óra után nem sokkal haza érkeztünk. A következő túránk a szokásos jutalomtúra lesz, július. 2-8. között a Torockói hegységgel, valamint a Gyalui havasokkal fogunk megismerkedni.
Muskovics András
szakosztályvezető
(Megjegyzés: Más képekkel, ugyanezzel a leírással a honlapunkon is találkozhattok) http://www.termeszetbaratok.hu
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS), József László (JL), Reszler János (RJ) és Tóth Zoltán (TZ) készítette)
01 Királyháza, gyülekezés a koszorúzáshoz (RJ)
02 Dunai Finomító turistáinak egy része (KZS)
03 Megemlékezők egy része (KZS)
04 Koszorú elhelyezése a kopjafára (RJ)
05 A rövid műsor előadói (RJ)
06 Előadóművészeink (RJ)
07 A megemlékezés résztvevői (TZ)
08 Kapaszkodás a Nagy-Oros-bércre (KZS)
09 Börzsöny bükköse (KZS)
10 Rövid túrásaink felfelé kapaszkodnak (TZ)
11 Fenn a Dobogó-bércen (TZ)
12 Rövid pihenő a Dobogó-bércen (TZ)
13 Panoráma nyugatra a Csóványosról (KZS)
14 Panoráma a Naszály felé (JL)
15 Csarna-patak völgye (JL)
16 Távolban a Duna szalagja (JL)
17 Gőzölgő hegyek, völgyek (JL)
18 Szabó kövek egyike (JL)
19 Tipikus börzsönyi táj (JL)
20 Foltán-kereszt (JL)
21 Pihenő a Foltán-keresztnél (KZS)
22 Harangvirág (KZS)
23 Nógrád látképe a Csehvárból (KZS)
24 Közeledve Diósjenőhöz (KZS)
25 Túra utáni lazítás Diósjenőn (JL)
2008-06-23
2008.06.15
Délelőtt Királyházán, Georgiades Gábor kopjafájánál róttuk le tiszteletünket.
Sajnos a rossz időtől sokan megijedtek így otthon is maradtak. Így a kevés létszám miatt eltértünk a kiírástól, más útvonalat választottunk.
/ Nem bántuk meg/. A Pest Megyei Piros szakaszát választottuk Katalinpusztától Kosdig. A Gyadai tanösvénnyel együtt haladt útvonalunk, közben Rockenbauer Pál kopjafájánál is tisztelegtünk.
Nagyon romantikus, kényelmes és gyönyörű tájon haladtunk a Naszály hegységben, ragyogó napsütésben. (Nem tudják mit veszítettek az otthon maradók.) Az erdei virágok, a mezők virágainak színpompái, csodás látványt nyújtottak. Nem is haladtunk a túrával, hiszen az alig 12 km-t 5 óra alatt tettük meg. A sok-sok csodás látvány, a tündér hegy megbabonázta a társaságot, és feledtette a sárral való küzdelmet.
Ajánljuk ezt a túrát mindenkinek, aki nyitott a szépségek befogadására, és akik szeretnek sétálni és túrázni.
Térképünk nem volt, de a felújított Pest megyei PIROS útvonal e részén eltévedni nem lehet.
Természetjárók Köre
Abony
2008-06-23
Közeledik a nyár, eljött az idei második kerékpártúránk ideje. Az elmúlt napokban már igazi nyári arcát mutatta az időjárás. Ez meghozta a kedvét az érdeklődő kerekeseknek, előzetesen 9 fő jelentkezett, annak ellenére, hogy 75 km kerekezés lett betervezve. Ahogy közeledett a túra napja, úgy vált egyre változékonyabbá az időjárás, egyre többen vonták vissza jelentkezésüket. Így nem is csodálkoztam, mikor a reggeli találkozón, az előző esti eső után csak ketten jelentünk meg Százhalombattán. Ennek ellenére természetesen megtartottuk a túrát.
Útvonal: Iváncsa – Pusztaszabolcs – Szabadegyháza – Seregélyes – Dinnyés –Agárd-Gárdony- Velence– Kápolnásnyék – Pettend – Baracska – Martonvásár – Simon puszta – Százhalombatta
Túratáv: 75 km
Emelkedő: 200 m
Reggel 7:40-kor volt a találkozó Százhalombatta vasútállomásán. A 7:52-es pusztaszabolcsi vonattal mentünk a túra kindulási pontjára. Szép új vonattal utaztunk, kifejezetten kellemes volt hogy nem kellett magasra feltenni a kerékpárokat. És még kerékpárszállításra kijelölt hely is volt! Bár mindig, ilyen körülmények között utazhatnánk! A vonatról Iváncsa vasútállomásán szálltunk le, és innen vettük az irányt Pusztaszabolcs felé. Itt csatlakozott még hozzánk egy bátor kerékpározó, aki az időjárás ellenére felvállalta a mai kerekezést.
Pusztaszabolcs után, kellemes, változatos utunk volt. Alig volt forgalom, így élvezhetünk a környező tájat. Szántóföldek és állattelepek mellet haladtunk el, amit néha egy-egy erdőfolt tett változatossá. Szabadegyháza mellet tértünk rá a 62-es útra. Itt már jóval nagyobb volt a forgalom, itt már vigyázni kellet a teherautókkal. De csak 9km-et. kellett ezen az úton megtennünk, Seregélyesnél letértünk a főútról.
Ha már itt vagyunk, nem hagytuk ki a település nevezetességét a Zichy-Hadik kastélyt. Az 1820 körül épült klasszicista kastély, az utóbbi időkig szállodaként üzemelt. Egy ideje már csak időnkét tartanak benne rendezvényeket. Most éppen egy esküvői fotózás zajlott a kastélyparkban. A kastély látogathatósága nem megoldott. Én is csak a parkon keresztül jutottam el a kastélyhoz, de hamar el lettem küldve. Így elhagyatottan is szép a kastély és környéke. Nagy kár, hogy az utóbbi időben kissé elhanyagolták a parkját. Remélhetőleg találnak valakit, aki majd jó gazdaként fogja üzemeltetni, a kastély és környezete pedig látogatható lesz. A szép környezetet kihasználva, itt tartottuk meg első pihenőnket.
Seregélyesről tovább indulva, már igazi szép arcát mutatta az időjárás. Kellemes napsütésben folytattuk utunkat Dinnyésig. Itt az út mellet találtunk egy cseresznyefát, ami megállásra késztetett minket. A cseresznyézés után tovább kerekeztünk. Az eredeti terv szerint a Velencei-tó északi oldalán kellett volna, Pákozd – Sukoró – Velence érintésével megkerülni a tavat. Meggondoltuk magunkat, mivel a MOL a nyári partiját tartotta Agárdon. Így kihasználva a lehetőséget, inkább Agárd felé vettük az irányt. A rendezvény színhelye Agárdon, a Sport strandon volt. Ezen a családi napon a megjelentek sok program, sportolási lehetőség, koncert közül választhatnak. Itt ebédelt meg a kis csapatunk Az ebéddel egybekötött pihenő után szétvált a csapat. Mi ketten Százhalombatta felé vettük az irányt, Gárdony, Velence érintésével. Kápolnásnyék után már szép, új kerékpárúton haladhattunk Pettendig. Ilyen körülmények között kellene kerekezni! Baracska után, az emelkedő tetejéről már látszottak azok a sötét fellegek, melyek menydörgések közepette közeledtek felénk.
Bíztunk hogy elkerül minket, és elvonul más felé. De Martonvásáron elkapott minket. De szerencsén volt, pont mikor leszakadt az ég, pont volt egy fagyozó, ahová nem csak mi, hanem a kerékpárokat is védet helyre tudtuk vinni. Arra számítottunk, hogy ahogy jött olyan hirtelen el is vonul. De csak nem akart csitulni, és mindig újabb, és újabb hullám jött. Közben meg cikáztak körülöttünk a villámok, néhány a közvetlen közelben csaphatott be, mert egészen bele remegtünk a menydörgésbe. Egy órai várakozás után, már jónak láttam megérdeklődni az ismerősömnél szabad-e a furgonja, amivel ki tudna menteni a szorult helyzetünkből. És szerencsénk volt, és fél óra múlva, már meg is jött a segítség, így az utolsó szakaszt már nem kellett esőben megtenni.
Még annak ellenére, hogy nem lett teljes a túra, így is 66km-tert megettünk.
Minden elismerés Szefcsik Zsuzsának, és Némethné Egervári Katalinnak, hogy az időjárás ellenére felvállalták a túrát, és végig tekerték.
A következő kerékpáros kirándulás a nyári szünet után szeptember 20-én lesz Etyeki dombságba, beiktatva az etyeki Kezes-lábos kézműves gasztronómiai fesztivált.
A résztvevők: Szabó Zsolt
Szefcsik Zsuzsa
Némethné Egervári Katalin
A leírást és a fényképeket Szabó Zsolt túravezető készítette.
1. Utazás vonattal Iváncsára
2. A vonaton
3. Pusztaszabolcs
4. Szabadegyháza felé
5. Seregélyes, kastély
6. Seregélyes, kertészlak
7. Seregélyes, kastélykapu
8. Dinnyés felé
9. Gárdony, MOL családi nap I.
10. Gárdony, MOL családi nap II.
11. Gárdony, MOL családi nap III.
12. Gárdony, MOL családi nap IV.
13. Gárdony, MOL családi nap V.
14. Martonvásár előtt, közeledik a vihar
15. Martonvásár előtt
16. Martonvásár, itt a vihar
17. A kerékpártúra útvonala
2008-06-22
Forrástisztítás és az újra közlekedő nagybörzsönyi kisvasút megtapasztalása
(2008. 04. 13.)
Ragyogó időben, de csekély létszámmal indultunk a Nyugatiból Szobra. A vonatunk először Vácon állt meg, és itt csatlakozott is hozzánk két vendég, akik az interneten fedezték föl meghirdetett túránkat. Így már hatan voltunk, de meg kell említenem, hogy azért igazából nyolcan teljesítettük ezt a programot, mert volt egy „előőrsünk” is.
Két hölgytagunk ugyanis eltévedt, de nem térben, hanem időben: szombaton félkilenc felé, tavaszi nagytakarítás közben szólt a telefon: „Pistikém, hol vagytok?!” Pillanatok alatt tisztázódott a helyzet, s mivel a két barátnő akkor már Márianosztrán volt, értelemszerűen úgy döntöttek, hogy akkor ők önállóan teszik meg az utat – lélekben úgyis együtt vagyunk…
Nos, mi aztán másnap, a kellemes bandukolás közben, egyszer csak ismerős jeleket fedeztünk fel az ösvény nyirkos földjén (mert a turista azért a lába elé is igyekszik figyelni, amellett, hogy az erdőben gyönyörködik). Így hát a bizonyíték is megvolt arra, hogy a két „úttörő” valóban arra járt. De ez még nem volt elég: úgy látszik, nem bíztak abban, hogy a földbe karcolt jeleket biztosan észrevesszük, vagy, hogy egyáltalán megmaradnak másnapig – a forrásnál, néhány összefogott gally és a réztáblát őrző szikla alá dugva, lakonikus szövegű cédula várt minket: „Itt a söprű, lehet folytatni!”
Neki is láttunk: jó sok tavalyi avart söpörtünk félre a forrás közvetlen közeléből, de magából a medencéből is halásztunk néhány levelet. Eközben két-három gőtét fedeztünk fel a vízben, barátom igyekezett is megörökíteni őket, belevillantva az üregbe (nagy nehezen észre is vehetők a fotón, kis fekete árnyakként, a fenéken lapulva, és ha jól figyelünk, lehet, hogy öten vannak). Néhány nagyobb követ kiemeltünk a kis patak útjából, a belehullott nagyobb ágakat is eltávolítottuk, és egy zacskónyi vegyes szemetet is összeszedtünk, amitől a Nagyírtáspusztán található szemétgyűjtők valamelyikében kívántunk megszabadulni. Némi fotózás után nekiindultunk a kaptatónak, és nemsokára föl is értünk. Arra készültünk, hogy a pihenőhelyen szalonnasütéssel töltjük az időt, de az időnként igen élénken meglendülő szél miatt erről lemondtunk – annál is inkább, mivel a legközelebbi kisvonattal Nagybörzsönybe kívántunk utazni. Ezért aztán inkább a magunkkal hozott szendvicsekből falatoztunk, és élveztük a napsütést. Végül bedöcögött a szerelvény, a kalauz irodát nyitott az egyik rönkasztalon: a menetjegyeken kívül turistatérképeket, képeslapokat, különféle kiadványokat is lehetett kapni – nagy sikere volt, pillanatok alatt köré gyűlt a környéken lézengő túrázók nagy része.
Aztán lassan elérkezett a vonatindulás ideje, bizony rendesen megtelt a szerelvény. Kellemesen zötyögve gurultunk lefelé az éles napfényt megszűrő lombok alatt. Ennek a kisvasútnak külön nevezetessége az a megoldás, amellyel Kisírtás környékén leküzdi a lejtőt (illetve az emelkedőt), és amit „csúcsfordítás”-nak neveznek. Ahol túlzottan éles kanyart kéne vennie, ott inkább irányt vált: „Z” alakban, hol tolatva, hol megint vontatva győzi le az akadályt. A kisvasut.hu honlap szerint az országban ez az egyetlen ilyen megoldású vasútvonal.
No, azután egyszercsak megérkeztünk a nagybörzsönyi végállomásra, ahonnan még jó kis séta volt a település központja. A buszra még jócskán várnunk kellett, így volt időnk fölkeresni a vízimalmot. Érdekes volt bejárni minden zeg-zugát, bár nekem sikerült összetűzésbe kerülnöm vele, egy meglehetősen rugalmatlan szemöldökfa okán, ami nem volt hajlandó figyelembe venni a testmagasságomat. Pedig a bejárat előtt ki van írva, hogy milyen baleseti forrásokra kell ügyelni odabent, de hát én éppen egy másikra figyeltem – a küszöbre. Agyrázkódást ugyan nem kaptam, de néhány napig azért még sajgott az emlék…
A busz jócskán késett, de legalább tele volt – úgy kell annak, aki nem elégszik meg egy oda-vissza gyalogtúrával, hanem körbeutazza a fél Börzsönyt! És – mivel egész úton alig akadt leszálló, felszálló annál több – lelkesen nyomultunk egyre jobban egymás belsejébe, ámuldozva a busz rugalmasságán. Viszont, amikor végre beértünk Szobra, éppen bent állt az állomáson a vonatunk, és itt már bőven akadt ülőhely, kényelmes utunk volt hazáig.
Ami a kisvasutazást illeti, abban reménykedem, hogy következő esedékes forrás-karbantartásunk alkalmával már Szobról Márianosztrára is ilyen hangulatosan zötyögünk majd. Mire pedig életkorban elérjük azt a fizikai állapotot, amikor már ezt a négy kilométer kaptatót is sokallani fogjuk (ezt én körülbelül akkorra teszem, amikor újra visszatérünk a csecsemőkori beszédhibákhoz), addigra talán teljes egészében elkészül az ország legnagyobb szintkülönbségű vasútvonala, és Nagyírtáson leszállva, csak leballagunk a völgybe, kedvenc gőtéinkhez…
Nos, végül talán illik megindokolnom, hogy miért késett ennyit ez a beszámoló: csak most sikerült hozzájutnom a mellékelt fotókhoz – egy sajnálatos PC probléma miatt.
Zelina István
Fotók: Bagossy Pál
1. A forrásnál
2. Gőték a forrás medencéjében
3. Pihenő Nagyirtáson
4. Befutott a kisvasút
5. Zötyögés közben
6. Az egyik „csúcsfordító” hely
7. Nagybörzsöny, a vízimalom fogaskerék-áttétele
8. Hengerszék a malomban
2008-06-22
A Pest-megyei turistaszakosztályok e hét vasárnapján tartják harmadik éve Georgiades Gábor emléktúráikat a Börzsönyben, Királyháza érintésével. Mi azért lógunk ki a sorból, mert többek nem érnek rá akkor, és ezért előre kellett hoznunk a túrát.Nem kecsegtetett semmi jóval a meteorológia, talán ennek is tudható be, hogy csak 14-en voltunk. A szokásos módon “telekocsi akcióban” utaztunk le Diósjenőig három autóval. Itt megvártuk, és kocsijainkba invitáltuk azt a három túratársunkat, akik vonattal érkeztek oda. Míg vártunk rájuk, igencsak rákezdett esni az eső. Királyházára mentünk, leparkoltunk, kényszeredetten előszedtük az esőkabátjainkat, kamáslijainkat. A MOL Bányász Üdülő (1. kép) kertjében áll Gábor emlékére állított kopjafa. Már alig csöpörésző esőben először a kopjafakörnyélét tisztítottuk meg, leszereltük a tavalyról ott maradt száraz csokrokat, koszorúkat. Mindenki serénykedett, hogy a kopjafa helyet biztosítson nem csak a mi csokrunknak, hanem a hétvégén érkező többi turista által hozott csokornak,koszorúnak. Mivel egyesületünk alig több, mint egy éve alakult, sokan nem ismerhették Gábort, ezért röviden elmondtam turisztikai életútját, de még inkább arról a népszerű, kedves emberről beszéltem, aki emlékére rendeztük ezt a túrát. Egy csoportképet (3. kép) is csináltunk.
Kemence irányába indultunk el a piros sáv jelzésen, majd 200 m után jobbra fordulva átkeltünk a Kemence-patakon. Az folyamatosan emelkedett. 1300 méter után a P sáv balra kanyarodik Drégelypalánk felé, mi a Kemencéből érkező S jelzésen folytattuk utunkat, megkerülve a Bugyihó csúcsát. Szép kövek pihentettek hátukon mohákat, turbánliliomok (5.kép) illegették magukat. Mindenkit lenyűgözött a táj akkor, mikor a derengés megpróbált áttörni a fák között megült párán (7-8. kép). Az út mellett lévő füvek jóval a kamásli fölé értek, így eső nélkül is eláztunk. A Csurgó-fejezet nevű erdőrész után kereszteződéshez értünk, amit egy hatalmas hagyásfa (9. kép) mutatott messziről – már amennyire a párában (ködben?) lehetett látni. Ebben a kereszteződésben jobbra, a K négyszög jelzésű Wenckheim útra tértünk (10. kép). Ez egy szélesebb út, a füvek nem áztattak tovább, sőt a melegedő időben meg is száradtunk. Ha a kilátásban nem is gyönyörködhettünk, élményt jelentettek az melletti hatalmas fák, melyek még kiszáradva is tekintélyt parancsolóan vigyázták utunkat (11. kép). Rengeteg szamóca (12. kép) piroslott az út mellett, ezért sűrűn léptünk ki az út mellé csemegézni (13. kép). A Wenckheim utat elhagyva egy mély horhost megkerülve (14. kép) mentünk tovább. Az út ezen szakaszán a sárga gyűszűvirág (15. kép) vette át a dominenciát. Nagy örömünkre egy szalamander (16. kép) poroszkált előttünk az úton, láthatóan egyáltalán nem zavarta őt a vakuk fénye, sőt mintha pózolt is volna nekünk. Mikor elértük a Kemence-patakot, nem tértünk azon át, hanem a jelzésen maradva a patak feletti meredélyen oldalaztunk tovább. Őzlábgomba és lila pereszke is akadt bőven a hegyoldalban (17. kép). A parkírozóba visszaérve a kocsikból mindenféle finom csemege került elő (18. kép), különösen Hajnalka kápráztatta el a csoportot az általa készített finomságokkal.
Kocsiba ültünk és Diósjenőre utaztunk. Itt felkerestük a pincesort (19. kép), katolikus templomot és a temetőt.
Összességében elmondhatjuk, hogy szép túra volt, bár nagyon közel voltunk ahhoz, hogy a hagyomány (mióta megalakultunk túráinkon még nem esett az eső) megszakadjon, szerencsére ez mégsem következett be.
A képeket Dalmi Éva (4. és 10. kép) és Notter Béla készítette, a beszámolót írta: Notter Béla
2008-06-09
A legutóbbi túránk a Balatoni-felvidék bazalt hegyeinek felkeresésére irányult, a megelőző évek Tanúhegyek elnevezésű túráink folytatásaként. Az időjárás jósok meleg időt prognosztizáltak, be is jött nekik, túlságosan is, hiszen egész nap nyári kánikulában gyalogoltunk. Továbbra is magas a túrára jelentkezők száma, meghaladja az igénybe vett autóbusz férőhelyeinek számát. Ebben az évben mind nehezebben sikerül emiatt összeállítani a túrán résztvevők névsorát. Ez persze nekem okoz problémát, de igazán ez örömteli tény, hogy ilyen lelkes a csapatunk. A mai túrán 52-en vettünk részt.
Az autóbuszunk Százhalombatta központjából indult a már megszokott 6 órakor. Tárnok, Érd érintésével az M7-esen Székesfehérvárig, majd a 8 sz. főúton Veszprém érintésével Nagyvázsonyba buszoztunk. Itt megálltunk pár percre, hogy az ajkai 2 fő társunk is csatlakozhasson hozzánk. A hosszabb túrát választók Kapolcson hagyták el a buszt. Szokás szerint kétféle erősségű túra közül lehetett választani:
Útvonal 1.: Kapolcs (S)–Király-kő (S)–Balatonhenye (S)–Köveskál (OKT, K+)–Hegyes-tű (K+)–Szentantalfa (S, K)
Túratáv: 18 km
Emelkedő: 400 m
Útvonal 2.: Köveskál (OKT, K+)–Hegyes-tű (K+)–Szentantalfa (S, K)
Túratáv: 8 km
Emelkedő: 200 m
Kapolcs katolikus temploma mellett a hosszabb túrát választók leszálltak a buszról. Nyolc óra körül 33-an a sárga jelzést követve elindultunk Kapolcs főutcáján. Pár száz méter után jobbra tértünk, átkeltünk az Eger-patak hídján. Valamikor a kis patak vize malmokat hajtott, ezek maradványai még ma is láthatóak. A kis falu szélső házainak elhagyása után idős bükkök árnyékában haladtunk. A Király-kő bazalt sziklái a nevezetesebb Tanúhegyeinket idézték fel. Látványos alakzatokban lehet itt is gyönyörködni, de a versenyt nem veszik fel Badacsony, Szentgyörgyhegy, vagy a mai túránk egyik céljával, a Hegyes-tűvel. A rövid bámészkodás után felértünk a tetőre. Itt alaposan megváltozott az erdő, tölgy került túlsúlyba, igen sűrű bozóttal egyetemben. Lassan haladt a menetoszlopunk, a vadrózsákat, kökénybokrokat nehéz volt kerülgetni. Az erdei szakasz után egy hosszúkás nagy legelőt kereszteztünk, aztán ismét erdő következett. A ritkás erdőben, a tisztásokon rengeteg virágot figyelhettünk és fényképezhettünk. Egy termetes ízletes vargánya is a szemünk elé került.
Kiérve az erdőből ismét hatalmas legelőre érkeztünk. Magányosan állt a legelő közepén egy hatalmas fa, odaérve megtudhattuk, hogy majd 400 éves bükk matuzsálemet tisztelhetünk benne, a valamikor ténylegesen legelőnek használt rét hagyás fája. Henyei ősbükknek nevezték el, a turista térképen is így jelölik. Több mint 2 km-t haladtunk a legelőn, mire leértünk Balatonhenye szélső házához. Megpihentünk a Csurgó-kút közelében elhelyezett fapadokon, az árnyat adó szomorúfűzfák alatt. A kútból nem csordogált víz, valószínűleg a közeli ivóvíz létesítmény megcsapolta. Lassan poroszkáltunk a falu főutcáján, nagyon sok portát szépen rendbe raktak, felújítottak. A katolikus templom mellett meginvitáltak bennünket egy pohár borra, nem tudtunk nemet mondani erre a nemes gesztusra. Meghallgattuk vendéglátónk rögtönzött falu ismertetését, melyből kiderült, a ma itt élő lakosok száma töredéke a pár évszázaddal ezelőttihez képest. Ő az egyik utolsó képviselője azoknak, akik a hatvanas évek elején még a helyi általános iskolába járhattak, mivel ekkortájt körzetesítés miatt Zánka és Révfülöp iskolái közül választhattak az itteni gyerekek. A lakását, a lakás alatti pincét is bemutatta vendéglátónk. Félnap is kevés lett volna történeteinek, elbeszélésének a meghallgatására, de mivel mi voltunk a társaság utolsó 7 tagja, elbúcsúztunk vendéglátónktól, sietősre fogtuk lépteinket.
Rövid erdei szakasz után Köveskál szőlőültetvényei között vezetett a jelzés. Most már az OKT kék jelzésén haladtunk. Ezen a szakaszon is láthattunk egy pár ízléses présházat. A terep könnyű volt, de a jelzések elég hiányosak voltak. Ennek következtében letértünk a jelzésről. Köveskál templomának tornya már messziről látszódott, tudtuk hova kell beérnünk. Az úttévesztés miatt 1 km-t gyalogoltunk az aszfalton. Nem esett jól, igen meleg, párás volt az idő. A református templom körül végre utolértük társaink egy részét. Kifelé menet a faluból megpihentünk egy presszó teraszán. Fagylalttal hűsítette magát a társaság. A kék kereszt jelzésen hagytuk el Köveskált. Nagyon pocsék volt a jelzés, ismét elkavarogtunk. Nem volt más lehetőség, az országúton gyalogoltunk Hegyes-tű felé a tűző napon. Hegyes-tű lebányászott csúcsa messziről látható volt. Az Monoszlót Zánkával összekötő útnál ismét megtaláltuk a jelzésünket. Egy kis szusszanás után, felmentünk Hegyes-tű geológiai bemutatóhelyére.
A 337 méter magas bazalthegy a Káli-medence kiemelkedő geológiai értéke. A vulkánkitörés során a bazaltláva a kürtőben megrekedt mielőtt még a felszínre érkezett volna. A megszilárdult lávát körülölelő kőzetek lepusztultak, a bazalt megmaradt, s a kemény anyag meredek kúppá alakult. A bazalt bányát a II. világháború előtt nyitották meg, a hatvanas évek végén zárták be, köszönhetően a megerősödő környezetvédelmi gondolkodásnak. A védett geológiai bemutatóhelyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága kezeli. A visszamaradt kb. 50m magas bányafal felfedi számunkra az 5-6 millió évvel ezelőtt működött vulkán belsejét. A vulkán kráterében megdermedt láva a kihűlés folytán sokszögletű, függőleges oszlopokra vált el. A látvány európai viszonylatban is ritkaság számba megy! A Káli-medence egyik legszebb kilátóhelye Hegyes-tű csúcsa. Panorámakép segítségével beazonosíthatjuk a Káli-medencét övező Tanúhegyeket, a Fonyódi-hegyet, a Keszthelyi-hegységet, a Tihanyi félszigetet. Több mint félórát szántunk a geológiai bemutatóhely megismerésére. A bányaudvaron a tágabb környék kőzeteivel is megismerkedhettünk, az épületben pedig tájékoztatást kaptunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkról. Végül elbúcsúztunk Badacsony, Tóti-hegyek, Gulács, Szentgyörgyhegy, Csobánc sziluettjétől, tovább folytattuk túránkat a végcél, Szentantalfa felé.
A társaságunk nagyobb részét itt beértük, így nagyobb létszámú csoportként haladtunk tovább a kék jelzésen. Egy darabig közösen haladtunk a sárgával, a kék jelzés eléggé hiányos volt. A jelzések szétválásánál kissé elbizonytalankodtunk, de ráhibáztunk a jó útra. Nagyméretű borókák között kanyargott az ösvényünk. A kisebb tisztásokon rengeteg vitézvirágot láthattunk, mostanában nyíltak ki a feltűnő kosbor virágai. A Fekete-völgyben leértünk Tagyon szőlőültetvényei közé. Itt ismét kellemetlen meglepetésben volt részünk, valaki eltüntette a jelzéseket. Mint később kiderült, két éve az egyik tulajdonos barnával lekente a környék összes jelzését! Miért volt ez jó neki, nehéz kitalálni. Ha idegesítette a jelzésen haladó, nem hiszem hogy tömeges emberáradat, most még több kódorgó ember keresgéli a helyes utat. Egy kis segítséggel végül is rátaláltunk az utunkra. Szép, rendezett ez a szőlőhegy is. Útközben még megcsodálhattunk pár hatalmasra nőtt füge bokrot, ezek a fügék biztosan beérnek őszre! Tagyon felett elhaladva egy rövid erdei szakasz volt még hátra, majd a szentantalfai sportpálya mellett elhaladva célba értünk. Félórai sörözgetés után hazaindultunk, 8 órára mindenki otthon volt. Az előzetes kiíráshoz képest kissé hosszabbra sikeredett a mai túránk, jó 22 km-et gyalogolhattunk. A meleg időhöz még hozzá kell szoknia a társaságnak, mindenki alaposan elfáradt.
Következő túránk 2008.06.15-én, vasárnap kerül megrendezésre a Börzsönyben. Ez már évek óta Georgiades Gábor volt szakosztályi vezetőnk tiszteletére szervezzük, a Királyházán felállított kopjafáját koszorúzzuk meg a Pest megyei túraszakosztályokkal közösen.
Muskovics András
szakosztályvezető
(A csatolt fényképeket Kutasi Zsuzsa (KZS) és Tóth Zoltán készítette)
Megjegyzés: Más képekkel, ugyanez a leírás a Dunai Finomító Természetbarát Szakosztályának honlapján is megtalálható: http://www.termeszetbaratok.hu
01. Kapolcs, indul a túra (KZS)
02. Idős bükkös Király-kő közelében (KZS)
03. Király-kő bazalt sziklái (KZS)
04. Ízletes vargánya (KZS)
05. Balatonhenyei ősbükk (KZS)
06. Balatonhenyéhez közeledve (KZS)
07. Balatonhenye egyik szépen gondozott portája (KZS)
08. Balatonhenye, borozgatás vendéglátónkkal (KZS)
09. 09 Köveskáli szőlőhegy egyik présháza (KZS)
10. Rövid túrásaink indulása Köveskátról (TZ)
11. Hegyes-tű, pipacsos búzafölddel (KZS)
12. Pihenő Hegyes-tű közelében (TZ)
13. Hegyes-tű bazalt oszlopai (TZ)
14. Hegyes-tű majd 50m-es bányafala (KZS)
15. Panoráma a Balatonra, a Tihanyi-félszigetre (KZS)
16. Káli mence, háttérben a Badacsony, Gulács (KZS)
17. Vitézvirág cserszömörcével (KZS)
18. A jó fénykép érdekében…(KZS)
19. Présház Tagyon szőlőhegyén (KZS)
20. Kistúrásaink Tagyon szőlői között (TZ)
2008-06-06
Következő
Előző